Tejút a zodiákusban: kilépés a Tejútba

Lásd bevezetésül Tejút. Bíró Lajos Táltosok könyvében írja:

A zodiákus zárt köréből a Tejútra két helyen nyílik kapu: ahol a Tejút a Nappályát metszi: a Bika-Ikrek és a Skorpió-Nyilas határvidékén. Az óhajtott együttállás, amikor az égi Út megnyílik a Föld lakója számára, a Nap, a Hold, a Vénusz és a Tejút találkozását jelenti, az Ikrek és Nyilas havabeli újhold idejét, amikor még a Vénusz is e jegyekben tartózkodik, ott, ahol a Nap és Hold. (Ilyenkor a Tejút Napos-Holdas égigérő fává lesz).

John M. Jenkins könyvének magyar fordítása:

...ember a téli napfordulónak a galaktikus ekvátorral való egybeeséséről 2012. december 21-i időponttal, a maja naptár végső dátumával? Mivel harminchat évig tart a Napnak, hogy keresztülhaladjon a galaktikus ekvátoron, 1998 a középpontja annak az időszaknak, mely 1980-tól 2016-ig tart. Ahelyett hogy "2012"-ről beszélnénk, "2012-es Ablak-ról kellene beszélnünk, abban az értelemben, hogy a maja naptár pontos végső dátuma, 2012. december 21., ebbe az 1998. évi középpontú, harminchat éves periódusba esik.
Bár kezdetben csalódottnak érezhetjük magunkat, hogy az időpont, melyet korábban olyan pontosnak hittünk az ősi maják azonosításában, valójában egy harminchat éves időtáv, fontoljuk csak meg a hatalmas időtartamot az egybeesések között: a napfordulónak vagy a napéjegyenlőségnek a galaktikus ekvátorral való egybeesése csak a precessziós kör minden egynegyedénél történik meg. vagyis 6.480 évenként. A napforduló következő egy vonalba esése 12.960 éven belül fog csak megtörténni. Az hogy a maja naptár, mely valószínűsíthetően messzebbre nyúlik vissza az időben, mint a mi keresztény naptárunk, ilyen pontossággal rögzíteni tudta ezt a ritka, egyedi, asztronómiai eseményt ilyen pontossággal, igen meglepő. Létezhetnek még más naptárak is hasonló előrelátással?

Ezen internetes blogról való adatsor:

A Tejút a létezés galaktikus síkjának külső, látható megnyilvánulása, mely összhangban van az isteni világgal, a zodiákus pedig a szemünk számára is láthatóvá teszi a szellemi világgal összhangban lévő kozmoszunk határát. Ennek a két körnek a metszéspontjai a Nyilas első fokain (az ellenkező oldalon pedig az Ikrek első fokain) kapukat jelölnek a szellemi világból az isteni világba, melyeken keresztül az isteni világból impulzusok áramolhatnak a szellemi világba, vagyis a mi kozmoszunkba. A metszéspontok területei (az Ikrek és a Nyilas kezdeti fokai) ezért magas nyomás és magas feszültség helyei. Nem csoda, hogy gyakran történnek egyfelől isteni kinyilatkoztatások, másfelől krízisek, amikor ezeken a helyeken áthalad a Nap, a Hold, vagy más bolygó. Elég arra gondolni, hogy Pünkösdkor a Nap az Ikrek 2,5 fokán állt. Ekkor a Szent Szellem melyet a tanítványok fejére szálló lángnyelvek alakjában írnak le, a galaktikus síkról árad be az isteni világból, mint ennek a világnak az ősképi megnyilatkozása.

• A mellékelt Krisztus és a maja naptár című magyarra fordított könyvből való kép és a másik is a weboldalról való.

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium...

...című könyvében (Ikrek csillagkép, Tejút és colure címnél is szerepelt):

A május 22-ével kezdődő csillagászati hónap az Ikrek jegyének védelme alatt áll. A jegy névadója az Ikrek (Gemini) csillagkép. Ennek az állatövi csillagképnek különös jelentőséget ad, hogy a nappályára merőleges égi körív, a Tejút is áthalad rajta, s az elmúlt kétezer évben a nyári napforduló otthona volt. A legrégibb közel-keleti kozmogóniák a világ teremtését arra az időre teszik, amikor a tavaszpont állott az Ikrek csillagképben (ha az év tavasszal kezdődik, gondolhatták, legyen tavasszal a "minden dolgok kezdete").

Jankovics Marcell A Nap könyve...

...című könyvének Héraklész 10. munkájáról, Gérüón gulyájának elrablásának kapcsán írja (Janus és Cerberus címnél is szerepelt):

Ami a "kapukat" illeti, két helyen is találhatók. Egyrészt kapunak hívták az Ikrek és a Bika cikkelyén átfolyó Tejút kereszteződését az Állatövvel, másrészt – láttuk – annak nevezték azt a másikat, mely a Bikával és az Ikrekkel szemben található. Az Ikrek jele egy alul és felül összekötött, kapunyílásra emlékeztető oszloppár. Az ókori Spártában így ábrázolták az Ikreknek nevet adó Dioszkurokat. Ezt a jelet értelmezhetjük Hercules oszlopai szimbólumának.
Orth(r)osz kutya – a Nagy Kutya csillagzat – az Ikrek kapuját őrzi; két feje, mint a római lanusé, a kapuból az ég két térfelét vigyázza.
Időszámításunk kezdetétől a nyári napforduló az Ikrek csillagképbe esett, ettől kezdve ez a kapu rnár nemcsak térelválasztó, hanem az esztendőt is felezi.

Jankovics Marcell Ahol a madár se jár...

...című könyvéből származó passzusa Wepwawet címnél is szerepelt:

Találkozunk más csillagképekkel is a mesékben. Így, mint láttuk, a Farkas csillagképpel, a Tündér Ilona, Vasfejű farkas típusú mesékben. A Farkas a túlvilágra nyíló egyik tejútszorost őrzi, de a másik körül is ebek vicsorognak (a Kis Kutya és a Nagy Kutya csillagkép), és van egy harmadik átjáró is, épp az imént esett szó róla, a Medve csillagzatok tájékán. A Ptolemaiosz-kori híres denderai zodiákuson azt is egy Farkas csillagkép vigyázza; mégpedig a Marhacomb mellett látható Up-uaut farkas, az "Utak megnyitója", lába közt a túlvilági utat megnyitó rögtörő kapával. (Véletlen egybeesés vagy sem, az obi-ugorok hite szerint a másvilágon van egy ház, ajtaját, mely a Sarkcsillag tájékán található, medve és farkas őrzi.)

Sokatmondó az Ikrek csillagkép arab Tejat neve, mely, mint ahogy a mellékelt képen látszik, éppen/szinte a Tejút és a Nappálya metszéspontján áll. Richard H. Allen írja Star Names című könyvében:

Tejat prior is from Al Tahayi, an anatomical term of Arabia by which it was known in early days; a name also applied to stars in the head of Orion.
—
A Tejat az Al Tahayi-ból származik, egy arábiai anatómiai kifejezésből, amelyen a korai időkben ismerték; ez a név az Orion fejében lévő csillagokra is vonatkozott.

Lásd még Pünkösd címszót.
Egyéb képeket Galactic centre cím alatt. Lásd még idő nullpontja és Aranykor és annak vége. Miss és lack hiányt kifejező igéknél esett arról szó, hogy a Nagy Évet figyelembe véve olyankor "kevés a tej," azaz vannak távol a kapuk. Elődeink nem Aranykor és Vaskor elnevezéseket használtak, hanem így, képekben beszélve fejezték ki a fény és árnyék vonatkozásait. De Mithra neve sem tűnik kimondott Napisten-névnek, inkább kozmikus-temporális minőséget kifejező szakszó, annak kifejezésére, hogy a erősödő, vagy gyengülő Nap- ill. fényhatásokról van szó (Mithra a reggel, mely név megvan Vishvamitra nevében is).

De SZAT címnél bővebben esik szó, ha nem is Tejút-kapukról, de a Tejút két oldalán egymással szemben álló erőkről, sakk illetve satrandzs kontextusában is.

Az Égigérő fa típusú mesékben a fa a Tejutat szimbolizálja, mely a Bika-Skorpió tengelyen nyugszik illetve látszik meghúzódni.

Két oldalon állásról volt szó Vízöntő paradoxon, swastika (a mellékelt kép is innen való) és küszöb címnél, de lásd még psychopomp címnél azon adatot is, amely makedón katonák kutyafelszabdalására utal (illetve alant is megvan^[1]). Sarama címnél magáról az átjutásról, nehézségeiről volt szó, da ha már Sarama = Szíriusz, lásd Szíriusz mozgása címnél írottakat is.

Legutóbb Szent Kristóf címnél is szerepelt:

David Gordon White írja:

The death day of two of the other three saints mentioned above falls on July 25, the day of St. Christopher as well as the day of the heliacal rising of Sirius. The first of these is James, the James whose pilgrimage route, to Compostello (Latin campus-stellae, "the field of stars"), was the most popular of the Middle Ages. Again according to Gaignebet, the church of St. James at Compostello, which is on the western shore of Galicia at a western extremity of the ancient world, is a Christianization of a pagan site. The "starry path" to Compostello was a trail toward the sunset, and thus toward the land of the dead. As such, it stood as the earthly homologue of the celestial Milky Way, whose gate – through which the westering sun passed – was guarded by the starry dogs, Canis major and Canis minor, and the dog stars Sirius and Procyon.
—
A fent említett másik három szent közül kettőnek a halála július 25-re esik, Szent Kristóf napjára, valamint a Szíriusz heliákus kelésének napjára. Az első közülük Jakab, az a Jakab, akinek zarándokútja Compostellóba (latinul campus-stellae, "a csillagok mezeje"), a középkorban a legnépszerűbb volt. Gaignebet szerint megint csak egy pogány helyszín keresztényesítését jelenti a Compostellóban lévő Szent Jakab-templom, amely Galícia nyugati partján, az ókori világ egyik nyugati végpontján áll. A Compostellóba vezető "csillagösvény" a naplemente, és így a holtak földje felé vezető ösvény volt. Mint ilyen, az út a a mennyei Tejút földi homológja volt, amelynek kapuját – amelyen keresztül a nyugat felé haladó nap áthaladt – a csillagkutyák, a Canis major és a Canis minor, valamint a Szíriusz és a Procyon kutyacsillagok őrizték.

Ezen július 25. dátum előjött Furinalia és kutyaáldozás címnél is, de Szent Jakab (az apostol) ünnepe is erre a napra esik. Jankovics Marcell ott szereplő adata szerint a nyári Nap Jakab napja [július 25.] körül hagyta el a Tejutat.

Hogy ezen kutya-őrzőkben kell látni a mitológiai Cerberus és Orthros alakokat is, kétségtelen. Szerepükről psychopomp címnél volt szó bőséggel, valamint kutyaáldozás címnél szerepeltek az alábbiak:
Az ember azt várná, hogy netán Szíriusz-Nap-Föld együttállásokhoz lehetne kötni ezen áldozó-ünnepek napjait, különösen az alábbiak alapján:

David Gordon White írja:

In a great number of cultures, then, the pastoral, cynegetic, and protective role of the dog is extended beyond the world of the living into the world of the dead. As such, psychopomps, guardians of the gates of hell, hellhounds, and the souls of the dead themselves are often depicted as canine. In fact, it is not so much that the dog's role extends beyond the world of the living into that of the dead, but rather that the dog's place lies between one world and another. Just as Sirius's location during the dog days is on the eastern horizon immediately before sunrise (whence the term "heliacal rising"), so the place of the dog in nearly all that it does in its relationship to man is liminal. The dog guards many celestial or temporal thresholds in Indo-European traditions, including dawn and dusk, the new and full moons, and the summer and winter solstices. This translates, in the night sky, into various canine constellations through which the sun passes on the ecliptic and, because the paths of the celestial vault-the Milky Way, the solar ecliptic, the moon's orbit, etc. – may be identified with the paths of the dead, celestial dogs are often stationed at dangerous heavenly crossroads and bridges.
—
Számos kultúrában tehát a kutya pásztori, cinegetikus és védelmező szerepe az élők világán túl a holtak világára is kiterjed. Így a pszükhopomposzokat, a pokol kapujának őrzőit, a pokolkutyákat és magukat a halottak lelkét is gyakran kutyaként ábrázolják. Valójában nem annyira arról van szó, hogy a kutya szerepe túlmutat az élők világán a holtak világába, hanem inkább arról, hogy a kutya helye az egyik és a másik világ között van. Ahogyan a Szíriusz helye a kutyanapok alatt a keleti horizonton van közvetlenül napkelte előtt (innen a "helikális kelés" kifejezés), úgy a kutya helye szinte mindenben, amit az emberrel való kapcsolatában tesz, liminális. A kutya az indoeurópai hagyományokban számos égi vagy időbeli küszöböt őriz, többek között a hajnalt és az alkonyatot, az új- és teliholdat, valamint a nyári és a téli napfordulót. Ez az éjszakai égbolton különböző kutyás csillagképekben mutatkozik meg, amelyeken a Nap áthalad az ekliptikán, és mivel az égi boltozat útjai – a Tejút, a nap-ekliptika, a Hold pályája stb. – azonosíthatók a halottak útjaival, az égi kutyák gyakran állomásoznak veszélyes égi kereszteződéseknél és hidaknál.

Azt Péterfai János adata alapján is tudjuk, hogy a halálba átsegítő Vezér, Ozirisz, Kilenc, akinek, mint az éji ég leírása alapján tudjuk, két segítője, kutyája van.
Itt egyrészt azt a képet kell látni, hogy a Szíriusz és Procyon a Tejút (Hadak Útja) két oldalán áll, őrként, lélekvezetőként, hiszen a Tejúton születnek a lelkek, másrészt, hogy a Föld-Nap-Szíriusz együttállások a téli napforduló és a nyári napforduló környékén történnek. A Szíriusz heliakális kelését megszemélyesítő Szent Kristóf is a gyermek Jézust, azaz a fiatal, reggeli ereje teljében lévő Napot egy folyón viszi által: ez a folyó a Tejút. Másutt hasonló (Várkonyi Nándor írja):

Mexikóban kutya az alvilági vezető. A görögöknél a háromfejű kígyó [kutya], Kerberosz (lásd Cerberus) őrizte az Alvilág, a Hadész bejáratát, és senkit sem engedett ki; ennek párja, az azték Xolotl isten, kutya alakban vezette a halottakat s a lenyugvó Napot az Alvilágba. Emezt a Chicunauh-mictlán nevű folyó folyta körül kilencszer, mint a Sztüx a Hadészt; az elhunytak egy vörös kutya segítségével juthattak át rajta.

• A folyók itt is a Tejutat jelentik.

Alant szerepel egy makedón katonai szokás kutya felnégyeléséről és arról, hogyan teszik az út bal és jobb oldalára a részeket, melyek között (a Hadak Útján?) áthaladnak:

For instance, the young Spartans performed a dog sacrifice to Enialio, which purified them as they entered the new age group of ephebes. Hesychius (Xanthica, s.v.) describes a similar ritual practiced in Xanthus by the Macedonian army. In this instance, a dog was quartered and the forequarters were placed on the right side of the road, the hindquarters on the left. The army then marched down the road between the sections of the dog. This rite was also described by Quintus Curtius (X, 9, 12) regarding the lustratio in 323 BC and by Titus Livy (XL, 6, 1-2) for the lustratio in 182 BC.
—
A fiatal spártaiak például kutyaáldozatot mutattak be Enialiónak, ami megtisztította őket, amikor beléptek az epheboszok új korcsoportjába. Hesychius (Xanthica, s.v.) leír egy hasonló szertartást, amelyet a makedón hadsereg Xanthusban gyakorolt. Ebben az esetben egy kutyát felnégyelték, és az elülső negyedeket az út jobb oldalára, a hátsó negyedeket pedig a bal oldalra helyezték. A hadsereg ezután a kutyaszakaszok között vonult végig az úton. Ezt a szertartást Quintus Curtius (X, 9, 12) is leírta a Kr. e. 323-ban tartott lustratio kapcsán, valamint Titus Livy (XL, 6, 1-2) a Kr. e. 182-ben tartott lustratio kapcsán. [Jacopo De Grossi Mazzorin és Claudia Minniti Dog Sacrifice in the Ancient World: A Ritual Passage? c. dolgozatának ezen és más sorait lásd psychopomp.]

Hasonló a makedón szokáshoz:

Dog sacrifices had a cathartic dimension in the purification rituals that took place before a battle or a military expedition (Nilsson 1906: 405-406). In many cases such ceremonies included the soldiers' parading between two halves of a severed dog. Plutarch mentions such examples in the army of Boeotia and Thebes (see Megas 1923: 509). The Persian king Xerxes, according to the ancient Greek historian Herodotus, during his campaign against Greece, made his troops pass between the two parts of a sacrificed human, which reminds us that the dog replaced human victims (Nilsson 1906: 405-406). In a wider Indo-European context, F. Blaive mentions a similar parade by Hittites between pieces of a human, a dog or other animal. Moreover, in India, during the Ashva-medha (the sacrifice of the horse) ceremony, a dog was sacrificed to protect and increase the number of valuable horses (Blaive 1995: 287).
—
A kutyaáldozatoknak katartikus dimenziója volt a csata vagy katonai expedíció előtti tisztulási rituálékban (Nilsson 1906: 405-406). Sok esetben az ilyen szertartásokhoz tartozott, hogy a katonák egy levágott kutya két fele között vonultak fel. Plutarkhosz említ ilyen példákat a boiótiai és thébai hadseregben (lásd Megas 1923: 509). Hérodotosz ókori görög történetíró szerint Xerxész perzsa király a Görögország elleni hadjárata során egy feláldozott ember két része között vonultatta fel csapatait, ami arra emlékeztet, hogy a kutya az emberi áldozatokat helyettesítette (Nilsson 1906: 405-406). Tágabb indoeurópai kontextusban F. Blaive említi a hettiták hasonló felvonulását egy ember, egy kutya vagy más állat darabjai között. Sőt, Indiában az Ashva-medha (lóáldozat) szertartás során kutyát áldoztak fel, hogy megvédjék és növeljék az értékes lovak számát (Blaive 1995: 287).

Szó van arról is, hogy a Szíriusz korábban a Tejút másik oldalán volt:

At this point, and considering the perceived motion of Sirius among the stars, it is interesting to mention a proposition by Gore^[2] (1903) based on one of the Arabic names of Sirius: al-schira al-abur ("Sirius which has passed across"). Gore linked this name with Al Sufi's mention of a mythological explanation that Sirius crossed the Milky Way in the direction of Canopus. This obviously happened during the Stone Age and, if correctly representing the human memory of an astronomical event, is truly amazing.
60,000 years ago Sirius was located on the eastern border of the Milky Way, whereas it is now located on its western border. This is the result of its proper motion, a combination of its orbit around the center of the Milky Way galaxy and of the similar motion of the Sun and Earth.
—
Ezen a ponton, és figyelembe véve a Szíriusznak a csillagok között észlelt mozgását, érdekes megemlíteni Gore (1903) egy felvetését, amely a Szíriusz egyik arab nevén alapul: al-schira al-abur ("Szíriusz, amely átment"). Gore összekapcsolta ezt a nevet azzal, hogy al-Szufi egy mitológiai magyarázatot említett, miszerint a Szíriusz a Canopus irányában keresztezte a Tejútrendszert. Ez nyilvánvalóan a kőkorszakban történt, és ha helyesen reprezentálja egy csillagászati esemény emberi emlékét, akkor valóban elképesztő.
60 000 évvel ezelőtt a Szíriusz a Tejútrendszer keleti határán helyezkedett el, míg most annak nyugati határán. Ez a sajátmozgásának eredménye, amely a Tejútrendszer galaxis középpontja körüli pályájának, valamint a Nap és a Föld hasonló mozgásának kombinációja.

• Gore adatait lásd Habiru címnél.
  Persze nem feltétlenül az araboknak kell az emléket megköszönni; a 60000 év akkor lehet igaz, ha a Szíriusz-Solaris rendszer kb. 108000 éves periodicitású vagy akár több.

A Hamlet Malma című könyvben két táborra osztott Tejútról van szó:

Hogy pontosan ez a szabály volt érvényben a táji^[3] nevű, s a Völuspában említett táblajátékban, azt A. G. van Hamel mutatta ki. Ily módon a kockadobás megkötötte a sakkjátékos kezét – ezt a játékot hívták Indiában "a bolygók csatájának", és még a XVI. századi Európában is "Mennyei Háborúnak, vagy a Csillagjós Játékának", míg a kínai sakktábla a két táborra osztott Tejutat mutatja.

Érdekes még a Paksi Zoltán által is említett négy Tejútoszlop ill. Világoszlop kifejezés (a négyszögletes Föld négy lába: lásd Világ négy oszlopa).

Lábjegyzetek