Ostya

Sir James Frazer The Golden Bough című könyvében írt arról, hogy "a passing stranger is often, as here, taken for a god or spirit," azaz az arra járó idegeneket, kívülállókat gyakran Istennek, szellemének tartották ill. könyvében Magyarország-közeli népek hagyományaiból merít, miképpen ragadták el ezen idegeneket a célból, hogy rítusaikon királyi-áldozati szerepet vállaljanak. Arról másutt is esett szó, hogy a(z erdei) királyokat meghatározott időre választottak és ezeket (illetve a faszellemeket) rituálisan feláldozták.

Na mármost vegyük észre, hogy a hostis = idegen és a Jézus testeként (melyről lásd VJ sorait alant) fogyasztott ostya szót kiadó latin hostia = áldozat[1] szavak összefüggnek. Nyilvánvalóan oszt szavunk adja ki. A latinok számára ki volt az ellenség? A magyar és magyar-rokon paraszti osztály, a (rusztikus) pogány-szkíta paganusok. Ostya lehet Ős-Atya (Teste/Tésztája) is.

Ami az áldozati szerepet illeti, oszt tulajdonképpen itt akár a crucifixion címnél is említett táltos feldarabolására is utalhatna, de Oziriszt (kinek nevében egyszerre több idea is meglehet, egyrészt, ahogy megfejtésre került, akár az össze fogalma is) is feldarabolta Széth.

Végvári József Hit és anyanyelv című dolgozatában írja oszt – ostya – test/tészta/tiszta, valamint lakik és lakk vonalon (test címnél is szerepelt):

Keresztény hitünk egyik kulcskérdéséről van szó: Jézus úgy lakik bennem, hogy én egyúttal jól is lakom vele. Ez a megvilágosító többértelműség esete mai világunkban, amelyben igen sokan törekednek az állandó, már-már rögeszmés egyértelműsítésre, holott a világ nem úgy működik. Legvégül tegyünk egy K betűt vizsgált szavunk végére: kapjuk a LaKK-ot, melynek eredetileg élőfa a forrása (skarlát tölgyből nyerték), szerepe pedig az, hogy megfényesítse a tárgyakat (Andics Árpád barátom szép gondolata). Jézusnak – a "világ világának" – talán nem az a szerepe, hogy fénybe öltöztesse a világot?

Végvári József Kölcsönszavak c. YouTube-ra feltöltött előadásában említi az "ennivaló gyermek," "meg kell ezt a gyereket zabálni," "egyem a zúzádat" kifejezéseket. Arról van szó, hogy Jézus felajánlja testét és vérét, hogy ebből fogyasztva az ő testvéreivé váljunk (test-vér csak magyarban testvér). VJ felhívja még itt a figyelmet arra, hogy az indo-germán magyarellenes törekvések szerint az ogre = emberevő óriás szót az ugor (hungár) szavakkal akarja megfeleltetni, így csínján kell bánni az ennivaló gyermek angolra fordításával:

Ennivaló gyermek! Meg kell zabálni ezt a gyereket! Ha ezeket szó szerint lefordítjuk valamely nyugati nyelvre, számítanunk kell az elszörnyedésre. Ha úgy tudták rólunk, hogy barbár őseink nyereg alatt puhított húson éltek, akkor ezeket a fordulatokat valamiféle emberevő hagyomány továbbélésének fogják tartani, és talán még Euro-csatlakozásunk is veszélybe kerülhet. Holott ezt ugyanúgy nem lehet szó szerint, hétköznapi értelemben venni, mint azt, hogy eszünk Jézus testéből (de jelképesen sem, hiszen ez sokkal több, mint egyszerű szimbólum). Minden szentáldozás alkalmával kiderül, hogy éppen ő az "ennivaló gyermek", akit már születésekor JáSZolba tesznek. Minden gyermekben ő születik újjá a Földön, minden gyermekkel az istenség költözik közénk. A magyar nyelvben ezért volt egykor áldott állapot az, ami ma sokaknak teher, és Isten áldása a gyermek, ami ma népszaporulat, s amivel folyton bajok vannak (és lesznek is, amíg szaporulatként fogjuk kezelni). Az ennivaló gyermek kiszólással talán éppen az istenség eredeti csodás ízére szeretnénk ráismerni, a gyermekben – tehát egykor bennünk is – jelenlévő Istent mint ízt azonosítani.

Tomory Zsuzsa Istenes magyar emlékeink III. rész...

...című Ősi Gyökér 2005/3. sz. megjelent cikkében írja:

Hasonló gondolatkört foglal magába a Magyarság Néprajza című mű III. kötetében leírt mátravidéki ostyahordozás is: "...a cifra sütők, mint tárgyi emlékek is figyelmet érdemelnek. Az ostyát fehér kendőbe takarva gyermekek viszik házakhoz, annyi ostyát hagynak, ahány személy van a házban. Az ostyát nem eszik meg, hanem a közepében lévő Jézus képét, vagy egy keresztalakot vágva ki belőle, cifra cérnával a gerendára akasztják jövő Karácsonyig." Itt is a kereszt, vagy Jézus képe az új életet hozó, újjáéledő Napot jelenti, mint ahogy maga a nap is "eleven ostya" népi imáinkban. Itt világosodik meg Jézus mondása is: "Ez az én testem..." ami nem az anyagelvű társadalmak által feltételezett kannibalizmust, hanem a diadalmas, egyetemes Életet hozza emlékezetünkbe. Ugyancsak meg kell említeni a magus, illetve mag-papság fényünnepéhez tartozó kellékek között a kizárólagosan ez alkalomra sütött ostyát és kalácsot. Ehhez kapcsolódik egyes vidékeink köralakúra formált karácsonyi fonott kalácsa is, ami a szent anyaság anyagi emlékei közé tartozik a Karácsony, Korasszony emlékére.

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium...

...című könyvében írja:

A karácsonyi étkek közül a legfőbb varázsszer a közismerten gonoszűző fokhagyma. Nemcsak ették a gonosz ellen, hanem itt-ott az ajtóra, ablakra keresztet dörzsöltek vele, hogy az ártó szellemeket elriassza. Hasonló óvó-védő szerepet tulajdonítottak a méznek és az e célból megszentelt karácsonyi ostyának (mind a kettő Napot szimbolizáló eledel). Közép-Európában elterjedt szokás szerint a mézbe mártott fokhagymát és ostyát a karácsonyi vacsora előtt szertartásosan fogyasztották el, mintha csak eucharistia lenne.

Tomory Zsuzsa Ősi magyar imádságaink...

...című az Ősi Gyökér 2016/3. sz. megjelent cikkében írja:

A tükör [...] kései unokája a katholikus templomok oltáriszentsége, mely sugárzó nap-alakú, s benne őrzik az oltáriszentségnek nevezett ostyát, melyről csak népünk tudja, hogy fényből van, s a nap is eleveny ostya...
Ugyanakkor fentebb testről volt szó, ami nem lehet fény.

Lábjegyzetek

  1. Lábjegyzet:
    Kresznerics Ferenc deák szótárában innen dulces hostiæ = mézes ostyák. Ugyanitt véráldozat jelentéssel hostia-t és victima-t (lásd victim) is hozza. ↩︎