Pan-Hu

A kínai mitológiában egy kutya neve, mely Kan Pao "Sou shen chi" (Records of Searching for the Supernatural) című tekercseiről ismert.

Victor H. Mair Canine Conundrums...

...című esszéjében szól róla. Annyit elöljáróban tisztázni kell, hogy a kínai hu és pan nevek jelentései torzultak. Pan angolban is serpenyő, de a Nap alakja miatt. Pan vagy p'an a kínaiban is ilyen másodlagos, telluris értelmű: tányért jelent. Hu pedig csillag, de mivel a csillag és a víz fogalmak másutt is keveredtek, Hu itt is telluris megjelenésű. De a kínai ráadásul nem is víznek, hanem víztartónak, tökhéjpalacknak hívja. Pan Hu tehát valójában a Mindenség Forrása jelentéssel kellene fordíttasson.


Másodsorban VHM írja, hogy amennyiben Kao-hsin Huang-ti császár ükunokája, akkor i.e. 2500 körül kellett élnie és nem i.sz. 2-3. században, mikor is a Han népek a déli népekkel hadakoztak:

Kao-hsin, also known as Kao-hsin shih ("of the clan name Kao-hsin"), is Ti-klu ("Emperor Klu"), the mythical great-grandson of Huang-ti ("Yellow Emperor"), allegedly surnamed Kung-sun ("Ducal Grandson"), the supposed founder of Chinese civilization and of the first Chinese state. If it is possible to assign any sort of historicity to the Yellow Emperor, he would have to be placed around the middle of the third millennium BCE and in the northwest of China. Thus, it is highly unlikely that Kao-hsin (if he himself ever existed) could have had anything whatsoever to do with the southern peoples whom the Han people were making contact with during the late second and early third centuries CE and who were the inspiration for the cynanthropomorphic stories about p'an-hu and his descendants. Thus, almost from the beginning of the p'an-hu myth, our suspicions concerning its authenticity as a self-expression of the southern nan-Han peoples are aroused.

Origins of the Marn^[1] Barbarians

In the time of Kao-hsin an elderly woman attached to the palace suffered from an earache for some time. The physician treated her and removed an insect the size of a silkworm cocoon. When the woman left, the physician placed the insect in a gourd pot (hu) and covered it with a dish (p'an). In no time it turned into a dog, mottled with colorful patches. This is why the dog was called P'an-hu, and it was reared by the physician.
At that time the Wu barbarians had become numerous and strong and several times penetrated the borders. Generals were sent against them but could not gain victories. A declaration was sent throughout the kingdom: "Anyone bringing in the head of the Wu leader will be rewarded with a thousand catties of gold, an appanage of ten thousand households, and the hand of the emperor's youngest daughter."
Sometime later P'an-hu appeared carrying a head in its mouth and went straight to the palace. The king examined the head and concluded that it belonged to the Wu leader. What was he to do?
His officers all said, "P'an-hu is a domestic animal: he cannot be allowed to join the ranks of officials and certainly cannot be given your daughter to wed! Though he has achieved this merit, he cannot be given that reward."
When his youngest daughter heard this, she addressed the king: "Since Your Majesty promised me to anyone in the world and P'an-hu brought you the head, ridding your kingdom of danger, we have here the will of Heaven. This is not something P'an-hu's intelligence could have contrived. Kings must keep promises, rulers must be believed. You cannot repudiate your word, clearly given to the world, for the sake of my humble person; that would result in calamity for your kingdom."
The king feared she was right and ordered her sent to P'an-hu.
The dog took the girl into the southern hills where the undergrowth was so dense the feet of men never trod. There she discarded her court robes, donned those of a common freeman, and bound herself to P'an-hu as his servant. He then led her over mountains and through valleys until they reached a cave in the rocks.
Now, the king sorely missed his daughter. and he often sent men forth in search of her. However, the heavens would always rain, the mountain peaks would shake, and clouds would so darken the sky that his men could not reach her.
Nearly three years passed. The princess had given birth to six boys and six girls when P'an-hu died. Their offspring married one another. They wove cloth from the bark of trees dyed with the juices of berries and fruits – for they loved colorful garments – and they cut the cloth to fit their tails.
Later, their mother returned to the palace, and the king sent envoys to welcome the children – this time the heavens did not rain. But their clothes were outlandish, their speech barbaric^[2], they squatted on their haunches to eat and drink and preferred mountain wilds to cities. The king acceded to their wishes and gave them famed mountains and broad swamps for their home. They were called Marn barbarians.
The Marn barbarians appear stupid but are in fact crafty. They are contented in the lands they inhabit and set store by their old ways. They believe they were given strange capacities by the will of Heaven, and therefore they act under laws not common to others. They farm and they trade, but have no documents to show at borders, no identifications or tallies – nor do they have rents or taxes of any sort. They live in small villages where the headmen Me given tallies and wear crowns of otter skin, for the Marn secure their food from the waters.
Presently the Commanderies of Liang, Han, Pa, Shu, Wu-Iing, Ch'ang-sha, and Lu-chiang are all inhabited by Marn. They eat rice gruel mixed with the flesh of various fish, they pound on containers and howl to honor P'an-hu with sacrifices. This custom has lasted until the present day. The above are the reasons for our saying:
Bare buttocks, yellow trousers do
Reveal descendants of P'an-hu.

—

Kao-hsin, más néven Kao-hsin shih ("a Kao-hsin klánnévből"), Ti-klu ("Klu császár"), Huang-ti ("Sárga császár") mitikus dédunokája, állítólag Kung-sun ("hercegi unoka"), a kínai civilizáció és az első kínai állam feltételezett megalapítója. Ha a Sárga Császárnak bármilyen történeti jelleget is lehet tulajdonítani, akkor a Kr. e. harmadik évezred közepe táján és Kína északnyugati részén kell elhelyezni. Így nagyon valószínűtlen, hogy Kao-hszinnek (ha egyáltalán létezett valaha is) bármi köze lehetett volna azokhoz a déli népekhez, amelyekkel a han nép az i. e. második század végén és a harmadik század elején kapcsolatba került, és amelyek a p'an-huról és leszármazottairól szóló kutyaember-alakos történetek ihletői voltak. Így szinte a p'an-hu mítosz kezdetétől fogva gyanú merül fel bennünk a mítosz hitelességével kapcsolatban, mint a déli nan-han népek önkifejezésével kapcsolatban.

A marn^[1:1] barbárok eredete

Kao-hszin idejében egy idős asszony, aki a palotához tartozott, egy ideje fülfájásban szenvedett. Az orvos kezelte őt, és eltávolított egy selyemhernyó gubó nagyságú rovart. Amikor az asszony elment, az orvos a rovart egy tökfazékba (hu) tette, és egy tálba (p'an) borította. Rövid időn belül kutyává változott, színes foltokkal tarkítva. Ezért nevezték el a kutyát P'an-hu-nak, és az orvos nevelte fel.
Abban az időben a wu barbárok már sokan és erősek voltak, és többször behatoltak a határainkra. Hadvezéreket küldtek ellenük, de nem tudtak győzelmet aratni. Az egész birodalomban kiáltványt küldtek: "Aki elhozza a wu vezér fejét, ezer ketti aranyat, tízezer háztartásnyi appanázst és a császár legfiatalabb lányának kezét kapja jutalmul".
Valamivel később P'an-hu megjelent egy fejet a szájában cipelve, és egyenesen a palotába ment. A király megvizsgálta a fejet, és megállapította, hogy az a Wu vezéré volt. Mit kellett tennie?
Tisztjei mind azt mondták: "P'an-hu egy háziállat: nem engedhető meg neki, hogy a hivatalnokok sorába lépjen, és semmiképpen sem adhatod neki a lányodat feleségül! Hiába érte el ezt az érdemet, nem kaphatja meg ezt a jutalmat."
Amikor ezt a legkisebb lánya meghallotta, a királyhoz fordult: "P'an-hu elhozta neked a fejét, megszabadítva királyságodat a veszélytől, itt van az Ég akarata. Ezt nem P'an-hu intelligenciája találhatta ki. A királyoknak be kell tartaniuk az ígéreteket, az uralkodóknak hinniük kell. Nem tagadhatod meg a világnak világosan adott szavadat szerény személyem miatt; az szerencsétlenséget eredményezne a királyságod számára."
A király félt, hogy igaza van, és elrendelte, hogy küldjék el P'an-hu-hoz.
A kutya elvitte a lányt a déli dombok közé, ahol olyan sűrű volt az aljnövényzet, hogy emberláb sohasem lépett rá. Ott levetette udvari ruháját, felvette egy közönséges szabad emberét, és P'an-hu szolgájaként kötötte magát P'an-hu-hoz. A férfi aztán hegyeken és völgyeken át vezette őt, amíg el nem értek egy sziklabarlanghoz.
A királynak nagyon hiányzott a lánya, és gyakran küldött embereket a keresésére. Az ég azonban mindig esett az eső, a hegycsúcsok megremegtek, és a felhők úgy elsötétítették az eget, hogy az emberei nem tudták elérni a lányt.
Majdnem három év telt el. A hercegnő hat fiút és hat lányt szült, amikor P'an-hu meghalt. Az utódaik egymás között házasodtak. Bogyók és gyümölcsök nedvével festett fakéregből szövetet szőttek - mert szerették a színes ruhákat -, és a szövetet a farkukhoz szabták.
Később anyjuk visszatért a palotába, és a király követeket küldött a gyerekek fogadására - ezúttal nem esett az égieknek eső. De ruházatuk szokatlan volt, beszédük barbár^[2:1], guggolva ettek és ittak, és a hegyi vadont részesítették előnyben a városokkal szemben. A király engedett kívánságuknak, és híres hegyeket és széles mocsarakat adott nekik otthonul. Marni barbároknak nevezték őket.
A marni barbárok ostobának tűnnek, de valójában ravaszak. Elégedettek az általuk lakott földeken, és ragaszkodnak régi szokásaikhoz. Úgy vélik, hogy az ég akaratából különös képességeket kaptak, ezért olyan törvények szerint cselekszenek, amelyek másokkal nem közösek. Gazdálkodnak és kereskednek, de nincsenek irataik, amelyeket a határokon felmutathatnának, nincsenek igazolványaik vagy számláik - és nincsenek bérleti díjak vagy bármiféle adók sem. Kis falvakban élnek, ahol a főemberek Én adtam számlát, és vidrabőrből készült koronát viselnek, mert a Marn a vizekből szerzi be az élelmét.
Jelenleg Liang, Han, Pa, Shu, Wu-Iing, Ch'ang-sha és Lu-chiang parancsnokságait mind-mind a Marn lakja. Különböző halak húsával kevert rizslisztet esznek, edényeket döngetnek és üvöltve tisztelegnek P'an-hu előtt áldozatokkal. Ez a szokás a mai napig fennmaradt. A fentiekből következik a mondásunk:
Meztelen fenék, sárga nadrág...
Ezek P'an-hu leszármazottai.

Pan-Hu mitikus történetét mások is megörökítették. Szerepelt Ying Shao "Feng-su t'ung-yi" [Comprehensive Connotations of Customs] című írásában de elveszett és a Hou Han shu (History of the Later Han), azaz a Késői Hanok Történetében dolgozták fel újra. Fan Yeh (398-445) egy az egyben átvette és a Nan Man chuan (Biography of the Southern Mam) c. munkája került a Késői Hanok Történetébe.
Fan Yeh nyilván politikai befolyás alatt a fentieket történelmi tényeknek tekinti és így kerül be a hivatalos történelemtudományukba is; fel sem ajánlja, hogy pusztán mitikus történetről van szó, holott a kutya motívum egyértelműen asztrális és a született 6+6 = 12 gyermek is nyilvánvalóan a zodiákusra kell utaljon. [VHM erre itt nem tér ki.]
A 800-as években Fan Ch'o Man shu-jában is kitér rá és tovább bonyolítja a történetet:

By the late T'ang period, the P'an-hu myth was firmly accepted as historical fact. In the much-quoted Man shu (Book of the Marn) of Fan Ch'o, who had served as a secretary of Ts'ai His, the Chinese Governor of Tongking (N.B.), the account of P'an-hu from the beginning of the "Biography" in the History of the Later Han is quoted matter-of-factly. The Man shu was completed shortly after the beginning of the Hsien-t'ung ("Total Comprehension") reign period (860-873), in 863. It is worth noting, however, that Fan Ch'o follows up his quotation of the P'an-hu story from the History of the Later Han with another fantastic tale, which itself would seem to be a somewhat distorted variant of the one in the "Biography":
According to the Kuang yi chi [Extensive Records of Extraordinary Things] of Wang rung-ming, it is said:
In the time of Kao-hsin, a dog was born in a man's family. At first it was like a young bullock (t'e). Its master considered the dog to be monstrous (kuai) and abandoned it by the road. After seven days it was not dead.
The animals suckled it. Its form grew bigger and bigger day by day. Its master took it back. At the time when he first abandoned it by the roadside, he had covered it with a plate (p'an) containing leaves (or: contained it in a plate and covered it with leaves). So regarding it as auspicious, he then offered it to the Emperor; and it was called P'an-hu ("Plate-Gourd").
Afterwards it achieved merit by successfully biting off the head of the Western Barbarian (jung) bandit, General Wu. The emperor gave it in marriage the Imperial Princess, and enfeoffed P'an-hu as Marquis Pacifier of the Frontier (Ting-pien-hou).
The princess gave birth to seven^[3] lumps of flesh. On cutting them open, there were seven males. When they grew up, each acknowledged one surname. Nowadays, in the eastern part of Pa [eastern Szechwan], the surnames are Tien, Lei, Tsai, Hsiang, Meng, Min, and Shu-sun families. Their posterity proliferated greatly. From Ch'ien-nan (i.e., the south of Kweichow). they overpassed the land of K'un (Yunnan?), Hsiang (Hunan), and Kao-li [Korea!], and formed a kingdom of their own. King Yu (fl. 781-769 BCE) was killed by Ch'üan-jung ("Dog Barbarians"), that is to say, by their descendants.
The skin and bones of P'an-hu are still visible today in Ch'ien-chung (the central part of Kweichow). The T'ien, Lei, and other families from time to time make sacrifice to them.
—
A késő T'ang-korszakra a P'an-hu-mítoszt szilárdan történelmi tényként fogadták el. Fan Ch'o sokat idézett Man shu (A Marn könyve) című művében, aki Ts'ai His, Tongking kínai kormányzójának (N.B.) titkáraként szolgált, P'an-hu beszámolóját a "Biográfia" kezdetén a Későbbi Han történetében tárgyilagosan idézi. A Man-su nem sokkal a Hszien-t'ung ("Teljes megértés") uralkodási időszak (860-873) kezdete után, 863-ban készült el. Érdemes azonban megjegyezni, hogy Fan Ch'o a P'an-hu történetének a Későbbi Han történetéből való idézését egy másik fantasztikus mesével folytatja, amely maga is az "Életrajz"-ban szereplő történet kissé eltorzított változatának tűnik:
A Wang rung-ming Kuang yi chi [Rendkívüli dolgok részletes feljegyzései] szerint azt mondják:
Kao-hsin idejében egy kutya született egy férfi családjában. Először olyan volt, mint egy fiatal bika (t'e). Gazdája szörnyetegnek (kuai; lásd kuei) tartotta a kutyát, és az út mellett hagyta el. Hét nap múlva sem halt meg.
Az állatok szoptatták. Alakja napról napra nagyobb és nagyobb lett. A gazdája visszavette. Amikor először hagyta az út szélén, egy leveleket tartalmazó tányérral (p'an) fedte be (vagy: tányérba zárta és levelekkel fedte be). Mivel tehát szerencsehozónak tartotta, azután felajánlotta a császárnak; és P'an-hu ("tányértök") néven nevezték el.
Ezután érdemeket szerzett azzal, hogy sikeresen leharapta a nyugati barbár (jung) bandita, Wu tábornok fejét. A császár feleségül adta a császári hercegnőhöz, és P'an-hut a határvidék békéltető márkinak (Ting-pien-hou) nevezte ki.
A hercegnő hét^[3:1] húscsomót szült. Amikor felvágták őket, hét hímnemű volt. Amikor felnőttek, mindegyikük elismert egy-egy családnevet. Napjainkban Pa [Kelet-Szecsuán] keleti részén a családnevek a Tien, Lei, Tsai, Hsiang, Meng, Min és Shu-sun családok. Az utókor nagymértékben elszaporodott. Ch'ien-nanból (azaz Kweichowtól délre). elözönlötték K'un (Yunnan?), Hsiang (Hunan) és Kao-li [Korea!] földjét, és saját királyságot alkottak. Yu királyt (i. e. 781-769 körül) Ch'üan-jung ("kutyabarbárok"), vagyis az ő leszármazottaik ölték meg.
P'an-hu bőre és csontjai ma is láthatóak Ch'ien-chungban (Kweichow központi része). A T'ien, Lei és más családok időről időre áldozatot mutatnak be nekik.

A Shan-hai ching (Classic of Mountains and Seas) nevű geográfiai iratban viszont nem a déli Marn-ok (vagy csak Man-ok), hanem az északnyugatra és nyugatra lévő Ch'üan-jung (Kün-Hun?) nevű harcias népek jönnek elő: nem kevesebb, mint 35 különböző helyen említ kutyaszerű szörnyembereket, akiknek kutyafejük, farkuk van és ugatnak is. Hunokat persze nem említenek, de tudjuk, hogy a kínaiaktól nyugatra és délre is hunok éltek.

David Gordon White könyvében előkerül egy másik, későbbi Pan-Hu verzió is, amelyikkel kapcsolatban azt veti fel, hogy jegyezzük le, hisz minél több oldalát ismerjük a történetnek, annál teljesebb a kép. Ez igaz. Magyarországon is a táltosokról szóló gyűjtések is alig 100-150 évesek.
Tehát:

In the Hsia-bo variant, P'an Hu brings the head of General Wu to the king (named Pu-k'u rather than Kao-hsin). At this point, the king ordered at once that the dog should be rewarded, given a high rank and better food and accommodation, for it was a meritorious dog. But the dog was not happy at all. The dog then ran into the princess's room with the bloody head and would not come out. Remembering his promise, Pu-k'u then told the dog that it was not fitting that he should marry the princess. "For," said the king, "you are a dog." As soon as the dog heard this, he put his head down on the floor and said to the king, "Put me under a bell for forty-nine days and do not allow anyone to peep in during that time." This was done, but on the forty-eighth day, they thought the dog must be dead of hunger and took away the bell. Then they saw a man where the dog had been, but he had not yet had quite enough time to change himself entirely and still had the head of a dog. Pu-k'u then felt obliged to keep his word and married the princess to this dog-headed husband. People called her the dog-headed princess. The princess was ashamed of her dog-headed husband, so they went far away and lived in the forest. The princess was afraid to look at her husband's face, so she dressed her hair up to the top of her head and tied a piece of red cloth to it. When her husband came near, she pulled the red cloth down over her face so as not to see him. The princess had three sons, to whom Pu-k'u gave the names Lui, Pan, and Lan respectively.
—
A Hszia-bo változatban P'an Hu elhozza Wu tábornok fejét a királynak (akit Kao-hszin helyett Pu-k'u-nak hívnak). Ekkor a király azonnal elrendelte, hogy a kutyát jutalmazzák meg, magas rangot, jobb ételt és szállást adjanak neki, mert érdemdús kutya volt. A kutya azonban egyáltalán nem volt boldog. A kutya ekkor véres fejjel berohant a hercegnő szobájába, és nem akart kijönni. Pu-k'u ekkor emlékezve ígéretére, megmondta a kutyának, hogy nem illik, hogy feleségül vegye a hercegnőt. "Mert – mondta a király – te egy kutya vagy". Amint a kutya ezt meghallotta, lehajtotta a fejét a földre, és azt mondta a királynak: "Tegyél engem egy harang alá negyvenkilenc napra, és ne engedd, hogy ez idő alatt bárki is bekukucskáljon". Ez meg is történt, de a negyvennyolcadik napon úgy gondolták, hogy a kutya biztosan éhen halt, és elvették a csengőt. Ekkor megláttak egy embert a kutya helyén, de még nem volt elég ideje, hogy teljesen átváltozzon, és még mindig kutyafeje volt. Pu-k'u ekkor kötelességének érezte, hogy állja a szavát, és feleségül adta a hercegnőt ehhez a kutyafejű férfihoz. Az emberek kutyafejű hercegnőnek nevezték. A hercegnő szégyellte a kutyafejű férjét, ezért messzire elmentek, és az erdőben éltek. A királylány félt a férje arcába nézni, ezért a haját a feje búbjáig felkötötte, és egy darab vörös ruhát kötött rá. Amikor a férje közeledett, a vörös kendőt lehúzta az arcára, hogy ne lássa a férjét. A hercegnőnek három fia született, akiknek Pu-k'u a Lui, Pan és Lan nevet adta.

Hogy a 49 napnak itt miféle (kozmológiai) jelentősége van, nem tudni, mindenesetre 49 = 7x7 is, de fontosabban egy híján ötven; márpedig az ötvenes szám (a Nap száma – PJI) éppen a Szíriusz csillagra utalhat, a Kutyacsillagra. 50 és 51 számok jönnek elő Cúchulainn születése kapcsán: lásd Dechtire.

Számok másutt is előjöttek. Kutya Kínában címnél szerepelt a Pan-Hu mítosz egy másik verziója, ahol a vemhességi ciklusra utaló 280-as szám is előjött (a harang/csengő itt nyilván méh-jelkép, nem vitás, hiszen a 260/280/292 számok előjöttek nők gyermekkihordási idejeként):

There are various variations of the Panhu mythology. According to one version, the Emperor had promised his daughter in marriage as a reward to the one who brought back the enemy general's head, but due to the perceived difficulties of a dog marriage with a human bride (especially an imperial princess), the dog proposed to magically turn into a human being, by means of a process in which he would be sequestered beneath a bell for 280 days.
—
A Panhu mitológiának különböző változatai léteznek. Az egyik változat szerint a császár jutalomként házasságot ígért a lányának annak, aki visszahozza az ellenséges tábornok fejét, de mivel a kutya és az emberi menyasszony (különösen a császári hercegnő) közötti házasságot nehéznek ítélték, a kutya azt javasolta, hogy varázslatos módon váljon emberré, egy olyan folyamat révén, amelynek során 280 napig egy harang alatt elzárva tartják.

Péterfai János is említi, hogy a kínaiak a hunokat az i.sz. kezdete körül kezdték nevezni kutya rabszolgának, a törökök a magyarokat és más európaiakat gyaur kutyának. A kutya és a disznó gyakran a becsmérlés jelképállata.
Tehát egyszer szó van egy asztrális kutyanemzésről (mely mögött nehéz mást látni mint a dogonok által említett Szíriuszt, mely történetben rókáról is szó van; lásd még penis, fascinate, kuei és Sunasepa) és egy telluris megjelenésről: tudunk a kutyafejű hunok koponya-alakításáról (lásd még Cynocephalus) és miértjeiről (lásd harmadik szem). A kutyafejűség mögött Atilla kapcsán tündérfüleket említ. (A mellékelt képen is megfigyelendők e fülek.)

Ami a Pan-Hu és Pan-Ku elnevezéseket illeti, VHM szerint külön (idegen nyelvű; persze ő indiai, esetleg ausztro-ázsiai eredetre gondol) forrásból kell származzanak, hisz más-más történeteket is beszélnek el:

The irony of this sort of misidentification is that the names P'an-ku and P'an-hu were both undoubtedly transcriptions of foreign (non-Sinitic) words and that the myths to which the names refer were originally totally separate and unrelated. All that has led to the partial fusion of the two myths is the similarity of their sinographic transcriptions, the fact that the former is cosmogonic and anthropogonic while the latter is anthropogonic and the coincidence that one was almost certainly derived by the Hans from southwestern or northwestern peoples while the other was quite likely applied by the Hans to southern and southwestern peoples.
After this brief excursus on mythology and history, we may aver that the ancient Chinese were relatively weak in the former and strong in the latter. Consequently, the former was liable to be subsumed or consumed by the latter. Such was the case with P'an-hu, who began as deified totem but ended up as reified datum. In a riot of reverse euhemerization, both P'an-ku and P'an-hu come to be accepted as real people who once lived and walked, not merely as mythical deities.
—
Az ilyenfajta félreazonosítás iróniája az, hogy a P'an-ku és a P'an-hu nevek kétségtelenül idegen (nem szinita) szavak átiratai, és hogy a mítoszok, amelyekre a nevek utalnak, eredetileg teljesen különállóak és függetlenek voltak egymástól. A két mítosz részleges összeolvasztásához csupán a szinográfiai átírásuk hasonlósága vezetett, az a tény, hogy az előbbi kozmogónikus és antropogónikus, míg az utóbbi antropogónikus, valamint az a véletlen egybeesés, hogy az egyiket a hánok szinte biztosan délnyugati vagy északnyugati népektől származtatták, míg a másikat a hánok nagy valószínűséggel déli és délnyugati népekre alkalmazták.
A mitológiáról és a történelemről szóló e rövid kitérő után megállapíthatjuk, hogy az ősi kínaiak az előbbiben viszonylag gyengék, az utóbbiban viszont erősek voltak. Következésképpen az előbbit hajlamosak voltak az utóbbi alá vonni vagy felemészteni. Ilyen volt a helyzet P'an-hu esetében, aki istenített totemként indult, de végül reifikált adattá vált. A fordított euhemerizáció lázadásában mind P'an-ku, mind P'an-hu úgy került elfogadásra, mint valódi emberek, akik valaha éltek és jártak, nem csupán mint mitikus istenségek.

David Gordon White könyvében viszont keveri a két mítoszt, hisz Hun-tun Pan-Ku történetébe való:

In the Chinese sources, barbarians in general, and P'an Hu in one of his myths in particular, are closely associated with the mythic theme of chaos. This interconnectedness of themes and peoples is quite explicit in Chinese terminology. The terms for Hsiung-nu or Hun (hun-i), the dog ancestor P'an Hu (Platter Gourd) and hun-tun ("Chaos Gourd," the original unformed mass from which the cosmos was shaped), and "half-breed" (huri) are etymologically connected to one another.
—
A kínai forrásokban a barbárok általában, és P'an Hu egyik mítoszában különösen, szorosan kapcsolódnak a káosz mitikus témájához. A témáknak és népeknek ez az összefonódása a kínai terminológiában eléggé egyértelmű. A Hsziung-nu vagy hun (hun-i), a kutyák őse P'an Hu (Tányértök) és hun-tun ("Káosz-tök", az eredeti, formátlan massza, amelyből a kozmosz kialakult), valamint a "félvér" (huri) kifejezések etimológiailag kapcsolódnak egymáshoz.

• A kínai(?) huri szó betéve cur és korcs szavakhoz is.

Persze ő az etimológiai kapcsolódásokat nem értheti, mert már a kínai sem tisztán használja a szavakat. Lényegében pedig efféle kozmikus irányú gondolatokat várnánk el az írótól, de a kínai források sem oly tiszták asztrális kutyanemzés kérdésben, mint például a dogonoké.

David Gordon White másutt is átvezeti Pan-Ku-ra:

The Yao of extreme southern China-Tonkin, Kwangsi, and Kwangtung-refer to their ancestor not as P'an Hu, but as P'an Wang (King P'an). This same tide, "King P'an," is applied to three other mythic figures. One of these is P'an Ku, the cosmic man of Taoist tradition. Another is "the dragon of the mountain," of whom P'an Hu would have been the dog-a theme we glimpse in the Hsia-min charter. Finally, this title is also employed to designate the god who brought rice to mankind.
—
A Kína déli részén élő yao-k - Tonkin, Kwangsi és Kwangtung - nem P'an Hu, hanem P'an Wang (P'an király) néven emlegetik őseiket. Ugyanezt az áradást, "P'an király", három másik mitikus alakra is alkalmazzák. Ezek egyike P'an Ku, a taoista hagyomány kozmikus embere. A másik "a hegy sárkánya", akinek P'an Hu lehetett a kutyája - ez a téma a Hszia-min oklevélben is felbukkan. Végül, ezt a címet használják annak az istennek a megnevezésére is, aki a rizst hozta az emberiségnek.

Mit látunk tehát itt? Ugyanazt, amit kozmogónia és kozmológia címnél taglaltunk. Pan-Ku egy primordiális (kutya-mentes) teremtést beszél el, míg Pan-Hu egy kutyás-ős teremtést. Hogy a nevek tulajdonképpen egy és ugyanazok, nyilván nem véletlen.

Ami még fontos, hogy ezen Pan-Hu-ista népek nemcsak a rizst, ételüket köszönik a kutyának, hanem az év kezdetét is a neki szentelt újévi rítusokkal is Pan-Hu születésnapjához kötik^[4], mégpedig olyan hónap olyan napjához, mely – ugyan közvetve – Stein Aurél (Angliában Sir Aurel Stein) szerint a Szíriusz heliákus keléséhez köthető.

David Gordon White írja:

Any attempt to bring together various P'an Hu or canine ancestry traditions on the basis of the month in which his "birthday"-that is, the day he emerged from under his bell, identified with the New Year in certain Man or Yao traditions-are inconclusive. In his cave cult in Hunan, alluded to in the Hou Han shu, Wu-ling chi, and Ch'ien-pao chi, P'an Hu's birthday and New Year's day are celebrated on the twenty-fifth day of the seventh month. More often, it is celebrated on the fifteenth day of either the seventh or the eighth month as a mid-autumn full-moon festival.
—
Bármely kísérlet arra, hogy a különböző P'an Hu vagy kutyafélék őshazájának hagyományait a "születésnapja" hónapja alapján – vagyis az a nap, amikor előbújt a harangja alól, amelyet egyes Man vagy Yao hagyományokban az újévvel azonosítanak – össze lehessen hozni, nem meggyőző. A Hunanban lévő barlangkultuszában, amelyre a Hou Han shu, a Wu-ling chi és a Ch'ien-pao chi utal, P'an Hu születésnapját és az újév napját a hetedik hónap huszonötödik napján ünneplik. Gyakrabban a hetedik vagy a nyolcadik hónap tizenötödik napján ünneplik, mint az ősz közepén telihold fesztivált.

• Az alábbi cikk szerint az észak-koreaiak a Szíriusszal való nyári együttállás időszakában (mondhatni Pan-Hu születésnapja ünneplése ürügyén?) fogyasztják leginkább a kutyát (vesd össze a dátumokat):

In the sizzling heat, North Korea's biggest brewery is pumping out twice as much beer as usual, Pyongyang residents are lining up to get their bingsu – a syrupy treat made with shaved ice – and restaurants are serving up bowl after bowl of the season's biggest culinary attraction: spicy dog meat soup.
Euphemistically known as dangogi, or sweet meat, dog has long been believed to be a stamina food in North and South Korea and is traditionally eaten during the hottest time of the year, giving a sad twist to the old saying "dog days of summer."
The dates are fixed according to the lunar calendar and dog meat consumption centers around the sambok, or three hottest days – July 17 and 27, and Aug. 16 this year 2018.
—
A rekkenő hőségben Észak-Korea legnagyobb sörfőzdéje kétszer annyi sört termel, mint máskor, a pjongcsangiak sorban állnak a bingsu-ért - egy szirupos finomságért, amelyet borotvált jégből készítenek - és az éttermek tálról tálra kínálják a szezon legnagyobb kulináris attrakcióját: a fűszeres kutyahúslevest.
Az eufemisztikusan dangogi, azaz édes hús néven ismert kutyát Észak- és Dél-Koreában régóta állóképességi ételnek tartják, és hagyományosan az év legmelegebb időszakában fogyasztják, szomorú fordulatot adva a régi mondásnak, miszerint "a nyár kutyás napjai".
A dátumokat a holdnaptár szerint rögzítik, és a kutyahúsfogyasztás középpontjában a sambok, vagy három legforróbb nap - július 17. és 27., valamint idén 2018. augusztus 16. - áll.

David Gordon White folytatja:

This had its origins among the Yao of Fukien, Hunan, and Kwangtung, whose New Year begins with an autumn full moon (Eberhard, Local, pp. 46-49,442; and "Kultur," p. 197). This is near to the eighth day of the eighth moon, the day on which the northern Ch'i-tan buried a dog's head before their chief's tent. According to Stein, the date and the dog's head are explicidy related to the dog days, following the heliacal rising of Sirius (the twenty-fifth day of the seventh month!) in both Ch'i-tan and Chinese traditions: this would assume, however, that the Ch'i-tan year began on or near the winter solstice, rather than two months later, as was the general Chinese case (Stein, "Leao-tche," pp. 23,132).
—
Ez Fukien, Hunan és Kwangtung yaói között alakult ki, akiknek újévük az őszi teliholddal kezdődik (Eberhard, Local, pp. 46-49,442; és "Kultur", p. 197). Ez közel esik a nyolcadik hold nyolcadik napjához, ahhoz a naphoz, amelyen az északi Ch'i-tanok egy kutyafejet temettek el a főnökük sátra előtt. Stein szerint a dátum és a kutyafej kifejezetten a kutyanapokhoz kapcsolódik, a Szíriusz heliákus kelését (a hetedik hónap huszonötödik napja!) követő kutyanapokhoz mind a ch'i-tan, mind a kínai hagyományban: ez azonban azt feltételezné, hogy a ch'i-tan év a téli napforduló idején vagy annak közelében kezdődött, nem pedig két hónappal később, mint általában a kínaiaknál (Stein, "Leao-tche," 23,132. o.).

Kínában szó van vízözönnel járó korszakváltásokhoz köthető kutya-kultuszról:

David Gordon White írja:

There exists, in fact, throughout southern China, a myth of a dog who is one of the domesticated pets of the god of heaven. After a great flood, humanity is extremely poor, and the god of heaven wishes to improve humanity's lot by sending his animals down to the earth with rice. Of all the creatures sent down with the grain, it is only the god's dog who manages to swim over the floodwaters, carrying a grain of rice on its tail so that human culture may start anew.
—
Valójában egész Dél-Kínában létezik egy mítosz egy kutyáról, amely a mennyei isten egyik háziállata. Egy nagy árvíz után az emberiség rendkívül szegény, és az ég istene úgy akarja javítani az emberiség sorsát, hogy leküldi állatait a földre rizzsel. A gabonával leküldött állatok közül csak az isten kutyájának sikerül átúsznia az áradatot, és a farkán egy rizsszemet cipelni, hogy az emberi kultúra újrakezdődhessen.

A folytatásban már nemcsak a Rizs-Isten, hanem az egyetlen Tien/Ten isten (náluk Tien = Ég) is előjön, valamint a táltosok feldarabolás és feltámadás képzete, de az égre került kutya viszont itt a Sárkány csillagképben szerepel.

David Gordon White rituális feldarabolás-képzet kapcsán írja:

This reproduces a "native Chinese" tradition, dating from the Shang dynasty, that connects a dog with the ancient rice god Shang-ti, and a Ch'in and Han period sacrifice called the lei (a term for which the Chinese characters are "dog," "rice," and "head") that involved the offering of dog's flesh and rice, by which a dismembered Shang-ti was ritually reintegrated and resurrected. Under the Chou, Shang-ti becomes conflated with Tien (Heaven), and is accompanied, in his apotheosis, by his dog, who now becomes the Hound of Heaven, a star in Draco. The Shih chi represents Shang-ti as "Ti-Dog," the ancestor of the Hou Chih and Pai peoples.
—
Ez megismétli a Shang-dinasztiából származó "őslakos kínai" hagyományt, amely a kutyát az ősi rizs istenével, Shang-ti-vel hozza összefüggésbe, valamint a Ch'in és Han-korszakból származó áldozatot, amelyet lei-nek neveztek el (a kifejezés kínai írásjegyei a "kutya", "rizs" és "fej"), és amely kutyahús és rizs felajánlásával járt, amellyel a feldarabolt Shang-ti-t rituálisan újraegyesítették és feltámasztották. A Chou alatt Shang-ti összeolvad Tien-nel (= Menny; lásd TEN^[5]]), és apoteózisában kutyája kíséri, aki most a Mennyei Kutyává, a Draco csillagává válik. A Shih chi Shang-ti-t "Ti-kutyaként" ábrázolja, a Hou Chih és a Pai népek őseként.

A Sárkány csillagkép csillagai körülbelül 5000 éve voltak cirkumpolárisak és azt tudjuk, hogy a mindenkori Sarkcsillag Isten székének fogatott fel. Talán ezért került oda a kutya, de az is lehet, hogy mivel a sárkány címnél is legutóbb a kutyáról volt szó, a két képzet keveredett. Richard H. Allen könyvében az áll, hogy a Sárkány csk. bétájának neve Tien Kae. Egyéb csillagainak neve együttesen Tien Choo = Isten konyhája. Ezen elnevezések Richard H. Allen forrása szerint is a kínai asztronómia kialakulásának idejére tehetők.

Thuban-Tüphon és Anu (lakhelye) kapcsán volt szó arról, hogy a Sárkány csillagkép által hordozott Sarkcsillag volt a székhely és a későbbi Medve elnevezés az arabba is átment.
Furcsamód Kuen-lun hiába kerül elő K'un-Lun-ként (nyilván ugyanazt kell jelölje) David Gordon White könyvében többször is, sosem tesz utalást sarkköri hegyre; mindig egy kínai, földrajzilag nyugaton elhelyezkedő területre utal.
Amikor viszont Hun-tunt tárgyalja, kétségtelenné kell váljon, hogy ez a K'un-Lun Kuen-Lun:

P'an Hu's name means "platter gourd," and from this it is possible to draw several important connections between P'an Hu, Hun-tun, the "chaos egg" or "chaos vessel" (or those lumpy little dumplings in Chinese soup); P'an Ku, the cosmic man and demiurge of Taoism; the flood motif; chaos; and the southern barbarians. First, Hun-tun too is a dancer, one, moreover, who resembles a bear-like, long-haired dog: the source that describes Hun-tun as such says that he lives on Mount K'un-lun.
Hun-tun is said to have a son; in most traditions, this son's name is P'an Ku, which is tantalizingly similar to P'an Hu. Moreover, there are several parallels between the P'an Ku, P'an Hu, and Hun-tun themes, all of which originated in south China.
—
P'an Hu neve "tányértököt" jelent, és ebből számos fontos összefüggést lehet levonni P'an Hu, Hun-tun, a "káosz tojás" vagy "káosz edény" (vagy azok a darabos kis gombócok a kínai levesben); P'an Ku, a kozmikus ember és a taoizmus demiurgosza; az árvíz motívuma; a káosz; és a déli barbárok között. Először is, Hun-tun is táncos, ráadásul olyan, aki egy medveszerű, hosszú szőrű kutyára hasonlít: a forrás, amely Hun-tunt ilyennek írja le, azt mondja, hogy a K'un-lun hegyen él.
Hun-tunnak állítólag van egy fia; a legtöbb hagyomány szerint ennek a fiúnak a neve P'an Ku, ami kínzóan hasonlít P'an Hu-ra. Sőt, számos párhuzam van a P'an Ku, P'an Hu és Hun-tun témák között, amelyek mindegyike Dél-Kínából származik.

Hun-tun is basically an amorphous and passive lump. In certain Taoist Writings, most notably a passage from Chuang Tzu, there is a myth of Hun-tun in which two Confucians try to poke him to life. What they in fact do is "bore him to death":
The Emperor of the South was called Shu. The Emperor of the North was called Hu^[6]. And the Emperor of the Center was called Hun-tun. Shu and Hu at times came together and met in Hun-tun's territory. Hun-tun treated them very generously. Shu and Hu, then, discussed how they could reciprocate Hun-tun's virtue, saying: "Men all have seven openings in order to see, hear, eat and breathe. He alone doesn't have any. Let us try boring him some." Each day they bored one hole, and on the seventh day, Hun-tun died.
—
A Hun-tun alapvetően egy amorf és passzív csomó. Bizonyos taoista írásokban, leginkább Csuang-cu egy passzusában, van egy mítosz Hun-tunról, amelyben két konfuciánus megpróbálja őt életre kelteni. Valójában "halálra fúrkálják":
A Dél császárát Shu-nak hívták. Az északi császárt Hu^[6:1]-nak hívták. A Közép császárát pedig Hun-tun-nak hívták. Shu és Hu időnként összejöttek és találkoztak Hun-tun területén. Hun-tun nagyon bőkezűen bánt velük. Shu és Hu ekkor megbeszélték, hogyan viszonozhatnák Hun-tun erényeit, mondván: "Az embereknek mind hét nyílásuk van ahhoz, hogy lássanak, halljanak, egyenek és lélegezzenek. Neki egy sincs. Próbáljunk meg neki is fúrni néhányat." Minden nap fúrtak egy-egy nyílást, és a hetedik napon Hun-tun meghalt.

• Az ami nem kerek és középen van, a Föld. Az északi és déi császár az északi és déli fúrócsillag, azaz valóban a Hu és Shu a lábjegyzetben érintett Su-Meru-nak és Ku-Meru-nak felel meg.

David Gordon White kifejtésében kiderül, hogy Pan-Hu Hun-tun fiának fogható fel:

Kao-hsin had an old woman who lived in his imperial palace. She contracted a sickness of the ear, and by piercing into it something was taken out that was as large as a cocoon. The lady in waiting placed it in a gourd [hu] and covered it with a platter [p'an]. After a while it was transformed into a dog with five-color hairs. And so it was named P'an Hu, "Platter Gourd."
In this short narration, we encounter not only P'an Hu's first association with Kao-hsin and with one of the symbols for the piercing of Hun-tun, but we are also offered an etymology for his name and a prefiguration of the bell under which the dog P'an Hu is placed in order that he become a human, or, as it turns out, a cynocephalic. Most striking is the term used for cocoon in this account: while the common Chinese term is chien, here the cocoon inside the old woman's head is called hun-tun P'an Hu is thus the "son" of Hun-tun.
—
Kao-hszinnek volt egy öregasszonya, aki a császári palotában élt. Beteg lett a füle, és a fülébe szúrva kivettek belőle valamit, ami akkora volt, mint egy gubó. A várakozó hölgy egy tökbe [hu] tette, és egy tálcával [p'an] fedte le. Egy idő múlva egy öt színű szőrzettel rendelkező kutyává alakult át. Így kapta a P'an Hu, "tányér tök" nevet.
Ebben a rövid elbeszélésben nemcsak P'an Hu első kapcsolatával találkozunk Kao-hszinnel és a Hun-tun átdöfésének egyik szimbólumával, hanem nevének etimológiáját is kapjuk, és egy prefigurációját annak a harangnak, amely alá a P'an Hu kutyát helyezik, hogy emberré, vagy, mint kiderül, kutyafejűvé váljon. A legmeglepőbb a gubó kifejezés, amelyet ebben a beszámolóban használnak: míg az általános kínai kifejezés a chien, itt az öregasszony fejében lévő gubót hun-tun-nak nevezik P'an Hu tehát a Hun-tun "fia".

Az ír történet is hasonló, ahol mind Concobar mac Nessa, mind mostohafia/unokaöccse Cúchulainn úgy fogantak anyjukban, hogy Nessa és Dechtire egy kukacot/férget tartalmazó vizet ivott meg^[7].

Hun-tun másik "fiának" kezelhető az óriás Pan-Ku.

P'an Ku's last name is a mystery. It has been suggested that it is a deformation of the name P'an Hu, a deformation that, according to Mestre, was an intentional attempt by the Yao (or the Liao) to distance themselves from a non-human ancestor. However, according to David Yu, the Yao and Miao in fact call P'an Ku "P'an Hu."
—
P'an Ku vezetékneve rejtély. Azt feltételezik, hogy ez a P'an Hu név deformációja, amely Mestre szerint a Yao (vagy a Liao) szándékos kísérlete volt arra, hogy elhatárolódjanak egy nem emberi őstől. David Yu szerint azonban a Yao és a Miao valójában P'an Ku-t "P'an Hu"-nak hívják.

A fentebb említett szúrás, szurkálás sok helyen előjött, ahogy a metszés is (gondoljunk Szíriuszra, a körülmetélés csillagára, ahogy a dogonok hívják). David Gordon White írja:

A seventh-century source relates a Miao or Man myth of P'an Hu, from southern Hunan and Hupei, that draws similar themes together: "P'an Hu went hunting and met a 'stone ram' who gored him and threw him into the branches of a tree. His children followed the cawing of crows to find where his corpse lay."
This same source notes a funerary rite practiced in this region called "piercing the Great Bear" in which the people reenact the movements that would have been necessary to lower P'an Hu down from the tree in which his body had been caught.
Finally, a similar practice is reported among the Wu-ning Man peoples of southern Szechwan in the Tu-yang tsa-tsu, a source from the Tang period. These people, who "pierce the sky with a needle" at funerals, say they laid P'an Hu in a tree when he died and pricked him with a needle.
—
Egy hetedik századi forrás a dél-hunani és hupei P'an Hu Miao vagy Man mítoszát meséli el, amely hasonló témákat vonultat fel: "P'an Hu vadászni ment, és találkozott egy "kő kossal", aki felnyársalta, és belevágta egy fa ágai közé. Gyermekei követték a varjak károgását, hogy megtalálják, hol fekszik a holtteste".
Ugyanez a forrás megemlít egy temetkezési rítust, amelyet ezen a vidéken "a Nagy Medve átszúrása" néven gyakoroltak, és amelynek során az emberek eljátsszák azokat a mozdulatokat, amelyek szükségesek lettek volna ahhoz, hogy P'an Hu-t leeresszék a fáról, amelybe a testét felakasztották.
Végül, a Tu-yang tsa-tsu, egy Tang-korabeli forrás a dél-szecsuáni Wu-ning Man népek körében is hasonló gyakorlatról számol be. Ezek a népek, akik temetések alkalmával "tűvel szúrják az eget", azt mondják, hogy P'an Hu-t egy fára fektették, amikor meghalt, és tűvel szúrták meg.

Pan-Hu, az Őskutya(csillag) tehát ugyanúgy Világfánál hal meg, mint a "Keresztrefeszített" Nap. Az ír mitológiában is megtaláljuk párhuzamait:

Cúchulainn died when he violated his geis or sacred vow never to eat dog meat. Various versions of his death are given in ancient texts, but one constant is his refusal to meet death in any other way than standing. To assure that he would do so, Cúchulainn had himself chained to a pillar, where he was attacked by javelins and other weapons even long after his death. Only when the carrion crows, servants of the goddess Badb, flew down to peck at his eyes, was the hero acknowledged to be gone.
—
Cúchulainn meghalt, amikor megszegte a geisét vagy szent fogadalmát, hogy nem eszik kutyahúst. Az ősi szövegek különböző változatokat közölnek a haláláról, de az egyik állandó, hogy nem volt hajlandó a halállal más módon szembenézni, mint állva. Hogy ezt biztosítsa, Cúchulainn odaláncoltatta magát egy oszlophoz, ahol még jóval halála után is dárdák és más fegyverek támadták. Csak akkor ismerték el, hogy a hős eltávozott, amikor a Badb istennő szolgái, a hollókarvalyok leszálltak, hogy a szemét csipkedjék.

Sir James Frazer The Golden Bough...

...című könyvében is hasonlókat olvashatunk:

In Japan sorceresses bury a dog in the earth, tease him, then cut off his head and put it in a box to be used in magic.
—
Japánban a varázslónők a földbe temetnek egy kutyát, ugratják, majd levágják a fejét és egy dobozba teszik, hogy varázslatban használják.

De JF felhívja a figyelmet, hogy békákat is csípnek meg és azok fejét is levágják:

In the neighbourhood of Pilsen (Bohemia) a conical hut of green branches, without any door, is erected at Whitsuntide in the midst of the village. To this hut rides a troop of village lads with a king at their head. He wears a sword at his side and a sugar-loaf hat of rushes on his head. In his train are a judge, a crier, and a personage called the Frog-flayer or Hangman. This last is a sort of ragged merryandrew, wearing a rusty old sword and bestriding a sorry hack. On reaching the hut the crier dismounts and goes round it looking for a door. Finding none, he says, "Ah, this is perhaps an enchanted castle; the witches creep through the leaves and need no door." At last he draws his sword and hews his way into the hut, where there is a chair, on which he seats himself and proceeds to criticise in rhyme the girls, farmers, and farm-servants of the neighbourhood. When this is over, the Frog-flayer steps forward and, after exhibiting a cage with frogs in it, sets up a gallows on which he hangs the frogs in a row. In the neighbourhood of Plas the ceremony differs in some points. The king and his soldiers are completely clad in bark, adorned with flowers and ribbons; they all carry swords and ride horses, which are gay with green branches and flowers. While the village dames and girls are being criticised at the arbour, a frog is secretly pinched and poked by the crier till it quacks. Sentence of death is passed on the frog by the king; the hangman beheads it and flings the bleeding body among the spectators. Lastly, the king is driven from the hut and pursued by the soldiers. The pinching and beheading of the frog are doubtless, as Mannhardt observes, a rain-charm. We have seen that some Indians of the Orinoco beat frogs for the express purpose of producing rain, and that killing a frog is a German rain-charm.
—
Pilsen (Csehország) környékén pünkösdkor a falu közepén egy zöld ágakból épített, kúp alakú, ajtó nélküli kunyhót állítanak fel. E kunyhóhoz a falu legényei egy csapatban lovagolnak, élükön a királlyal. A király kardot visel az oldalán, fején pedig egy cukormázas, bokrokból készült kalapot. Kíséretében van egy bíró, egy kikiáltó és egy személyiség, akit békanyírónak vagy hóhérnak hívnak. Ez utóbbi egyfajta rongyos vásári komédiás, rozsdás, öreg kardot visel, és egy szánalmas szekercén lovagol. A kunyhóhoz érve a kikiáltó leszáll, és körbejárja a kunyhót, hogy megkeresse az ajtót. Mivel nem találja, azt mondja: "Á, ez talán egy elvarázsolt kastély; a boszorkányok a leveleken keresztül kúsznak, és nincs szükségük ajtóra." Végül kardot ránt, és bebújik a kunyhóba, ahol van egy szék, amire leül, és rímekben kritizálja a környék lányait, gazdáit és cselédjeit. Amikor ennek vége, a békaölő előlép, és miután bemutatott egy ketrecet, amelyben békák vannak, felállít egy akasztófát, amelyre sorban felakasztja a békákat. Plas környékén a szertartás néhány ponton eltér. A király és katonái teljesen kéregbe vannak öltözve, virágokkal és szalagokkal díszítve; mindannyian kardot viselnek, és zöld ágakkal és virágokkal díszített lovakon lovagolnak. Miközben a falu hölgyeit és lányait a lugasban kritizálják, a kikiáltó titokban egy békát csipked és addig bökdös, amíg az kvákogni nem kezd. A király halálos ítéletet hoz a békára; a hóhér lefejezi, és vérző testét a nézők közé dobja. Végül a királyt elűzik a kunyhóból, és a katonák üldözőbe veszik. A béka megcsípése és lefejezése kétségtelenül - ahogy Mannhardt megjegyzi - esővarázslat. Láttuk, hogy az Orinoco egyes indiánjai kifejezetten azért verik a békákat, hogy esőt hozzanak létre, és hogy a béka megölése német esővarázslat.

Magyar Adorján szerint őseinknél a béka a nőiségnek sőt az anyaméhnek is jelképe volt, amiért is népünk az anyaméhet békának is nevezi. Erről Mannhardt-éknak nincs tudomása, úgy tűnik. Könyvének ezen szakaszában JF május elsejei hagyományokról szólt, így a pünkösdi királyság hagyományának és a termékenységi rítusok egyes elemeinek keveredését látjuk inkább benne.

Ami érdekes, szintén szúrás, de itt már íjazás kapcsán, hogy Szíriusz nemcsak Kínában, de Perzsiában is nyilazóként jön elő (Tishtrya, the divine archer), míg a kutatók szintén a három csillag értelmet is kiolvassák belőle:

The star Sirius, the dog-star of Western tradition, is called the Celestial Wolf (Tien-lang) in China. A common Chinese theme describes three stars in Canis Major and one star from Argo as an arrow pointed at the Celestial Wolf. There is no direct evidence to link this case of shooting the wolf of heaven with the shooting of various mythic or sacrificial dogs. The hound and wolf of heaven are brought together, however, in their function: both guard the celestial palace of Shang-ti, the constellation of Ursa Major, itself a land of the heroic dead in ancient Chinese thought.
—
A Szíriusz csillagot, a nyugati hagyomány kutya-csillagát Kínában égi farkasnak (Tien-lang) nevezik. Egy gyakori kínai téma a Canis Major három csillagát és az Argo egyik csillagát az Égi Farkasra mutató nyílvesszőként írja le. Nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy az égi farkas kilövésének ezt az esetét összekapcsolnánk a különböző mitikus vagy áldozati kutyák kilövésével. Az égi kopó és az égi farkas azonban funkciójukban összeforr: mindkettő a Shang-ti égi palotát őrzi, az Ursa Major csillagképet, amely maga is a hősi halottak földje volt az ősi kínai gondolkodásban.

• Lásd még erről Szíriusz és a nyíl.

Amit még mindenképpen fontos elmondani, hogy Pán nem más, mint a Szíriusszal összetartozó Orion, melynek neve a sumérben is Mul.Ban. Azaz ahogy a párduc Panther nevét adhatja egy helyen, másutt a költött mítosz alapján más értelem jön elő. Tehát a Pan-Hu születésnap az év kezdetét jelölésével egy nyári napfordulós évkezdet jön elő, mint Egyiptomban.

Lábjegyzetek