Rét nyelv

Wikipédia adatsora:

A rét nyelvet az i. sz. 3. századig beszélték az Alpok vidékén, főleg a mai Olaszország északkeleti részén (a mai Dél-Tirollal bezárólag) illetve a mai Ausztria területén (Tirolban és Vorarlbergben), Svájc keleti részén, Liechtensteinben és Bajorország déli részein. Sok de sajnos mindig csak rövid felirat maradt fenn különféle használati tárgyakon, többféle ábécét használva, amelyek azonban mind az ősi itáliai írásokhoz sorolhatóak.
A nyelvészek és az etruszkológusok körében a 21. századra kialakult konszenzus szerint a rét nyelv pre-indoeurópai nyelv, és az etruszk nyelv, valamint a Limnosz szigetén talált feliratok nyelvének rokona.

Alternatív elméletek a nyelvről

• Nem sorolható egyetlen nyelvcsaládba sem (a baszk nyelvhez hasonlóan).
• Idősebb Plinius, Pompeius Trogus és Titus Livius úgy vélekedtek, hogy a rétek a kelták terjeszkedése elől a hegyekbe visszahúzódó etruszkok voltak. Livius (Ab urbe condita V 33) ráadásul még az etruszkok nyelvének – bár tökéletlen – hangzását is felfedezni vélte a rét nyelvben. Theodor Mommsen szerint mindkét nyelv nagyon keményen és durván hangozhatott, mert mindkettőben hiányoztak a b, d és g mássalhangzók.
• Néhány elmélet úgy tartja, hogy a kelta nyelvek közé sorolandó.

Götz László Keleten kél a Nap című könyvének 424. oldalán írja:

Most azonban vizsgáljuk meg közelebbről Bosch-Gimpera azon – első pillantásra meghökkentő – megállapításának távolabbi összefüggéseit és paleolingvisztikai hátterét, hogy az ún. raeti nyelv egy európai "finnugor" alaprétegből alakult ki. Bosch-Gimpera "finnugor" megnevezése alatt természetesen nem szabad a mai értelemben vett finnugor nyelvcsaládra gondolnunk, tehát valami olyasmire, hogy az északi finnugor népek szállásterületei egykor Svájcig és Friaulig terjedtek volna. Ha így fognánk fel ezt az utalást, ugyanoda jutnánk, mint a finnugor nyelvészet hipotéziseiből kiinduló magyar őstörténetkutatás; azaz, ahogy például Fodor István az andronovói műveltség etnikumában vogulokat talált (l. II. könyv 315-321. old.), nekünk is ilyen "pánvogul” nyelvi hatásokat kellene keresgélnünk a Raetikumban. Ilyesmi – mondanunk sem kell. abszurdum lenne, de nincs is semmi szükség rá, mert a kérdés sokkal egyszerűbb, úgyszólván kézenfekvő kulcsát egészen más irányban találjuk meg.
Tudnivaló, hogy a Raetia nevű római provincia lakói beszéltek egykor azon a nyelven, amelyet ma raetinek nevezünk. Maga az eredeti nyelv jóformán ismeretlen. Csak annyi biztos, hogy a keltákat megelőzte, s hogy később erős kelta befolyás alá került. Majd a római hódítás után, a latin nyelv domináns hatásai következtében lassanként egy keveréknyelv alakult ki, amelyet ma raetorománnak vagy ladinnak nevezünk. Az eredeti raeti nyelv gyér maradványaiból megállapították, hogy kezdetben az ún. raeto-tirréni nyelvcsoportba tartozott, amely több ősi keletmediterrán nyelv mellett az etruszkot is magába foglalta. Ez az ún. Ribezzo-féle "tirréni nyelvegység", amely megnevezés alatt Kis-Ázsia, Görögország, Itália praehellén és praelatin, azaz indogermánok előtti nyelveit értjük, s amelyben Kretschmer szerint a pelázg nyelv is beletartozik. (l. M. Pallotino: Die Etrusker).
E nagyobb ősnyelvi keretbe helyezve a kérdést, egy lépéssel már tovább jutottunk. Közismert ugyanis, hogy az etruszk nyelv ősi kapcsolatai egyértelműen Kis-Ázsiába vezetnek, elsősorban a hurri nyelvhez, amelynek a latinban található feltűnő párhuzamait J. Friedrich (Einführung ins Urartäische) egyenesen a latinra gyakorolt erős etruszk hatásokkal magyarázza (l. I. köny 92. old.).

• Götz további fejtegetéseit már azért nem lehet elfogadni, mert a szumér nyelvből kíván mindent levezetni és az avar-hunokkal sem számol.

Annyiból volt érdekes Bosch-Gimpera okfejtése, hogy Numi Tórem nevét korábban már kimutattuk Itáliában; lásd még finnugor nyelvek címnél írottakat.