Politeizmus
Többistenhit.
Ezen Kagylókürt szám cikkében szólnak róla.
Az ezen Szántai Lajos féle videóban 20:00-nál a nemrégiben leváltott Benedek pápától idézve mondja, hogy politeizmus sosem létezett.
Lásd még monoteizmus.
Magyar többistenhit (nem volt)
Eleve már a tengri-hit kapcsán is elhangzott, hogy egyes népek nem kimondott magyarok, továbbá a korábban magyar hunok illetve azok (egymással keveredett) részei olyan sokféle hitet ismertek meg, hogy ezek a magyar hitre és nyelvre való vetülése elkerülhetetlen, de ettől még meg kell különböztetni magyar ősvallást, és abban is a legősibbet. A kutatók magyarnak/ősmagyarnak vesznek olyan hitet, nyelvi elemet, faji jelleget, amely csak a magyarság újbóli létrejötte során számítanak alkotóelemnek, de volt régebbi magyarság is.
Kállay Ferenc A pogány magyarok vallása...
...című könyvében írja:
Ha már a krónikákban olvassuk, hogy a magyarok sok istent hittek, azt szó szerint nem kell érteni, mert a keresztény pap irók – mint mindjárt azt látni fogjuk – e váddal szük kezüek épen nem voltak, ők a fák, vizek mellett s hegyeken végbe vitt áldozatokból külsőleg itélve nem csak azt hivék, hogy mindenütt más meg más istent tiszteltek, hanem azt is következteték, hogy magok ez anyagi tárgyak is isteneknek tekintetnek-e, pedig nem áll, mert, mint ma vannak templomok, hol az isteni tisztelet végbe megy, igy voltak hajdan is bizonyos szentelt helyek arra a czélra kiválasztva, hol az áldozatokat végbe vitték, melyek mint a chinai császár 1710. kelt nyilvános jelentése tudatja az égnek felmutattattak, de nem magát az éget illették, hanem az ég fő urát, világ teremtőjét, a mindent tudót, és látót, a láthatatlan fő lényt. (Lásd 32. old.)
A pogány magyarok sok istenségéről szóló bizonyítványok ktilönben is igen nagy általánosságban megirvák, például Chartuituis igy ir szent Istvánról: "quos autem alios deos colere animadvertit eos minis et terroribus subjugavit omnesque daemonum spurcitias prorsus eliminavit." (Lásd 33. old.)
- Magyarul: "De azt a többi istent, akiket megfigyelt imádni, fenyegetéssel és rémülettel leigázta őket, és teljesen eltüntette a démonok minden tisztátalanságát."
Első András parancsa (1048) "profanas caerimonias falsosque deos exigito, eorum simulacra demolitod," – szinte papi kéz által feltéve általánosan hangzik. (Lásd 33. old.)
- Magyarul: "Profán szertartásokat és hamis isteneket kiköveteltem, és képeiket leromboltam."