Pleiadok

Több helyen volt arról szó, milyen fontos csillagzat volt minden nagy kultúrában. Ahogy Al Biruni írja, sok nemzet ezzel a csillagzattal kezdte^[1] (vagy a csillagkatalógusukat vagy magát) az évet.
Tilak Orionjának harmadik fejezetében szól arról, hogy a tavaszi napéjegyenlőségi pont a Krittikában állt (valamikor).

Jankovics Marcell A Nap könyve...

...című könyvében írja:

[A Szíriusznál és a Kalász Spicánál] Nem kevésbé fontos és feltűnő csillagzat volt az ókorban a Bika és a Kos csillagképek határán fekvő Fiastyúk (Pleiades), melyen a nappálya is áthalad. Kr. e. 2200 körül a tavaszi napéjegyenlőség idején hált a Nap "benne". Sok régi mítosz szól erről az eseményről, íme, ezek közül egy, mely Sziszüphosz történetét beszéli el. Sziszüphosz Aiolosz szélistenfia volt, aki az egyik pleiászt (a Pleiades egyik csillagát) feleségül vette. A görög mitológia szerint a pleiászok Atlasz titán leányai voltak. Atlasz, aki az eget tartotta, a Pleiadesszal szomszédos felemelt karú óriás Orion csillagképet személyesíthette meg. Sziszüphosz viszont naphérosz volt. A ravaszságáról és marháiról híres félisten neve "Nagyon bölcs"-et jelent (a Nap mindent tud, tartották a régiek), egyesek ezzel szemben a hettita Tesup isten nevének görög változataként olvassák, "aki azonos Atabüriosszal, a rhodoszi napistennel. Atabüriosz szent állata a bika volt. (...) A görög mitológiában gyakran találkozunk a napisten jelével megjelölt csordák ellen intézeti rablótámadásokkal."

• Lásd azon történetet, miszerint Hermész Apollón 50 marháját lopta el, ötven.

(A legrégebbi időkben Héliosz napszekerét is bikák vontatták.)
Itt a bika nyilván az égi Bikát jelenti, amelynek a lapockáján a Fiastyúk kotlik. Sziszüphosz isteni titkok elárulásáért arra ítéltetett, hogy az alvilágban egy sziklát görgessen föl egy hegyre. A büntetés abban állt, hogy a szikla, mihelyt felért vele a hegytetőre, legurult, így másnap kezdhette elölről az egészet. "Sziszüphosz 'ármányos sziklája' eredetileg a napkorong volt, s a domb, amelyre felgurította, az égbolt. Jól ismert kép." (Graves 1970. I. 346-347.) Közkeletű magyarázat szerint hősünk házasságának története Meropé pleiásszal azt mesélte el, miért halványult el a 7 csillag egyike. Az elbeszélés szerint Meropé szégyellte, hogy férje az alvilágba került, ezért elhagyta 6 ragyogó csillagnővérét és elbujdosott.
Nemcsak Sziszüphosz naphérosz vett pleiászt feleségül. A Fiastyúk, amin időről időre minden planéta áthalad, a mitologikus felfogás szerint a planétaistenek szerelmi fészke és – stílszerűen szólva – költőhelye. Az uráli mitológiában a Pleiadest "fészeknek", például Récefészeknek nevezik, s az égisten 7 planétagyermeke vízi madárfióka képében itt jön a világra.
Egy amazonasi indián állatmesében a Nap és a Pleiades vetélytársak. A baraszana mese – tulajdonképpen szerelmi háromszög történet – hősnője, Jauira légyottot beszél meg Tinamu Főnökkel (a tinamu egy gyöngytyúkra emlékeztető, fogolyszerű madár). Tinamu, hogy az asszony eltaláljon hozzá, a zsapú madár büdös tollával megjelöli a hozzá vezető utat. Jauirára Oposszum is feni a fogát (az oposszum újvilági erszényes patkány), ezért a jelet az ő odújába vezető ösvényre teszi, Jauira így Oposszumhoz megy. Egy darabig együtt is él vele, bár nem szívesen, mert férje nagyon büdös. Egy alkalommal, amikor a folyóban fürdik, Oposszum tilalma ellenére a folyásirányba néz, s megpillantja Tinamu Főnököt. Odaúszik hozzá. Tinamu először elutasítja az asszony közeledését, mert megérzi rajta Oposszum bűzét, de végül győz a szerelem, és Jauira vele marad. Oposszum nem hagyja annyiban, Jauiráért megy. A két "férfi" összeszólalkozik, Tinamu győz, Oposszum meghal. Abban a pillanatban zuhogni kezd az eső, ahogy Oposszum megjósolta. A mese jelentése a következő. Jauira az éganya, Tinamu Főnök a Nap (a madár tollazata és csodaszép sárga, vörös és más színekben pompázó tojásai miatt), Oposszum pedig a Pleiades. Amikor májusban a csillagzat eltűnik az égről, vagyis Oposszura meghal, a hosszú esős évszak kezdetét veszi; amikor decemberben napnyugtakor keleten kel ismét, Oposszum feltámad – véget ér a második rövidebb esős évszak is, és a hosszú száraz évszak visszatér.

Az aztékoknak a Pleiades egy korszak végét jelezte. Az időt a csillagkép állása szerint 52 éves "századokra" osztották. Az ötvenkettő éves ciklust annyira komolyan vették, hogy lejárta a világ végét jelentette, az új korszak első hajnalán kelő Napot pedig mint új Napot köszöntötték. A korszakot bevezető több napos Új Tűz szertartást a világ fennmaradásának a reményében rendezték meg. Az ünnep csúcs- vagy inkább fordulópontja a korszakhatár éjjelén következett be. A papok a Csillag hegyéről figyelték, ahogy a Pleiades csillagfürtje lassan kapaszkodik fel az égen a teljes sötétségben; e néhány napra minden tüzet kioltottak Tenochtitlan völgyében (meghalt a régi kor Napja). Amikor a Pleiades éjfélkor elérte a zenitet, s ezzel egyidejűleg a Nap az alvilág, a déli égbolt legmélyebb pontját, majd túlhaladt rajta, a papok meggyőződhettek arról, hogy a világ újabb 52 évig kitart. Ekkor a papok új tüzet csiholtak az áldozókőre fektetett áldozat mellkasán. "És amikora tűz meggyulladt, kovakés hatolt az áldozat mellébe, a pap megragadta a még dobogó szívet, kitépte és a lángba dobta. Az áldozat mellkasán égő tüzecskéből vett gyújtással pedig máglyát gyújtottak a templom oltárán." (Krupp 1983: 207.) A fény láttán szerte a völgyben megnyugodhattak az emberek, a világ meg van mentve. Az égő szívvel jóllakatott tűz erőt adott az új Napnak, hogy felkeljen.

Ez utóbbi témáról...

John Major Jenkins Galactic Alignment...

...című könyvének 20. oldalán szól:

By the time Izapa was fading and the Maya were on the rise, circa A.D. 200, Mesoamerican civilization had split into two major streams with two cosmological orientations. In central Mexico, Teotihuacan was founded around A.D. 150 and was oriented to sunset on the zenith-passage date at Teotihuacan, May 17. In addition, on this passage date (circa A.D. 150) the Pleiades rose just before the Sun in the predawn skies (its heliacal rising). This "keying" of the Pleiades to the zenith-passage date of May 17 defines a very specific and datable era in the precession cycle. For within a hundred or so years from the founding of Teotihuacan this celestial coincidence fell out of synchronization. The shifting of precession caused the heliacal rise of the Pleiades to move forward through the year, such that by A.D. 1800 the Pleiades were rising heliacally in June. The hidden effect of this shifting was that around 1800 the Pleiades were in conjunction with the Sun on the zenith-passage date, which meant that the sun and the Pleiades rose together, in conjunction, and passed through the zenith together! Of course the conjunction would be hidden in the glare of the Sun, but I discovered evidence that the Teotihuacanos used a well-known tradition to calibrate this Sun-Pleiades-zenith conjunction the New Fire ceremony.
The early central Mexican civilization, centered on the great city of Teotihuacan that flourished between A.D. 150 and A.D. 750, focused its eschatological doctrine of a future World Age shift on the movements of the Pleiades in relation to the Sun and the zenith. This system tracked a completely different precessional alignment, timed with the fifty-two-year Calendar Round. The New Fire ceremony is critical to how the Calendar Round was used to track the movements of the Pleiades, so let us take a look at what it involved.
The astronomical purpose of the New Fire ceremony is revealed in Bernardino de Sahugún's report from Aztec informants, recorded shortly after the invasion.
The New Fire ceremony occurred at the end of every fifty-two-year Calendar Round. Just prior to the invasion, the ceremony always occurred in November. The Pleiades were observed carefully, and on the expected night they were supposed to pass through the zenith precisely at midnight. If we accept this account as accurate, and there is no reason not to, we have a very precise measurement. The Pleiades, being on the ecliptic, actually pass through the zenith quite often during the year, but only once every year do they arrive at the zenith precisely at midnight. If they didn't, so goes the popular myth, the world would end.
—
Mire Izapa elhalványult, és a maják felemelkedtek, Kr. u. 200 körül, a mezoamerikai civilizáció két fő áramlatra szakadt, két kozmológiai irányultsággal. Közép-Mexikóban Teotihuacant Kr. u. 150 körül alapították, és Teotihuacanban a zenit-passió napján, május 17-én napnyugtára orientálódott. Ezenkívül ezen az átvonulási napon (Kr. u. 150 körül) a Plejádok közvetlenül a Nap előtt keltek fel a hajnali égbolton (helikális kelés). A Plejádoknak a május 17-i zenit-átvonulási időponthoz való "hozzárendelése" a precessziós ciklus egy nagyon konkrét és datálható korszakát határozza meg. A Teotihuacan alapításától számított mintegy száz éven belül ugyanis ez az égi egybeesés kiesett a szinkronból. A precesszió elmozdulása miatt a Plejádok heliákus felkelése előrébb tolódott az év folyamán, így Kr. u. 1800-ra a Plejádok júniusban emelkedtek helikálisan. Ennek az eltolódásnak a rejtett hatása az volt, hogy 1800 körül a Plejádok együttállásban voltak a Nappal a zenit-átvonulás időpontjában, ami azt jelentette, hogy a Nap és a Plejádok együtt keltek fel, együttállásban, és együtt vonultak át a zeniten! Természetesen a konjunkciót elrejtené a Nap vakító fénye, de bizonyítékot találtam arra, hogy a Teotihuacanók egy jól ismert hagyományt használtak arra, hogy ezt a Nap-Pleiádok-zénit-konjunkciót az Új Tűz szertartásra kalibrálják.
A korai közép-mexikói civilizáció, amelynek központja Teotihuacan nagy városa volt, és amely Kr. u. 150 és Kr. u. 750 között virágzott, a jövőbeli világkorszakváltásról szóló eszkatológiai tanítását a Plejádok Naphoz és a zenithhez viszonyított mozgására összpontosította. Ez a rendszer egy teljesen más, az ötvenkét éves naptári körhöz időzített precessziós együttállást követett. Az Új Tűz szertartás kritikus jelentőségű ahhoz, hogy a Naptárkör hogyan használta a Plejádok mozgásának nyomon követésére, ezért nézzük meg, hogy mit is jelentett ez a szertartás.
Az Új Tűz szertartás csillagászati célja Bernardino de Sahugún azték informátoroktól származó jelentéséből derül ki, amelyet nem sokkal az invázió után rögzített.
Az Új Tűz szertartás minden ötvenkét éves naptári kör végén történt. Közvetlenül az inváziót megelőzően a szertartás mindig novemberben zajlott. A Plejádokat gondosan megfigyelték, és a várt éjszakán pontosan éjfélkor kellett áthaladniuk a zeniten. Ha elfogadjuk ezt a beszámolót pontosnak, és nincs okunk ellene, akkor egy nagyon pontos méréssel rendelkezünk. Mivel a Plejádok az ekliptikán helyezkednek el, az év folyamán valóban elég gyakran áthaladnak a zeniten, de évente csak egyszer érkeznek a zenithez pontosan éjfélkor. Ha nem így lenne, akkor a népi mítosz szerint vége lenne a világnak.

• Folytatást lásd könyvében.

Antal István Tündéres, derengő című Ősi Gyökér 2005/4. sz. megjelent cikkében nyugati forrásból idézi a Piroska és a farkas mesének egy rövid változatát, ahol a farkas szájába adva előjön az alábbi kérdés: "És melyik úton mész, a gombostűk vagy a varrótűk útján?"

Aztán AI Jankovics Marcell adata segítségével tisztázza, hogy közép-ázsiai felfogás szerint a ránk boruló égbolt hatalmas sátor, melyen a csillagok a varrás döféspontjain beszűrődő fények.

Jankovics Marcell "Csillagok között fényességes csillag"...

...című könyvét használva:

"A Szitáslyuk elnevezés keletkezésére egy altáji hiedelem világít rá, mely az égboltot sátorhoz hasonlítja. Az égsátor csillagai a szöveten átcsillanó fények, varrata a Tejút, a szitává kopott lyuk a szöveten pedig a Pleiades."

Mint kiderül, AI értelmezése szerint a két varrat a Tejút és az ekliptika. Arra nem vállalkozik hogy megmondja melyik melyik.

Orion vadász Pleiadokra szegezett nyiláról írja Varsa Mátyás A legrégibb magyar mítosz című tanulmányában (bár így ki nem is mondja, de a galambot is jelentő pleiad könnyen fajd szó-eredetre mehet vissza):

Az obi-ugoroknál a csillagok neve többnyire beszélő név, amely mögött egy történet húzódik. A Fiastyúknak több neve is van, hol hatlábú jávorként tartják számon, hol mint csibe ismeretes, kacsa, búvárkacsa csibéi, akik közül a hetedik, a legifjabb a leghaloványabb. A legenda szerint valamikor egy mitikus vadász, a szárnyas pászter vette őzőbe a hatlábú jávort, erről beszél a Tejút neve: a "Férfi futásának sínyoma" (az enyec/szamojéd mitológiában a Tejút Dia sítalpainak nyoma). Hasonlóképpen van ez más mítoszokban is, az égi vadász ősi idők óta az Orion, amely kifeszített íját az idők kezdete óta a Plejádok (Fiastyúk) felé fordítja. (Ők hét leánytestvér a görög mitológiában. A vadász üldözi, de mielőtt elérné őket, galambbá változnak és Zeusz csillagkép formájában mind a hetüket fölhelyezi az égbe.)
[...]
Felmerül a kérdés: vajon nem a fajdot űzte a túlvilág havas erdeiben eleink vadásza? A csillagos ég színterén túlvilági események játszódnak le a mítoszokban.
Mivel a hatlábú jávor egyik neve a mi Fiastyúkunknak, talán megengedhető az a feltételezés, hogy egy valamikori regeváltozatban a vadász a Fiastyúkra feszítette az íját. Annál is inkább, mivel a Tejút az obi-ugoroknál a szárnyas pásztor sínyoma, az enyeceknél viszont Dia-é. Dia pedig alakváltozata Ljuba Nga-nak, más néven Füvecskének, aki – ahogyan azt a Csillagmítoszban is látjuk – fajdra vadászik. Ha fajdot ejt a mítoszban a földön, miért ne kísérelhetné meg ezt az égen is?

Jankovics Marcell Ahol a madár se jár...

...című könyvének Csodaszarvasról/Orionról szóló részében is írja, hogy az Orion csillagkép a Pleiadokat veszi célba:

Ami mármost a szomszédos Fiastyúkot illeti (csupán a Bika választja el őket egymástól), adatok egész garmadája tanúsítja, hogy e parányi csillagraj volt valóban a mitikus égi vadászat úti célja.
Mint már utaltunk rá, a csillagzat uráli elnevezéseinek egyik csoportját a Fiastyúkkal és a görög Pleiadesszel (Galambok) rokon nevek alkotják. Ilyen például a Vadkacsa-fészakalja, Récefészek, Ég Kacsa, Verébcsapat elnevezés. A másik csoportja viszont arról árulkodik, hogy az uráli népek e madárrajban, fészekalja fiókában nőket láttak. Ezek az elnevezések, mint a mitológiai vonatkozású nevek általában, többféleképpen fordíthatók: Mesebeli Nőkkel Teli Háznak, Boszorkányokkal Teli Háznak, Húgaimmal Teli Háznak, sőt Elhalt Nősténymedvékkel (Medveasszony-szellemekkel) Teli Háznak is. Nőcsoportot láttak e csillagokban az északi germánok, részben az oroszok, valamint – említettük már – a régi görögök is.
[...]
Nemcsak az északi regékből következik, hogy a Fiastyúk az istenek családi, egyben szerelmi fészke volt. Említettem már, hogy Órión görög hérósz is szerelmével üldözte a leányokat [úgy mint Prajapati Rohinit – írhatta volna] (azaz, mint vadászisten, hálójával akarta kézre keríteni a galambrajt). Egy másik görög mítosz szerint Zeusz (Jupiter) foga is megfájdult egyikükre, akit Artemisz (Diana, azaz a Hold), hogy a főisten zaklatásától megmenekítse, szarvassá változtatott. Hiába, mert Zeusz utolérte és teherbe ejtette. E csillagleánykörből házasodott Sziszüphosz is, aki eredetileg napisten volt.
A híres történet, mely szerint Héphaisztosz (Vulcanus) egy hálóban kapta rajta feleségét, Aphroditét (Venust) Árésszal (Marssal), szintén itt esett, lévén a régiek hite szerint a Vénusz bolygó a Bika, a Mars a szomszédos Kos csillagkép ura, míg a Háló ez esetben nem más, mint a két szomszédvárat összekötő Fiastyúk egy harmadik névváltozata (háló, illetve Szita csillagzat típusú nevei ismertek mind a rokonaiknál, mind a magyarban).

A felsorolt példákból kiderült, hogy a legtöbb planétaisten megjárta a csillaghölgyek ágyasházát. Jó oka van ennek. Először is mind a planétáknak, mind a Fiastyúk csillagainak hét a száma (s hét a Nagy Göncölé is!), ami magában véve is magyarázza, miért válhattak a csillagocskák az akkor ismert planéták képviselőivé és fordítva. Még fontosabb azonban, hogy a Fiastyúk pontosan az ekliptika vonalában fekszik, így rajta a Nap minden évben áthalad, de a többi planéta is megfordul a "házában" időről időre. Ráadásul egy időben világkorszak-jelző [inkább évszak-jelző] határcsillagzat volt. Eltűnése, vagyis az az időpont, amelytől kezdve a Nappal együtt kelt föl, jelezte a tavasz beköszöntét. Ez az időszak épp az ókori civilizációk virágzására esett. A tavasz azonban nemcsak a mezőgazdasági munkák és a hajózás kezdetét jelezte, hanem a természet termékeny periódusának kezdetét is, mely az állatok – többek közt az őzek [mint amilyen Rohini is] – nászának is ideje. Igaz, a szarvasok ez alól kivételek, hisz' a szarvasbőgés közismerten őszre esik, viszont ez idő tájt hozzák világra kicsinyeiket! A mitikus gondolkodásmód analógiákra épül, nem csoda hát, hogy a mítoszteremtő ember állatbőrbe bújt isteneinek üzekedését ez időben a Fiastyúk csillagainak eltűnéséhez kapcsolta.
A csillagraj az eddig alig említett szarvasvadásszal, pontosabban annak íjával is sok helyütt együtt szerepel.

• Itt nyilván a keleti Nyíl/Íj csillagképre gondol, melyet lásd Szíriusz Iránban, valamint Szíriusz és a nyíl.

Egy olyan példát hoznék fel ízelítőül, melyben az üldözés mozzanata is jelen van. "A vízözönt" – szól a zsidó legenda, melyet Sir James Frazer Az aranyág szerzője idéz egy másik művében – "az ég és a föld vizeinek szerelmes egyesülése okozta. Az égi lyukak, melyeken át a felső vizek megszöktek, akkor keletkeztek, amikor Isten eltávolította a Fiastyúk csillagait; s hogy később megállíthassa a zuhogó esőt, a két lyukat a Medve csillagzatból kölcsönvett csillagokkal dugaszolta el. Ezért fut a Medve a Fiastyúk után mind a mai napig; a gyermekeit akarja visszakapni, de ez a vágya csak az Ítélet napján fog teljesülni." (Frazer 1918: 143.) Itt is, mint a lapp mondában, a menekülők beérése egyúttal a világ végét jelenti.

Ami a Pleiadok és a Tejútközpont kapcsolatát illeti, ...

John Major Jenkins Galactic Alignment...

...című könyvének 27. oldalán írja, hogy ezek nagyjából szemben állnak egymással (ő Skorpió-Pleiadok oppozícióként is hivatkozik rá):

The Pleiades are roughly opposed to the Galactic Center; a Scorpio-Pleiades polarity is recognized in Mayan as well as Incan cosmography. The Pleiades are thus an approximate indicator of the Galactic Anticenter. We can envision an axis extending up from the Galactic Center, passing through Earth, and stretching outward past the Pleiades into the vast empty spaces beyond our galaxy. It is on this axis that the two precessional alignments occur, both in the twenty-first century. Metaphysically speaking, Mesoamerican cosmologists must have recognized this as some kind of supreme convergence of intra-galactic and extragalactic forces, which would converge on Chichen Itza in the distant future.
—
A Plejádok nagyjából szemben állnak a Galaktikus Középponttal; a Skorpió-Plejádok polaritást a maja és az inka kozmográfia is elismeri. A Plejádok tehát a Galaktikus Anticentrum hozzávetőleges mutatói. Elképzelhetünk egy tengelyt, amely a Galaktikus Középpontból felfelé nyúlik, áthalad a Földön, és a Plejádok mellett kifelé, a galaxisunkon túli hatalmas üres térbe nyúlik. Ezen a tengelyen történik a két precessziós együttállás, mindkettő a huszonegyedik században. Metafizikai értelemben a mezoamerikai kozmológusoknak fel kellett ismerniük, hogy ez a galaktikán belüli és a galaktikán kívüli erők valamiféle legfelsőbb összefolyása, amely a távoli jövőben Chichen Itzán fog összefolyni.

Gyakorlatilag még/csak(?) arról lehet itt szó, hogy az éji égen látható (évszakjelzőnek mondott) Pleiadok tulajdonképpen az előörse, beharangozója lehetett a Nap újjászületésének. Ha a zeniten együttálló Pleiadok és Nap (lásd képet Quetzalcoatl) az egyes maja városokban május 20-án történt, akkor az éjféli zenitje épp 6 hónappal később, november 20-án következett be, mely éppen egy hónapra van a téli napfordulótól és a Nap halálát majd születését megünneplendő időszaktól.
Amennyiben mégsem erről lenne szó, hanem arról, hogy a mezo-amerikaiak a mai tudomány által is számon tartott galaktikus antiközpontot (lásd Galactic anticentre) látták benne, akkor John M. Jenkins jól akarja felvázolni. Hogy ez az antiközpont irány még univerzum-központ vagy spirituális központ vagy emberiség-keletkezés-központ értelemmel is állt, erről alant még lesz szó.

Az mindenesetre itt még érdekes, hogy Jankovics Marcell egyes könyveiben a Pleiadok a Tejútanya köldökével azonosíttatott (Szíriusz mint istenanya címnél is szerepelt):

A csillagszülő Nutról, a Tejutat megszemélyesítő faanyáról azt tartották, hogy a Fiastyúk (Pleiadok) csillagzat a köldöke. Az anya testén a köldök jelzi a méh, a fogamzás helyét. Nut köldöke a Fiastyúk a Tejúttal szomszédos, és éppen a nappályán, a Kos és a Bika cikkelyek határán van. Kb. 4000 evvel ezelőtt itt volt a tavaszpont, a napisten fogamzásának a helye.

• Viszont másutt a köldök a Sarkcsillag:
  Jankovics Marcell Ahol a madár se jár című könyvében a Tejútistennő köldökét és ezzel méhét a Sarkcsillaggal azonosítja (Göncöl címnél is szerepelt):

A Sarkcsillagot hordozó szarvas képzete szervesen illeszkedik a Nappal, kereszttel, világfával "viselős" állatistennő képzetéhez. A Sarkcsillag nemcsak a világfába vert arany Szögcsillag, de a tejútistennő köldöke is, s egyiptomi példa nyomán nagyon valószínű, hogy a régiek úgy hitték, a télen halott (a magas északon hosszabb időre a horizont alatt rekedt) Nap északon, az istennő méhében (a köldöke mögött) várja keleti újjászületését.

John Major Jenkins Galactic Alignment c. könyvének 33.oldalán (más kapcsán) írja, hogy a kölcsönös megfeleltethetőség alapja lehetett, hogy a Göncöl és a Pleiadok is hét-hét csillagból állnak:

We shall see in the Old World's cosmological shift from a polar to a solar orientation, the seven stars of the Big Dipper were mapped (or conceptually relocated) to the seven stars of the Pleiades. The underlying meaning here is that the Pleiades, like the Big Dipper, are the head point of a world-centering axis, with the astronomical reference for the Pleiades, though approximate, being to the Galactic Anticenter. Obviously, the other end of this axis is rooted in the Galactic Center.
—
Látni fogjuk, hogy az Óvilág kozmológiai eltolódása során a sarki tájolásról a szolárisra való áttérés során a Nagy Medve hét csillagát a Plejádok hét csillagához képezték le (vagy helyezték át fogalmilag). Ennek az a mögöttes jelentése, hogy a Plejádok, akárcsak a Nagy Medve, egy világközpontú tengely főpontja, a Plejádok csillagászati vonatkozása pedig, bár közelítőleg, a Galaktikus Anticentrumra vonatkozik. Nyilvánvaló, hogy e tengely másik vége a Galaktikus Középpontban gyökerezik.

• A témáról René Guenon és John M. Jenkins tolmácsolásában lásd bővebben Hyperborea-Atlantisz átállás.

Könyvének 39. oldalán írja Chichen Itza északi templomáról szólva, hogy a Sarkcsillag(ban összpontosuló sarki központ: köldök, mint Visnu köldöke, amely viszont a védikus asztrológiában a Tejútközpontot jelenti) a déli meridánon áthaladó Tejútközponttal állítható szembe:

Here, because of the North Temple's orientation as viewed from the ballcourt, it seems to represent the North Celestial Pole, around which all the stars are observed to revolve. Recall that the polar center counterposes the Galactic Center as it passes through the southern meridian.
—
Itt az északi templom a labdapályáról nézve úgy tűnik, mintha az északi égboltot ábrázolná, amely körül a megfigyelések szerint az összes csillag forog. Emlékezzünk vissza, hogy a sarki középpont a Galaktikus Középponttal áll szemben, amikor az áthalad a déli meridiánon.

VM némiképp másképp gondolja (de nem teljesen rosszul):

Ha már az égen járunk, nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy nyelvi őseink a Tejutat az égi világfa ágának tekintették. A fa törzse [felülnézetből?] a Sarkcsillag, amely – mint azt sarok neve is mutatja – forog (lásd: ajtó sarka, sarkon perdül; más finnugor mítoszok is így festik le: sarok, égi ajtó sarokpántja). Forog, méghozzá önmaga körül, és tengelye a hét vagy kilenc ágú világnak. Ezen az ágon ül a Fiastyúk. A fajd pedig olyan madár, amely a baromfiudvarbeli tyúkok szokása szerint, akik tyúklétrára másznak éjszakára, nagy előszeretettel szokta a fa ágán álomra hajtani a fejét. Nem egyszerűen strázsál az ágon, hanem valósággal elfekszik rajta, szinte eggyé válik a fával. Ha a fű közül nézne rá valaki, úgy látná, mint a földről a Fiastyúkot a világfaágon.

Talán a fenti sorokhoz jól párosítható egy William Brown nevű blogger/kutató anyaga, mely Szíriusz és a naprendszer címnél is szerepelt. Ugyan a Medve/Göncöl itt nem szerepel, de mint tudjuk, a Nap is az Ursa Maior csoport része, valamint vele a Szíriusz és a medvék is kapcsolatban állnak. Nem akármit állít:
A Föld kering a Nap körül, mely a Szíriusz körül, mely az Alcyone körül, mely pedig a Tejútrendszer középpontja körül kering. Olyan természetességgel írja le, mintha köztudomású lenne, s mint ahogy állítja, régen az is volt:

• Na ez az a rész, amivel viszont csínján kell bánni, Alcyone (valóban 368 fényév?) távolsága miatt is. Mindenesetre a babiloni-asszír ábrázolásokon sokszor szerepelnek hét pöttyel jelezve a Pleiadok. Gavin White Babylonian Star Lore című könyvében pedig azt írja, hogy a Mulapin-ban a Pleiadok kerültek a csillaglista élére, nem a Kos/Béres/Luhunga.

Michael S. Heiser szerint is a hét csillag mindig a Pleiadokra utal. Lásd csatolt képeket, neo-asszír korszakból való pecsétnyomó hengerekről Alcyone.

Maja naptár és kétféle idő cím/alcímnél kezdtünk el beszélni Valum Votan – Az élő prófécia című angolból magyarra Tibold Makk Szabina által fordított, az Ősi Gyökér 2008/2. sz. megjelent cikkéről. Aztán apocalypse és precesszió címnél szóltunk a 26000 éves, mayák által is ismert ciklusról.
Aztán amikor TMSZ az internetes New Age-s Alcyone csillaggal kapcsolatos, de nála némileg eltérő információt említi...

• E [26000 éves] ciklus ugyanakkor egybeesik azzal a 26000 éves kapcsolattal, melyben a Napunk megkerüli Alcyont, a 7 Nővér, a Pleiadok konstellációjának központi Csillagát.

...akkor jöttem rá, hogy 1) a precessziós ciklus a Naprendszer mozgására utal és 26000 évről beszélnek megint, 2) az Alcyone névben megvan a Kyon = Kutya, mely Szíriuszra utalhat (a Pleiadok generális iránya épp arrafelé is lenne). Nem lehetséges, hogy kettészedtek itt valamilyen információt? (Vagy inkább arról van szó, hogy nem a teozófus emlőkön nevelkedő New age-es agymenésekre kellene hivatkozni.)

Az Alcyone-nal kapcsolatos történet folytatható lehet azzal, hogy...

Richard H. Allen Star Names...

...című könyvében előbb Aldebarannál, majd a Pleidadoknál ír egy (nála) Hervey-szigeteki (Cook-szigetek a mai neve), Pleiadokkal kapcsolatos legendáról, mely Aumeát (az ő Aldebaranjukat) Mere-hez, az ő Szíriuszukhoz köti:

Savage tribes knew the Pleiades familiarly, as well as did the people of ancient and modern civilization; and Ellis wrote of the natives of the Society and Tonga Islands, who called these stars Matarii^[2], the Little Eyes:
The two seasons of the year were divided by the Pleiades; the first, Matarii i nia, the Pleiades Above, commenced when, in the evening, those stars appeared on the horizon, and continued while, after sunset, they were above. The other season, Matarii i raro, the Pleiades Below, began when, at sunset, they ceased to be visible, and continued till, in the evening, they appeared again above the horizon.
Gill gives a similar story from the Hervey group, where the Little Eyes are Matariki, and at one time but a single star, so bright that their god Tane in envy got hold of Aumea, our Aldebaran, and, accompanied by Mere, our Sirius, chased the offender, who took refuge in a stream. Mere, however, drained off the water, and Tane hurled Aumea at the fugitive, breaking him into the six pieces that we now see, whence the native name for the fragments, Tauono, the Six, quoted by Flammarion as Tau, both titles singularly like the Latin Taurus.
—
A vad törzsek éppúgy jól ismerték a Plejádokat, mint az ókori és modern civilizáció emberei; Ellis pedig a Társaság és a Tonga-szigetek bennszülöttjeiről írt, akik ezeket a csillagokat Matarii^[2:1], Kis Szemeknek nevezték:
Az év két évszakát a Plejádok osztották meg; az első, Matarii i nia, a Plejádok fent, akkor kezdődött, amikor este ezek a csillagok megjelentek a horizonton, és addig tartott, amíg napnyugta után fent voltak. A másik évszak, a Matarii i raro, a Plejádok lent, akkor kezdődött, amikor napnyugtakor megszűntek látszani, és addig tartott, amíg este ismét a horizont felett jelentek meg.
Gill egy hasonló történetet közöl a Hervey-csoportból, ahol a Kis Szemek Matariki, és egy időben csak egyetlen csillag volt, amely olyan fényes, hogy istenük, Tane irigységében megragadta Aumeát, a mi Aldebaranunkat, és Mere, a mi Szíriuszunk kíséretében üldözőbe vette a támadót, aki egy patakba menekült. Mere azonban lecsapolta a vizet, Tane pedig Aumeát a szökevényre hajította, és hat darabra törte, amit most látunk, innen ered a szilánkok bennszülött neve, Tauono, a Hat, amelyet Flammarion Tau-ként idéz, mindkét elnevezés különös módon hasonlít a latin Taurusra.

• Ebben a szövegben hemzsegnek a magyar-rokon nevek. Szíriusz Mere neve MIR etimonnal, Isten Tane neve TEN-nel, Matariki neve Madárral, fentebb a raro szó ráróval (betéve) szépen összecsengenek.
• A Hamlet Malmában is előjön Matariki neve:

Ami a Makalii szót illeti (a maoriban Matariki, a mikronéziai és melanéziai nyelvjárásokban Maharika, s más efféle alakok), ez a Pleiadok (Fiastyúk) neve, bár gyakrabban találkozunk a "Makalii hálója" kifejezéssel (a helyes alak: Huihui-o-Matariki, azaz Matariki csomója v. fürtje. Makalii "személye", akié a háló, továbbá egy másik alak, akit okunk van a Hyádokkal (Méhkas v. Kikelet hírmondó) azonosítani, a sötétben marad.

• Másutt:

[...] Makaliihez, a nagy istenhez, hogy elkérje tőle hálóit, a Plejádokat és a Hyádokat, melyekbe befogta a gonosz lényt házának fölégetése előtt. Világos, hogy ki volt a hálók tulajdonosa odafönt. A Plejádok Orion jobb kezében vannak.

Több forrás szól arról, hogy a Pleiadok irányában van az Univerzum középpontja és nem a (vele szinte átellenes irányban lévő!) Skorpió/Centaurus irányában, ahogy a tudomány képzeli.
Egyre több mutat arra, hogy azon interneten közkézen forgó információk, miszerint az emberiség a Pleiadokról és a Szíriuszról származik, valójában mítoszokból maradt ránk.
Az univerzum középpontja alatt így emberiség-keletkezés-központot kell érteni.

• Jankovics Marcell Ahol a madár se jár című könyvében áll, hogy finnugor nyelvrokonaink a planétaistenek lakhelyét a Fiastyúkkal azonosították (nemcsak ők): az obi-ugor mitológiában a Fiastyúk (Récefészek) az égisten planétagyermekeinek szülőotthona.

Alcyone címnél még további adatok szerepelnek, arra nézve, hogy a Pleiadokat évszak-jelzőként használták. Érdekes, hogy Alcyone dec. 31-én tetőzik (tetőzött?), mely szinte egybeesik újév napjával, mely napot Szíriusszal is kapcsolatba hoztuk.
William F. Warren könyvének adata szerint a görög Meropisz a görög mondai hagyományok szerint az első ember megszületésének helye, mely hely ugyan Cos (Kosz; Cosmos = Kosz-Mosz!) szigetére utal a Földön, de az "ahogy fenn, úgy lenn" axióma értelmében ezen hely fenn is meg kellett legyen. Valóban, Merope a Pleiadok egyik csillaga, gyakran az "Elveszett Pleiadnak" tartják. Ezen név egyezik a Meropia, Meropisz nevekkel. Ismét csak azt veti fel, hogy az Univerzum közepe (emberiség-keletkezés-szempontú közepe) a Pleiadok lehetett.
Legutóbb TÜN etimonnál is szóba került a neve.

Dacára annak, hogy a Fiastyúk másik neve, Hetevény kimondja, hogy hét csillagról van szó, mások kilencről is szólnak:

A Fiastyúk (Pleiádok) a Bika (Taurus) csillagkép része. Késő ősszel és télen lehet könnyen megtalálni a tűhegynyi csillagok alkotta "fészket". A Bika és benne a Fiastyúk csillagkép az égi szarvasok közé tartozik. A Fiastyúkot másképpen Fagyhozó csillagnak is mondják, mert amikor már kora este látható az égen, akkor közel a tél. Tehát évszakcsillag is volt.
A Fiastyúk kapcsán visszautalhatunk még a kilenc agancsos táltosra is, hiszen kilenc legfényesebb (szabad szemmel is jól látható) csillagának népi elnevezése a "Kilenc Tátos."

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium...

...című könyvében írja:

A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője, és a főistennel együtt töltött éjszakák eredményeként Hermész (latin Mercurius) anyja. Ez a planétaistenfi az asztrológia májusi Ikrek jegyében van "otthon". (Általánosságban elmondható, hogy a 7 pleiászt, a Pleiades 7 csillagát a görögök – de mások is – kapcsolatba hozták a hét bolygóval. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a csillagzat szabad szemmel látható csillagainak a száma megegyezett a szabad szemmel látható planétákéval, hanem a helye is: a Nap, a Hold és a bolygók rendszeresen áthaladnak rajta.)

• Lásd még említve Háló csillagzat.

A John M. Jenkins és Rene Guenon által több helyen is említett Nagy Medve – Pleiadok kapcsolatát látjuk a Varga Zsigmond Az ősmagyar mitológia című könyvében szereplő burját mondában, miszerint:

A Nagy Medve csillagai ellopták u.i. a Plejádoktól az Alcort, a legkisebb csillagot, így lett az eredetileg hét csillagot számláló plejádok száma hat [csillagot számláló] csillagkép. A Plejádok üldözik őket, de sohasem tudják beérni.

Michel-Gerald Boutet Druidical Astrology...

...című dolgozatában is ír erről:

The key constellations for the understanding of early I.E. astrology are certainly the Bootes, Ursa Major and Taurus star groups. These, form a mythological motif which describe the narrow relationships between sky observation and farming practices during the Neolithic period. This involves Bootes, "the ploughman" and the Septemtrion stars which form the seven principle stars of Ursa Major. The Alpha star of Bootes was called Arcturus and it was said to represent "the watcher of the seven oxen". These stars were called so because of their slow rotation around the Pole Star, Alpha Draconis and remindful of the movement of bulls as they plough.
The Aryan wise men maintained that from these stars emanated seven rays that influenced our solar system, and that in turn, these seven forces were governed by seven deities whose bodies in turn, were manifested by the seven planets. From this cosmological standpoint, the seven Rishis or stars from the Great Plough (Ursa Major) were in relation to the Pleiades, the Seven Sisters, their wives. In Irish lore, they were also called "the seven sisters." One of these was called the "Old Woman", or Hag of Beara who appears as a triune goddess with her sisters Cailleach Bolus and Cailleach Corca Duibhne. She was also named Bui (Yellow) wife of Lugh, the polytechnician. In the Book of Lecan it is said that she had seven youthful periods, marrying seven husbands and having fifty foster-children, the primordial founders of nations.
The Pleiades express the female aspects of the seven cows as opposites to the male Rishis represented by the seven bulls. These fourteen powers combined, act through seven of the astral signs in accordance with the Brahma (Dagda) via the unseen spiritual Sun often referred to, by esotericists, as "the Great Central Sun" or Spiritual Sun. Yogins understand this as the guiding principle of the three rays of energy emanating from the cosmic centres. Neo-druids claim to a similar notion in the form of the Tribann (three rays). These invisible forces, seen only through the inner eye are termed as "akashic", "electric", and "pranic". In turn, these seven Rishis, take part in the seven cosmic orders of the universe. On earth they manifest themselves as the first race of primeval giant Manu who fathered the seven Manavas and who sired the first humans.
[...]
The seven principle Fairy stars of the Pleiadean group, were at some remoter time part of the Polar groups. Slowly, they migrated to the summer regions thus creating the allegorical shift from the kingdom of Pwyll to that of Arawn. Since then, the Pleiades have received a negative influence. The Welsh texts illustrate how Arawn was the hunter king of Annwn (Andumnon), "the No-world", name of a metaphysical concept of one of the "other worlds", which was confused by some people with the *Anderodumnon = the "Nether World." They go on to mention that Pwyll of Dyfed while hunting in Gyn Cuch notices a pack of strange hounds onto a stag, onto which he sends his own hounds. These were Arawn's hounds. For this, he rebukes him of his discourtesy. To make amends, Pwyll is forced to comply to Arawn's conditions; slay his enemy Hafgan and in his guise, share the bed of Arawn's queen for one year without making love to her. Pywll fills these conditions and is permitted to return to Dyfed where he is hailed not only as their king but as lord of Annwn as well.
This myth expresses the division of time into two half-years, as the old Celtic notion of Semorotlio and Giiemorotlio: Hafgan, *Samocandos ="Summer White", represents the Bull of the warm and light half, while the Stag, Pwyll, represents the other half's cold and dark aspects. "From the Dragon came a Bull, and from the Bull a Dragon, the Cow-keeper's (Bootes) dark is under a mountain (Mount Haemus)" sang the initiates of the Orphic mysteries. And in the Bhâgavata Pûrana, Rîchabha, the Ox, is called "son of Mêru-Dêvi," the cosmic polar axis. Mount Meru was the World Mountain of the Vedas.
—
A korai I.E. asztrológia megértése szempontjából a legfontosabb csillagképek minden bizonnyal a Bootes, Ursa Major és Taurus csillagcsoportok. Ezek, egy mitológiai motívumot alkotnak, amelyek leírják az égbolt megfigyelése és a földművelési gyakorlatok közötti szoros kapcsolatot a neolitikumban. Ez magában foglalja a Bootest, "a szántót" és a Septemtrion csillagokat, amelyek az Ursa Major hét fő csillagát alkotják. A Bootes alfa csillagát Arcturusnak hívták, és azt mondták, hogy "a hét ökör figyelőjét" jelképezi. Ezeket a csillagokat azért nevezték így, mert lassan forognak a Sarkcsillag, az Alpha Draconis körül, és a bikák szántás közbeni mozgására emlékeztetnek.
Az árja bölcsek azt állították, hogy ezekből a csillagokból hét sugárnyaláb áradt ki, amelyek befolyásolták a naprendszerünket, és hogy ezt a hét erőt hét istenség irányította, akiknek testét viszont a hét bolygó jelenítette meg. Ebből a kozmológiai nézőpontból nézve a hét Rishis vagy csillag a Nagy Szántásból (Ursa Major) a Plejádokkal, a Hét Nővérrel, a feleségeikkel állt kapcsolatban. Az ír mondavilágban "a hét nővérnek" is nevezték őket. Ezek közül az egyiket "Öregasszonynak" vagy Hag of Beara-nak nevezték, aki hármas istennőként jelenik meg nővéreivel, Cailleach Bolus-szal és Cailleach Corca Duibhne-vel. Bui (Sárga) néven is nevezték Lugh, a politechnikus feleségét. A Lecan könyvében azt mondják, hogy hét ifjúsági periódusa volt, hét férjet vett feleségül, és ötven nevelt gyermeke született, a nemzetek ősalapítói.
A Plejádok a hét tehén női aspektusait fejezik ki, a hét bika által képviselt férfi Rishik ellentéteként. Ez a tizennégy erő együttesen az asztrális jegyek közül hét jegyen keresztül hat a Brahmával (Dagda) összhangban a láthatatlan spirituális Napon keresztül, amelyet az ezoterikusok gyakran "Nagy Központi Nap"-ként vagy Spirituális Napként emlegetnek. A jóginok ezt a kozmikus központokból kiinduló három energiasugár vezérlő elveként értelmezik. A neodruidák hasonló elképzelésre hivatkoznak a Tribann (három sugár) formájában. Ezeket a láthatatlan, csak a belső szemmel látható erőket "akasha", "elektromos" és "pránikus" erőknek nevezik. Ez a hét Rishis viszont részt vesz a világegyetem hét kozmikus rendjében. A földön úgy nyilvánulnak meg, mint az ősóriás Manu első faja, aki a hét Manavát nemzette, és aki az első embereket nemzette.
[...]
A Plejádok csoportjának hét fő Tündér-csillaga valamikor a Sarki csoportok része volt. Lassanként a nyári régiókba vándoroltak, és ezzel megteremtették az allegorikus változást Pwyll királyságából Arawn királyságába. Azóta a Plejádok negatív befolyást kaptak. A walesi szövegek azt illusztrálják, hogy Arawn volt Annwn (Andumnon), "a Nem-világ" vadászkirálya, az egyik "másvilág" metafizikai fogalmának neve, amelyet egyesek összekevertek a *Anderodumnon = az "Alvilággal". A továbbiakban megemlítik, hogy Pwyll of Dyfed Gyn Cuchban vadászat közben észrevesz egy falkányi furcsa kopót egy szarvasra, amire ő is rászabadítja a saját kopóit. Ezek Arawn kopói voltak. Ezért megdorgálja őt udvariatlanságáért. Jóvátételként Pwyll kénytelen eleget tenni Arawn feltételeinek; megöli ellenségét, Hafgant, és az ő álruhájában egy évig Arawn királynőjének ágyát osztja meg anélkül, hogy szeretkezne vele. Pywll teljesíti ezeket a feltételeket, és visszatérhet Dyfedbe, ahol nemcsak királyukként, hanem Annwn uraként is üdvözlik.
Ez a mítosz az idő két félévre való felosztását fejezi ki, mint a Semorotlio és Giiemorotlio régi kelta fogalma: Hafgan, *Samocandos = "Summer White", a meleg és világos fél bikáját képviseli, míg a Szarvas, Pwyll, a másik fél hideg és sötét aspektusát. "A Sárkányból jött a Bika, és a Bikából a Sárkány, a Tehéntartó (Bootes) sötétsége egy hegy (Haemus hegye) alatt van" – énekelték az orfikus misztériumok beavatottjai. A Bhâgavata Pűranában pedig Rîchabha, az Ökör, "Mêru-Dêvi fiának", a kozmikus sarki tengelynek a neve. A Meru hegy volt a Védák világhegye.

• Az alsó/sehol/túl világ nem azonos az alvilággal; Annwfn a kelták másvilága, se mennyország, se pokol, hanem egy e világgal párhuzamos világ.

Negyven címnél is szerepelt:
Negyven napig, vagy másképp szólva hat hétig tűnik/tűnnek el Pleiadok a Nap fényében (John M. Jenkins írja):

The Pleiades emerge in the predawn skies (heliacally) after six weeks of being lost in the rays of the Sun. This six-week period is generally referred to as the "Sun-Pleiades" conjunction.
—
A Plejádok felbukkannak a hajnali égbolton (heliákusan), miután hat hétig eltűntek a Nap sugarai között. Ezt a hathetes időszakot általában "Nap-Pleiádok" konjunkciónak nevezik.

Ugyanez az araboknál, Richard H. Allen könyvéből:

The Arabs thought their forty days' disappearance in the sun's rays was the occasion of great harm to mankind.
—
Az arabok úgy gondolták, hogy negyven napos eltűnésük a nap sugaraiban nagy kárt okoz az emberiségnek.

Szófejtés

Richard H. Allen Star Names című könyvében előjön, hogy a Pleiadok nevét a görög plein = hajózni szóból kívánták levezetni. (Merthogy a Pleiadok májusi heliákus kelése a nyitotta meg és késő őszi lemente vetett véget a hajózásnak.) Mások szerint a pleos = teljes, teli lenne a név eredete. Végül is megengedi, hogy Pleione volt a görög mitológiában a hét lánytestvér anyja, és csak róla kapta nevét. (Persze akkor mit jelent Pleione?)
Richard H. Allen folytatja:

Some of the poets, among them Athenaeus, Hesiod, Pindar, and Simonides, likening the stars to Rock-pigeons flying from the Hunter Orion, wrote the word Πελειάδες, which, although perhaps done partly for metrical reasons, again shows the intimate connection in early legend of this group with a flock of birds.
—
Néhány költő, köztük Athénéosz, Hésziodosz, Pindarosz és Szimonidész, a csillagokat az Orion vadászáról repülő sziklagalambokhoz hasonlítva, a Πελειάδες szót írta, ami, bár talán részben metrikai okokból, ismét azt mutatja, hogy a korai legendákban ez a csoport szoros kapcsolatban áll egy madárrajjal.

Márpedig Hetevény (Hét Háza a Fénynek) mellett magyar elnevezése valóban (bár újabb alkotásúnak mondott) Fiastyúk. Richard H. Allen is említi (Grimm révén) a magyar elnevezéseket (Fiastik-et ír Fiastyúk helyett, mindezt ugye a 19. század végén), és felhozza, hogy a finneknél is Het'e wā'ne a neve, azaz Hetevénnyel egyező.

Richard H. Allen kissé lejjebb írja a következőket (anélkül, hogy tudná, hogy a Fiastik is ezt jelenti):

A common figure for these stars, everywhere popular for many centuries, is that of a Hen with her Chickens, - another instance of the constant association of the Pleiades with flocking birds, and here especially appropriate from their compact grouping. Aben Ragel and other Hebrew writers thus mentioned them, sometimes with the Coop that held them, - the Massa Gallinae of the Middle Ages; these also appearing in Arabic folklore, and still current among the English peasantry. In modern Greece, as the Hen-coop, they are Πούλια or Πούλεια, not unlike the word of ancient Greece.
—
Ezeknek a csillagoknak egy gyakori, évszázadok óta mindenütt népszerű ábrája a tyúk a tyúkjaival – egy újabb példa a Plejádok állandó társítására a madarakkal, és itt különösen helyénvaló a kompakt csoportosulásuk miatt. Aben Ragel és más héber írók így említik őket, néha az őket tartó csordával együtt – a középkor Massa Gallinae-je; ezek az arab folklórban is megjelennek, és az angol parasztság körében még mindig aktuálisak. A modern Görögországban, mint a Tyúkól, Πούλια vagy Πούλεια, nem eltérően az ókori görög szavaktól.

Ezen poultry szónál is előjövő puly- szóelem (pulyka szavunkban -ka is kicsinyítés lehet csak) adhatná meg a Pleiadok nevének eredetét is, de BUJ szavunkat sem lehet kizárni, mely BÜJ variánsával már a Nap neveihez vinne vissza (persze pulyka és pulya nevekben is PUL = BUL, VUL = Nap fény, tűz).

Jankovics Marcell írja:

A gázló a mondapárhuzamok szerint szintén a Tejút kell, hogy legyen, a szarvas Artemisz pedig az Auriga-Perseus-Cassiopeia együtteséből kirajzolódó óriás Szarvas csillagkép. Kísérőiről, a pleiászokról csak annyit: északi mondaváltozatokban ez a csillagcsoport a csodaszarvas leányborjait testesíti meg.

Lásd Artemisz; ott arról is lesz szó, hogy a Nyilas csillagképnek felel meg; másutt, Csudaszarvas és Nyilas csillagkép címnél pedig arról volt szó, hogy ezek egy összefüggő csillagzatot alkothattak, de már az is megfejtésre került, hogy a Skorpió csillagkép is Szarvas volt. Lásd összefoglalást Szarvas csillagkép.

Robert Brown Jr. Primitive Constellations of the Greeks, Phoenicians and Babylonians című könyvének (első kötetének) 272. oldalán még hottentottáktól való információval hasonlítva arra jut, hogy valóban a többesség (fölös) fogalma van meg bennük.
A könyv első kötetének 271. oldala alján még azt írja, hogy a szümplegádok egy torzult változat és az utótag a Pleiadok lenne. Nem kizárt, hiszen fontos évszaknyitó/záró marker volt több kultúrában is. Ahogy még nála áll (érdekes, hogy ajtót hoz fel és én a gád-ban gate szót láttam):

The Pleiades, the stars of the Open Door, announced the spring cca. 2250 BC.
—
A Plejádok, a Nyitott Ajtó csillagai kb. i.e. 2250 körül hirdették a tavaszt.

Maradjunk a fenti szürkével kiemelt megoldásnál, hogy fajd szavunkból ered. Viszont mivel a faj és fajta szavak is rokonok, kijelenthető lenne, hogy ez emberi faj eredete a Pleiadok, ahogy egyesek mondják (még Péterfai János is említi, a Vega és más csillagok mellett)?

Lábjegyzetek