Szíriusz Iránban

Bevezetést, kiegészítést illetve a fő vonulatot lásd Szíriusz és a nyíl.
Csatolva egy kb. 125 éves angol-perzsa szótár adata, mely kutya és Szíriusz címnél úgy szerepeltette a csillagnevet, mintha csak kedvenc pisztáciájáról írna szerzője.

A Szíriusz korábbi, Zend Avesztában talált elnevezése Tishtrya. A kutatók viszont a "Szentháromságban" nem a csillag, hanem a három jelentésre asszociálnak, így egyesek a dogonok által említett Szíriusz A-B-C hármasra, mások – ahogy Jankovics Marcell forrásai is, köztük Tilakkal [lásd írását Tishtrya] – az Orion övcsillagaira, minthogy az ezek által meghúzható egyenes meghosszabbításában van a fényes kutyacsillag:

Another ancient Near East religion, Zoroastrianism, stated in its sacred the Zend-Avesta book that the Supreme God established as Master and Overseer of all the stars the star Sirius, called Tishtriya.
—
Egy másik ókori közel-keleti vallás, a zoroasztrianizmus, szent könyvében, a Zend-Avesztában azt állította, hogy a Legfelsőbb Isten az összes csillag Mestereként és Felügyelőjeként a Szíriusz csillagot, a Tishtriya nevű csillagot hozta létre.

An association of Sirius with water occurs in the Zend-Avesta, which calls Tishtriya (Sirius) the responsible for rain and the enemy of the daemon of dryness. According to the Zend-Avesta, the Supreme God once made Tishtriya cause a massive flood as punishment for men's wickedness and corruption.

The Iranian mythology personified Sirius as Tishtrya, the divine archer (the corresponding character in the Vedic myths was Tishya). The name "Tishtrya" goes back to the Sanskrit term "three stars" and to an older Indo-European one of the same meaning. Some scholars prefer to see here a designation of the Belt of Orion.
—
A Szíriusznak a vízzel való társítása a Zend-Avesztában fordul elő, amely Tishtriyát (Szíriuszt) az eső felelősének és a szárazság démonának ellenségének nevezi. A Zend-Aveszta szerint a Legfelsőbb Isten egyszer Tishtriya-t hatalmas áradást okozott az emberek gonoszságának és romlottságának büntetéseként.
Az iráni mitológia Tishtrya, az isteni íjászként személyesítette meg Szíriuszt (a védikus mítoszokban a megfelelő szereplő Tishya volt). A "Tishtrya" név a szanszkrit "három csillag" kifejezésre és egy régebbi, azonos jelentésű indoeurópai kifejezésre vezethető vissza. Egyes tudósok inkább az Orion övének megnevezését látják itt.

Richard H. Allen Star Names című művében említi, hogy bizonyos Edkins nevű kutató szerint Arcturus-t jelölhette inkább Tistar (Tishtrya). (Ugyanezen Edkins véleménye szerint a perzsák Vanant csillaga Procyon vagy Szíriusz volt...)

Véleményem szerint minden igen fényes csillagnak is neve lehetett, hiszen jelentése erről tanúskodik. Jelző ez, nem tulajdonnév.
Satavaesa címnél szerepel William F. Warren véleménye is.

Szent László és a leányszöktető kun címnél (több is) szerepelt Jankovics Marcell adatai (közül):

A szóban forgó csillagmítoszt az egyiptomiak szinte szó szerint így mesélték. Oriont Ozirisz, a halott Nap istene személyesíti meg, a rátámadó Bikát gyilkos fivére, Széth, míg a Nagy Kutya és a Hajótat együttese Ozirisz Szeth-hez pártolt feleségében, Íziszben testesül meg, akit a keresztény mitológia kutatói Szűz Mária előképének tekintenek. (Ez lehet az oka annak, hogy Íziszt még a művelt köztudat is csak a jó oldaláról ismeri.) Az istennőt ebben az összefüggésben fölajzott íjjal ábrázolják, olykor tehénfejjel (több okból, de azért is, mert itt és most a Bika-Szethtel alkot párt).

A mítosz egy későbbi epizódja is említést érdemel. Miután Ízisz megszüli posztumusz gyermekét, Hóruszt, az értesül anyja árulásáról és bosszút áll, Ízisz fejét veszi. Ebben a történetben a fényes Íziszt már a "fejetlen" Szűz csillagkép testesíti meg az égen (az a csillagzat, mely mint a "vizek adományozója" is illik a "Tenger Csillagához" – az alatta látható Keverőedény csillagképből ömlik ki az égre az óriás Vízikígyó csillagkép –, és amely később szintén a Szent Szűz égi jele lett). Hórusz leszámol Szeth-tel is, megöli és darabokra tépi úgy, ahogy nagybátyja korábban apjával bánt el. Maradékát, a Szeth-bika északra "hajított" combját az egyiptomiak a Göncöllel azonosították "Marhacomb" néven. (A Bika csillagképnek hiányzik a hátsó fertálya!)
A mítosz csonka görög változata szerint Orion névadóját, Orion héroszt Artemisz hátulról nyilazta le akkor, amikor a hős az istennő elől úszva menekült. Artemisz említése azért figyelemre méltó, mert a Szíriusz Artemisz havában, a Nyilas hónapban emelkedik a legmagasabbra, és látszik legtovább az éjszakai égen.
Hasonló értelműek a mítosz kínai, hindu és finn változatai is (ez utóbbinak a Kalevala-beli Vainamöinen a hőse, a finn hagyományban ő személyesíti meg az Oriont), melyek között csillagászati szempontból egy lényeges különbség van, nevezetesen az, hogy a Szíriusz – és az Orion meg a többiek – mást és mást testesítenek meg.
A Szíriusznál maradva, lehet maga az íjász, a felajzott íj, a kilőtt nyíl, de még a célpont is az adott történetben (lásd Szíriusz és a nyíl).
Ugyanezt tapasztaljuk, ha a vízfakasztás legendájának csillagos hátterét vesszük szemügyre. Először is, mert ez a történet ugyanazt meséli el – igaz, másképp –, ugyanazokkal a szereplőkkel: az Orionnal, a Tejúttal, a Szíriusszal és a mögötte lévő Hajótat csillagképpel, melyek a vizet fakasztó személyt, a vízfakasztó eszközt, azt, amiből a víz fakad és magát a vizet testesítik meg. Ugyanezt – mondom –, hiszen mindkét mítoszváltozatnak a Rák havába illően az a témája, hogy a szárazság véget ér, megindulnak az égi vagy a földi vizek. Már említettem, hogy Plinius szerint a Szíriusz kavarja föl a tengereket, emeli meg a vizek szintjét; jelképes értelemben akkor, amikor az égi íjász nyílvesszeje a vizek közepébe (a Szíriuszba) áll, vagy, mint Mózes pálcája, Szent László bárdja a sziklát ketté repeszti, amelyből az égi víz alázúdulhat a földre (a hasítéknak az égen a Tejút felel meg), vagy pedig eltalálja Oriont (a derekán a hindu Prajapati esetében, a sarkán a Szent László legenda kun vitézének esetében, vagy kilövi alóla a lovát, mint Vainamöinen esetében). Hindu mítosz szerint az égi Gangesz (a Tejút) a látóhatárral érintkezve, Visnun (az Orionon) keresztül ömlik a Himalájára, és válik földi folyammá (a Tejút Szibériában az Ob, Egyiptomban a Nílus égi mása és forrása). Egyiptomban "terv szerint" ez akkor következett be, amikor a Nílus július közepi áradását a Szíriusz heliakus kelése (újbóli megjelenése a hajnali égen) jelezte. A precesszió következtében azonban a csillag késni kezdett az áradáshoz képest, másképpen szólva egy idő után az Orion csillagaiból és nem a Szíriuszból "fakadtak föl a mélység forrásai". (A Szíriusz is, és az ókorban az Orion is a "mélységnek", azaz a déli égboltnak a csillaga, csillagképe volt; volt – mondom –, mert ma már az Orion derékig "kinn van a vízből", az övénél keresztezi az égi egyenlítő, aminek képzeletbeli síkját az ókorban a mitikus égi tenger színe jelképezte.) Aztán elkövetkezett az a pillanat, amikor már Orion fakasztotta a vizet. Mondanom sem kellene, hogy a csodás vízfakasztás (adott csillag heliakus kelése) ugyanúgy az áradást jelezte előre, mint Ozirisz-Orion megöletése (az egyiptomi mítoszban a halott Ozirisz tetemét a Nílus, majd a tenger hullámai viszik Byblosba, s az Ozirisz-szimbolikában az isten életciklusa a Nílus áradásának és apadásának felel meg).
A László-legendák keletkezésében nagy szerep jutott az eleinket ért iráni hatásoknak is. Az iráni mitológiának van egy különös alakja, Tistrija, a "Ragyogó Csillag", az "Első Csillag", a "Vizek Magva", az "Eső és a Termékenység Forrása". A jótékony nyári esőzés istene volt, aki kozmikus párviadalt vív Apaoszával, a szárazság tüzet fúvó démonával. Tistrija neve annyit tesz: "a három égitestből álló csillagképhez tartozó", és az égboltnak az Orion övéhez közel eső legfényesebb csillagával, a Szíriusszal szokás azonosítani. Tistrijáé volt a Rák hava, amikor az aszály a még lábon álló termést fenyegeti, és amikor a Szíriusz nem látható, mivel a Nappal együtt áll. Iránban tehát a Szíriusz ugyanúgy vizet hozó csillagisten volt, mint Egyiptomban, ahol eltűnése a Nílus közelgő áradását jelezte. Tistrija-Szíriuszt az irániak is íjásznak (Íjnak, Nyílnak, Nyílhegynek, Célpontnak) képzelték attól függően, hogy a jelzett naptári időszakban hozzá képest hol állt a Nap. (Erre abból a bizonytalanságból is következtethetünk, ami a Tistrija név valódi jelentését övezi; nem lehet pontosan tudni, hogy a Szíriuszt értsük-e alatta, vagy pedig az Orion-övhöz tartozó más csillagot. [Másutt viszont simán az Orion csillagképpel azonosítja.]) Mindazonáltal végiggondolt, tudományosan is megalapozott eszmerendszerrel van dolgunk, ezt utolsó példám is megvilágítja. Az Ikrek cikkelyében "otthonos" planétát, a Merkúrt Iránban Tírnek ("Nyílnak") nevezik. De mint az íjász Tistrija "Nyílvesszőjének", Tír volt a neve a Szíriusznak is, amit mint az "Ikrek csillagát" a Merkúr csillagmásának tekintettek Iránban. Hasonlóan ahhoz, ahogy az egyiptomi-keresztény szimbolika a Vénusznak feleltette meg.

Jankovics Marcell A Nap könyve...

...című könyvében írja arról, hogy Indiában és Kínában is hasonló módon alkotódott ki:

A védikus hindu mitológiában az első halandó, Jáma a Teremtő leányának, Szaranjunak és Vivaszvat napistennek a fia. Jáma "emberős", isteni szülei emberalakban nemzik, míg például az Asvin ikerpárt lóalakban. Jáma is király lesz, mégpedig Oziriszhez hasonlóan a halála után a árnyak birodalmáé. Atyjától örökölt "napos" természetét és attribútumait halálistenként is megőrzi. Jáma nyilai a "halál nyilai", Apollón halált hozó napsugár nyilai rá emlékeztetnek, és a naplövő Ji íjászéval közös tegezből kerültek ki; Jámi és Ji nyílvesszejének csúcsa a Szíriusz csillag. Magát Jámát a lenyugvó Naphoz hasonlítják, mivel a Nap útját követi, amikor alvilági palotájába pihenni tér. Ez az út az emberi életút szimbóluma is. A szanszkrit nyelvben az ember elhunytát és a napnyugtát ugyanaz a szó fejezi ki.

Baranyai Tibor írja:

Az Avesztában a Jastok VIII – mely a Szíriusz-Tistrjának van szentelve – írja erről a csillagról: "Imádjuk a pompás, ragyogó Tistrját, mely sebesen szárnyal a Vorukasa-tóhoz, mint a villámgyors nyílvessző, melyet az íjász Urxsa (Erehsa), a legjobb íjász az árják között, lőtt ki az Aryioxsutha hegyről a Huvanvant hegyre." És mit művel Szíriusz ezzel a tengerrel? "A Vorukasa-tó vize megárad, kiömlik, szétterül; minden partján árad a Vorukasa-tó, dagadozik a közepe" (Jastok VIII. 31. lásd még V 4). Míg Plinius biztosítani szeretne bennünket, hogy "az egész tenger érzékeli e csillag fölkeltét, amint ezt világosan látni a Dardanelláknál, ahol hínár és halak úsznak a felszínen, s minden fölkavarodik a fenékről". Megjegyzi még, hogy a Kutya-Csillag fölkeltekor fölkeveredik a bor a pincékben, s megindulnak az állóvizek – és az Aveszta ezt úgy magyarázza (Jastok VIII. 41), hogy valóban Tistrja "a mértéke minden vizeknek, úgy az álló-, mint a folyóvizeknek, a forrásokban és folyókban, a csatornákban és tavakban lévőknek".

A Hamlet Malmából való adatsor:

Ez azonban nem iráni találmány: a babilóniai Újév rituális szövege így szólítja meg a Szíriuszt: "mulKAK.SI.DI. aki megméri a tengerek mélyét^[1]". A "Mul" egy csillagokat jelölő előképző, KAK.SI.DI jelentése "nyílvessző", s épp ez a nyílvessző áll a legtöbb meghökkentő íjásztörténet hátterében. Az íj, melyből kiröpítik, az Argó és Canis Maior csillagaiból alkotott csillagkép, s jól ismert Mezopotámia, Egyiptom és Kína Övezeteiben. És mivel Istár nevén Vénusz és Szíriusz osztozik, lehet tudni, ki "keveri föl az Apszút Ea előtt".

Az alábbiak szintén a Hamlet Malmából származnak és Apam Napat címnél is szerepeltek:

Azzal a hatalmas mennyiségű adattal, mely Agni és Szóma ("a világpólusok ura") napfordulós és napéjegyenlőségi szerepkörei^[2] mellett szól, a megfelelő keretek között majd foglalkozni kell, mégpedig a Rigvéda első mandalája úgynevezett Sunasepa-himnuszainak vizsgálata révén, minthogy Sunasepa szó szerint Cynosoura, "Kutya-farok", azaz Ursa Minor.

• Azt pedig William F. Warren könyvéből is tudjuk, hogy az istenek hyperboreai északi sarki trónja a – későbbi mindenkori – Sarkcsillag, mely ma is Polaris, az Kis Medve alfája.

A jelen szövegkörnyezetben csupán Agni még egy nevére szeretnénk rámutatni, mely maga is egy cím: Apām Napāt, s e megjelölés megilleti az iráni Tistryát (Tistrját), Szíriuszt is.
Fordítása általában "a vizek gyermeke", mi viszont nem érthetünk egyet a napāt szó (melyből [szerintük is] a Neptunusz is ered) "gyermekként" való értelmezésével.
Boissacq ezzel a gyökkel kapcsolatban csak unokaöcsöket és -húgokat enged meg; a mitológiában is folyton unokaöcsök kerülnek elénk, kezdve saját hősünkkel, Amlethusszal (lásd Hamlet); de Hórusz is Széth unokaöccse, Kullervo Untamóé, a Róka-regény hőse Isengrimé, és így tovább.
Itt csupán egyfajta "megszakadt" kapcsolat számít, mely téma terjedelmes fejezetet érdemelne, de mivel a kapcsolatot legjobban kifejező grafikus jel (*) értelmezése a nyugat-szudáni mandék hagyományból származik (ahol körülmetélést jelöl, illetve a körülmetélés (lásd még erről circumcision) csillagát, a Szíriuszt), legjobb lesz elhalasztani az egész kérdéskör vizsgálatát.

A fentiekhez több hozzáfűznivalónk lehet. Először is a nephew és Neptunusz nevekkel kapcsolatosan az, hogy a Nap nevéből ered Nép, Név, Nev (nevel) és Növ (növekszik) szavunk is.
Az Apām Napāt tökéletesen értelmes magyarul: Apám a Napatya. Hogy a Szíriuszra is alkalmazták ezt a nevet, és a várt értelmezés, az unokaöcs "inverze" a nagybácsi, uncle = An-Kal (An-Gol?), azt jelezheti ismét, hogy a Szíriusz (rendszer valamely csillaga? Nibiru?) felelős a Nap fényének időleges csökkenéséért (lásd circumcision és/vagy apocalypse), majd ahogy "az unokaöcs bosszút áll," a Nap fénye újra növekszik.

Apam Napat és Ardvisura Anahita szócikkek úgymond összetartoznak. Utóbbi szócikknél – bár William F. Warren óva int Szíriusznak névértékben való kezelésétől (szerinte mozgó név?) – főleg hogy a Szíriusz folyton előkerül azonosításokként, nem képzelhető el, hogy valaha az volt a Sarkcsillag vagy ahhoz közeli csillag?
Elképzelhető, hogy a Föld jelenleg fejjel lefelé van és a hyperboreai időkben a Canopus és a Szíriusz volt a fejük felett? Hogy is volt korábban:
A Fúrócsillag gyakorlatilag olyan csillag, mely körül cirkumpolárisan fordul el egy más, fontosnak talált csillag vagy csillagegyüttes. Canopus így a Szíriusz Fúrócsillaga a déli féltekén.
Már csak az a kérdés, mi esélye van annak, hogy az a csillag, melynek rendszerének bolygójáról a dogonok (is?) származtatták magukat, egykor az ősmagyarok feje felett volt...
Lásd még kutya Iránban.

Lábjegyzetek