Szakáll

A szakállról és szakállviseletről volt már szó beard és barber címnél, de egyéb kiegészítéseket kell megejteni.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvének 552. oldalától találjuk az iráninak megállapított jövevényszavainkat és Harmatta János felé szóló kritikáját (kiemelendő, hogy a valódi ékírásos szumér szavakkal szemben az ősiráni és finnugor alakok csak becsillagozott hipotetikus alakok):

Ősir. *śükaḥ; fgr. *śuka "gabona szakálla".
Szum. sig₂, siki = "Wolle, Haar, Haarfell" (gyapjú, haj, szőrzet).

Magyar Adorján írja:

Orruk [kúnoknak] egyenes, inkább hegyes volt, ajkaik a magyarokéinál keskenyebbek, arcukat fiatalabb korban teljesen borotválták és szakállat, bajuszt csak az idősebbeknek volt szabad viselniök, de akkor is csak a nőseknek, és csak miután már apává lettek.

Magyar Adorján...

...Ősműveltségének (a PDF) 822. oldalán írja (orr és madár címnél is megvolt):

Van azonban a filiszteusokat ábrázoló szóban volt különböző egyiptomi festményeken és domborműveken, valamint a krétai jász falfestményeken még valami ami nekünk föltűnhet.

Az ugyanis, hogy a férfiak sima arccal, szakál és bajusz nélkül vannak ábrázolva, ami azonban például a Mykénében talált ábrázolatokon már nincsen mindig igy; tudjuk pedig hogy Mykénében már az uralkodó elem nem a jászok hanem a görögök voltak. Itten a harcosok már szakálasan és nevetségesen nagy orral vannak föltüntetve, nem csupán, hanem igen kezdetlegesen, gyarlón is, ami világosan mutatja az idegen hódítás következtében beállott nagy szellemi hanyatlást, amely azután a "dipilon stílus"-ban érte el tetőfokát és csak az "archaikus"-ban kezdődött meg az újra való emelkedés. Ezen itt bemutatott, a nevetségességig torz, degenerált ábrázolat is mykénéi vázáról való.
Igen valószínű tehát, hogy a nem magyari fajú, harcias bevándorlók ilyen nagyorrúak voltak (lássad Schliemannál, Woermannál), amit egyébként a dipilon ízlés emberalakjainak szinte madárfejhez hasonlító feje is igazol (lássad föntebb), úgyhogy e következetesség arra látszik mutatni miszerint az uralkodó hódítók e sajátságukra büszkék is lévén, a nagy orr illetve a madárfejre hasonlító fő ábrázolását a szolgáikká lett, dolgozó fazekasaiktól meg is követelték. Jellemző dolog azonban, hogy mykénéi műtárgyakon is a valamely munkát végező alakok, amelyek tehát alantasabb embereket, szolgákat ábrázolnak: mindig szakáltalanak.
Holott ezzel szemben a filiszteus harcosokat ábrázoló egyiptomi domborműveken ezek – a még szabad harcosok is tehát – mindig sima arcúaknak, szakáltalanoknak tüntetvék föl. Viszont az attikai jónaknál, akiknél a régi jász elem a későbbi görög hódítás és elgörögösödés dacára is, jobban érvényesült, szintén azt látjuk, hogy kevés kivétellel, a fiatalabb férfik úgy a szobrászatban mint a vázafestményeken, szakál és bajusz nélkül ábrázolvák, míg szakálasak csak a már meglett férfiak, a körülbelül 40 évesnek mondhatók avagy az ennél is idősebbek, de még ezek szakála sem hosszú soha, vagyis nem olyan mint például az északi fajé. Úgyhogy azt kell következtetnünk, miszerint a jászoknál, vagyis a krétaiaknál, a régebbi argolisziaknál, valamint az attikai igazi sőt a már elgörögösített jónaknál is, szokás volt, régi hagyományból, a fiatalabb férfiak arca teljes borotválása. Amely szokás eredete szerintem az volt, hogy, amint már tudjuk, az ősi magyar faj teste, a hajzaton kívül szőrtelen volt, bajusza, szakála is igen kevés és csak igen későn 20 éves-korban avagy még késöbben, serkedő volt. Úgyhogy magától értetődőleg ez volt széségeszményük is, míertis a valakinek szakála, bajusza korábban serkedett: ezt borotválta. E korábban.serkedés előfordulhatott a tudomány előtt ismert változékonyság miatt, de előfordult nem egészen tiszta magyari vérű egyéneknél is. Említettem, hogy fajunk e testi szőrtelenségére és e sajátság szépségeszmény voltára vezetendő vissza a nőknél a fan borotválása is, ami a görögöknél, bizonyára jón, azaz jász, szokásból, amint ez szobrászatukból is kitűnik, általános volt.

Várkonyi Nándor írja:

A nyugati tengerből érkezik Egyiptomba az első istenkirály és kultúrhérosz, a szakállas Usziri-Ozirisz; innen ered, hogy utódai, a csupasz képű fáraók, s a nő-fáraók is, rituális alkalmakkor ál-szakállat kötöttek fel, méltóságuk egyik szakrális jelvényeképp.
Az álszakáll istenkirályi attributum a gyér szőrzetű vagy csupasz népeknél.
Az aztékok mind beretváltak vagy csupaszok, Quetzalcoatl mégis éppúgy szakállas, mint Atlasz." (Das Geheimnis des Westens, 1929.) Az Eget tartó Atlasz-képzet azonban népközi tulajdon, ezen a két rajzon az ábrázolás hasonlósága a feltűnő. Ugyanígy (szakállasan) ábrázolják a chibchák Bochica istent, a mayák a bacabokat, s hasonló emlékek vagy hagyományok találhatók Brazíliában, a Kanárikon és az Azori-szigeteken, de ezt részben magyarázza hogy az Atlasz-Quetzalcoatl hagyomány az amerindiánoknál közös, illetve vándor-motívum.

Dobos Csanád írja:

Az egyes állatövi jegyhez több szimbólum kapcsolódik, a Bakhoz a kecske, juh, szikla, pestis, pusztaság, sivatag, csecsemő, szakáll, sakál, a 4-es számjegy, a térd, valamint a fény minimum időszaka.

Péterfai János írja:

A Szakál szó a Sza-Kál, vagyis a Menny Fia – Nagy értelmet tartalmazza. A Szakáll nem más, mint az Áll Fősége, Szak-Áll formában. A Sakál viszont a Sza – Száj, és a Kál szavaink ötvözete, Száj-Nagy értelemben. A Sakál szája nagy, ebből ered a neve, mert mérhetetlenül tud ordítozni.

Egyébiránt a mongolban is egy az egyben így áll: szakál. A törökben is sakal.

Nógrády Mihály Elmélkedés a szláv név eredetéről...

...című cikkében idézett Kasgari-féle szótárt angolul is kiadó Sir Gerard Clauson féle adat alapján (sacchar- címnél a secure és anchor, valamint hang szó kapcsán korábban is taglalt felfüggesztési ponttal és nem a "lógó szakáll"-lal kapcsolatba hozandó) olyan furcsa hibrid megoldást kínál, mint amilyet magyar nevünkre a hivatalosság (fele finnugor, fele török butaság):

Clauson az ótörök sakak (saka:k)-ból vezeti le a saka:l szót. Megadja a sakak eredeti jelentését: ami lefelé lóg. A saka:l viszont 'szakáll' jelentéssel minden török nyelvben fennmaradt a mai napig. A TESZ megerősíti Clauson elgondolását annélkül, hogy tudna róla, mert a szak2) címszóval kapcsolatban ezt írja: "Talán ótörök jövevényszó, s etimonjában végső soron összefügghet a török saqa- 'lóg, csüng' igével, amelynek egyik származéka szakáll szavunknak is előzménye." Tovább lapozva a TESZ-ben, észre vesszük, hogy 'szakáll' szavunk ótörök eredetű és megtalálható minden török nyelvcsoportban, tehát kölcsönszó a magyarban. Azonban ha figyelmesen megvizsgáljuk, a szó két szóelemből áll, a szak2)-ból, amint Clauson is jelzi, és az áll-ból. Az áll2) viszont finnugor eredetű, ami arra enged következtetni, hogy a 'szakáll' hybrid szó, török és magyar részből áll és pontosan megmondja a helyet ahol lóg, vagyis az állunkon. Ezt jobban el lehetne fogadni, mint más tekervényes szóboncolást.

Csicsáky Jenő [BL által megosztott] adata szerint a tokát szak-nak hívtak a székelyek és a palócok. Nyilván nehéz lenne a szakáll szót ebből a jelentésből kihozni, de fordítva működhetne.

Valójában a szakáll a székely név alhangos párjának mondható. Már csak az a kérdés, melyik az eredeti. Erre legutóbb szláv címnél, arab saqal és saqlab nevek kapcsán volt szó.
Arra pedig legutóbb az imént említett sacchar- címnél, a sumér sukkal = vezér szó taglalása kapcsán, hogy a Magyar Adorján által adatolt Zakur és Szakáll neveink közül utóbbi a Várkonyi Nándor által fentebb taglalt istenkirályi attributum, mely eredeti jelentése nem a szakáll maga, hanem a Nap Orionbani állására utal és a Vezér/Istenkirály/Császár alapértelmet kell benne keresni. Ezért használták az asszír és perzsa királyok is jelvényként. Ezt a szakrális (a sacra/sacer is ilyen alakú név) hátteret kell felismerni.
(Hasonlót látunk például balta szavunk esetében. Nem a fegyverre utal a név, hanem arra a Napnévre, mely hímségi princípiumként a szerszám, fegyver jelentést másodlagos jelentésként adja ki. Háború sem egyszerű köznév, hanem közvetlenül egy háborúistennőre utaló név. A sor folytatható: madár, kutya, kenyér, kalács, stb.)

Lényegi részét tekintve úgy az angol beard, ahogy a magyar (továbbá mongol és török) szakáll, a hosszú hajzathoz hasonlóan a Nap tüzét, ragyogását fejezte ki jelképi szinten: a hosszú haj gyakorlatilag több tüzet, nagyobb fényt azaz szellemi-szakrális erőt fejezett ki. Sza-Kál így annyit tesz egyszerűen, hogy Nagy Fény. De mivel a magyar szavak többféle jelentést is hordozhatnak, valóban másképp is bontható, értelmezhető.

Gyárfás Ágnes Három óriás és az öreg király – a nyári égbolt híres férfi-csillagképei...

...című Ősi Gyökér 2006/2. sz. megjelent cikkében írja:

Végvári Lajos^[1] írt egy érdekes tanulmányt a szakrális álszakáll és a karakter kapcsolatáról. Szerinte, s gondolatait elfogadjuk, a szakáll fejezi ki a királyi státusz igazi lényegét. A király enzi, pateszi vagy isten helyettese, isten megjelenítője volt. A fiatal arcnak az álszakáll adta meg az isteni karaktert, amely leplezett és tipizált, az isteni típuson belül a turáni AN-ANNA istenség karakterét idézte. A Táncoló király című pecséthengeren a királyoknak két oldalt hosszú hajuk van, a legfiatalabb, aki táncol álszakállt visel. A Keresztelő című pecséthengeren a legifjabb király még csecsemő és fiú, s mégis álszakállal mintázták meg alakját. A királyok bevonulása, sőt mint láttuk gyakran táncolva történő bevonulása a turáni nép lelkületéből előbukkanó őskép, mely uralkodó királyi és pásztorkirályi emlékekben öltött testet.
A női szereplők szakállviseletének oka összefüggést vethet fel a precesszióval is. Amidőn az őskor végeztével a női princípium alámerült és a férfiak vették át a vezető szerepet, a hitéletben ez a váltás nehezen történt meg, vagy talán soha meg sem történt. A vallásos, egyszerű emberek ragaszkodtak az Istenanyához. Krisztus előtt hétezerben sugárzó háromszöggel szimbolizálták a világszülő Boldogasszonyt a Kökénydombi Vénuszt és az alacskai templom-festő 1761-ben ugyanezzel a jelképpel festette fel az Istenanyát a templom királynő kazettájára egy református templomban.

Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban...

...című könyvében a bajusz/szakáll szimbolikáról írja:

A bajusz- és szakállviselet külön játékos területe az örök osztályharcnak.Emlékezzünk csak rá, hogy ezelőtt egy-két évtizeddel még csak a lakájfajta járt leberetvált bajusszal. Igaz viszont, hogy az egész osztrák ármádiában csak az egyetlen Windisch-Grätz-dragonyosoknak volt megengedve a bajusztalan csupasz áll. Viszont a szakáll a legkülönbözőbb népeknél a tisztesség, a hatalom megkülönböztető jele volt. A fáraóknál például, akik gyakran gyermekkorukban kerültek uralomra, mielőtt még a természetes szakálluk kiserkedt volna, külön mesterséges, skatulyaszerű szakállt ragasztottak az állukra, tekintélyük és hatalmuk hangsúlyozására. Azután itt van a középkori Isten-ábrázolás, amely a világ leghatalmasabb urát, az Atyaúristent nem is tudta másként, mint szakállal elképzelni. A közép-ázsiai turkoknál külön rangjelzés az "akszakal", vagyis az agg-szakáll, a fehér szakáll. A muzulmán emberre nézve nem létezhetik nagyobb megszégyenítés, mint ha a szakállát rángatják meg.

Hosszú szakállú kisemberek mesékben

A Fehérlófia mese Koponyányi Monyókjának szakállát mindenki ismeri.
A Béka királykisasszony mesében a világfa cserefa legfelső ágán ülő ősz öregember szakálla a földet verte. A fa felfelé nő, kozmikus, a szakáll lefelé lóg, mutatván a telluris kapcsolatot.
A kisember, a manó pedig nem más, mint a fa lakója.
A Pengő királyfi mesében szereplő bakarasznyi ember, akit a sárból kimentett a legkisebb királyfi, miután a hintóba felült, "a bakarasznyi ember megragadta a királyfi feleségét, belecsavarta a hétrőfös szakállába, s úgy eltűnt vele, mintha a föld nyelte volna el."

Lábjegyzetek