Tejútanya-testtájékok

Tündér Ilonánk a Tejúttal, Tejútistennővel (róla lásd főleg fa és nő, valamint Nut) azonos. Ennek bizonyságául az alábbi megfeleltetéseket lehet tenni az alábbi logikai utat bejárva:
Tejút > tej > fehér > fair, fairy > tündér > Tündér Ilona > *ilon/elen > Szarvasünő = (Un/Án) Égistennő > Anya > Szűzanya > Mária, Ízisz > Nut > Tejút.
Mivel (Szűz) Anna, Ízisz illetve Sarama Szűzanya sem más, mint Szíriusz, a Tejút – Szíriusz forgásrendszereket vette figyelembe a mítosz- és meseköltő hagyomány (lásd Santillana másutt is szereplő anyagát csatolva), de úgy, hogy utóbbi jelentősége feledésbe merült (akár: valódi jelentőségének ismerete titkossá/tiltottá vált).

Íj és a nyíl és több más címnél is találkoztunk az alábbiakkal:

Arról másutt is volt szó, hogy a Tejútistennő fényes arca Szíriusz (amely Szíriusz a tejútfa tetejére képzeltetett, ahogy a karácsonyfa csúcs-csillaga is Szíriusz); lásd még Jankovics Marcell Mély a múltnak kútja című könyvéből származó adatsort:

Az ajtó, a kapu, a "megnyílnak az egek" metaforája – mely utóbbi, mint már jeleztem, arra a két naptári időszakra vonatkozik, amikor a Nap a Tejúton tartózkodván "feltárja annak kapuit", s ily módon nyit utat ég és föld között a lelkek számára, – a Születés jelképrendszerén belül azonos a megnyíló anyaöllel, s amennyiben a Napról, napistenről van szó, a Tejút hasadékával, mely – nem győzöm ismételgetni –, Szent Ivánkor látszik a legszebben, és amelyet karácsonykor hagy el a Nap. Ilyeténképpen Mária a Napot "felfaló” és "újraszülő" ősi tejút-faistennők örökébe lépett. Erről már szintén írtam másutt (1991: 99-111), itt csak egy, ideillő példát említek. Jézus szűzi fogantatásának dogmája – feltevésem szerint – azon a mindennapi megfigyelésen alapszik, hogy a Nap keleten kél (naptámadat) és nyugaton nyugszik (napáldozat, napszentület). Ezért ábrázolják Nut tejút- és faanyát a szájánál, a testében meg az ágyékánál napkoronggal. Ezért esnek a mesehősnők "világmegváltó hős fiaikkal" a szájukon át teherbe (JANKOVICS 1987: 61-62). És ez lehet a magyarázata annak is, hogy az Angyali üdvözlet hagyományos ábrázolásain a Szentlélek galambja nem Mária ölére, hanem – az általam látott képeken kivétel nélkül – a fejére ereszkedik.

• Ennek hímségi analógiája is megvan. Ahogy Jankovics Marcell írja:

A mesebeli Istent is felruházzák napisteni attribútumokkal. Ördög kérdésére: Mi van a világon csak egy, a helyes válasz: Egy az Isten, egy a Nap, egy feje van minden embernek (Az ördög kilenc kérdése). Mivel az Isten mellett mást is tartalmazhatott volna a válasz, amiből egy van csupán, a válogatás sem lehet véletlen; a három "egy" összetartozását akarja jelezni. (Ebben a "válogatásban" a Nap égitest a megszemélyesített Isten feje.)

Ennek ellenére Jankovics Marcell Ahol a madár se jár című könyvében nem veszi észre, hogy a fa tetejére Szíriuszt (mint istenanyát, annak fejét) is képzelték (nos, valójában arról van szó, hogy amikor a Khamor és kazár címnél is taglalt nyári napfordulós delelő Nap oda jut, akkor a Szíriusz nem a zenitben van, mert az a téli napfordulón van):

Szép Miklós táltosért banyánál szolgál. A banya lehetetlen próbák elé állítja, s azok teljesítését még akadályozza is. Álomport ad be neki, amitől elalszik, és egy magas jegenyefa tetején ébred (Szép Miklós).
Ennek változata: egy igaz leányzó lenyel egy "tolakodó" borsszemet. Teherbe esik. Szégyenében a havasba bujdosik, ott egy odvas fában aranyhajú leányt szül. A gyermekből Szűz Mária szolgálója lesz, akit Isten anyja hazugságon kap, s ezért büntetésből egy fa tetejére varázsolja. (Szűz Mária és a keresztleánya. A faodúban születő aranyhajú gyermek a tejúthasadékban télen újjászülető Napot személyesíti meg, a fa tetején csücsülő hős, hősnő pedig, akár fel kell másznia rá, akár odavarázsolják, a Tejút másik végén, nyárban delelő Napot jelképezi.)

Hiszen ő maga másutt, Ahol a madár se jár című könyvében, a Tejúttal való azonosításról írja:

A történet másik főszereplője, a széphistória tündér szűz leánya, a mesék Tündér Ilonája a népképzelet szerint szintén a Tejúton jár ("Fejér az ő teste, mint Hattyúnak tolla"). Ezt tanúsítják a Tejút, ill. némely tejútcsillagkép és -csillag "tündéri" népi elnevezései (Tündérút, Tündérek fordulója, Tündérek tánca, Tündérfő), s az is, hogy a mesebeli Tündér Ilona a világfa (Tejút) tetején lakik.

Könyvének 41. oldaláról:

Mária és Szíriusz azonosítása nincs ellentmondásban azzal, amit fentebb Mária és a Tejút megfeleléséről írtam. Figyelemreméltó ebből a szempontból a kétértelmű Tündérfő elnevezés (lehet tündérfej, de lehet a tündérek főnöknőjére utaló is), hiszen a tündérek pogány istennők mesebeli másai (ez tetten érhető a Tejút Tündérút és Isten útja elnevezéseiben is). Ha a Szíriusz a "Tündér feje", teste miért ne lehetne maga a Tejút, s az öle, amelyből a [Nap]Gyermek világra jön, a Szíriusszal éppen átellenben lévő tejúthasadék (más kontextusban barlang, faodú)? Hiszen Ízisz anyai előképét, Nut tejútistennőt is rendszerint a Nap éjszakai útjaként ábrázolták, vagyis olyan módon, mint akinek testében a Nap éjszakánként végighalad.

Jankovics folytatja:

Korábban a tejútvilágfát mint Mária égi megtestesülését összevetettem a karácsonyfával mint szimbólummal. Ennek szellemében a fa tetejére tűzött Betlehemi csillag a Sirius képviseletében Mária fényes szemével, orcájával, a fa tövén felállított játékbetlehem bölcsőcskéje a tejúthasadékból születő napgyermekkel hozható kapcsolatba (Jankovics 1997: 352).
Mindezek alapján már korábban az volt a véleményem, hogy a Siriusban a betlehemi csillag mithraikus előképét ismerhetjük föl, vagyis azt a Csillagot, amelyet a (Napban) megtestesülő csillagisten (szűz) anyjával azonosíthatunk. Másképp fogalmazva a Sirius az az égitest, amelyben az isten (csillaglelke) fogantatásától a születéséig tartózkodik. (A Nap és a Sirius összekapcsolására nézve: Egyiptomban a kettő egyesülése a Nílus közelgő áradását jelezte, ezért ehhez az eseményhez igazították az évkezdetet.) A szentírási elbeszéléshez egyszerűsítve a képet: a Sirius lehet a betlehemi istállóban tartózkodó Mária égi képmása, akihez a napkeleti bölcsek, azaz az Orion övének csillagai "igyekeznek", s lehet a hozzá vezető betlehemi csillag, melyet útban Betlehembe a mondott három csillagkirály követ. A betlehemi csillag, mint írtam fentebb, éppoly sokértelmű jelkép, mint a többi, amely körül az egymásnak mégoly ellentmondásosnak tűnő magyarázatok is elférnek (Jankovics 1997: 31-33).

• Ugyan John Major Jenkins Galactic Alignment című könyvében nem szól (annyit) a Tejútistennőről és a fejéről sem, van olyan megjegyzése, ami bizonyítja, hogy a Tejútanya koronája, azaz feje a Galactic anticentre irányában van: ő persze nem Szíriuszt ír, hanem Pleiadokat, de a GA irányában van az Ikrek csillagkép is (hiszen a Nyilas-Ikrek tengely a napfordulós tengely), de az Auriga/Szekeres csillagkép is, amelyet a hivatalos csillagászat a galaktikus antiközpontnak mond.
  
  Szumma szummárum, a (fekvő?) Tejútanya-test egyik (helyes?) értelmezése szerint a feje az Orion/Szíriusz irányában van.
  
  John M. Jenkins írja másutt:

The doctrine of the celestial gateways involves the shifting solstice axis in relation to a background axis fixed to two important points along the zodiac. We might already suspect that the Pleiades and the Galactic Center serve as the crown and root of this sidereal framework.
The Galactic Anticenter is the topmost point in this new framework, because it is the direction out of our galaxy, into transgalactic domains. The Pleiades, like the Great Bear, are a short distance from the highest point of the system, but nevertheless they serve as a mythic and symbolic indicator.
—
Az égi kapuk tana magában foglalja a napforduló tengelyének eltolódását az állatöv két fontos pontjához rögzített háttértengelyhez képest. Már sejthetjük, hogy a Plejádok és a Tejútközpont e sziderikus keret koronájaként és gyökereként szolgálnak.
A Galaktikus Anticentrum a legfelső pont ebben az új keretben, mert ez az irány a galaxisunkból kifelé, a transzgalaktikus tartományokba vezet. A Plejádok, akárcsak a Nagy Medve, rövid távolságra vannak a rendszer legmagasabb pontjától, mégis mitikus és szimbolikus jelzőként szolgálnak.

• Az értelmezésből kiderül, hogy a Nyilasban van az északi kapu, az Ikrekben a déli. Ergo jelenleg – a Vaskorban – a Tejútfa fejjel lefelé áll (a fa gyökere van északon) és csak 13000 év múlva egyenesedik ki az Aranykorba érve.
  John M. Jenkins a GC nem a Tejútfa koronájával, hanem a gyökerével való megfeleltetését érzi tehát helyesnek (lásd könyvének 266. oldalát), és JMJ-hez hasonlóan ismeri a feje tetején álló fa képzetét.
  Legutóbb Zep Tepi címnél Dobos Csanád magyarázatát a dzsed-oszloppal kapcsolatosan azzal egészítettem/javítottam ki, hogy az oszlop kettős-bumszlis teteje az Ikrekre utalhat. Ergo a 13000 évvel állított Nyilas-Ikrek tengely fája már jó irányban áll, Nyilassal alul.
• Érdekes még:

Virgo, Sirius (the Galactic Anticenter indicator), and the Galactic Center are geometrically related in the sky, and Isis has found a home in each location.
Spica and the Galactic Anticenter are almost exactly 90° away and the Galactic Anticenter is on the same meridian as Sirius.
—
A Szűz, a Szíriusz (a Galaktikus Anticentrum jelzője) és a Galaktikus Középpont geometriai kapcsolatban állnak az égen, és az Ízisz mindegyik helyen otthonra talált.
A Spica és a Galaktikus Anticentrum majdnem pontosan 90° távolságra vannak egymástól, és a Galaktikus Anticentrum ugyanazon a meridiánon van, mint a Szíriusz.

• Vénusz címnél legutóbb arról volt szó, hogy a Csodaszarvas homlokára nem-e Szíriuszt kell eredetileg képzeljük?

De más test-tájék is beazonosítható. E Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című könyvéből származó adat (és több is) Nut és parthenogenesis címnél is szerepelt:

A csillagszülő Nutról, a Tejutat megszemélyesítő faanyáról azt tartották, hogy a Fiastyúk (Pleiadok) csillagzat a köldöke. Az anya testén a köldök jelzi a méh, a fogamzás helyét. Nut köldöke a Fiastyúk a Tejúttal szomszédos, és éppen a nappályán, a Kos és a Bika cikkelyek határán van. Kb. 4000 evvel ezelőtt itt volt a tavaszpont, a napisten fogamzásának a helye.

Viszont másutt a köldök a Sarkcsillag:
Jankovics Marcell Ahol a madár se jár című könyvében a Tejútistennő köldökét és ezzel méhét a Sarkcsillaggal azonosítja^[1] (Göncöl címnél is szerepelt):

A Sarkcsillagot hordozó szarvas képzete szervesen illeszkedik a Nappal, kereszttel, világfával "viselős" állatistennő képzetéhez. A Sarkcsillag nemcsak a világfába vert arany Szögcsillag, de a tejútistennő köldöke is, s egyiptomi példa nyomán nagyon valószínű, hogy a régiek úgy hitték, a télen halott (a magas északon hosszabb időre a horizont alatt rekedt) Nap északon, az istennő méhében (a köldöke mögött) várja keleti újjászületését.

Kozma Judit Magyar és német népi csillagnevek című tanulmányában hozza a (Sarkcsillagot is bíró Kis) Göncöl népi Tündérasszony csillaga és Nagyboldogasszony csillaga neveit. Mivel az első asszony a Tejútanya, és a Göncöl is a Tejúton van, nyilvánvaló, hogy efféle nevet lehetett adni neki.

John Major Jenkins Galactic Alignment c. könyvének 33.oldalán (más kapcsán) írja, hogy a kölcsönös megfeleltethetőség alapja lehetett, hogy a Göncöl és a Pleiadok is hét-hét csillagból állnak:

We shall see in the Old World's cosmological shift from a polar to a solar orientation, the seven stars of the Big Dipper were mapped (or conceptually relocated) to the seven stars of the Pleiades. The underlying meaning here is that the Pleiades, like the Big Dipper, are the head point of a world-centering axis, with the astronomical reference for the Pleiades, though approximate, being to the Galactic Anticenter. Obviously, the other end of this axis is rooted in the Galactic Center.
—
Látni fogjuk, hogy az Óvilág kozmológiai eltolódása során a sarki tájolásról a szolárisra való áttérés során a Nagy Medve hét csillagát a Plejádok hét csillagához képezték le (vagy helyezték át fogalmilag). Ennek az a mögöttes jelentése, hogy a Plejádok, akárcsak a Nagy Medve, egy világközpontú tengely főpontja, a Plejádok csillagászati vonatkozása pedig, bár közelítőleg, a Galaktikus Anticentrumra vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy e tengely másik vége a Galaktikus Középpontban gyökerezik.

• Lásd még kiegészítő infókat Galactic anticentre.

A zavart mélyíti, hogy másutt száj és vagina/végbélnyílás egynek kezelt:

Az első "napnézők", akik még nem építettek házat a Napnak, és barlangokat használtak naptemplomként, és azokat, mint a csumasok, talán ők is "ház"-nak nevezték. A Nap égi házát oda képzelték, ahol az a "két horizonton", a "fényhegyek^[2]" közt fölkel illetve lenyugszik. A kapu a fényhegyek közti barlangnyílás, amit a csillagos égen a Tejút hasadékainak (a tejútistennő vaginájának és végbélnyílásának illetve a szájának; lásd száj) feleltettek meg.

Kenneth Grant The Magical Revival...

...című A. Crowley anyagát feldolgozó könyvének adata szerint Nut lábai a Nagy Medvénél állnak:

In terms of magical symbolism, the Nile represented the Mother Goddess whose annual inundation literally created the land of Egypt by depositing the rich alluvial mud that caked about her banks. The most ancient form of "physical geography" was founded on the female form; the woman below, being the earth; the woman aloft (i.e. the celestial Nut) being heaven; and whether as the woman below, with feet pointing towards the Great Bear constellation – the Goddess of the Seven Stars – or as the Great Bear itself, Inner Africa was the womb of the world, Egypt being the vulva or outlet to the north, the Nile itself forming the vulva of the woman "below".
—
A mágikus szimbolizmus szempontjából a Nílus az anyaistennőt képviselte, akinek éves áradása szó szerint megteremtette Egyiptom földjét azáltal, hogy a partjainál felhalmozódott gazdag iszapot lerakta. A "fizikai földrajz" legősibb formája a női alakon alapult; a lenti nő volt a föld; a magasban lévő nő (azaz az égi Nut) az ég; és akár a lenti nő, a Nagy Medve csillagkép – a Hét Csillag Istennője – felé mutató lábakkal, akár maga a Nagy Medve, Belső-Afrika volt a világ méhe, Egyiptom volt a vulva vagy az északi kijárat, maga a Nílus pedig a "lenti" nő vulvája.

• Az "Égi Nő" Nu neve a nőnemet jelölő 't' végződéssel már egyiptomi, de nem nehéz meglátni a magyar nő (vö. kínai nü = nő) szavunkat.

Az alábbi előadásban (lásd 21:50-nél) Dr. Gyárfás Ágnes a mellékelt ábra várát a címének megfelelően Tündérszép Ilona várának mondja és nyilván Gula vagy Bau istennővel azonosítaná, de így nem mondja ki.
Az Academia.edu oldalon Srini Kalyanaraman is Gulával azonosítja:

Depicted above the socle on one of the seals is a seated dog, the symbol of the goddess Gula, and flanking the other are symbols of Ea.
—
Az egyik pecsét talapzata felett egy ülő kutya, Gula istennő szimbóluma látható, a másik pecsétet pedig Ea szimbólumai szegélyezik.

Az kétségtelen, hogy a nyárban délelő Nap idején van a másik együttállás Szírusszal (lásd még Szíriusz heliakális kelése); erre vonatkozóan írja Jankovics Marcell is Jelkép-kalendáriumában:

Ami az Anna ünnep dátumát (július 26.), a fentebb említett Szent Anna feltételezett halála napját illeti, itt megint csak Szíriuszra való utalást történt. Ahogy Jankovics Marcell másutt, Pantaleonról (ünnepnapja július 27.) szóló fejezetében írja (a két ünnepnap közt egyetlen nap az eltérés!), napja abba az időszakba esik, amikor a Szíriusz távol van, "halott": fénye belevész a Nap fényébe.

Másutt pedig, szintén erre az időszakra vonatkozóan (teljes történetet lásd Szent László legenda):

Figyelemre méltó az is, hogy Lászlót az ének csillagként köszönti ("Csillagok közt fényességes csillag"), hogy felmagasztalásának közvetlen oka egy Nappal együtt delelő csillag, mely csillag az időpont (1192. június 27.) ismeretében csak az Orionnak vagy valamely szomszédos csillagképnek a fényes csillaga, leginkább a Szíriusz lehetett, amit a pápai küldöttek éppen láthattak is volna^[3], ha akkor napfogyatkozás sötétíti el az eget.

Jankovics Marcell...

...alábbi passzusa pedig MISZ címnél már szerepelt:

Jézus ebben az összefüggésben a Nap, aki az égi kapukon áthalad. A metafora arra az ősi és általános felfogásra vezethető vissza, mely a Napot, a nappali világosságot az éj, az éjszakai és hajnali ég gyermekének tekinti, és aminek a szellemében a Hold, a Vénusz vagy a Szíriusz, hiába a Nap után legfényesebb égitestek, mint az éjszaka lámpásai az éjanyához tartoznak az ég hatalmas csillagfolyamával, a Tejúttal együtt. (Vénusz a legtöbb nép képzeletvilágában "szembenáll", "harcol" a Nappal^[2:1], hiszen napkeltével veszti el a fényét és napnyugtával nyeri vissza. Mondhatnók, felváltva élnek, halnak. Jézus és Mária vonatkozásában ez a kontraszt visszafogottan, árnyaltan fejeződik ki a Születés, Pietá és Mária elszenderülése ábrázolásokon.) A nyári napforduló körüli Szűzanya-szimbolika ezért kap a szokásosnál nagyobb hangsúlyt. Ekkor halad át ugyanis a Nap a Tejúton, akit a görögök a nagy Fehér Istennővel, a Nap és a Hold szülőjével azonosítottak (ld. "fehér rózsa, Mária"), hasonlóképpen az egyiptomiak. Ekkor áll együtt a Szíriusszal, s történik mindez a "nőies" Rák jegy uralma alatt, mely a Hold jelképes "otthona".

Lábjegyzetek