Mocsár-mitológia

Várkonyi Nándor Az elveszett Paradicsom...

...című könyvéből idézek:

A legalsó állapot – írja Bachofen –, a tisztán tellurikus [földi], a legfelső a szoláris [napszerű]. Az elsőnek a természeti nemzés felel meg, ahogyan a mocsárban mutatkozik, vagyis vad, házasságot nem ismerő nemi érintkezés, mely csupán a testi anyaságot veszi figyelembe. A legmagasabb állapot ezzel szemben a tiszta Nap-elv. Ennek az apajog felel meg, vagyis házas nemi kapcsolat, az anya határozott alárendelésével, teljes háttérbe állításával: ama kultúrfok ez, amely a tiszta, változhatatlan fény-szférába tartozó, apollóni kultuszban és az átszellemített, anyátlan, Zeusz-szülte Athénében nyeri el teljes kifejezését.

Bachofen fedte föl a hetérizmus kapcsolatát a mocsár-mitológiával, s tudjuk, hogy a mítosz több, mint rege, a jelkép, több mint ábrázolás. Itt az őstenyészet élményéről van szó, az élet szabad és féktelen burjánzásáról az iszap melegágyában, ahol állat és növény fülledt szaporasággal nyüzsög, puszta tömegével küzdi le a halált. A mítoszokban csakugyan megelevenedik az egész mocsári flóra és fauna. Zeusz hattyú, vízimadár alakjában párosodik Lédával, tehát nem holmi szodomita képzetekről van szó, hanem "telluris", természeti nemzésről ("Naturzeugung"), ennek princípiumát jelképezi a hattyú.
A mítosz egyik változata Nemesziszt, a megtorlás istennőjét állítja Léda helyébe, s teszi tojás-szülővé, azaz minden anyagi-testi élet anyjává, mert ennek szimbóluma a tojás [lásd mony] az összes mitológiában. Őt "álmában", a teljes passzivitás, engedékenység állapotában ejti meg Zeusz, a hattyú, Aphroditének, minden párzás elvi támogatójának segítségével. Nemeszisz egy holdforgás (!) múltán tojást szül, Aphrodité sas alakjában Spártába viszi és Léda ölébe ejti, hogy kiköltse. A kibúvó Helené tehát az ő gyermekének számít. De tudjuk, hogy Nemeszisz üldözi a világ végére az anyagyilkos Oresztészt, mert e bűnre az anyajogban nincs irgalom, míg például anyját, a férjgyilkos Klütaim-nésztrát semmi bántódás, egy zokszó sem éri. Oresztészt csak Apollón, a Napisten tudja megmenteni csel által, s ez már a felkelő férfijog ellentámadását jelzi.
Nemesziszt a mítosz liba alakjába öltözteti, ez a madár pedig a víz mélyét jelenti, más szóval a nedvességgel átitatott, viselőssé tett termőföldet magát. A jelentést megosztja vele minden víz-természetű állat, a hattyú, a kacsa, a gólya, a daru, s ugyanitt gyökerezik a hüllők, a kígyók, a teknősbékák, a rákok mitológiai fontossága.
Mindezeknek az állatoknak a mocsárföld, az iszapvilág a kedves tanyája: sem igazi víz, sem igazi föld, hanem a kettő vegyüléke, a nő-elem, a föld és a hím-elem, a termékenyítő víz egyesülése, megtestesülése. Ennek erotikus jelképe a liba, az anyag minden egyesítő szerelem-ösztönéé, ez a jelentése Juno szent libáinak a Capitoliumon, ezért játszik olyan nagy szerepet a bakkhikus misztériumokban, melyek középpontjában a tojás állt, a beavatottság szimbóluma. A női liba telluris férfi-párja a hattyú, a párzásukat ábrázoló emlékek nem hagynak kétséget e kettősség értelme felől. "E két mocsári állat nemi keveredésében az ősanyag öntermékenyítése jut kifejezésre." A liba-Nemeszisz kétségbeesetten menekül a férfi-Zeusz elől, míg a hattyú ölelésének készséggel enged. A hatalmas hattyút aztán Akhillész-Apollón öli meg párviadalban Ázsia partjain. Lükiai nyelven Léda anyát jelent általános, elvont értelemben; Lükia mocsaraiban a békák himnuszai Létót és Latonát, az ősanyát dicsőítik Bakkhosszal együtt. Lerna mocsaraiban áhítatos nemi orgiákat tartanak a hívek; Perigüné, a szép királylány Kária mocsaraiban egyesül Thészeusszal, tőlük származik Ioxosz, s ezért az Ioxidák nem esznek, nem égetnek el vízinövényt. A földet a mocsárból teknősbéka emeli fel, de hátán Aphrodité, a nőstény-isten áll, fején sáskoronával kákatörpéktől és nimfáktól körülvéve.
A tolték-aszték Nagy Anya óriási smaragd-béka képében ül az oltáron. A magyar mesében a békává varázsolt királyfit a szép lány csókja változtatja vissza legénnyé, s egyben vőlegénnyé.
A prehellén pelaszgok vallásában a természet élete a víz hím-nemzőerejéből fakad; ennek jelképe a gólya, a pelaszgok istene, (ez a "gólyamese" eredete). Péneusz lápvidékén a gólya szent állat. Jelentése itt és mindenütt ugyanaz, mint az ősnőstény-Lédát megtermékenyítő hattyúé, mint a koronás darué, mint az indiai adabar-madáré: mindezek állat alakú, "természeti" falloszok. Erotikus nemzés-jelentésük éppoly világos, mint a bakkhikus libáké, a Trophoniosz-mítosz kacsáié, az eliszi Aphrodité teknősbékájáé, a lükiai békáké, a kígyóké, halaké, a tenedoszi rákoké, melyek a bipénisz, a kettős potenciájú természeterő jelét hordják. Az átázott iszapból hajt ki buján a nádas, a káka, a sás lápi tenyészete, minden emberi hozzájárulás nélkül, örökké újulva nő és hal el, senki sem veti, senki sem aratja. Vad nemzés ez, mely csak anya-anyagát ismeri, apja nincs. Ezért tisztelik az apátlan Artemiszt és Aphroditét a nádasban, en kalamois, és a lápban, en helei, ezért nevezik Helenét mocsárnak, helosznak. Eszit-Isis sásból font csónakon keresi Buto mocsaraiban Usziri-Oszi-risz feldarabolt holttestét, ki néki ikertestvére, férje és fia, akivel már az anyaméhben párosodott. A vízből felszökkenő lótusz révén tudja meg, hogy Usziri megcsalta őt Neftisz istennővel. Szobra nem egyszer nádas közepén áll vagy így van ábrázolva, s a nílusi sásnak íziszhaj a neve. A hosszú haj, a dús szőrzet tellurikus, mocsári eredet jele. Proklosz tanítványa, Heliodórosz Homérosz származását a hetérikus iszapnemzésre vezeti vissza, combjainak hosszú, kákaszerű szőrzete miatt. Püthagoraszt Comatusz Szamiusznak, Hajas Számoszinak nevezik, mert ősi anyajogi szokás szerint haját nem érintette olló. Ebben rejlik a zsidó Sámson-Simsón ereje is. A mocsár később, az apajogban a becstelenség, a törvénytelenség helyévé válik, a mocsári jelleg megbélyegzővé. Bachofen hivatkozik a német jogtörténetre: a Hurenkind (Horbarn = kurafi) elnevezés a horo, horan azaz szenny, mocsár szóval^[1] kapcsolatos. (Ennek távoli analógiája a magyar zabigyerek.) A galliai kelták származáspróbája ugyanide vihető vissza: a Rajna vízére tett törvénytelen újszülött lesüllyed a folyó iszapjába, a törvényes fennmarad.

Sok régi történet meséli el, hogy gonosz, démoni sárkányok vagy kígyók (alakjuk sokszor egybemosódik) az istenek és az emberek életére törnek. Az isteni hősnek meg kell küzdenie a káosz erőivel, vagy a sötétség és a gonoszság harcosaival. A sárkány többféle állat ötvözete: olykor oroszlánszerű testéből kígyófarok és kígyónyak tekergőzik, s dühös, kutyához hasonlító fej tátja óriásira száját, máskor kígyó- vagy hüllőtestéből nőnek hatalmas denevérszárnyak. Ellentétes pólusok egyesülnek benne, szabadon mozog vízben, földön, levegőben. Még a tűz elemet is uralja, lángokat okád, vulkánok kénköves gőzeivel mérgez, ugyanakkor gyakran az Ősvizek ura is. Többnyire gonosz, démoni erőt tulajdonítanak neki. Amikor egy isten meg akarta szabadítani a világot a kaotikus állapotból, meg kellett előbb küzdenie az Ősvizek, a régi rend ellenséges hatalmával. Új világ csak a káosz legyőzésével keletkezhetett.

Másutt:

Sokatmondó Írország címere: kék mezőben héthúrú hárfa; a hárfa egyik karja az ismert vízilény: félig nő, félig hal, illetve sárkány. A hét húr a hét hangot, a hét dallamot jelenti, az ősi harmóniát, mely akkor zengett "az Úr dicsőségére", mikor a világ még "víz" volt, még nem nyert szilárd, végső alakot. Ezért áll a hárfa kék mezőben, vagyis az ősvízben, amely az anyagnak és a csírázó életnek törvényeit hordja: az örök női princípiumot. Ez a "nagy anyák" birodalma, ahonnan kikel majd az emberi öntudat is, mely félig emberi már (nő), félig még őslény, hal vagy sárkány.

Magyar Adorján...

...írja Lédáról:

Tény, hogy ilyen lágyult d hanggali kiejtésű a Léda név is, amely istennő mindenesetre nem is csak az úszó sziget és a tutaj, hanem a víz megszemélyesítője is volt. Léda a vízre egyébként már azért is utal mivel hattyúval, azaz tehát vízimadárral szerelmeskedik. Mi pedig már tudjuk hogy az u magánhangzós lud szó a hímhattyú neve volt, míg a led szó a nőstényhattyúé is. De mi már szintén tudjuk, hogy a szárnynak, mint lapnak, őstörök neve is let, lit szóalak kellett legyen.

Továbbá:

Nyelvünkben több a vízre utaló török szócsoportbeli szó van, amelyek a Léto-Latona-Léda nevekre is hasonlítanak. Ilyenek a latyak, lötty, lotyadék és litty-lötty, de ilyen a finn latakkö (letekkö) = pocsolya szó is, de ide sorolandó még lé szavunk is, amely szintén víz, folyadék jelentésű, de egymássalhangzós, mert belőle a t vagy d hang hiányzik, és amelyből aztán a szláv liti = önteni szó is származott.
Föltűnő, hogy ezen lé szavunk megfordítva él, élet szavunkat adja, az pedig való igaz, hogy a víz az életnek egyik nőiségi, azaz anyagi őseleme. Népmeséink az élet vizét igen sokat emlegetik is. Ugyanígy vogul rokonaink regéi is, amelyekben véve léli vit, vagyis léli = élet, vit = víz... Márpedig Léto istennő is a mi Ilonkánkkal: életanyánkkal, azonosuló életkezdő istenség, neve pedig a lenni, létezni igénkből származott lét szavunkkal azonos szóalak.

A hattyak valamint más madarak is, tavasszal, szerelmi vágyukat egymásnak szárnyaik lebegtetésével, libegtetésével fejezik ki; jól tudjuk pedig, hogy a szerelem férfiistenségét szép ifjúként de hattyúszárnyakkal ábrázolták volt. Ez fejti meg és bizonyítja be, hogy a latin libido = szerelemvágy, kívánság, amely szó tehát a hattyú libéd nevével teljesen azonos őspalóc eredetű, de amivel ugyanúgy azonos a német Liebe = szerelem szó is, amelynek régebbi alakja még Liebde volt.

Magyar Adorján írja ismét:

Hogy viszont a hattyú inkább a testi szerelem jelképévé lett, ennek fő oka az, hogy a hattyúnak igen fejlett hímtagja van, ami madaraknál ritkaság. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a hattyú is ne szerepelt volna palóc őstörzsünknél a lélek jelképeként is, ami hogy megvolt mutatják a lebéd, libéd = hattyú szó de még inkább a hattyúhoz többé-kevésbé hasonlító más madarak libe, libuc, lile és lilik magyar nevei, amely szavak mint le-, li- kezdetűek sőt a lilek a lélek szavunkkal teljesen azonos is. Mind az itt elmondottak alapján kétségtelenné válik az is, hogy a csehek Libussza vagy Libusa mondai nőalakja, aki Prága város megalapítója és úrnőjeként szerepel, sem más mint Tündér Ilonánk palóc megfelelője, akit e törzsünk nőstény hattyúval libáról is szólhatott volna] is jelképezett, vagyis hogy e monda is őspalóc eredetű s a mai csehországi lakosságnak a kereszténységre térése következtébeni elszlávosodása előtti időből származik.

Magyar Adorján...

...arról szól még, hogy az élet első csírái a víz sekélyeiben ill. az őstengerek hullámozó, még meleg, felszínén képződő habban is kialakulhattak:

Ma tudjuk ugyan, hogy ez nem lehetséges, még is, a mai tudomány is azt sejti, hogy az élő anyag az ősvizek még meleg iszapjában keletkezett, és ezt protoplazmának nevezi. Ilyen még alaktalan, de élő és táplálkozó, s ennélfogva növekedni, terjedni is képes de még alaktalan, kocsonyaszerű anyagot a tenger iszapjában ma is találtak, habár ez ma csakis tápanyag magába olvasztása útján képes növekedni, önmagától azonban nem keletkezik. Van ugyan más elmélet is, amely szerint az első életcsírák a világűrből kerültek volna Földünkre, de amely elmélet az élet keletkezése kérdését meg nem oldja, csak elodázza. Részemről azt hiszem, hogy őseink egykori műveltsége idején is, ők is azt tartották, hogy az élet a Föld ősvizei iszapja anyagából keletkezett, ami tehát a mai protoplazma-elmélettel egyezik. Úgy lehet pedig, hogy ezen ős élő anyag nem is nagy mélységben jött létre, hanem ellenkezőleg sekélyekben, ahol az iszap a Föld akkori önmelegén kívül még a Nap, azaz talán az akkor még napként ragyogó Hold sugárzása hatásának kitéve volt. Hogy így élet ma már Földünkön nem keletkezik, ezt a mai tudomány azzal okolja, hogy a mai állapotokban Földünkön az ehhez szükséges föltételek sem vegyileg (kémiailag), sem sugárzásilag már nincsenek meg, de okszerűen föltételezhető, hogy másutt a végtelen milliónyi égitestek között többszörösen is megvannak, megvoltak és mindig újra létre is jönnek.

Mocsarat jelentő szavak közül a fen érdekesmód fény szavunkkal azonos (melynek anyagi, nőiségi párja a fene és fenék), bog párja a BOG, mely szintén fényt, Napot jelent, de a székely-magyar lák (lásd lake, lack és lactic, valamint laic, lay és lakota) is jelent tavon kívül mocsarat, CzF adata szerint; azt pedig tudvalevő mindezek után, hogy a mocsár és a víz nőiséget, hiányt kifejező, ahogy navel, Nautilusz és navy szavaknál is szó volt erről, de lé ill. lapály szavunk kapcsán előjöhet little és level szavaknál is.
Az EL és dame címnél is előjövő görög élosz = láp, mocsár szó – mely nyilván a Tejútanya-Földanya Él nevéből ered – szintén arra mutat rá, hogy az első élet a mocsarakból indult ki^[2].
Ha viszont Él isten valójában nőnemű is lehet, akkor érthetővé válik, miért lehet az élettel, fénnyel kapcsolatba hozni a fentebbi szavakat is. A víz is lehet (megtermékenyítően) hímségi.
A (hihetetlen méreteket öltő) témát felkapjuk labyrinth, love és labour szavaknál is.
Lásd még Csallóköz, Fertő, Edgar Dacqué stb.

Teremtésmítoszok címnél is szerepelt Erich von Däniken passzusa a szerves élet kialakulásáról:

A szerves élet tehát kezdetben egy vizes masszában dinsztelődött, és a Föld meleg kisugárzása miatt gőzgomolyként felszállt. A nagy magasságokban lehűlt, és sűrű eső formájában zuhogott vissza a talajra. A tudósok feltételezése szerint 1,2 milliárd éve történt, hogy az őslevesből kialakult az első primitív életforma. Egy pár év ide vagy oda nem számít. De vajon mikor és kitől szereztek tudomást a mítoszok elbeszélői erről az elementáris körforgásról? A mítoszok ugyanis pontos sorrendben adják meg az események folyamatát: semmi – üresség – iszap – eső – napmeleg – szárazföld – növények – állatok – emberek – ételek – gyógyszerek – eszközök – tűz.

Lábjegyzetek