Urgula

A sumér zodiákus Oroszlánnak megfelelő csillagjegye, helyesen Ur-Gu-La. Mielőtt rátérnénk a név etimológiájára, meg kell jegyezni, ahogy Vízöntő paradoxon címnél is megtettük, hogy a sumér zodiákusban az Oroszlán és Vízöntő jegyek nevei szinte azonosak. Az Oroszlán neve UR.GU.LA, míg a Vízöntőé GU.LA (lásd Gula).

In earlier texts the Lion is usually called 'Mul Ur-mah' – the 'Exalted Lion', but from the middle of the 2nd millennium its name is usually written 'Mul Ur-Gu-la'
The Sumerian word was borrowed into Akkadian as urgulû. The Ur-sign depicts a lion's head; it is best translated as 'large carnivore' as the sign can also refer to dogs and wolves. The combination Gu-la appears to be an alternative way of writing the Sumerian word Gal, which simply means 'great or big'.
—
A korábbi szövegekben az oroszlán neve általában "Mul Ur-mah" – a "Magasztos Oroszlán", de a 2. évezred közepétől kezdve a nevét általában "Mul Ur-Gu-la"-nak írják.
A sumér szót az akkád nyelvbe urgulű néven vették át. Az Ur-jel egy oroszlánfejet ábrázol; a legjobb fordítása 'nagy húsevő', mivel a jel utalhat kutyákra és farkasokra is. A Gu-la kombináció a sumér Gal szó alternatív írásmódjának tűnik, amely egyszerűen azt jelenti, hogy "nagy".

Gavin White-nak, a Babylonian Star Lore című könyv írójának táblázatos adatai nyilván valamelyik sumerológustól valók; a Gu-La GAL olvasatát nem fogadnám el – lentebb még visszatérünk rá.
Az UR, ahogy a vendéghajat vagy inkább a Bobula Ida szerint is kutyafejet ábrázoló piktogram mutatja, Úr jelentésű. GU több jelentésű etimon, LA pedig helyet és fényt is jelent.

Péterfai Jánosnál is megvolt a név:

Ur-gu-la az egyik neve az oroszlánnak. A [sumér] Ur szót Vadnak értelmezik egyesek, de a vadállat itt Úr, az oroszlán úrként való megszólítása. A Gu Szarvasmarha, a La a Hely egyik neve. Ma is mondjuk: Kutya úr, Macska úr, Ló úr, vagy Vi-Tor-La, Kaj-La, Szám-La, Szik-La, stb.

Azt is írja Gawin White, hogy az Oroszlán neve Ur-Mah^[1] volt korábban. Ez bizony Úr-Mag, azaz Úr-Magas, Magas Úr, Magur, Magor. Az Oroszlán, mint Napjelkép és a Nap két összefüggő elem, azonosul egymással.
Ugyanakkor ha szó szerint értelmezzük Kutya-Nagy, azaz Nagy Kutya lenne, és a táblázatos adat is ezt mondaná, így mondhatjuk, hogy azonos értelmezésű, de ahogy mondtam, kifogásolható, különösen Gula és Gula szerepkörei miatt is.
Lásd még oroszlán vagy kutya témát.

Pap Gábor Ki volt Magyar Ilona?...

...című a Dobogó című újság 2011. 3-4. számában megjelent cikkének Mária címnél elővezetett passzusát kiegészítőleg írja (Tigris címnél is szerepelt):

Az ókori mezopotámiai mahgar név magur változata például oroszlánt jelent, ennek szabályos hangalaki párja, a nahar pedig Indiában tigrist. Széchenyi Zsigmond egyik, vadászatairól szóló könyve éppen ezt a címet viselte.

Ezt a vélhetően dél-indiai/dravida eredetű tigris nevet nem sikerült megtalálni azóta sem, ahogy a nerve címnél előjövő ind nahar = ideg szóról sem tudom még, Indiában melyik nyelvé (vagy csak a szanszkrit).

Itt még Pap Gábor megemlíti a Magura címhez is betett magura = forrásbarlang jelentésű szót (nem írja, milyen nyelven). Ez azért érdekes gondolat, mert az UR és Urgula címnél is taglalt sumér Ur-Mah szótagmegfordított változataként ismert Magur nevéből az oroszlán > barlang jelentésváltozás lehetőségére is felhívja a figyelmet (valamint az is, hogy forrást is említ, mely a héberben is makor = forrás (lásd ezen szót magyar)). Ergo a tigris nem feltétlenül Tejútanya állatalakként számítandó, lehet az Oroszlán nevéből képzett (M>N és G>H váltással).

Carl J. Becker A Modern Theory of Language Evolution című könyvének internetről leszedhető kivonatában az áll, hogy a (G. I. Gurdjieff által használt elnevezéssel) Imastun bölcsek (akik csillagtudományokkal, sőt, telepátiás beszéddel voltak megáldva) neve Ur-Mah volt a sumér hagyományban. Mivel a kutatók nem látszanak érteni a nevet, Becker is nagy kavarodást idéz elő. Mivel UR-t itt kutya jelentéssel adja meg (ahogy Varga Zsigmond is könyvében; lásd UR), Nagy Kutya értelmet is ad a névnek^[2], de MAH = pap jelentéssel is előhozakodik (másutt pedig Guda^[3] a papi kaszt neve). Mivel viszont Ur-Mah az Oroszlán csillagkép neve is volt, kénytelenek UR-nak "nagyobb testű húsevő" jelentést is adni. A problematika könnyen megoldható: az Ur-Mah másképpen Mah-Ur, Magur, mely a magyarok Napneve: a Nap jelképe lehet az oroszlán, és éppen az Oroszlánban van uralomban a Nap, ezért kapta a nevét is.
Hogy ebben az oroszlán-kutya keveredésben most kell-e keresnünk azt a relációt, hogy az Oroszlán korszakban érjük el a precessziós fénymaximumot (az Aranykorban, amikor a Kutya közel kerül hozzánk), vagy sem, nem tudni. Valószínűleg nem.

• Peter Berresford Ellis kelta asztrológiáról szóló dolgozatában is írja, hogy a keltáknak (amikor átvették a római csillagképek neveit^[4]) nem volt fogalmuk (szavuk?) az oroszlánról, ezért került Cú (nagy vadászkutya) az Oroszlán csillagkép helyére/neveként. Arról nem szól, hogy nem az az első eset, hogy a két állat között fogalmi-jelképi keveredés van.
  Tehát itt is csak erről lenne szó: mindkettő állat Napjelkép.

Inkább van arról szó, hogy a maga nemükben az oroszlános magyarok is "nagy kutyák", azaz magas tudásúak voltak: a mah pap jelentése a magas (magus, magóc, stb.) jelentésből indul ki.
Ugyanakkor Hargita Csaba Ferenc A nevek titka című dolgozatában említi a sumér magir = csillagászatban jártas pap nevet.
Ami a Guda nevet illeti, ez nyilvánvalóan Kutya kell legyen, mely megint csak főséget jelent és alkalmas neve a papságnak.
Ugyanakkor az Ur-Mah mégiscsak lehet utalás arra nézve, hogy ekkor, a téridőben ezen a ponton kerülünk Szíriuszhoz közel (ebben a hónapban volt a kánikula is). Egyrészt az Ur-Mah a Kutya-Magas/Nagy (erejű) értelmezés, másrészt esetlegesen az angol sir = úr és sire = nemzésre használt kankutya megfeleltetés alapján (persze ez utóbbi nem közvetlen bizonyíték, hiszen az elnevezések általánosak és nem specifikusak lehetnek: a kiemelkedés és a fény növekedés/nagyság egyébként is kéz a kézben járnak).
Fo-kutya és Sphinx címnél pedig a kutya és oroszlán kapcsolatáról volt szó.

A Kutya Oroszlán csillagképpel való kapcsolatáról még annyit, hogy a Dr. Gyárfás Ágnes féle cikkekben több helyen idézett Stella Hungarorum című, Dr. Kovács Sándor által írt cikkben felhozott Szíriuszra utaló Mah-Gar, Ur Magar és hasonló nevek könnyen utalhatnak az Oroszlán Ur-Mah nevére, bár Magor címnél arról volt szó, hogy a téli napfordulón születő Nap neve vitetett át a Szíriusz esetleges ilyen nevére, mert ilyenkor együttállás van. Magyar mint Szíriusz címnél közben írottakat is lásd.

• Kovács Sándor friss anyagát lásd UR.

Még mindig Gyárfás Ágnesnél maradva, a Fordulat – Hitvilág, mítoszok, legendák című PDF 60. oldalán, Lugal Geme nagy Urasszony ki Mada nevezetű istenanya csillagképpel való megfeleltetésekor furcsa módon a Nagy Kutya csillagkép mellé a latin Leo Major latin nevet tette. Miért? A tudatalatti dolgozott benne? Nos, nem, mert a 61. oldalon megint Leo Majort szerepeltet. Magyarázatot nem ad viszont.

Az oroszlán Ur-Mah neve akkor lenne igazán helytálló, ha abban az időben az Oroszlánban lett volna a nyári napforduló (de akkor a Kutya hol lenne?). Lám, ez a Szűz csillagkép címnél taglalt egyiptomi témához is érdekes lehet.

Falvay Károly Nagyboldogasszony...

...című könyvének 373. oldalán álló adatsora talán még inkább fényt vet a lényegre:

Az augusztus 15-ei időpont az egykori holdhónap középpontjára utalhat és így az évkörön az egyetlen teliholddal kapcsolatos istenasszony ünnep lehetett. Régi istennőnk képzetének azonos szélességi fokok között megjelenő hasonló ismerete mutatkozik meg a rómaiak Diána, a görögök Artemisz, a kisázsiaiak Kybele [lásd Cybele] istennő ünnepének hasonló időpontjában. Tulajdonságaik talán Kybele a Nagy Istenanya kivételével nem teljesen egyeznek Nagyboldogasszonyunk szerepkörével, ami a megtiszteltetés azonos időpontja és indítéka mellett sajátosan magyar képzetbeli fejlődésre utalhat [és, teszem hozzá, a többi késői kultúra mutációira].
Az anyaistennők között fennálló közös képzet-alapot csak az időszak természeti tulajdonságainak azonos szimbólumaiban kereshetjük. Az időszak az aratás, a gyümölcsök, a termés beérésének, az életadó élelem biztosításának az időszaka. Az antikvitásban mindezt egyik oldalról az Oroszlán csillagkép férfierővel azonos megjelenése fogalmazta meg, amit a Kutya csillagképek megjelenése kísért. A "kánikula" [lásd canicular] latin kifejezés mai napig ismerős nyelvünkben, ami a kutyák "tüzelését" jelenti, azaz jelzi a nagy meleg megérkezését. Ugyane képzetekből eredően az időszak tulajdonságát a Nap határozza meg a napszak (és nem az évszak) felének világosság tartományában. Ez a jelenség maga után vonja a nap csökkenő fényű, azaz sötétségbe hajló felének második augusztusi időszakában az uralkodó megjelenésű telihold hasonló mértékű teremtő tiszteletét. A Nap és a Hold együttes, párhuzamos alakzatú látványa fogalmazza meg ugyanis az emberi létezés szimbólumát, amelynek a férfi mellett az asszony a működést felmutató teremtő letéteményese. Kybele istenasszonyt ezért ábrázolják oroszlánnal az ölében, vagy azon állva, vagy oroszlánok vontatott kocsin. Keresztény képzetekben ugyanez a képzet az anya és ölében a fiúgyermek látványa. Középkori ábrázoláson Szűz Mária is oroszlános trónon ül.

• Képet lásd augusztus 15.

Úgy gondoltam, hogy Ur-Gu-La helyes megfejtésében követelmény, hogy meg kell felelni a szemközti Vízöntő Gu-La értelmének is, ugyanakkor a különbség csak az UR szóval kiegészülve van. Vélhetően az Oroszlánból kellene kiindulni és nem fordítva (a precessziós évkör évezredeit is beleszámolva). Tehát nem a GU = nyak, vizesvödör értelmével, hanem a GU-LA (akár mint gúla) Főség-Helye értelemmel kell számoljunk.
Hogy a Vízöntő jegy neve akkor is az lett volna, ami lett, ha nem létezne Oroszlán jegy, nem tudni, de a gúla lefelé fordítva valóban kehely/vödör formát ad ki. Lényegében az egyik jegy mindig hímségi, fénytöbbletes, a másik nőiségi, hiányos.
FK frissen betett passzusa alapján most már inkább úgy gondolom, hogy Gula itt az istennőre utal, és akár Ur tényleg utalhat a kutyára. Viszont ha a Gula névnek nincs köze a vízkiöntéshez (cola címnél is láttuk, hogy folyadék, folyó jelentések jöttek elő), akkor mi lenne a neve értelme, ha az Oroszlános időszakból kellene kiindulni? Ennek így nincs értelme. Igen is, az Oroszlán Urgula neve másodlagos kell legyen, azaz utóbb került kialkotásra, mégpedig úgy, ahogy FK körülírja.

• Legutóbb Gula címnél, gulya szóból kiindulva is ugyanerre jutottunk.

Péterfai János...

...írása (a lényeg, hogy a Gulya lehetett közvetlen a Marhacsordaként jelölt Tejútfolyam neve – ezért cola címnél is szerepelt e passzus – és mivel tudjuk, hogy a Tejútanya nevei mennek át egyes csillagképek neveire, Gula alkalmas neve a Vizöntőnek):

Gulya szavunk a szarvasmarha csordáját jelenti. A Csorda a csordogáló, sorban járó (sorda) tehenek csapata, reggel sorban, folyamatosan, folydogálva mennek a mezőre, este pontosan így térnek haza az istállóba. A Csorda jelentésének megértése segít a Gu-Lya megértésében. A Gu szarvasmarha, a Lya (Ja) Folyó, folydogáló szarvasmarha csapat. Az Úr-gu-la szumer név Gula része közeli rokona a Gulya szónak. A kaukázusi Gula – Göböly, egyértelműen a magyar Gula > Gulya párja.

Ur-Gula megjelenne a Nergal címnél is taglalt Nir-Ur-Gula névben, de nyilván etimológiában nem segít (szintén Péterfai János adata):

G. Rawlinson szerint a mezopotámiai hagyományok Amon-kos fiának, a párducfejű turulmadár képével szimbolizált Nimrúdnak két királyi utódot tulajdonítanak. A káld-babiloni pantheon szenthármasságának első tagja Bel-Nimrud, fiai Sin-Magur (Ur), és az asszír nemzetős, Ninip (Ninus). A hagyomány a bibliai Hur (Ur) város megalapítóját, Magurt tartja az öregebbiknek, aki a korabeli feliratokon Nimrud néven is szerepelt, és akit halála után Nir-ur-gula (Nergal), vagy szárnyas oroszlánember képében Orion-Arian néven apotheizált.

Oláh Imre A Nimrud hagyomány című tanulmányában nem akármit állít: Herkules megvolt a suméroknál Urgula-ként! Nos, a nevek egyeztethetők is! Ezzel kellett volna kezdeni. Viszont a Herkules címnél álló eredeztetési kíséreltek is sántítanak. Aztán még ott van annak a kérdése, hogy nemcsak az Oroszlán csillagképnek ismert Ur-Mah – Magur neve, hanem a Herkules csillagkép szintén kapott Magorhoz hasonló nevet RB Jr. adata szerint is.
És ha már itt tartunk, Árgyilus neve is ilyen névalak.
Közben erkölcs címnél is született egy akkor még sebtiben meg nem szülhető, de azóta logikailag némiképp helyretett írás.

Az alábbiakban...

Gavin White Babylonian Star Lore...

...című könyvének adatai kerülnek bemutatásra (a fenti táblázat is onnan való).

THE SUMMER SOLSTICE PERIOD

The next distinct group of symbols is made up from the constellations that rise during the summer. These stars mark the hot dry season, which, unlike the milder climes of Europe, is regarded as the time of death in Mesopotamia. At this time the lands are ravished by drought and plague, and even nature herself becomes barren – the life-giving rains have ceased and river levels decline, the harvest is finished and all vegetation dies back under the scorching summer sun.
As the sun approached the peak of his powers, Dumuzi had foreboding dreams of his own death. His premonitions came true at the summer solstice and his funeral rites were performed amidst wailings and lamentations in month 4, immediately after the solstice. As Dumuzi walked the path of the dead, he took the sorrows of the worlds with him to the land of the shades.
Rituals dedicated to the dead also dominated month 5, which fell in late summer. At this time, when the veil between life and death was at its thinnest, the great Brazier festival was celebrated. This festival commemorated the ancestors, who were invited back to the world of the living for an annual feast in their descendant's homes. The rites involved lighting torches and braziers to guide the departed ghosts of the ancestors back from the darkness of the underworld. The stars rising around the time of the summer solstice are thus fittingly informed by images of death, war and travel between the worlds.

The Serpent is one of the primary symbols of death and the underworld. Like its Greek counterpart, the Hydra, the Babylonian Serpent was set in the heavens to guard an entrance to the underworld. This entrance was used by Dumuzi on his way to the underworld and it would also be the most logical route used by the ancestral ghosts when they returned to earth for the great ancestral festival celebrated in late summer. In Babylonian tradition the Serpent was held sacred to Ningišzida, the 'Lord of the Underworld' and when Death itself was envisioned it was thought to have the face of a serpent. The malign nature of the Serpent constellation is all too apparent in astrology omens where its appearance predicts famine, plague and pestilence. It is also possible that the Serpent performs a secondary seasonal role as a symbol of the summertime drought. The clearest expression of this function can be found in Greek myth where the Serpent's counterpart, called the Hydra, is literally known as the 'water-serpent'. In Greek myth the Hydra was portrayed constraining the underground waters and thereby causing springs to dry up and river levels to fall.

The Crab was also closely associated with an entrance to the underworld in Greek and Roman traditions. Much the same is implied in Babylonian traditions where some magical texts even speak of using the influence of the Crab in rites designed to raise ghosts from the underworld and to make offerings to the dead. In the section on the Crab I propose that it has ultimately inherited these otherworldly traits, as well as its strong associations to rivers, from the older constellation of the Serpent.
The underworld themes continue in the form of the Great Twins and their lesser counterparts, the Little Twins, who are all are depicted on the star-map as fully armed warriors. The Great Twins in particular, are both closely associated with Nergal, the king of the underworld, and one of them is known to travel back and forth between the realms of the dead and the upper worlds. The symbolic function of the Great Twins within the stellar calendar was to guard the summertime entranceway to the realm of the dead that was located in the region of the Serpent and Crab.
The theme of travelling between the worlds continues in the lore of the True Shepherd of Anu and his accompanying animal symbol, the Rooster, who both represent the herald of the gods. Their divinely ordained role was to communicate the messages of the gods to the denizens of every realm, which necessitated their journeying between the worlds. Among the messages they relayed would have been the decision of the gods concerning the fate of Dumuzi and the other dying gods who are now making their way towards the underworld. As 'the one struck down by a mace', the True Shepherd has himself walked the long path of the dead.
The summer solstice itself was represented on the star-map in the form of a bird seated on a high-perch. The summer solstice not only marked the longest day of the year but also the time that the sun was at its highest in the skies. In the section on the Arrow, I proposed that the bird seated on a high perch represented the solar-bird at the highest point of its annual ascent in to the heavens.

The Lion has a number of inter-related themes woven into its symbolic nature. As king of the beasts he can naturally represent the king; as a ferocious predatory beast he can also symbolise war and death – the Lion's astrological omens mostly concern the vagaries of war and the occurrence of natural disasters such as famine; and as a seasonal symbol he represents the heat of high summer – his radiant mane being a simple metaphor for the overbearing rays of the summertime sun.
The goddess of war is also portrayed among the summertime stars in the form of the Bow-constellation. Together with her sacred Lion, she marks the summer as the season of war, when campaigns commenced in the spring finally come to fruition. She grants glory and victory to her royal favourites who are represented in the heavens by the King Star, which stands at the Lion's breast.

—

A NYÁRI NAPFORDULÓS IDŐSZAK

A szimbólumok következő különálló csoportját a nyár folyamán felkelő csillagképek alkotják. Ezek a csillagok a forró, száraz évszakot jelölik, amelyet Mezopotámiában – ellentétben Európa enyhébb éghajlatával – a halál időszakának tekintenek. Ebben az időszakban a földeket aszály és járványok sújtják, és még maga a természet is meddővé válik – az életadó esőzések elmaradnak, a folyók vízszintje csökken, a termésnek vége, és a perzselő nyári nap alatt minden növényzet visszahal.
Ahogy a nap közeledett hatalma csúcsához, Dumuzi vészjósló álmokat látott saját haláláról. Előérzései a nyári napforduló idején valóra váltak, és a temetési szertartásokat jajgatás és siránkozás közepette a 4. hónapban, közvetlenül a napforduló után végezték el. Ahogy Dumuzi végigjárta a holtak útját, magával vitte a világok bánatát az árnyak földjére.
A halottaknak szentelt szertartások uralták az 5. hónapot is, amely a nyár végére esett. Ebben az időszakban, amikor az élet és a halál közötti fátyol a legvékonyabb volt, ünnepelték a nagy brazíri fesztivált. Ez a fesztivál az ősökre emlékezett, akiket évente meghívtak az élők világába, hogy a leszármazottaik otthonában lakomát tartsanak. A szertartások során fáklyákat és parazsat gyújtottak, hogy az ősök eltávozott szellemeit visszavezessék az alvilág sötétségéből. A nyári napforduló idején felkelő csillagok így a halál, a háború és a világok közötti utazás képeihez illeszkednek.

A kígyó a halál és az alvilág egyik elsődleges szimbóluma. Görög megfelelőjéhez, a hidrához hasonlóan a babiloni kígyó is az égben állt, hogy az alvilág bejáratát őrizze. Ezt a bejáratot használta Dumuzi az alvilágba vezető úton, és ez lenne a leglogikusabb útvonal az ősök szellemei számára is, amikor a nyár végén ünnepelt nagy ősök ünnepén visszatérnek a földre. A babiloni hagyományban a kígyót Ningišzida, az "alvilág ura" számára szentnek tartották, és amikor magát a halált elképzelték, úgy gondolták, hogy annak egy kígyó arca van. A Kígyó csillagkép rosszindulatú természete túlságosan is nyilvánvaló az asztrológiai előjelekben, ahol megjelenése éhínséget, pestist és dögvészeket jelez előre. Az is lehetséges, hogy a Kígyó másodlagos szezonális szerepet tölt be, mint a nyári szárazság szimbóluma. Ennek a funkciónak a legvilágosabb kifejeződése a görög mítoszokban található, ahol a Kígyó Hydra nevű megfelelője szó szerint "vízkígyóként" ismert. A görög mítoszokban a hidrát úgy ábrázolták, mint aki a földalatti vizeket korlátozza, és ezáltal a források kiszáradását és a folyók vízszintjének csökkenését okozza.

A Rákot a görög és római hagyományokban az alvilág bejáratához is szorosan társították. Ugyanezt sugallják a babiloni hagyományok is, ahol egyes mágikus szövegek még arról is beszélnek, hogy a Rák hatását olyan rítusokban használják, amelyek célja a szellemek feltámasztása az alvilágból és a halottaknak való felajánlás. A Rákról (lásd Allul) szóló fejezetben azt javaslom, hogy végső soron ezeket a túlvilági vonásokat, valamint a folyókkal való erős kapcsolatát a régebbi Kígyó csillagképtől örökölte.
Az alvilági témák a Nagy Ikrek és kisebbik megfelelőjük, a Kis Ikrek formájában folytatódnak, akiket a csillagtérképen teljes fegyverzetű harcosokként ábrázolnak. Különösen a Nagy Ikrek, mindkettő szorosan kapcsolódik Nergalhoz, az alvilág királyához, és egyikükről ismert, hogy oda-vissza utazik a holtak birodalma és a felső világok között. A Nagy Ikrek szimbolikus funkciója a csillagnaptárban az volt, hogy őrizzék a nyári bejáratot a holtak birodalmába, amely a Kígyó és a Rák térségében található.
A világok közötti utazás témája folytatódik Anu Igazi Pásztorának és kísérő állatszimbólumának, a Kakasnak a történetében, akik mindketten az istenek hírnökeit képviselik. Isteni feladatuk az volt, hogy az istenek üzeneteit eljuttassák minden birodalom lakóihoz, ami szükségessé tette a világok közötti utazást. Az általuk közvetített üzenetek között szerepelt volna az istenek döntése Dumuzi és a többi haldokló isten sorsáról, akik most az alvilág felé tartanak. Az Igazi Pásztor, mint "az, akit lecsapott a buzogány", maga is végigjárta a holtak hosszú útját.
Magát a nyári napfordulót a csillagtérképen egy magasan ülő madár formájában ábrázolták. A nyári napforduló nemcsak az év leghosszabb napját jelezte, hanem azt is, amikor a Nap a legmagasabb pontján állt az égen. A Nyílról szóló fejezetben azt javasoltam, hogy a magasan ülő madár a napmadarat ábrázolja az égbe való éves felemelkedésének legmagasabb pontján.

Az Oroszlán szimbolikus természetébe számos, egymással összefüggő téma van beleszőve. Az állatok királyaként természetesen a királyt is jelképezheti; kegyetlen ragadozó vadállatként a háborút és a halált is szimbolizálhatja - az Oroszlán asztrológiai előjelei leginkább a háború szeszélyeivel és az olyan természeti katasztrófák bekövetkeztével kapcsolatosak, mint az éhínség; és mint évszakos szimbólum a nyári forróságot képviseli - ragyogó sörénye egyszerű metaforája a nyári nap túláradó sugarainak.
A háború istennőjét a nyári csillagok között is ábrázolják az Íj csillagkép formájában. Szent Oroszlánjával együtt a nyarat a háború évszakaként jelöli, amikor a tavasszal megkezdett hadjáratok végre gyümölcsözővé válnak. Dicsőséget és győzelmet ad királyi kegyeltjeinek, akiket az égen az Oroszlán mellén álló Királycsillag képvisel.

THE LION

The zodiac constellation of Leo has its ultimate origins in the ancient Babylonian constellation of the Lion. The only appreciable difference in their respective appearances is that the Great Lion, to give the Babylonian constellation its full name, is normally portrayed with a set of wings, no doubt to emphasise its celestial nature. The Lion's symbolic character is dominated by three major themes – it is a symbol of high summer, war and carnage, and the king.
As a seasonal symbol representing high summer the Lion's radiant mane represents the full power of the summertime sun. Its scorching rays parch the fields, dry up the rivers and grip the whole land in drought. Relief only comes with the advent of the rainy season in early autumn. As a ferocious carnivore the lion has further come to symbolise war amongst men and carnage amongst the herds. Rampaging packs of lions were a common enough menace throughout Mesopotamia during the Sumerian period. Along with the wolf they were feared as the destroyer of herds: 'If Mars enters the Lion and stands there: downfall of cattle'; and when huge packs were abroad they even shut down overland trade-routes and turned their fury upon men: 'If the Lion is dark: for three years lions and wolves will kill people, they will cut off the traffic with the Westland'. And as 'king of the beasts' the lion represents the king and his relationship to the realm. This basic meaning can be traced back to 'anomaly omens' whose predictions are derived from the appearances of malformed births and miscarriages. These omens, first committed to writing in the Old Babylonian period, are undoubtedly based on a Sumerian oral tradition, and it is apparent from the examples quoted below that the lion's regal symbolism was already firmly established in the Mesopotamian imagination long before any astrology texts were committed to writing: 'If a woman gives birth and the child has a lion's head: there will be a harsh king in the land'. However, these unfavourable predictions are transformed when the mother in question is of royal blood, then the prediction is positive: 'If a woman of the palace gives birth and the child has a face of a lion: the king will have no opponent'. In contrast to the anomaly omens involving the lion, astrological omens tend to make a clearer distinction between the king and the realm – the Lion as a whole seems to represent the realm: 'If the Lion is black: the land will be discontented', while the king is represented by the King Star (our Regulus), which stands at the Lion's breast: 'If the King Star is black: the commander of the palace will die'.

In astrology texts such as MulApin the regent of the Lion is named as the minor god Latarak. He is a lion-headed being who gives the impression of being a 'protective figure' more akin to a demon than a god. He is often twinned with another lion-headed deity called Lulal – together they are depicted as constellation figures in their own right (see the section on Lulal and Latarak). Regardless of its attribution to Latarak, the Lion is especially associated with the war goddess in both literature and art. The war goddess, known as Inanna in Sumerian and Ištar in Akkadian, is sometimes simply known as the 'Lioness of Heaven'. Mythic texts reveal that her temple throne was supported by a pair of ferocious lions, but more often than not Inanna could be found on the battle-field where the roar of her sacred lion enunciated war – 'the lion, the dog of Ištar, roared and did not stop roaring'.
Inanna's lust for war and carnage is frequently praised in Sumerian literature. Many of her warlike attributes are recorded in the Sumerian poem 'Inanna and the mountain of Ebih', which recounts the goddess' destruction of a mountain realm that refused to submit to her will. The poem praises her as the 'lady of battle', who is 'clad in terror' and 'drenched in blood'. She 'destroys mighty lands with the arrow and overwhelms the lands with her strength'. 'In the heavens and upon the earth she roars like a lion and devastates the people'. She proudly proclaims that she was 'placed at the right hand of the king so that she might destroy the rebel lands'. In astrology, Inanna's sacred planet is Venus, whose appearance in the Lion naturally enough portends war – her aspect as morning or evening star indicates the theatre of battle: 'If Venus stands inside the Lion in the east: in Elam there will be a battle'. 'If in the west: in Akkad there will be a battle'. In fact the association of Venus and the Lion is so close that she is regarded as having her second exaltation or 'secret place' in the Lion: 'If Venus reaches her secret place: good fortune will come to pass' – She reaches the constellation of the Lion.

—

AZ OROSZLÁN

Az Oroszlán csillagkép végső eredete az ősi babiloni Oroszlán csillagképben keresendő. A két csillagkép megjelenésében az egyetlen jelentős különbség az, hogy a Nagy Oroszlánt - hogy a babiloni csillagkép teljes nevét adjuk - általában szárnyakkal ábrázolják, kétségtelenül azért, hogy hangsúlyozzák égi jellegét. Az Oroszlán szimbolikus jellegét három fő téma uralja: a magas nyár, a háború és a vérengzés, valamint a király szimbóluma.
Az oroszlán ragyogó sörénye a nyári nap teljes erejét jelképezi, mint a nyarat jelképező szezonális szimbólum. Perzselő sugarai felperzselik a földeket, kiszárítják a folyókat és szárazságba borítják az egész földet. A megkönnyebbülés csak az esős évszak beköszöntével, kora ősszel jön el. Az oroszlán, mint vad ragadozó, az emberek közötti háborút és a csordák közötti vérengzést is szimbolizálja. A sumér korban Mezopotámiában a tomboló oroszlánfalka elég gyakori fenyegetés volt. A farkassal együtt a csordák pusztítójaként rettegtek tőlük: "Ha Mars belép az oroszlánba és ott áll: a marhák pusztulása"; és ha hatalmas falkák voltak külföldön, még a szárazföldi kereskedelmi utakat is lezárták, és dühüket az emberekre fordították: "Ha az oroszlán sötét: három évig oroszlánok és farkasok gyilkolják az embereket, elvágják a forgalmat a Nyugati-földdel". Az oroszlán pedig mint "az állatok királya" a királyt és a birodalomhoz való viszonyát jelképezi. Ez az alapjelentése visszavezethető az 'anomália előjelekre', amelyek jóslatai a rendellenes születések és vetélések megjelenéséből származnak. Ezek az ómenek, amelyeket először az óbabiloni korban vettek írásba, kétségtelenül a sumér szóbeli hagyományon alapulnak, és az alább idézett példákból kitűnik, hogy az oroszlán királyi szimbolikája már jóval az asztrológiai szövegek írásba foglalása előtt szilárdan rögzült a mezopotámiai képzeletben: "Ha egy nő szül, és a gyermeknek oroszlánfeje van: kemény király lesz az országban". Ezek a kedvezőtlen jóslatok azonban átalakulnak, ha a szóban forgó anya királyi vérből származik, akkor a jóslat pozitív: "Ha egy palotai asszony szül, és a gyermeknek oroszlán arca van: a királynak nem lesz ellenfele". Az oroszlánnal kapcsolatos anomáliás előjelekkel ellentétben az asztrológiai előjelek hajlamosak világosabb különbséget tenni a király és a birodalom között - az Oroszlán mint egész látszólag a birodalmat képviseli: "Ha az Oroszlán fekete: az ország elégedetlen lesz", míg a királyt a Királycsillag (a mi Regulusunk) képviseli, amely az Oroszlán mellén áll: "Ha a Királycsillag fekete: a palota parancsnoka meghal".

Az asztrológiai szövegekben, például a MulApin-ban az Oroszlán régensét Latarak kisebb istenként nevezik meg. Ő egy oroszlánfejű lény, aki azt a benyomást kelti, hogy inkább egy démonhoz, mint istenhez hasonlító "védelmező alak". Gyakran társul egy másik oroszlánfejű istenséggel, a Lulal nevűvel - együtt, saját jogon csillagképi alakokként ábrázolják őket (lásd a Lulalról és Latarakról szóló részt). Függetlenül attól, hogy Lataraknak tulajdonítják, az Oroszlán különösen a háború istennőjéhez kapcsolódik mind az irodalomban, mind a művészetben. A hadistennőt, akit sumérul Inanna, akkádul pedig Istár néven ismertek, néha egyszerűen "az Ég Oroszlánja" néven emlegetik. A mitikus szövegekből kiderül, hogy templomi trónját egy pár vad oroszlán támasztotta alá, de leggyakrabban Inannát a csatatéren lehetett megtalálni, ahol szent oroszlánjának üvöltése hirdette a háborút - "az oroszlán, Istár kutyája üvöltött és nem hagyta abba az üvöltést".

A sumér irodalomban gyakran dicsérik Inanna háborús és vérengzési vágyát. Háborús tulajdonságai közül sokat megörökít az "Inanna és Ebih hegye" című sumér költemény, amely elbeszéli, hogy az istennő elpusztított egy hegyi birodalmat, amely nem volt hajlandó alávetni magát az akaratának. A költemény a "harc úrnőjeként" dicséri őt, aki "rettegésbe öltözött" és "vérben ázott". Ő "hatalmas országokat pusztít el nyílvesszővel, és elárasztja a földeket erejével". "Az égen és a földön oroszlánként üvölt, és elpusztítja az embereket". Büszkén hirdeti, hogy "a király jobbjára helyezték, hogy elpusztítsa a lázadó országokat". Az asztrológiában Inanna szent bolygója a Vénusz, amelynek megjelenése az Oroszlánban természetesen háborút jelez - a reggeli vagy esti csillagként való megjelenése a csata színterét jelzi: "Ha a Vénusz az Oroszlánban áll keleten: Elamban csata lesz". "Ha nyugaton áll: Akkádban lesz csata". Valójában a Vénusz és az Oroszlán kapcsolata olyan szoros, hogy úgy tekintik, mintha a Vénusz második kiemelkedése vagy "titkos helye" az Oroszlánban lenne: "Ha a Vénusz eléri a titkos helyét: jó szerencse fog bekövetkezni" - Eléri az Oroszlán csillagképet.

Gavin White könyvének interneten elérhető kivonataiban tallózva az előző jegy a Rák Allul, a következő jegy pedig a Szűz Absin.

Lábjegyzetek