Zászló

A zászló jelvünkről Ipolyi Arnold Magyar mythologia című könyvének 578. oldalán szól.
A szót Péterfai János nem elemzi, és a szláv szavakkal (zaslona = függöny) rokonításon túl CzF is annyit mond csak róla, hogy előjön z-előhang nélkül is. Ha a lobogó (láng), flag és bunting szavak logikáját tekintjük, Ász-Lu valóban értelmezhető lehet ilyen síkon, vagy Szász/Száz-Ló/Lu vagy még inkább Sas-Lu irányban kell gondolkodni. A római zászló is ilyen sasos, de a Turul madarunk is efféle madár.

• Ha már Turul (ami a megfejtés is lehet akkor), éppen Dúcz László Szent madarunk a Turul című tanulmányában címer címnél írottak tehetők lennének ide. Lásd ott.
  A kétfejű sasos zászlókról lásd sas.
  Egyébiránt a Száz-Ló összefüggés előjön Kállay-nál is alant.

A zászló, mint jelv az adott nép tulajdonképpeni asztrális-szakrális képi "eredetmondája." Mivel a mindenféle (színűre festett) szövet, fátyol, kanop (lásd canopy), palást, köntös, stb. égjelkép, a zászló is az lehet.

Supka Géza A hatalom szimbolikája...

...című könyvében írja:

A komplikáltabb hatalmi jelvények közé soroljuk a zászlót is, mert hiszen azt a tényt, hogy valamely szövetet a hatalom jelképéül, az állam, az államfő, a hadsereg, a közigazgatás vagy annak részei, egyes családok, esetleg az egyházi hatalom képviselőjéül fogadja el a köztudat, mégsem lehet közvetlenül, magának a szövetnek mivoltából megmagyarázni.
A zászló egy primitív, animisztikus korban feltétlenül a gonosz lelkek elűzésének eszköze. A lobogó szövetdarabok ezért szerepelnek kínai temetéseknél, indiai halottas sztupákon, tibeti körmeneteknél, sőt néhol még nálunk, magyaroknál is, ott, ahol a sírba dugott kopjafára sallangokat vagy a fafeszületre fátyolt akasztanak. A szél belekapaszkodik a lengő-lobogó szövetbe, s ezzel távol tartja az elhunyt (tehát az élőknek ártó) szellemeket. A lobogónak ez az apotropaikus, elijesztő jellege aztán megmarad akkor is, amikor Közép-Ázsiában a törzs totemjét, címerállatját festik rá a zászlóra, a zászlórúd tetejére pedig ugyanezt a totemállatot bronzból tűzik ki, mint például a szkíta halottszállító kocsikon. (Nemzeti Múzeumunkban van néhány ilyen bronz rúdvég.) Mihelyt a védő totem rákerült a zászlóra, akkor innen már csak egy lépés odáig, hogy a totemes zászló egyáltalán csoportjelvénnyé váljék. Eleinte csupán abból a gyakorlati szempontból, hogy az ütközet hevében egymáshoz és a fővezérhez találjanak azok, akik együvé tartoznak. Az ütközet végével aztán a győztes fél lobogója diadalmi jelvénnyé lesz, s miután ebben a korban a legyőzött ellenség egyúttal a győző rabszolgájává is lesz, ennélfogva el kell ismerje a diadalmas ellenség főhatalmát is: átveszi annak totemjét (istenségét) és a totemet viselő lobogót is a maga csoportjelvényeül. Ilyenformán a zászló apránként elveszíti animisztikus jellegét, s mindinkább a főhatalom jelképévé válik.
Most aztán már csak a fokozódó társadalmi tagozódás kérdése, hogy a főhatalom birtokosa kinek engedi még meg, hogy ugyanazt a totemlobogót használja, vagy pedig, hogy az illető engedményes, esetleg a maga külön totemjével (címerével) díszített lobogót használjon. Erre a fejlődésmenetre talán a legjellemzőbb példát a római labarum mutatja.

A Szimbólumtár anyaga:

A zászló közösségi és harci jelkép, politikai emblémaként több személy vagy csoport összetartozását fejezi ki.
• Kínában a zászlók nemcsak a törzsek és a vezérek megkülönböztető jelei voltak, hanem a vezetők kiváló képességeit és erényeit is megtestesítették. A taoizmusban a szellemek, istenségek és elemek segítségül hívását, valamint az általuk nyújtott védelmet jelzik. A zászló színeinek különös jelentősége volt (a kínai uralkodók jelvénye eredetileg a sárga zászló volt, később vörös nappal és sárkánnyal díszítették). A mongol uralkodó, Dzsingisz kán fehér alapon fekete holdat ábrázoló zászlókkal indult harcba.
• Indiában a szél lobogtatta zászló Váju, az égbolt és a levegő urának attribútuma, így a zászló a mozgás és a lélegzés képzetköréhez kapcsolódik (lásd: lehelet/lélegzet). A homlokzatra, tetőre, sátorra kitűzött zászló figyelemfelkeltő szerepű, a megbékélés (fehér), a hatalomátvétel (vörös) és a gyász (fekete) kifejezője.
• Az antikvitás korában a hadijelvények fából és fémlemezekből készültek. A római és bizánci császárok hatalmi jelvénye a labarum, a hosszú nyélen, keresztrúdon függő zászló volt, amelynek csúcsára a római sas került.
• A Bibliában a veszedelem elleni védekezés, valamint a példaadás szimbóluma (Iz 11,10). A keresztény ikonográfiában a vörös kereszttel díszített hosszú, lobogó fehér zászló Nagy Konstantin idejéből ered, aki a hagyomány szerint a kereszt jelét hordozó lobogó erejével győzött 312-ben a Róma melletti Milvius-hídnál. Legendája szerint egy álombéli kereszt-látomás nyomán Krisztus monogramját (XP; betű/írásjel) tétette a sas helyére. A Feltámadás-ábrázolásokon a sír mellett vagy a Pokol tornácán megjelenített Krisztus kezében a zászló a halál feletti diadalra utal (Piero della Francesca: Krisztus feltámadása, 1463-1465, Sansepolcro, Pinacoteca Comunale; El Greco: Krisztus feltámadása, 1605-1610, Madrid, Prado, M. S. mester: Feltámadás-tábla, 1506, Esztergom, Ker. Múz.) A zászlóval ábrázolt szarvas a kereszténységre megtért, hívő lélek, a bárány/juh pedig Krisztusnak a halál felett aratott győzelmét jelképezi. A zászló győzelmi lobogóként elsősorban a keresztény szentek, katonák és uralkodók jelképe; például sárkányölő Szt. György (például a Kolozsvári testvérek szobra, 1373, Prága) és Kapisztrán Szt. János attribútuma, és jelöli Szt. Flóriánt, valamint a Krisztus Egyházát megjelenítő Eklézsia figuráját. Párja általában a zsidóságot jelképező Zsinagóga, aki törött nyelű lándzsát tart a kezében (például Misztikus megváltás-allegória, XV. sz. eleje, a zsegrai templom falképe) (lásd: Eklézsia és Zsinagóga). A mártíromság jeleként szerepel több női szent (például Szt. Regina és Szt. Orsolya) alakja mellett. A teológiai erények allegorikus ábrázolásán a Remény attribútuma.
• A romantika kori forradalomeszme legismertebb festészeti ábrázolása Delacroix A Szabadság vezeti a népet című képe, amelynek központi figurája a zászlót tartó nőalak (1830, Párizs, Louvre).
• A magyar hagyományban a hős Dugovics Titusz történetében jelenik meg a zászló mint az ország szimbóluma.
Petőfi költészetében elsősorban győzelmi lobogó; a szabadság, a forradalmi lelkesedés és lendület szimbóluma: "Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód, / S lesz sereged ezer s ezernyi" (A szabadsághoz). Az elhagyott zászló című versében "szent jel", eszményeinek, hitének foglalata. Kosztolányinál az eszmék, a lelkesedés megtestesítője: "Csak bot és vászon, / de nem bot és vászon, / hanem zászló [...] s hirdet valamit / rajongva" (Zászló). Vas Istvánnál a történelmi múlt és példaadás, a hazaszeretet és a hagyomány őrzésének (lásd címer) jelentései kapcsolódnak a zászlóhoz: "Te minden szín és minden keverék, [...] Tettek, hódítások és mesék, [...] Mintás jelbeszéd" (Zászlók). [A. D.]

Lófarkas zászló – "száz ló"

Kállay Ferenc A pogány magyarok vallása...

...című könyvében írja:

Vitekind szerint lófark volt a magyarok zászlója, ami ismét a törökökkel közös szokás, vittek azon fölül a sereg előtt kecskefőt, herculesi buzogányt s Márs kardját, a buzogány vezérbot volt, milyennel Báthori István, mint lengyel király a kozákok hetmanját feldiszité, egyszersmind királyi zászlót vagy lófarkot és pecsétet adván neki. (Lásd 159. old.)

A mongol földön még ma is a lófarkok, zászlók helyett használtatnak, Tsengiskán kilencz lófarkot hordatott maga előtt, a mi a főhatalom jele, a kilencz szám most is szentszám a mongoloknál. (Lásd 159. old.)

A bulgároknak zászlói is, mig pogányok voltak, lófark volt, Bogor is, vagy jobban Bogár nevű királyok megkeresztelkedvén 845, Miklós pápa tanácsára a lófarkot kereszttel cserélte fel. (Lásd 160. old.)

A mongol zászlókon, melyekkel a XIII. században a lengyel s magyar földön megjelentek, látható volt a buddhistái svarga vagy félredülö keresztjel is, különösen egy igen magos zászló csúcsán csüngött szakállos fekete emberfő, hihetőleg a halál vázképe, mikor a zászlótartó keményen verte a zászlót, a halálfő nagy füstöt és sűrű ködöt okádott ki, melynek bűze a lengyel sereget fojtogatni kezdé, a füst és homály pedig szemek fényét vakitá meg, miért félelembe esve, nagy veszteséget szenvedett Ezt Cromer lengyel iró jegyzé fel. (Lásd 160. old.)

Plancarpin Tsingiskánról hasonlót ir, mely szerint egyik fiát Indiába küldvén hadjáratra bronzból készült emberfőket tétetett a lovakra, mindenikben tüz volt elrejtve, s a lovak utánlovagló katonák fútták a tüzet, s valamit hánytak arra, miből oly nagy füsthomály kerekedett, hogy az ellenség táborát ellepé, melyen győzedelmeskedett is. (Lásd 160. old.)

Miután a magyarok keresztények lettek, a lófarkzászlókkal ők is mint a bulgárok felhagytak, s keresztes lobogókat használtak, Dugonics szerint mindenik lovas századnak külön ily lobogója volt, s a közpéldabeszéd, előre a száz lóval mutatja, hogy a zászló név abból kerekedett ( = száz ló lobogója). Ha ez megáll, ugy a szláv zaszlon, zaslona, zezlo, magyarból átvett kölcsönözések, nem megforditva, mint Dankovszki akarná. (Lásd 161. old.)

• A magyar nyelv szavait magyarázók ilyenekre – más jelentést hordozó összetételekre – is fel kell legyenek készülve.

Bakos Attila A Duna Evangéliuma című könyvének 253. oldalán az ottománok lófarkas zászlójáról szól.
Mundzuk címnél lófarkas rúdról szól Magyar Adorján.

Piros-fehér-zöld zászló

Érdekes, hogy sok más Kumari Kandam környéki országhoz hasonlóan Madagaszkárnak is piros-fehér-zöld zászlója van.
Szaka a neve a jakutok köztársaságának (tulajdonképpen a nép és nyelvük másnéven is szaka). Érdekes a zászlajuk, melyben a piros-fehér-zöld hármas szintén szerepel.

Tomory Zsuzsa...

...piros-fehér-zöld fények kapcsán írja: