Beard

Szakáll. Borosta (melyről lásd Péterfai János írását bristle) és barázda szavaknak megfelelő indo-európai gyököt állapít meg a nyelvészet.

Magyar Adorján írja:

Mindenesetre tény, hogy a cigája és a kecske szakála egy szőrből álló hegyes fürt és hogy a hegyes szakálat máig is "kecskeszakál"-nak nevezzük és hogy Geissbart = kecskeszakálnak nevezik ezt a németek is. Viszont ma is beszélünk szőr (például "fürtös guba") és hajfürtről; a "kecskeszakál" is pedig szőrfürt. Márpedig ezen fürt szavunk hangtanilag – mivel az f és b hang egymásnak rokona – teljesen azonosul a német Bart = szakál szóval.

Ugyanez szerepelt hair címnél is legutóbb:
A nagy szakáll ill. hosszú haj gyakorlatilag több tüzet, nagyobb fényt azaz szellemi-szakrális erőt fejezett ki.

Ennek értelmében a beard – a hasonló alakú bread = kenyér szóhoz hasonlóan – a tűz, napfény, napsugár kifejezője, ahogy alakjában és logikailag értelmében még egyezik vele a (nem-latin) román brad és albán bredh = fenyő szó is.

De hasonló még bird szóhoz is beard. Ott szerepelt:
Az alábbi Magyar Adorján féle passzusban írhatta volna, hogy a szőr és sörte Napsugár/elektromos jelkép:

Ismerjük a magyar borz, borzas, borzad és borosta, berze (borzas) berzenkedik, barka, barkó szavakat, amelyeknek megfelelnek a török borsuk = borzas, finn pörrö = borzas és parlaa = szakáll szavak. De honnan származnak akkor a német Bart = szakáll, és Borste = kemény szőr, Bürste = kefe szavak? De viszont a magyar szőr, tájszólásos szűr, sörény, sörte szavaknak nem felel-e meg a német Schrat = sörte szó?

CzF adata:

BARKÓ (1)
Fülektől lefelé növő pofaszőr, arczszakál, néhutt fülbajusz.
Ezen érteményben hasonló a latin barba, német Bart, szláv brada (szakál) szókhoz.

Barkó viszont az avar nép, kikből vélhetően a szemiták és perzsák is lettek. Ezeknél mindig megtaláljuk a szakállt, illetve a szemita muszlimoknál és zsidóknál máig. (Arról, hogy a szemiták és árják avar eredetűek, lásd ott.)

Szakáll címnél volt arról szó, hogy a hosszú szőrszálak napsugár-jelképek, azaz a Nap avar BAR neve nyomán alakult ki a szakáll másodlagos jelentés. Az avarok utódnépeinél (mint amilyenek a perzsák), nagy divat volt a szakáll, mely szokás a szemita vallásokban is kifejeződik. Az is rémlik valahonnan Jankovics Marcell adataiból, hogy a szőlő héber neve is mintha kapcsolatos lenne, és lám, a Magyar Adorján által is felhozott fürt meg is jelenhet a szintén avar eredetű germánok beard szavában (de bread eredetéhez hasonlóan lehet ennek is Bar-Ata eredete).
Fürt szavunkat (már magában a borosta szóban is ott a Bor) szintén rokonnak tekinti CzF (fruit szóban egyértelmű(bb)). Ipolyi Arnold Magyar mythologia című könyvének 83. oldala alján előjön egy J. Grimm által adatolt, Donarnak tulajdonított donnerbart = mennydörgő fű kifejezés, mely szintén rámutat, hogy a szakáll növényzetnek fogatott fel.
A germán isteneknél maradva, Odin (Öreg Isten) egyik mellékneve is langbardr, hiszen a megszemélyesített isten öreg és szakállas a magyar képzet szerint is.

Beard szerepel a (tehát így körülírt) longobárd nép nevében is, mellyel kapcsolatosan Ipolyi Arnold Magyar mythologia című könyvében azt írja, hogy a hunok jelzője (hosszúszakállúak) volt:

Más variansb.: a nap áll meg útjában, vagy a csillagok tekintenek le, csudálkozva szépségén; mi már, mintegy házat, székelő helyt, tulajdonít az istennek, honnét az emberekre letekint; a mint ez más mythosokb. is előjő, s e tekintetben ránk nézve is érdekes, a Paulus diaconnali (ld. 8.) longobard-vandal, történeti monda, miután azt egy másik, az előbbinél régibb – Fredegarnak vélt – krónikás (Bouquet epit. franc. 2. 406.) a hún és vandalokról beszéli: hogy midőn az istentől győzelmet kérnek a húnok fölött, (Paulus: a longobardok Vodan istentől), az isten azoknak igéri, kiket legelől meglátand napkeltével – sole primum oriente – ablakából. Az istennő tanácsára leeresztett hajukkal mintegy hosszúszakált képezve, áll a helyre az ellenfél hadtábora nőivel együtt, hová az isten napköltével legelől tekint, s rémes kinézésük által magokra vonják az ablakán kitekintő isten csudálkozó tekintetét, miért nékik kéntelen adni a győzelmet; itt ugyan a longobard népnév forog fenn a hosszúszakálban, de így neveztetnek egyiránt a húnok is az Eddáb. (Gudrunkv. 2. 19.): langbarz – hosszúszakálúaknak, és Atlikv. 36. hunar taulduz gumar gran-sidir – lefüggő szőrű, hosszúszakálú húnok vitézei, míg a Volkunga saga 41. egyenesen is longobárd névvel jeleli a húnokat.

Igen, nagyon is arról lehet szó, hogy ezen hunok itt avar-hunok (vár-kunok), hiszen elsődlegesen a pártus/perzsa férfiak vallási szokása volt a szakáll, ahogy az akkád-asszíroknál és muzulmán araboknál is.

Magyar Adorján...

...ezzel félig-meddig egyetértően írja:

[A fehér-hunoknak] Orruk egyenes, inkább hegyes volt, ajkaik a magyarokéinál keskenyebbek, arcukat fiatalabb korban teljesen borotválták és szakállat, bajuszt csak az idősebbeknek volt szabad viselniök, de akkor is csak a nőseknek, és csak miután már apává lettek.

A beard és barkó szavak avar-hun B-R váza miatt is gondolom, hogy így lehet, sőt, a longobárd is hozzákapcsolt jelentés lehet; sőt, mind az előtag, mind az utólag kapcsolható Naporoszlánhoz.

Lásd még szakáll(as) kapcsán barber és barbár. Borosta szavunk is teljesen hasonló.