Vált

A keringő waltz neve a német walzen = fordulni, perdülni szótól ered. Igaza volt Magyar Adorjánnak, mikor arról szólt, hogy a vált szavunk fordulni jelentéssel is állt.

Megfelel neki volt is (és annak múlt), valamint az (ég)bolt. Lásd még world címnél más germán szavakat, például Welt = világ; ha az nem éppen Föld szavunkból ered. Sőt, egyrészt éppen a Föld szavunkat látszik magyarázni vált szavunk is: a Föld saját tengelye körül forog.

A kerékpáros körversenyek Volta és Vuelta nevei is így érthetők meg (persze a latin volvere szó nyomán eredőnek veszik, míg a Welt szót külön germán eredetűnek veszik).

Ilyen vázú ide tehető szavakat Götz László Keleten kél a Nap című könyvének 179-180. oldaláról való táblázatos adatai között találunk (pole) címhez is bekerült:
assets/Vált_image1.png|invert_dark
Különösen a ball címnél lábjegyzetben említett sumér bal = forgat, orsó, forduló érdekes. A tengely mindig közepén van, amely felez is. A tengely mindig közepén van, amely felez is, jegyezzük meg.

A welter = turbulensen mozog ige vált igénkből való eredeztetéséhez is eljutunk.
Vált szóba került legutóbb guile címnél is.
Lásd még változó várak.