Tő
A Tő értelemről two és kettő címnél volt szó.
Péterfai János írja:
A tu a Nap és az Ország, ami miatt Den-Tu lehet az Urak (északiak) Országa is. A Tő egyértelműen a Nap neve, akinek tövétől eredtünk. A kettő, vagyis Két-Tő a kezünk, a számnévben a Tő a Nap, csak nézzünk rá a tenyerünkre.
Kolumbán Sándor írja:
A tő az eredet. Mondhatjuk úgy: eredő, ez d > t váltással erető, vagyis tőere, ere, eredete, indulása – tőindulása – töve. Ettől lefelé gyökeredet, fölfelé a tőből eredő növény. Különben a tö gyök a méret és mennyiség leíró szavaiban bővítményeivel mindkét irányban jelen van a pöttömnyi tőtől a több, tömb fogalmakig. A CzF Szótár szerint: "[...] a tő alapfogalomban egyezik a cső, csöcs, csücs, csucs szókkal; de legközelebb áll hozzá, sőt azonos a hegyeset jelentő tű v. tő, mint vékony hegyü, szurós szilárd növénysarj, honnan a tüvis v. tövis, tüske, és a hegyes szuró eszközt jelentő tű v. tő, tőr és tőrök fogalomban rokonok. Mennyiben pedig a tő a fák és némely más növényekben vastag zömök alakuvá növekszik, innen a tőke, törzs, törzsök, csög, csök, tuskó és ducz alaphangban és fogalomban szintén egyeznek vele. Ide tartozik a gyökér [...] a gyök szabatosan véve anynyi volna mint tő v. csök, a gyökér pedig jelentené a tőből kinövő érforma rostos szálakat. Csagataj nyelven: tüb, például tag tübi hegy töve, oszmanli nyelven: dib. (VÁMBÉRY)."