Teszkatlipoka

Jankovics Marcell írja:

Az első azték napisten [Várkonyi Nándornál istennő?!], Teszkatlipoka neve azt jelenti "Füstölgő tükör". A név az obszidiánra, a tükörnek is használható természetes fekete üvegre és az éjszakai égre utal (obszidiánból pattintották az áldozati kőkést is, amit szintén ő személyesített meg). Az isten bőrszíne fekete volt, hiszen az éj urának tekintették, birodalmának a központja, az "ég köldöke" a circumpoláris csillagok északi övezetében található, az ég legsötétebb részén, ott, ahol nem jár a Nap, örök sötétség uralkodik. Az égnek ez a része valóban felfogható a délen ragyogó nap sötét tükörképének. Az isten csillagos alakját mintha a Sarkcsillaggal (a Szaturnusz csillaglelkével) és a Nagy Göncöllel azonosították volna.
[...]
A Sarkcsillag jogán a Szaturnusz lehet az "ős Nap" Teszkatlipoka égi teste, amennyiben a Sarkcsillag az idő kerekének égi tengelycsapszege, Saturnus-Khronosz pedig maga az Idő, vagy ahogy mondták, az idő kerekét forgató isten. A Göncölszekér jogán pedig a "fekete Nap[1]", vagyis a Hold az isten planétája, 7 csillagos tükre.
A Holdat több minden összeköti a Göncölszekérrel. A leglényegesebb: a Holdat az élő Nap, a Göncölszekeret a halott napisten járművének tekintették. A Szaturnusz is sok szálon kapcsolódik a Holdhoz. Például: a Szaturnusznak annyi év a keringési ideje, ahány nap a Holdé; s a holdsarló volt Saturnusnak mint gabona-, halál- és időistenségnek a szerszáma, fegyvere.

JM másutt is kitér a Sarkcsillaggal, sőt magával a világtengellyel való megszemélyesítésére, amikor arról ír, hogy a maya Hurakán, hindu Siva és ókínai Taj-Ji éppily módon is értelmezhetők.

Jankovics Marcell Ahol a madár se jár című könyvében is szól a világtengelyt forgató kozmikus istenség légköri megtestesüléseiről. (A csatolt képet lásd FU vagy kamikaze címnél.)

Megint másutt, Ahol a madár se jár című könyvében azt írja, hogy Quetzalcoatl Esthajnalcsillag-isten éjszakai párja:

A hagyomány szerint Prométheusz botba rejtve lopta le a Nap tüzét az égből (a metaforának a fapálcával való ősi tűzcsiholási mód az alapja). Mexikóban Kecálkoátl Esthajnalcsillag-istent és éjszakai párját, Teszkatlipokát "Egy Nád"-nak és "Két Nád"-nak nevezték annak okán, hogy a tűz bennük van. (A tűz tárolására, szállítására primitív körülmények között az üreges nád kiválóan alkalmas. Könnyen lángra kapó bele, mely a frissen csiholt tüzet is táplálta, a két végén bedugaszolt náddarab belsejében levegő híján parázslik csak.)

Giorgio de Santillana írja (a bevezetőleges, lábjegyzetekkel ellátott vancouveri satlo'lq indián monda íj és a nyíl, valamint stag, Prométheusz és Szaturnusz címnél is szerepelt):

"Once upon a time there was a man whose daughter had a magic bow[2] and arrow, but she was lazy and did nothing but sleep. Her father grew angry and said, 'Instead of sleeping, take your bow and try to hit the navel[3] of the ocean, so we can have fire.' Now, the navel of the ocean was a big whirling funnel and there were bits of wood floating in it[4] for making a fire. For at that time there was no fire. The daughter took her bow, drew it and hit the target and the sticks flew on to the shore. The old man was pleased and lit a fine fire. But he wanted to keep it for himself, so he built a house with a door which fell shut from top to bottom, like a jaw, and it killed everyone who tried to go through it.
But the news went round that the old man had fire, and the Stag decided to steal the fire for the people. He stuck bits of resinous wood in his hair, then he bound two canoes together and built a bridge of planks between them, and he sang and danced upon it as he paddled towards the old man's house. He sang, 'Ho, I am going to catch fire.' The old man's daughter said, 'Let him in, I like his song,' but the door of the house fell shut. Guided by his song, the Stag reached the door just as it was opening again and got inside without harm. There he leaned over the fire as if to dry himself, and the twigs in his hair caught fire. Thereupon he leaped out of the door, and this is how he brought fire to men[5]."
This is the moment when, in Mexico, Tezcatlipoca lights a new fire by twirling his stick in the sign of the Gemini and "from this time on he was called Mizcoatl". After this, things become more complicated (I must ask you to be patient a while longer); the original fire of Mizcoatl was supposed to have been lit at the Pole, so it is not at all clear why it happened in Gemini at the same time, but this is attested by a number of ceremonies. One should perhaps see in this a kind of ambivalence or bilocation of the sacred fire which consecrates the equinoctal colure of this famous year zero, from which time was counted in Mesopotamia, in China and in Mexico, too: the solemn moment when the sun of the spring equinox passed under the sign of the Gemini and so, too, on to the Milky Way, and the great galactic arch (or bow) raised on the horizon made an almost complete circle, the equinoctal colure. This, indeed, marks the fundamental geometrical scheme of this cosmogony, as it is found more than once.
—
"Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, akinek a lányának volt egy varázsíja[2:1] és egy nyílvesszője, de ő lusta volt, és csak aludt. Az apja megharagudott, és így szólt: "Alvás helyett fogd az íjadat, és próbáld meg eltalálni az óceán köldökét[3:1], hogy tűz legyen. Nos, az óceán köldöke egy nagy, örvénylő tölcsér volt, és fadarabok úsztak benne[4:1], amikből tüzet lehetett gyújtani. Abban az időben ugyanis nem volt tűz. A lány fogta az íját, megrántotta, eltalálta a célt, és a rudak a partra repültek. Az öreg örült, és szép tüzet gyújtott. De meg akarta tartani magának, ezért épített egy házat, aminek az ajtaja fentről lefelé beesett, mint egy állkapocs[^12], és mindenkit megölt, aki megpróbált rajta átmenni.
De híre ment, hogy az öregnek tüze van, és a Szarvas elhatározta, hogy ellopja a tüzet az embereknek. Gyantás fadarabokat ragasztott a hajába, aztán összekötött két kenut, és deszkákból hidat épített közéjük, amin énekelt és táncolt, miközben az öreg háza felé evezett. Azt énekelte: "Hó, mindjárt lángra kapok". Az öregember lánya azt mondta: "Engedjétek be, tetszik a dala", de a ház ajtaja becsukódott. A Szarvas a dalától vezérelve éppen akkor érte el az ajtót, amikor az újra kinyílt, és sértetlenül bejutott. Ott a tűz fölé hajolt, mintha meg akarná szárítani magát, és a hajában lévő gallyak lángra kaptak. Erre kiugrott az ajtón, és így hozott tüzet az embereknek[5:1]."
Ez az a pillanat, amikor Mexikóban Tezcatlipoca az Ikrek jegyében pálcáját forgatva új tüzet gyújt, és "ettől kezdve Mizcoatlnak hívták". Ezután a dolgok bonyolultabbá válnak (még egy kis türelmet kell kérnem); Mizcoatl eredeti tüzét állítólag a póluson gyújtotta meg, így egyáltalán nem világos, hogy ez miért éppen az Ikrekben történt, de ezt számos szertartás tanúsítja. Talán ebben kellene látni a szent tűz egyfajta ambivalenciáját vagy kétlakiságát, amely szenteli a híres nulladik év napegyenlőségi főkörét, amelytől kezdve Mezopotámiában, Kínában és Mexikóban is számolták az időt: azt az ünnepélyes pillanatot, amikor a tavaszi napéjegyenlőség napja az Ikrek jegye alá és így a Tejútrendszerre is átment, és a horizontra emelt nagy galaktikus ív (vagy íj) egy majdnem teljes kört, az napegyenlőségi főkört tette ki. Ez valóban e kozmogóniának alapvető geometriai sémáját jelöli, amint az többször is megtalálható.

Lábjegyzetek

  1. Lábjegyzet:
    Lásd még erről Nap – halott Nap, valamint bier. ↩︎

  2. Lábjegyzet:
    The bow and the arrow are constantly reaffirmed as basic images, keystones of the arch of theory; both are found in the heavens: the bow of Marduk, the Babylonian Jupiter, the bow celebrated by the Poem of the Beginning, with which he won power and established universal order. Then again, it is the bow the Chinese emperors received on their accession. With this bow one cannot fail to "hit" Sirius, "he" – so says the great Babylonian ritual of Akitu – "who measures the depths of the sea".
    The star, Sirius, has been an object of fascination in many latitudes and frequently obscure allusions are found to its links with the sea – right down to Aristotle and Pliny. Sirius seems to have been a kind of pivot for a number of intersecting lines drawn from various regions of the heavens. The main alignment places Sirius on the line joining the Poles, terminating in the south at Canopus. This is another very fascinating star, the seat of Yama Agastaya for the Hindus, the mythical city of Eridu for the Sumerians and for the Arabs Suhayl – the Heavy, because it marked the bottom of the "celestial sea" of the southern hemisphere. The other alignments linked Sirius with the "four corners of the heavens", equinoxes and solstices which owing to the precession were moving imperceptibly throughout the centuries; the line of the North Pole passed over all the stars of the Great Bear in turn, like a needle moving round a huge dial. It seems that these angular measurements were solemnly and carefully checked on high days and holidays. It was conceived that by means of Sirius the earth was indeed "anchored to the depths of the Abyss" and "hitched" to the southern heavens; through this star it was possible to check whether the universe was functioning properly. This, so far as we can divine it, was the mythical and ceremonial role of the Bow of the gods.
    Thus, the only originality of the Redskins seems to have been to place the bow in the hands of a woman, and a lazy one, at that! Is this a faint echo of Ishtar, the cajoler? I would prefer to believe that the Indian storyteller had his moment of invention. There are, after all, so few in this rigidly traditional poetry!
    —
    Az íj és a nyíl folyamatosan megerősödik mint alapképek, az elmélet ívének zárókövei; mindkettő az égben található: Marduk íja, a babiloni Jupiter íja, a Kezdet költeménye által ünnepelt íj, amellyel hatalmat nyert és egyetemes rendet teremtett. Aztán megint csak az az íj, amelyet a kínai császárok kaptak trónra lépésekor. Ezzel az íjjal nem lehet nem "eltalálni" Szíriuszt, "őt" – így szól a nagy babiloni Akitu szertartás – "aki a tenger mélységeit méri".
    A csillag, a Szíriusz, számos földrajzi szélességen a bűvölet tárgya volt, és gyakran találunk homályos utalásokat a tengerrel való kapcsolatára - egészen Arisztotelészig és Pliniusig. Úgy tűnik, hogy a Szíriusz egyfajta forgópontja volt számos, az égbolt különböző régióiból húzott, egymást metsző vonalnak. A fő vonalvezetés a Szíriuszt a pólusokat összekötő, délen a Canopus-nál végződő vonalra helyezi. Ez egy másik nagyon lenyűgöző csillag, a hinduknál Yama Agastaya székhelye, a suméroknál Eridu mitikus városa, az araboknál pedig Suhayl – a Nehéz, mert a déli félteke "égi tengerének" alját jelölte. A többi együttállás a Szíriuszt az "égbolt négy sarkához", a napéjegyenlőségekhez és napfordulókhoz kötötte, amelyek a precesszió miatt az évszázadok során észrevétlenül mozogtak; az Északi-sark vonala a Nagy Medve összes csillagán sorban áthaladt, mint egy hatalmas számlap körül mozgó tű. Úgy tűnik, hogy ezeket a szögméréseket ünnepélyesen és gondosan ellenőrizték a jeles napokon és ünnepnapokon. Úgy gondolták, hogy a Szíriusz segítségével a Föld valóban "lehorgonyzott a mélység mélyén", és a déli égbolthoz "csatolták"; ezen a csillagon keresztül lehetett ellenőrizni, hogy a világegyetem megfelelően működik-e. Amennyire meg tudjuk ítélni, ez volt az istenek íjának mitikus és szertartásos szerepe.
    A Vörösbőrűek egyetlen eredetisége tehát úgy tűnik, hogy az íjat egy nő kezébe adták, méghozzá egy lusta nő kezébe! Talán ez Istár, a hízelgő visszhangja? Én inkább azt hinném, hogy az indián mesemondónak megvolt a maga találékonysági pillanata. Hiszen olyan kevés van ebben a mereven hagyományos költészetben! ↩︎ ↩︎

  3. Lábjegyzet:
    As for omphalos, the navel, there are whole books of studies on this. It is the island of Calypso, but also Charybdis of the Odyssey, the eye of the whirlpool (Maelstrom) of Indo-European tradition, the gurges mirabilis transpiercing the world and coming out in the Land of the Blessed which, of course, is in the southern heavens at Eridu, or else the ship Argo where sleeping Kronos is king; for the Hindus, Yama Agastaya; for the Egyptians, Osiris, judge of the dead; for the Babylonians, Ea-Enki; for the Mexicans, Quetzalcoatl – and many more. This, if we are to believe Dante, is where Ulysses went astray; it is where Gilgamesh lies seeking immortality at "the confluence of the celestial rivers".
    —
    Hogy mi az omphalos, a navel, erről egész könyvnyi tanulmány született. Ez Kalüpszó szigete, de az Odüsszeia Kharübdisze is, az indoeurópai hagyomány örvénylő szeme (Maelstrom), a világot átszelő és a Boldogok Földjén kijövő gurges mirabilis, amely természetesen a déli égbolton, Eridunál van, vagy pedig az Argo nevű hajó, ahol az alvó Kronosz a király; a hinduknál Yama Agastaya; az egyiptomiaknál Osiris, a halottak bírája; a babilóniaiaknál Ea-Enki; a mexikóiaknál Quetzalcoatl – és még sokan mások. Ha hihetünk Danténak, itt tévedt el Odüsszeusz; itt fekszik Gilgames a halhatatlanságot keresve "az égi folyók összefolyásánál". ↩︎ ↩︎

  4. Lábjegyzet:
    And what about those bits of wood in the whirlpool? This is the other whirlpool, the cosmic one, the Precession of the Equinoxes which was known even then and which, over a span of 26,000 years, establishes the Order of Time. This is where the primitive Prometheus is at home (Pramantha in the Indes), and the fires are not those of midsummer but of the passing of the equinoctal sun from one sign of the Zodiac into the next, which happens roughly every 2,400 years; the end of one "world", or era, and the beginning of the next.
    —
    És mi van azokkal a fadarabokkal az örvényben? Ez a másik örvény, a kozmikus örvény, a napéjegyenlőségek precessziója, amely már akkor is ismert volt, és amely 26000 év alatt létrehozza az Idő Rendjét. Itt van otthon az ősi Prométheusz (Pramantha az Indiában), és a tüzek nem a nyár közepének tüzei, hanem a napéjegyenlőségi Napnak az állatöv egyik jegyéből a másikba való átlépése, ami nagyjából 2400 évente történik; az egyik "világ", vagyis korszak vége és a következő kezdete. ↩︎ ↩︎

  5. Lábjegyzet:
    This is the Prometheus story in Satlo'lq. But it is much more as well. The Stag is not merely our heroic Prometheus (as described by Aeschylus and Shelley, just to get the record straight); he is Kronos, Saturn, the greatest of the earthly gods, the Cosmic Demiurge, Deus Faber. In the Hindu tradition, Kronos is called Yama and has a stag's head. This animal's head is found right through the ancient world. Now, if you care to look – only no-one ever does – in the Orphic hymns, you will find that Number 13 in the old Hermann edition is a hymn to Kronos: "O thou, almighty devourer, ever-reborn Kronos, great Aion, venerable Prometheus" – in Greek, Semnè Prometheu. Now, I did not put these words into their mouths.
    And Sophocles' Scholiast, quoting the lost sages, Polemon and Lysimachides, says that in the gardens of the Academy there was an altar dedicated to Prometheus, "first and most ancient holder of the sceptre", and to Hephaistos, "the second and younger". Now, those of us who are in the business know that Hephaistos appears as the second aspect of Saturn, or more specifically Demiurge, Deus Faber. But it is to the grim Kronos, the all-knowing, "the planner", that the Promethean prescience goes back.
    —
    Ez a Prométheusz-történet a Satlo'lq-ban. De ennél sokkal több is. A Szarvas nem pusztán a mi hős Prométheuszunk (ahogyan Aiszkhülosz és Shelley leírja, csak hogy tisztázzuk a dolgokat); ő Kronosz, Szaturnusz, a legnagyobb földi isten, a kozmikus Demiurgosz, a Deus Faber. A hindu hagyományban Kronoszt Yama-nak hívják, és szarvasfejű. Ez az állatfej az egész ókori világban megtalálható. Nos, ha valaki megnézi – csakhogy ezt soha senki nem teszi meg – az orfikus himnuszokban, akkor azt találja, hogy a régi Hermann-kiadás 13. száma egy Kronoszhoz szóló himnusz: "Ó te, mindenható falánk, örökké újjászülető Kronosz, nagy Aion, tiszteletreméltó Prométheusz" – görögül: Semnè Prométheu. Nos, ezeket a szavakat nem én adtam a szájukba.
    És Szophoklész Scholiasztja, az elveszett bölcseket, Polemónt és Lüszimakhidészt idézve, azt mondja, hogy az Akadémia kertjében volt egy oltár, amelyet Prométheusznak, "a jogar első és legősibb birtokosának", és Héphaisztosznak, "a második és fiatalabbnak" szenteltek. Nos, akik közülünk jártasak a szakmában, tudjuk, hogy Héphaisztosz a Szaturnusz második aspektusaként, pontosabban Demiurgoszként, Deus Faberként jelenik meg. De a zord Kronoszra, a mindentudóra, "a tervezőre" megy vissza a prométheuszi előrelátás. ↩︎ ↩︎