Tejútoszlopok

Paksi Zoltán A fény harcosa...

...című könyvében írja:

A Tejút négy oszlopa a Szíriusz[1], a Capella, a Vega és az Antares, ami az egyetlen csillag, amely Világ- és Tejútoszlop is egyben. Tehát dimenzióváltás lehetőségét is hordozza.
Hogy ezen négyes mely népek számára volt olyan fontos, hogy Paksi Zoltán ezeket sorolja, nem tudni, mindenesetre Jankovics Marcell A Nap könyve című könyvében említi e csillagnégyest, mint a Tejút négy legfényesebb csillagát, melyek az ún. szkidi póni indiánok számára is fontosak voltak, de talán az óegyiptomiak számára is:
A síksági szkidi póni indiánok kerek "földkunyhó-temploma", közösségi háza szintén az univerzum földi tükörképe. Keleti bejáratát úgy alakították ki, hogy az év egy bizonyos napján a rajta beeső napfény a nyugati oldalon álló oltárra essék. A póni szent kunyhót is 4 oszlop tartja. Ezek a "mennyek oszlopai", s a pónik a Tejút 4 legfényesebb csillagával azonosítják őket: a fehér Szíriusszal, a sárga Capellával, a "fekete" (kék) Vegával és a vörös Antaresszel. (E csillagokat jelképezhették az egyiptomi Nut karjai és lábai, melyekkel a tejútistennő a Földre támaszkodott, valamint a bibliai "egek oszlopai" és apokaliptikus lovasai. L. Jób 26,11; Jel 6,2.)

Tehát hasonló, de természetesen más tagokból álló négyest alkot a Világ négy oszlopa, "a menny négy őrzője."

Lábjegyzetek

  1. Lábjegyzet:
    Giorgio de Santillana írja (ezen passzus sok helyen szerepelt immár; nemcsak íj és a nyíl és Szíriusz és a nyíl címnél; itt már csak magyarul adom):
    Az íj és a nyíl folyamatosan megerősödik mint alapképek, az elmélet ívének zárókövei; mindkettő az égben található: Marduk íja, a babiloni Jupiter íja, a Kezdet költeménye által ünnepelt íj, amellyel hatalmat nyert és egyetemes rendet teremtett. Aztán megint csak az az íj, amelyet a kínai császárok kaptak trónra lépésekor. Ezzel az íjjal nem lehet nem "eltalálni" Szíriuszt, "őt" – így szól a nagy babiloni Akitu szertartás – "aki a tenger mélységeit méri".
    A csillag, a Szíriusz, számos földrajzi szélességen a bűvölet tárgya volt, és gyakran találunk homályos utalásokat a tengerrel való kapcsolatára – egészen Arisztotelészig és Pliniusig. Úgy tűnik, hogy a Szíriusz egyfajta forgópontja volt számos, az égbolt különböző régióiból húzott, egymást metsző vonalnak. A fő vonalvezetés a Szíriuszt a pólusokat összekötő, délen a Canopus-nál végződő vonalra helyezi. Ez egy másik nagyon lenyűgöző csillag, a hinduknál Yama Agastaya székhelye, a suméroknál Eridu mitikus városa, az araboknál pedig Suhayl – a Nehéz, mert a déli félteke "égi tengerének" alját jelölte. A többi együttállás a Szíriuszt az "égbolt négy sarkához", a napéjegyenlőségekhez és napfordulókhoz kötötte, amelyek a precesszió miatt az évszázadok során észrevétlenül mozogtak; az Északi-sark vonala a Nagy Medve összes csillagán sorban áthaladt, mint egy hatalmas számlap körül mozgó tű. Úgy tűnik, hogy ezeket a szögméréseket ünnepélyesen és gondosan ellenőrizték a jeles napokon és ünnepnapokon. Úgy gondolták, hogy a Szíriusz segítségével a Föld valóban "lehorgonyzott a mélység mélyén", és a déli égbolthoz "csatolták"; ezen a csillagon keresztül lehetett ellenőrizni, hogy a világegyetem megfelelően működik-e. Amennyire meg tudjuk ítélni, ez volt az istenek íjának mitikus és szertartásos szerepe. ↩︎