Ragozó nyelvek

A genetika címnél taglalt Árkay féle cikk megállapításait felemlítő...

Szalay Zoltán Magyar lélek a népzene és a nyelv tükrében...

...című az Ősi Gyökér 2013/1-2. sz. megjelent cikkének pentaton címnél szereplő passzusai után tehető/vehető:

A ragozó nyelvek nyelvtana jóval többet foglalkozik az alaktannal, mint a mondattannal. A ragozó nyelveket beszélő népcsoportok egy jó része – Árkay László szavaival élve – "egészen misztikusan azonos" egyrészt a pentatóniát használó népekkel, másrészt a génkutatások és az ősrégészet eredményeiből kirajzolódó kapcsolatban álló etnikumokkal.
Az említett hat folt közül öt megtalálható a ragozó nyelvek térképén is: a Kárpát-medence a magyar nyelvvel, Közép Ázsia az altáji nyelvek egy részével, a Távol Kelet a japánnal, Közép Afrika a bantu nyelvekkel, valamint az amerikai indiánok a majával és a kecsua nyelvvel. Habár a kelta nyelvek közül egyik sem agglutináló, vannak olyan elképzelések, hogy a baszkok is kelta származású nép. Az ő nyelvük pedig ugyancsak ragozó, nyelvtana és mondatszerkesztése szempontjából rendkívül hasonlít a magyarra.
Simon Péter elmondja, hogy a kanadai dakota és oglala indiánok nyelve is ragozó, sőt, ennél sokkal több kapcsolódási pontra mutat rá az indiánok és a magyar nép között. A DunaTV által pár éve sugárzott dokumentumfilm az ujgurokkal létező ugyanilyen rokonságra hívta fel a figyelmet (Kína észak-nyugati részén). Íme, négy különböző kutatási terület eredményei hozzák egy nevezőre az említett hat földrajzi terület népcsoportjait. Annak a valószínűsége, hogy ez véletlen legyen, szinte egyenlő a nullával. Igaz, hogy a pentatónia megtalálható más népcsoportoknál is (Hátsó- és Elő-Indiában, Indonéziában, Melanéziában és Mikronéziában, valamint Nyugat-Polinéziában), továbbá Indiában, Indonéziában és Polinéziában is találunk ragozó nyelveket, azonban ezek a földrajzi területek nem jelennek meg Árkay László beszámolójában. Lehet, hogy a génkutatások és az ősrégészet szempontjából ezek a "foltok" nem mutatnak rokonságot a többivel.

Magyar Adorján írja:

A magyar és az árja nyelvek közötti alapvető különbség abban van, hogy az ősmagyarság nyelve más őskeletkezésekor utóvető szellemű volt, vagyis mindig az lett benne előbb mondva amiről tulajdonképpen szó van, vagyis ami a fontosabb és csak ezután az ami a fődologról mondatott. Például: "atya enyém tőle", amiből azután atyámtól lett, és ami így egy szóvá lett, mert az enyém és a tőle szó raggá alakulhatott. Holott az árja népek nyelve más őskezdettől fogva elővető volt, vagyis bennük előbb mondatott mindaz ami mellékesebb, vagyis mindaz ami az illető fődologról mondva lett és csak legvégül mondatott meg, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Például a németben: von meinem Vater, az olaszban: da mio padre, a szerb-horvátban: od moja otca = tőle enyém atya. Amiért is a mellékes szavakból nem képződhettek ragok és így a nyelvezet hosszadalmasabb, nehézkesebb maradott mert nem lett képest egy szóval, hanem csak három, néggyel megmondani, azt amit a ragozó magyar nyelven egyetlen szóval megmondhatni.

A magyar nemcsak ragozó nyelv

Nemzeti körökben gyakran elhangzó megállapítás, hogy a magyarok vízözön előtti ragozó nyelvet beszélő népek és megelőzik a többi ma nagy mellényt viselő népet. Viszont magyar nemzeti körökben mást is tudni kell.

A Götz László Keleten kél a Nap című könyvének 94-95. oldalain megszólaltatott N. S. Trubetzkoy a ragozó nyelvekhez képest ősibbnek mutatja be a hajlító képességű nyelveket, nem tudván, hogy a magyar alapszavak belső funkciója szerint hajlítani képesek, messze az indogermán és sémi nyelvek megjelenése előtt.

Péterfai János írja:

A Ku flexiót alkot a magyar nyelvben, Kő jelentéssel. A flexió sorozata a következő: Ku, Ko, Ka, Kő, Ke, Ki, Kü. Mindegyiknek van Kővel kapcsolatos jelentése. A bemutatott flexiós nyelvi jelenséget Archaikus Flexiónak nevezem, szemben a szemita nyelvekre jellemző Modern Flexióval. Teljesen bizonyos, hogy a szemita nyelvek flexiós jelensége a magyar Archaikus Flexióból alakult ki.
A szemita nyelvekben ugyanis a flexiós ragozás BABAB típusú szavakon megy végbe, amíg a magyar flexió AB vagy BA, nagyon egyszerű szavakon jelentkezik. Általában a magyar flexiós, hajlítós nyelvi jelenséget Szóbokor képződésnek nevezik. A magyar nyelvben a Flexió, vagy a Hajlítás sok tízezer évvel megelőzi a szemita nyelvekben megjelenő Flexálást, vagy Hajlítást, ami valójában az oldalra kitérést, az egyenestől való eltérést írja le, nyelvi alap jellegzetességként.

Azaz ha a vitapartner bedobja a nagy adu ászt a flektáló/hajlító nyelvek ősibb voltát bizonygatva, fel kell említeni nekik, hogy a magyar nyelv legalacsonyabb fokán vizsgálható egységeit tekintve is megfigyelhető a jelenség, sőt, ezen szavak belső fejlődéssel tetszőlegesen bővíthetők a szóbokrokon belül. Tehát ne csak a ragok/toldalékok kapcsán legyünk okosak, hanem az egyáltaláni gyökök azaz alapszavak ilyen változatait is ismerni kell.

Ókori magyar-rokon népek ragozó nyelvet beszéltek

Götz László Keleten kél a Nap című könyvében szereplő adatok szerint a hurri nyelv ragozó nyelv voltak.
A szubartuiak, gutik, lulluk, chaldok (urartuiak) és kasszuk kapcsán is elhangzik, hogy egytől-egyik agglutináló nyelveken beszéltek (írja, hogy a nemzetközi tudományos világ egybehangzó megállapítása szerint sem indogermánok, sem pedig szemiták nem voltak ezen népek).
Ami még hurri nyelv címnél szerepelt, hogy a hatti nyelv is ragozó nyelv volt.