Vendég

Péterfai János írja:

A vendéget egyes kultúrákban – ahogy a héberektől és a perzsa kultúrából is tudjuk – isteni becsben tartották^[1]. Vend-Ég ill. Ven-Dég lehetséges felbontásai közül utóbbi Fényes Nap értelmű. Mindent elmond arról, hogy a vendéglátásnak a magyar és a magyar világnézetet jól megtartó utódnépeknél nagy, ősi hagyományai vannak.

A kínai bīn = vendég. Mint a vendég szavunk előrésze: fény. (A kínaiak Pennsylvania Penn- előrészét is Bīn-nek hangzósítva adják.)

Meglepő módon venue címnél még az is elhangzik Jankovicstól, hogy vendég szavunk ősmagyar eredetű is lehet. Ha Jankovics Marcell tudná, milyen szép és tökéletesen a szóban forgó téma címéhez illő a jelentése...
Lásd még a hostile címnél írottakat. Lásd még idegen, jövevény és vándor témában Hágár, peregrine, foreign és migrate.

Alternatív levezetése

Már light címnél két tucat példával bizonyítottuk, hogy ha adott A és B adat (szóalak), nem kell rögtön összekötni őket, hanem az alapszavak ismeretében közös eredetüket kell megpróbálni feltárni.
Az alábbiakban a vendég 'jövevény' értelmezéséről lesz szó.

Mózes Huba...

...nevű szerző internetről elérhető cikkében a venétek nevéhez kötött etimológiai kísérletről számol be. Ugyanakkor ezen esetben még az is lehetséges – ismerve pl. Mátyás itáliai kapcsolatait –, hogy itt nekik lesz igazuk:

Széttartó szójelentések. Megjegyzések vendég szavunk történetéhez.
A magyar szövegtani irodalom egyik jelentős képviselője, BALÁZS JÁNOS 1980-ban lehetségesnek és szükségesnek tartotta könyvében leszögezni, hogy "vendég szavunk eredetét [...] áthatolhatatlannak látszó, sűrű homály borítja”, igaz, mindjárt hozzáfűzte, hogy a szó, "bármennyire meglepő is, [...] úgy látszik, [...] Velence nevével hozható igen szoros kapcsolatba” (BALÁZS 1980: 277).
Ha figyelembe vennénk a TeSz. harmadik kötetében, 1976-ban megjelent vendég szócikket (1113), amely szerint ’idegen származású, máshonnan jött személy’ jelentésű szavunk ismeretlen eredetű, akkor az első idézetet nem túl határozottan ("úgy látszik”) megkérdőjelező második idézettel szemben mégis inkább az első tartalmát kellene érvényesnek elfogadnunk. Csakhogy közel egy emberöltővel korábban, 1946-ban megjelent már a vendég szó eredetéről egy meggondolkoztató fejtegetés, amellyel a második idézet tartalma eléggé kétségbevonhatatlanul összecseng, s amely 1956-ban szerzőjének gyűjtelékes kötetébe is bekerült (SZABÉDI 1946/1956.). A vendég szóval kapcsolatban ebből a fejtegetésből idézem: "Kezdetben ’hospes Veneticus’-t, majd később egyszerűen ’hospes’-t jelentett” (SZABÉDI 1956: 47).
A szó eredetére a szerző gépiratos egyetemi jegyzetében is kitért. Megállapította, hogy a magyar királyság berendezkedésének korszakában: "Idegen nyelvűek voltak [...] nagy részben a tanult kézművesek és túlnyomó részben a kereskedők. Főként ezek alkották ennek a korszaknak hospeseit, vendégeit. Származásukra magának a vendég szónak a származása utal, amely végső fokon ugyanolyan eredetű, mint a ’jövevény’ jelentésű román venetic szó. Ez utóbbi a görög venetikosz közvetítésével, a magyar vendég szó pedig a német Wenedig közvetítésével a ’velencei’ jelentésű latin veneticus-ból származik, ma is őrizve nyomát azoknak az élénk kereskedelmi kapcsolatoknak, melyek az éppen akkor felvirágzó velencei kereskedő állam és Kelet-Európa közt állottak fenn” (SZABÉDI 1957: 26).
A fent idézett 1980. évi kötet a hospesekről a következőképpen vélekedett: "azok a jövevények, akik vendégként először kerültek hozzánk, Velencéből érkezett zarándokfélék lehettek”. A zarándoklatok útvonala, amely a német−római birodalmat a bizánci császársággal kötötte össze, "az akkori Bulgária területén is átvezetett, amelynek földjén románok is laktak”. Valószínű tehát − fűzi hozzá a szerző −, hogy "e szomszéd nép is már akkoriban megismerkedett Velencével” (BALÁZS 1980: 279, 282).
Nos, a korábbi (1946/1956) és a későbbi (1980) megközelítésből egyaránt kitűnik, hogy a velen- cei kereskedőkhöz és/vagy zarándokokhoz másképpen viszonyultak "az akkori Bulgária területén” élő románok, és másképpen viszonyult a magyar királyság lakossága. Erről tanúskodik meggyőzően a román venetic szó ’idegen, jövevény, jöttment’ jelentése, valamint a magyar vendég szó megbecsülést érzékeltető, amelioratív hangulata.
A TESz.-től eltérően az EWUng. 1995-ben kiadott második kötetének, valamint a 2006-ban megjelent "Etimológiai szótár”-nak a vonatkozó adatai (1619, illetve 906−7) már egybecsengnek a vendég szó 1946/1956-ból idézett "velencei” eredeztetésével, s a fél évszázaddal korábbról idézett jelentésalakulással (’hospes Veneticus’ > ’hospes’) is egybecseng az utóbb említett szótár magyarázata a vendég szó jelentésváltozásáról: "A magyar szó először a velencei telepesekre vonatkozott, majd jelentésbővüléssel vált általában az idegenek [értelemszerűen: az idegenből érkezettek − M. H.] megnevezésévé” (907).
Megjegyzendő, hogy az ESz. a magyar vendég szót olasz jövevényszónak tekinti, és a ’velencei’ jelentésű régi olasz venedigo szóval hozza összefüggésbe, míg a román venetic szó a szótári adatokból következően valószínűleg a ’venét’ jelentésű venetico népnévre vezethető vissza. A szótár szerint mindkét olasz szó a többes számban álló latin Veneti népnévből ered.

Hiba lenne viszont a kínai szóról megfeledkezni; annál is inkább, mert a magyar a vendéggel mindig mint barátjával bánt és a barát címnél is említett ónorvég vinr, izlandi vinur = barát szavak is tartalmazzák ezt a szóelemet.

A legkézenfekvőbb azt mondani, hogy a velencei venét (vesd össze a vend és pannon nevekkel) mind régi magyar, vagy ha úgy tetszik őseurópai nevek, azaz a végső megoldás fény szavunk, csak nem mindegy, mennyi logikai lépcső marad ki.

És ha már logika: nemcsak a magyar szempontból nézve vendég az idegen, mert más nyelvben jövevényt jelent, továbbá azt feltételezni, hogy a jövevény mindig velencei, értelmetlen, de azt is hogy, a latin venire = jönni ige (lásd venue) Velence Venetia nevéhez lenne köthető. Ahogy Magyar Adorján részéről elhangzott, ennek a névnek már korábban hajós vándor, kereskedő (vendor) értelme volt.

Lábjegyzetek