Venue

Találkozóhely, esemény (például sportesemény) helye; illetékes bíróság^[1]. Az ófranciából jött latin eredetből, ahol a latin uenīre jönni jelentésű. Az u v-re való váltása ellenére (eredetileg inkább *huenīre lehetett) megállapított indo-európai elvont gyök *gwen- gyön/gyün/jön szavunkat idézi.

Az indo-európai nyelvek más jönni jelentésű szavait is ezen megállapított gyökhöz sorolják:

OE cuman, Go qiman, to come; Gr bainō (s bain-) I come; Skt gámati, he comes, Ve jagama, I have come; Tokh B kekamu (pp), come.

Magyar Adorján írja:

Mendegél igénk pannon megfelelője, illetve párhuzama: vándolni volt; ebből vándor és vándorolni, német wandeln = vándorolni, latin venire = jönni de amely szónak menni értelme is van, úgyhogy a latin-olasz ventus, vento = szél szót is a haladás-, futás-, menéssel kell összevetnünk, ugyanúgy mint a magyar szél szót a szaladással.

Továbbá:

Föltűnő a pannonok vend, venéd, venét nevének a vándor, vándorlás, és az itt alább még fölhozandó szavakkal, egyezése, de amely vándorlás szó megvan a németben is, ahol wandern = vándorolni, wandeln pedig jelent ide-oda bolyongást is. Amely szavak arra mutatnak, hogy a vend névnek is ugyanúgy volt vándor értelme mint a palóc azaz pelazg névnek is és aminthogy a görögben plane bolyongást jelent, csakhogy míg emez inkább szárazföldönit, a szóban levő vánd- vend-, vent- szó ellenben valamikor, eredetileg, inkább a hajóval, tengerekeni bolyongást jelentette.

Másutt:

A vánd-, vend- szótő hajózás értelmű is lehetett. Tény, hogy az olaszban ma is a ventura szónak van ide-oda bolyongás, kalandozás értelme is, míg venturlero = kalandor. De a vitorlázással is kapcsolatban hozandó föl a latin-olasz ventus, vento, német [és angol] Wind = szél szó.

Arról, hogy a vándorlás a bolygókra vonatkozott, lásd wander és wand.

Nem valószínű, hogy a jövő idejű jövend szavunkból eredő iuvenum szó iu/ju előrészéből csípte volna le a latin a neki tetsző részt.
De ezt sem mondhatjuk, hogy a latin venire = jönni és vendere = eladni, kereskedni igék a vendég szavunkból, annak "gyökéből," azaz előtagjából erednek. Ahogy light címnél sok példával előadtuk, mindig az első, közös eredet megállapítandó.

Jankovics Marcell Ahol a madár se jár....

...című könyvében pont az ellenkezőjéről szól, de megfordítva érvelése tökéletesen célba ér:

Csak zárójelben, és mint nem nyelvésztől származó ötletként javaslom megfontolni lehetséges forrásként a latin venire: "jönni", "menni", "érkezni" és vendere: "árulni", "eladni" szavakat. Gondoljuk meg, a vendég mindig jön valahonnét, és a régi, de már történelminek tekinthető időkben a vendégszámba menő idegenek túlnyomó többsége kereskedő volt. A vesz ige [A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában való] számbavételének is ez lehetett az oka. Elgondolkoznék továbbá a ma használatos jelentésében először csak 1519-ben előforduló vándor szavunkon – a forrásban vándorló alakban szerepel, mely a német wandern átvétele; valamint vend szavunkon, mely a határaink mentén élő, elsősorban szláv népesség egyik latin eredetű és végső fokon az ókori veneti vagy venedi népnevekre visszavezethető, de "vandált" is jelentő elnevezése volt, és a szótárszerzők szerint "magyar szóként is jóval korábban élt, mint a rendelkezésünkre álló adatok mutatják".
A vend, vendég szavak összevetésénél figyelembe veszem, hogy olyan szomszédnépet, a szlovénséget nevezték eleink vendnek, akikkel a honfoglalás óta közös hazában éltek. A történelmi hitelesség kedvéért azért megjegyezném, hogy a pannóniai vendek nem a mi vendégeink voltak; mi, magyarok érkeztünk hozzájuk hívatlan vendégként. A népnév közszóvá (l. "vandál"), közszó népnévvé válása egyébként sem ismeretlen a nyelvfejlődésben, sőt. Ez utóbbira a népek önmegnevezései (például az eszkimó inuit: "ember") vagy egymásra akasztott gúnynevei a legjobb példák) a szláv nyemec: "német", ami eredetileg "némát" jelentett, vagyis olyan idegen szomszédot, aki a szlávok nyelvét nem beszélte). Mindez persze csak játék a szavakkal, hisz vendég szavunk nem feltétlenül idegenből kért bebocsátást nyelvünkbe, hanem – "ismeretlen eredetű" szavaink nyilvánvaló többségéhez hasonlóan – ősi magyar szó is lehetett.

• A téma elejét és folytatását lásd hostile.
  
  Itt JM több helyen hagyta magát félrevezetni, pl. a német név hivatalossá való szláv levezetésével, vagy hogy a magyarok előtt a szlávok már előttünk itt lettek volna.

Lábjegyzetek