Mithra és a bika

Amint alant kiderül, Mithra nemcsak a Bikát öli le, hanem a Pleiadokat is (azonosítja). Már Prádzsapáti és Orion címnél is szerepelt, hogy Orion a Pleiadokat üldözi.
És ha már más kultúrák is szóba jöttek, szögezzük le az elején, hogy a Gilgames eposzban Gilgames és Enkidu szintén az Ég Bikáját ölik meg. Ahogy Jankovics Marcell is írja, a tavaszpont Bikából Kosba vándorlásáról van szó.

Péterfai János...

...adata Giza címnél is szerepelt (persze Nimrud ősnemzése miatt építettek piramisokat, nem az elmondottak miatt):

Indiához kapcsolják általában Mitra isten nevét. Jelentése Barátság, Szerződés, Felkelő Nap. A névben a Ra elsősorban Nap, azután Ember, Lény, de lehet Fekete, és rag a magyar nyelvben. Mithrász a neve Kis-Ázsiában. A Bika ellen harcol, segítője a Skorpió, a Kutya és a Kígyó. A történet alapja valójában magyar eredetű, és csillagászati jelenség adja a leírás alapját. Sajnos, a mitológusok nem értik, miről van szó, pedig már leírtam az esetet.
Egyiptomban volt egy vonal, Gesza a neve, nem teljesen Alsó és Felső Egyiptom határán. Az északi és déli részt választotta el egymástól, ma szerintem a Géza névben él Gesza neve. A Ge magyarul Föld, a Sza lehet Száj és Menny. Az történt, hogy a Föld kilengett tengelyforgása közben, a képzeletbeli égi egyenlítő a Bika csillagképet északabbra vetette. Lengyelországban egyiptomi típusú templomot fedeztek fel, a Kárpátoktól északra. Azt határozták meg, hogy mintegy Kr.e. 2.850 és 2.450 között működött a templom, amikor a lakói elhagyták, valószínűleg visszamentek Egyiptomba. A lengyel kutatók vetették fel, hogy a templom láthatárán eltűnt a Vadász csillagkép. Ekkor alakult ki a mítosz, hogy a Vadász küzd a lába alatt lévő Bika csillagképpel. Segítői szintén csillagképek, a Skorpió, a két Kutya és a Kígyó. Végül a Bikát visszalökték délre, a Vadász is visszakerült eredeti helyére. Nagy volt a riadalom, mi lesz, ha a Bika kilöki helyéről a Vadászt? Vége a Földnek?
Ebben a korban építettek fontos piramisokat. A Vadász öve a három központi piramis, a Kufu (Hufu), a Kheopsz és Mikerinosz, de a Bika is kapott piramist. A Vörös piramis jelzi az Aldebaránt, a vörös óriás csillagot, ami a Bika egyik szarvhegye, ezért kapta a piramis a vörös színt. A másik csillag fehér, a Bika másik szarvcsúcsát ezért fehér piramis jelzi. Lezajlott a nagy égi háború, a Föld tengelye állandó helyére lendült, a Vadász visszatolta helyére a Bikát. Csillagképet nem lehet megölni, ezért azok az ábrázolások helytelenek, amelyekben Mitra megölné a Bikát. Ráadásul Indiába az ind törzsek csak Kr.e. 1.200 táján hatolnak be, ezért az egykori valódi esemény, ami az égen zajlott, számukra már elhomályosult. Mitra, vagy Mithrász valójában tehát a Vadász, aki legyőzte a Bikát.

Mithra a Nap követe, a fény hordozója a sötétségbe süllyedt emberiségnek, ez magyarázza későbbi népszerűségét a nagy ókori vallásrendszerek hanyatlásakor és keveredésekor, midőn a mediterrán theokrácia zűrzavarából szinte egyetlen tiszta hangként tör elő. Megelőzi Jézus evangéliumát, s így csakugyan közvetítő is lehet, s egy mélyértelmű misztérium istensége. Mithra azonban eredetileg a világot rendező, alkotó isten, mint a görög Zeusz; szikla méhében született, s ezért tisztelték természetes vagy mesterséges barlangokban.
Története pedig így szól:
Az "istenszülő kő" folyóparton, egy szent fa árnyékában állt. A csodás születésnek csak hegyi pásztorok voltak a tanúi, ők látták, mint ugrik ki Mithra a sziklából csupaszon, fején frígiai sapkával, egyik kezében karddal, a másikban fáklyával. A pásztorok odajöttek, imádták, s bárányaik meg terményeik zsengéjéből áldozatot mutattak be neki. A hős a fügefa gyümölcsével megerősítette magát, leveléből ruhát szőtt, s így fölkészült a harcra a világ hatalmai ellen. (Mert noha fügefa nőtt már és pásztorok nyájakat legeltettek, mindez akkor történt, mikor még teremtmények nem népesítették be a Földet.)
Mithra először is a Napot igázta le, s ennek el kellett tűrnie, hogy a hős iktassa hivatalába, fejére téve a sugárkoronát. Ettől kezdve azonban a legjobb barátok lettek, s a Nap híven támogatta Mithrát vállalkozásaiban. Ezután vitte végbe legfőbb hőstettét, a Bika leigázását, majd megölését. A nagyerejű Bika a hegyekben legelészett, Mithra azonban legyűrte, és szarvánál fogva, sok akadályon át a barlangba vonszolta, és bezárta. Innen a neve: Bikatolvaj isten. A Bika azonban kitört: a Napisten értesítette barátját, ki a Bika után eredt, hátára ugrott, megragadta orrát, s kardjával megölte. Ekkor rendkívüli csoda történt: az állat testéből gyógyító növények hajtottak ki, s bezöldítették a Földet, hátgerincéből gabona, véréből pedig szőlővessző nőtt, mely a misztériumok szent italát adja. De a Gonosz Szellem is elküldte a maga teremtményeit, hogy az élet forrását megmérgezzék: a kígyót, a skorpiót, a hangyát, ám ezek hiába akarták az állat genitáliáit felfalni, a teremtés csodája végbement. A Hold (a sarjasztó égitest) összegyűjtötte és megtisztította a Bika magvát, s belőle teremtette a hasznos állatokat. A Bika lelke pedig, hű társától, a kutyától kísérve, az Égbe szállt, ahonnan a nyájakra vigyáz. Így lett a halálból élet a Földön. (A Mithra-szentélyek oltárfaragványai ezt a történetet összevonva ábrázolják.) Ezután teremtette isten az emberi nemet, a védelmével Mithrát bízta meg; ő híven teljesíti feladatát, meghiúsítva a Sötétség Urának folyton ismétlődő támadásait.
A Bika tehát a természet titáni, fékezetten erőit jelenti, az isten-hős legyűri őket, aztán a vadság elvét megölve, belőlük teremti a rendezett világot.
A mítosz árja eredetű, Indiában is vannak nyomai, s ezért különös, hogy a bika, illetve a szarvasmarha testéből kihajtó növények motívumát régi babiloni cserépfestményeken is megtaláljuk, sőt néhány ómexikói edény rajzain; azonban semmiféle magyarázatukra nem akadtunk.

A képhez tartozó leírás Jankovics Marcelltől:

Mithras legismertebb ábrázolásán, a Milhras-oltárokon mint bikaölő isten világmegváltói, a földnek termékenységet adó szerepkörben jelenik meg. A Nap, a Hold, Cautes és Cautopates meg a nyári félév csillagképei veszik körül a Bikától a Skorpióig: a Kis Kutya, Nagy Kutya, Vízikígyó, Serleg, Holló, Oroszlán és a Szűz Kalász (Spica) nevű csillaga. A jelenetet az ég bolthajtása, a Zodiákus köríve keretezi úgy, ahogyan égen az Orion fölé borul. Mithras perzsa öltözetben, jellegzetes tartásban gyűri maga alá az állatot; jobbjában rövid kard, amit a bika szívébe döf, tekintetét a Napra emeli. (A mítosz szerint Héliosz, illetve Apollón mint az Ikrek ura ad parancsot közös madarukon, a hollón keresztül a bika megölésére.) A többi csillagállat segít neki a leterítésében (149. rajz).

A bika leölését Péterfai János is említi: szokásos világkorszak-változás mítosz. Arra utal, hogy a tavaszpont átcsúszott a Kosba. Ahogy Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium című könyvében is írja:

Sok ismert rege a héroszoknak a bikával vívott küzdelméről szól. Ezek egy része a tavaszpont birtoklásáért folyik a régi tulajdonos, a Bika, és az utód, a Kos képviselője között. Az elbeszélő ezekben a történetekben az új korszak pártján áll, ezért a Bika a letűnt világ, immár alvilág képviselője.

Másutt:

Mithras bikaáldozata – mondjuk úgy – a Bika feletti győzelme a sötétség (tél, átvitt értelemben a Gonosz) világosság általi legyőzését jelképezi. Jelentése szerint tehát egybevág a sárkány Szent György (lásd még Sárkányölő) általi legyőzésével.

A legrégebbi ismert Bika elleni csillagmitológiai harcok folyamközi és egyiptomi hasonlóságáról írja ...

Huszárik László Denderai csillagképek, hónapok és mítoszok...

...című a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Acta Historica Hungarica Turiciensia XXXIII./10. sz. megjelent cikkében:

A babiloni és egyiptomi mítoszaikban észrevehetők hasonlóságok, Istár siratja és keresi eltűnt kedvesét, Tammuzt, ugyanúgy, mint Ízisz Oziriszt. Hórusz ellenfele a küzdelemben a heréjénél sérült meg akárcsak Gilgames Égi Bikája. Döntőbíróság ítélkezik ügyükben.

Az alábbiak kereszt – fix kereszt címnél is szerepeltek (Baktay Ervin adatán keresztül ...

Pálfi Ágnes József Attila költészete és a nagy Nap-év...

...című Ősi Gyökér 2006/2. sz. megjelent cikkében megmagyarázza asztrológiai értelemben mit jelent Mithra esete a Bikával):

A "világhoroszkóp" Baktay Ervintől idézett ábráján (lásd kereszt – fix kereszt) a Bika és a Skorpió, a Vízöntő és az Oroszlán a nagy Nap-év fix keresztjét jelöli ki. Az alábbiakban – tömörítve, a világkorszakok hozzávetőleges időbeli elhelyezésével kiegészítve ugyancsak Baktay interpretációját idézem:
A Nap a "természetének legjobban megfelelő" Oroszlán csillagképben – megközelítőleg 2160 évig – legutóbb az i.e. 11-9. évezredben tartózkodott; a hagyomány szerint ez volt a zenit, az "aranykor". A nagy Nap-év alászálló fél íve az Oroszlán és a Vízöntő közötti szakasz, a felemelkedő fél ív pedig a Vízöntőtől az Oroszlánig terjed.
A "világos" fél ívet a "sötéttől" a Bika-Skorpió tengely választja el. A Bika-korszakban (~ i.e. 4320-2160) az anyagias erők "látszólag elnyelik a Napot, amely az éjszakába hanyatlik". A Krisztus fellépésével (a Halakkal egyidejűleg[?]) induló Vízöntő korszak jelenti a mélypontot; de ugyanakkor ez a felemelkedés, az újjászületés kezdete is: elérve a Skorpiót a Nap "az ég világos felébe szárnyal, mint a sas", hogy újra elfoglalhassa "égi házát" az Oroszlánban.
Számos jel mutat arra, hogy a Nap precessziós útvonalának e kitüntetett pontjain az emberiség a felemelkedés-alászállás teljes programját drámai módon éli át; mintha nem csupán a számára adatott korszakban volna spirituálisan jelen, hanem a megelőző, a rákövetkező s a vele átellenben lévő korszakok drámai történéseiben is. Ugyancsak Baktay említi példaként a kisázsiai Mithrasz-kultuszt, mely már a Bika-korszakban a Nap "éjbe hanyatlásának" fázisában előre jelzi a Vízöntőben esedékessé váló fordulatot: Mithra, a fekete Bikát legyőző ifjú (akárcsak az "oroszlántermészetű" Buddha) valójában már Krisztus előképe – annak az újjászülető Napnak a képviselője, mely a Vízöntőből a Skorpió irányában felemelkedő útjára indul.

Tóth István Mithras, a misztériumok istene...

...című dolgozatában ír arról, hogy ennek felfedezése mekkora szenzációt okozott (mi volt ebben olyan bonyolult?). Mit ír ókortörténész:

A minden szentélyben (gyakorta több példányban is) megtalálható bikaölés-kép – tíz-tizenkét figurából álló, igen szoros, feszített kompozíció – egy-egy Róma-városi vagy al-dunai táborhelyi példányát ugyanúgy csak a művész/kőfaragó tehetsége, mesterségbeli tudása különbözteti meg egymástól, mint egy Maultbertsch-Golgotát a falusi búcsúk olajnyomataitól. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a tauroktónia, azaz a bikaölés mellett legalább harminc, egymással rendszerszerű kapcsolatban álló, bonyolult kompozíciójú – számunkra többé-kevésbé teljesen érthetetlen – képtípus egyezik meg egymással a Birodalom minden végében, akkor nyilvánvalóan csak arra a következtetésre juthatunk, hogy mindeme egybecsengések mögött egy, a kultusz megszületésekor ható, igen erős rendező-erőnek kellett állnia. Ennek a rendezőelvnek tartalmaznia kellett a képek hátterét alkotó gondolati rendet, az abból következő erkölcsi, "teológiai" rendszert, az erre épülő és ugyancsak egységes liturgiát, ünneprendet és a mindezek-nek alárendelt építészeti, ikonográfiai stb. felszín részletekbe menő kidolgozását. Mindebből ma csak a felszínt ismerjük, a mélyebb rétegekről gyakorlatilag semmit sem tudunk.
A kultusz legfontosabb ábrázolásának, a Birodalom-szerte sok száz (ezernyi?) példányban ismert bikaölés képének első értelmezési síkja ma már – ám, mindössze egy évtizede! – ismertnek mondható. A legtisztább – mondhatjuk: archetipikus – képtípushoz sorolható intercisai (Dunaújváros) reliefen ugyanazt ábrázolták, amit birodalomszerte mindenütt:
Egy jobb felé rohanó, éppen a földre roskadó bikát látunk. Legyőzője az állat hátán térdel, jobbjával tőrt döf annak vállába, bal kezével az állat orrlikába markolva igyekszik azt megfékezni. Válláról köpenye széles ívet alkotva leng utána, fején jellegzetes attributumként, előrebiccenő csúcsú frígiai sapkát visel.

A főjelenetet a relief két felső sarkában Sol (a Napisten) és Luna (a Holdistennő) képe kíséri. E két figura egyértelműen jelzi a bikaölés kozmikus, kozmológiai értelmét. A bikaölés képét – szigorúan kötött pozícióban és beállításban – két fáklyatartó ifjú, Cautes és Cautopates^[1], valamint egy holló (a köpeny csücskén), egy skorpió (a bika heréjénél), egy kígyó és egy kutya (mindkettő a kés által ütött sebhez emelkedvén) teszik teljessé.
A jelenet értelmét – százévnyi meddő próbálkozás után – az 1975-ös teheráni Mithras-kongresszuson fejtette meg Stanley Insler, majd az ő megoldását tette teljessé 1989-ben David Ulansey, és 2001-ben Szabó Ádám. Ez az értelmezés a maga bonyolultságában is olyan egyszerű, hogy Insler előadásának hallgatósága (a téma elismert kutatói Oxfordtól Sydney-ig) az előadás végén a színházi vagy hangversenytermi produkciók végéhez hasonlítható tapsviharban törtek ki.

Arról van szó, hogy az imént felsorolt szereplők egytől egyig megtalálhatóak a csillagos égbolton, az Ekliptika, illetve az égi Egyenlítő mentén. Ők a Scorpius, a Hydra, a Corvus, a Canis Minor, a Gemini és természetesen a Taurus. A hiányzó negyedkörívet pedig a bika sebéből csorgó vér – a Tejút (Galaxis) jelképe – tölti ki. Innen tehát a szereplők és a beállítás szigorú kötöttsége: az égbolt örök rendje nem tűr semmi "művészi szabadságot".
Ezen túlmenően pedig a bikaölés jelenete a Nap látszólagos égi útjának legfontosabb határpontjait, a napéjegyenlőségi pontokat jelöli ki, a tavaszpont egyik csillagképből a másikba való átkerülését állítja elénk. A bika halála annyit jelent, hogy a tavaszpont a Taurusból az Ariesbe (Kos) helyeződött át: új világkorszak kezdődött. (Vö. Jézus nevének a 'hal' = Halak [Pisces] jelentésű görög szóval való összefüggése, illetve mai spekulációk a Vízöntő = Aquarius jegy kapcsán.)
A kép így érthetőnek látszik. De ki öli meg a bikát? Hiszen 'Mithras' nevű csillagkép nincs és nem is volt. Insler leírni nem merte, de előadása végén, mintegy ráadásképpen, megkockáztatta: a bika hátán az Égi Vadász, Órion térdel. Ezt az ötletet kapta fel és formálta könyvvé Michael Speidel. (Az ő könyve adta az indíttatást Jankovics Marcellnek – aki egyébiránt Jelkép-kalendárium című könyvében teljes természetességgel felelteti meg a latin Mithras-t a görög Orionnal – hogy a magyar Szent László és a leányszöktető kun legenda képeiben ugyanezt a gondolatot ismerje fel – minden jel szerint helyesen.)
Ám ez az ötlet tévesnek bizonyult. A már említett Ulansey hitelt érdemlően bizonyította be, hogy a Taurust az égbolton pontosan a Bika csillagkép fölött – tehát tőle északra elhelyezkedő –, lényegében ugyanilyen beállításban ábrázolt Perseus döfi le. De ha a tőrt a bikába döfő, lengő köpenyű, frígiai sapkás fiatal isten Perseus, akkor hol van Mithras? Úgy tűnik, erre a kérdésre máig nem született meg az elfogadható válasz. Ulansey maga egy meglehetősen naiv spekulációt ad elő arra vonatkozóan, hogy a görög mítoszok Perseusát miért és hogyan azonosították – pontosabban: cserélték ki! – a fény és az igazság iráni istenével. Érvelése azonban súlyosan ellentmondásos.

John G. Jackson Christianity before Christ...

...című könyvében a két fáklyavivő, Cautes és Cautopates taglalása után írja:

Five thousand years ago in ancient Babylonia the sun entered the zodiacal sign of Taurus (The Bull) at the vernal equinox and passed into Scorpio (The Scorpion) at the autumnal equinox. Around three thousand years later in classical Rome in an account of the precession of the equinoxes the sun at the beginning of spring was in Aires (The Ram) and in the sign of Libra (The Balance) at the start of autumn.
—
Ötezer évvel ezelőtt az ókori Babilóniában a Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején lépett be a Bika (Bika) állatövi jegyébe, és az őszi napéjegyenlőség idején lépett át a Skorpióba (Skorpió). Mintegy háromezer évvel később a klasszikus Rómában a napéjegyenlőségek precessziójáról szóló beszámolóban a Nap a tavasz kezdetén az Aires (Kos), az ősz kezdetén pedig a Mérleg (Mérleg) jegyében állt.

John Major Jenkins Galactic Alignment című könyvének 8. fejezetében szól a témáról. Nála sem született meg a Nappal (illetve Nap az Orionban) való azonosítás, sőt, Perseus mellett Ophiuchus is szóba jött, míg John M. Jenkins szerint ő a napéjegyenlőségi tengely megszemélyesítője.
(Minden mesehős naphérosz: mi olyan nehéz ebben?! Az persze nem volt nehéz, hogy mesehősből vallást csináljanak, lásd zsidók Jézus esetében is. Mikulás sztori felnőtteknek.)
Lásd a képet csatolva, magyarázatát viszont a könyvben.

John M. Jenkins ugye mindenütt napfordulós tengelyeket keres és itt meg is találta az előző világkorszakban Tejúttal együttálló Bak-Rák tengely személyében.
Ha már napfordulós tengelyek, emlékezzünk Jankovics Marcell írására Nap címnél: a mítoszalkotói felfogás az egyidejű megfigyelés során egymással szemben álló csillagképeket összekapcsolta aszerint, hogy melyik látszik: ez esetben Mithra-Orion az Orionnal szemben álló Skorpió-Nyilas képviselője is, ezért nem véletlen, hogy a Skorpió-Bika kerettörténet lett meghatározva.
Tisztázzuk még egyszer:
A lényeg a kompozícióban a Bika leölése, de mivel csak az Orion lehet szomszédos vele, ezt kellett ábrázolni, holott amikor egy csillagképet az éji égen látunk, akkor épp a vele átellenben levő csillagképben tartózkodik a Nap, azaz a Nyilasban-Skorpióban, amit szabad szemmel ugye napközben nem látunk, maximum ha reggel heliákus megfigyelést végzünk.
Viszont mivel itt a precessziós Nagy Évben kell gondolkodnunk, a Bika leölése korszakváltozást jelent.
Arról is lehetne beszélni, hogy mivel Mithra neve, rendeltetése szerint a téli napfordulótól nyáriig tartó féléven uralkodik (ikerpárja Varuna?), neki tulajdonképpen ciklusa végén át kellene adni a stafétabotot. Ez a gondolkodás viszont nincs benne a képben.
Arról szintén lehetne beszélni, hogy ha Bika korszak végét jelenti az ábrázolás, akkor indo-európai kutatók, mint a John M. Jenkins által istenített bizonyos Ulansey miért olyan biztosak abban, hogy Hipparkhosz precesszió-felfedezésének hírére(?!), két évezreddel később, a Halak korszakba lépve indult be a Mithras-Bika jelentet "sorozatgyártása"...A korhűség azt kívánja, hogy a kost kellett volna leölje. Persze a kutatók erre azt mondanák, hogy az első, primordiális zodiákust, melyben az Oroszlán volt a nyárpontban, Bika a tavaszpontban, stb., kellett átalakítani a precesszió miatt (lásd erről Hyperborea-Atlantisz átállás és Aranykor és annak vége).
A precessziót a csak tökéletes rendszereket felállító (lásd magyar nyelv tökéletességét) őseink mindig is ismerték, és még maguk a görögök is bevallották, hogy Hipparkhosz előtt Egyiptomban és Babilonban ismerték, ő előttük is:

Mithra címnél már szerepelt (a folyamatosan Szíriuszt is elővevő) Walter Cruttenden sora, miszerint Mithrának köze kell lennie a precesszióhoz, vagy azt kiváltó okhoz.

Egy helyen – nyilván David Ulansey alapján – John M. Jenkins is írja:

Mithras is celebrated as the high deity or demiurge who turns the wheel of precession.
—
Mithrászt főistenség vagy démiurgoszként ünneplik, aki a precesszió kerekét forgatja.

Joscelyn Godwin Arktos című könyvében ugyanígy:

The precessional movement, which in the geostatic cosmology of Antiquity was ascribed to the stars, required a supra-cosmic divinity to move it, and according to Ulansey it was the Persian God Mithra who was adapted to this role.

A történet szóba jött Ozirisz és Széth címnél, minthogy Ozirisz-Orion (Vezér) vezeti a csillagképeket (értsd: okozza a precessziót) és ugyanezt mondja Walter Cruttenden is, csak ő Mithrára értve.
Azaz még viszont mindig nem egyértelmű, hogy jön Orion a képbe (tény, Szíriusz Iránban, Szíriusz és a nyíl, valamint Orion címnél volt arról szó, hogy a régi csillagászatban gyakorlatilag Oriont és Szíriuszt egynek kezelték). Talán az Orion övcsillagai címnél (frissen is) írottak erre választ adnak.
(Egyébiránt Firdauszi Feridunja is Orion-alak lehet, azzal is, hogy uralkodásának éppen ötvenedik évében felosztja (égi) birodalmát két (történetben: három) fia közt.)

Ami Szíriuszt illeti, John M. Jenkins könyvének 106-107. oldalain nemcsak Szíriuszt hozza szóba, hanem egy hyperkozmikus Napot a Bak jegyben (ami ugye stimmelne is, lásd még Stellarium képet is alant):

Secret teachings within Mithraism might have been about the end of the previous Golden Age, long ago, and the impending dawn of a new one. The grades of Mithraic initiation led the seeker through the seven planetary spheres to the abode of Pater (Saturn), associated with Capricorn. Beyond the seventh level, a secret teaching reveals an eighth "house" where the Hypercosmic Sun was located^[2], accessed through a celestial doorway that appeared when the Sun was in Capricorn.
—
A mithraizmuson belüli titkos tanítások a régmúlt aranykor végéről és egy új korszak közelgő hajnaláról szólhattak. A mithrai beavatás fokozatai a hét bolygószférán keresztül vezették a keresőt a Bakhoz kapcsolódó Pater (Szaturnusz) lakhelyére. A hetedik szinten túl egy titkos tanítás felfed egy nyolcadik "házat", ahol a hiperkozmikus Nap tartózkodott^[2:1], és ahová egy égi kapun keresztül lehetett bejutni, amely akkor jelent meg, amikor a Nap a Bakban állt.

Ezzel a hyperkozmikus Nappal kapcsolatban írja:

David Ulansey, "Mithras and the Hypercosmic Sun," in Hinnells, Studies in Mithraism; also posted on Ulansey's Web site: www.well.com/user/davidu/
The existence of two suns in the Platonic tradition (one visible and one hypercosmic) is derived from the Chaldaean Oracles, a collection of enigmatic writings from the second century A.D. The Hypercosmic Sun is accessed through the galactic gateway between Sagittarius and Scorpio, strongly suggesting that the Galactic Center is behind this ancient cosmoconception.
—
David Ulansey, "Mithras and the Hypercosmic Sun", in Hinnells, Studies in Mithraism; Ulansey honlapján is megtalálható: www.well.com/user/davidu/.
A két nap létezése a platóni hagyományban (egy látható és egy hiperkozmikus) a káldeus orákulumokból származik, egy rejtélyes írások gyűjteményéből a Kr. u. II. századból. A hiperkozmikus Napot a Nyilas és a Skorpió közötti galaktikus kapun keresztül lehet elérni, ami erősen arra utal, hogy a Tejútközpont áll ezen ősi kozmokoncepció mögött.

• Az ottani ábrán szereplő kutyát is (melyet Ulansey az égi egyenlítőn lévő Kis Kutyával azonosított) Szíriusszal hozzák kapcsolatba.

As Ulansey points out, the Pleiades are located precisely where the dagger slays the bull (see fig. 8.3). What can we make of this? First off, it identifies the Pleiades as a significant pole in the Mithraic tauroctony, associated with the Taurean gateway that leads the soul into manifestation (genesis). We have already described how the Pleiades are the general marker of the Galactic Anticenter. Now, the dog in the tauroctony represents Sirius, and he is lunging wildly at the wound that locates the Pleiades. Significantly, Sirius is on the same meridian as the Galactic Anticenter - that is, it passes through the southern meridian at the same time as the Galactic Anticenter, although it is lower in altitude.
—
Ahogy Ulansey rámutat, a Plejádok pontosan ott helyezkednek el, ahol a tőr megöli a bikát (lásd a 8.3. ábrát). Mit tudunk ebből levonni? Először is, azonosítja a Plejádokat, mint a mitrai taurokton egyik jelentős pólusát, amely a tauriai kapuhoz kapcsolódik, amely a lelket a megnyilvánulásba (genezisbe) vezeti. Már leírtuk, hogy a Plejádok a Galaktikus Anticentrum általános jelölője. Most a tauroktóniában a kutya a Szíriuszt jelképezi, és vadul nekivág a Plejádokat lokalizáló sebnek. Jelzésértékű, hogy a Szíriusz ugyanazon a meridiánon van, mint a Galaktikus Anticentrum – vagyis a déli meridiánon ugyanabban az időben halad át, mint a Galaktikus Anticentrum, bár alacsonyabb magasságban van.

John M. Jenkins könyvének 115. oldalán írja (tánc és Kundalini címnél is szerepelt):

Sharron Rose advocates for the relationship between Isis and the serpent power that awakens seekers through their dancing embodiment of the Goddess energy. Having studied sacred dance in India on two Fullbright scholarships, Rose realized that dance movements told complex stories and in fact encoded lost wisdom.
When she began studying Egyptian sacred dance and the rituals associated with Isis, she noticed similarities with the Tantric practices of India, in which the latent serpent power at the base of the spine is awakened to rise and unfold into the seeker's life.
Similarly, Isis is the mother power at the root of the world that awakens and transforms (she resurrected Osiris). Thus, Isis performs a similar function to Kundalini, the creative force at the galactic root that manifests as the muladhara chakra within the human microcosm.
Second, if Isis does indeed correspond to Sirius, then we can recall that Sirius occupies the same meridian as the Galactic Anticenter-they both pass through the southern meridian at the same time, although Sirius is lower in altitude.
My idea here is speculative, though astronomically very true. Further research may show more clearly how Sirius may have been a marker for the galactic axis that emanates from the Galactic Center.
—
Sharron Rose az Isis és a kígyóerő közötti kapcsolat mellett érvel, amely az Istennő energiájának táncos megtestesülésén keresztül ébreszti fel a keresőket. Miután két Fullbright-ösztöndíjjal szakrális táncot tanult Indiában, Rose rájött, hogy a táncmozdulatok összetett történeteket mesélnek el, és valójában elveszett bölcsességet kódolnak.
Amikor elkezdte tanulmányozni az egyiptomi szent táncot és az Íziszhez kapcsolódó rituálékat, hasonlóságot fedezett fel az indiai tantrikus gyakorlatokkal, amelyekben a gerinc alján lappangó kígyóerőt felébresztik, hogy felemelkedjen és kibontakozzon a kereső életében.
Hasonlóképpen, Ízisz a világ gyökerénél lévő anyai erő, amely felébreszt és átalakít (ő támasztotta fel Oziriszt). Így Isis hasonló funkciót tölt be, mint Kundalini, a galaktikus gyökérnél lévő teremtő erő, amely az emberi mikrokozmoszban a muladhara csakraként nyilvánul meg.
Másodszor, ha Isis valóban megfelel a Szíriusznak, akkor emlékeztethetünk arra, hogy a Szíriusz ugyanazt a meridiánt foglalja el, mint a Galaktikus Anticentrum - mindketten egyszerre haladnak át a déli meridiánon, bár a Szíriusz alacsonyabb magasságban van.
Az elképzelésem itt spekulatív, bár csillagászatilag nagyon is igaz. További kutatások talán világosabban megmutatják, hogyan lehetett a Szíriusz a Galaktikus Középpontból kiinduló galaktikus tengely jelölője.

• Erre én is gondoltam, hogy mi van, ha csak marker, azaz jelzőcsillag Szíriusz és semmi egyéb, viszont mind a Szíriusz, mind a Pleiadok az ellentétes irányban vannak, sőt, Alcyone-nál szereplő adatok ezeket össze is kötik.

Még egy vizsgálati szempont létezik. Ennek értelmében a bikaölő Mithra nem egy bizonyos nem oly régi korra utal, hanem egy általános primordiális eseményre (vesd össze kozmogónia és kozmológia értelmeit). Nem állítom, hogy ez egy kozmogóniai képet ábrázol, csak arra akarom a figyelmet felhívni, hogy az Orionnal azonosuló, vagy azzal együtt álló Mithra "vér szerinti" apja is Nimrud-Orion^[3]. Azaz a történetben nem is annyira Mithra személye fontos, hanem Orioné. Még az is lehet, hogy a jelenet egy ősi Nimrudot ábrázol (Péterfai János szerint is Mithra a Vadász) és erre lett ("fia") Mithra ráhúzva.
Egyébként hasonló (kozmogónia versus kozmológia) esetről szól John M. Jenkins Zep Tepi kapcsán is:

[While] Zep Tepi refers in Egyptian Creation texts to the dawn and creation of the universe, it is used in this context as a more recent "rebirth" event.
—
[Amíg] Zep Tepi az egyiptomi teremtési szövegekben a világegyetem hajnalára és teremtésére utal, ebben az összefüggésben egy újabb "újjászületési" eseményként használják.

Azaz az első születés és a soron következő születések (együttállások) lényegében ugyanazon helyzetet vázolják fel. Hasonlót mond el az apocatastasis is.
(Lásd még hasonló eseteket kozmogónia és kozmológia címnél.)

Igaza lehet egyébként JMJ-nek (vagy ezt így ki sem mondta?), hogy az Orion-Bika-Pleiadok hármas arra hívja fel a figyelmet, hogy mi történik valójában a "háttérben": a háttér a galaktikus központ helyzete, az Orion-Bika-Pleiadok hármas pedig a vele szemben álló Tejút-antiközpont (Galactic anticentre). Egyiptomban és mayaföldön (és még ki tudja hány helyen) is az Orion övcsillagait építették meg, nem a Tejútközpontot.

Tavaszpont címnél is szerepelt, hogy ez a rejtegetés szándékos is lehet. Az alábbiakban John M. Jenkins arra látszik utalni, hogy a tavaszpont-őszpont viszonyítás is csak egy kifordított módja annak, hogy a galaktikus központtal való együttállást keressük (mintha ezzel az apró trükkel akarták volna titkosítani a fontosabb dolgokat, de lásd Jézus is Pészahkor támad fel, nem Hanukkah-kor):

That all seasonal quarters served as anchors in this precessional cosmo-conception is unavoidable and a natural conclusion. For the Golden Age denizens of the alignment of 10,800 B.C., a projection forward to the next alignment era, beginning in 4400 B.C., must have been a much-anticipated feature of their eschatological doctrine. Given that it involves the secrets of cyclic time and resurrection, however, this aspect of the doctrine probably would have been more esoterically guarded than anything else. Perhaps this is why the secretive Hru Shemsu school was formed. The need to make the secret teachings obscure to the uninitiated is probably why the World Age concept in Western astrology is anchored to the equinox axis, and thus encodes the solstice "alignment" as an equinox "cross." Abydos, like the Sphinx and the Great Pyramid, was intimately involved in calibrating alignments in precession. We can only begin to wonder at the consistent obsession among the Egyptians with these alignments to the galaxy. Also, we may begin to question how old this knowledge is, and where it came from.
—
Az, hogy minden évszakos negyed horgonyként szolgált ebben a precessziós kozmo-felfogásban, elkerülhetetlen és természetes következtetés. Az i. e. 10 800-as évszámú igazodás aranykori lakói számára a következő, i. e. 4400-ban kezdődő igazodási korszakra való előrevetítés az eszkatológiai tanításuk egyik várva várt jellemzője lehetett. Tekintettel azonban arra, hogy a ciklikus idő és a feltámadás titkait foglalja magában, a tanításnak ezt az aspektusát valószínűleg minden másnál jobban őrizték volna ezoterikusan. Talán ezért alakult meg a titokzatos Hru Shemsu iskola. A titkos tanításoknak a beavatatlanok számára való homályossá tételének szükségessége az oka valószínűleg annak, hogy a nyugati asztrológiában a Világkor fogalma a napéjegyenlőségi tengelyhez van rögzítve, és így a napforduló "összehangolását" napéjegyenlőségi "keresztként" kódolja. Abüdosz, akárcsak a Szfinx és a Nagy Piramis, szorosan részt vett a precessziós összehangolások kalibrálásában. Csak csodálkozni tudunk azon, hogy az egyiptomiaknak milyen következetes megszállottsága volt ezekkel a galaxishoz való igazodásokkal kapcsolatban. Az is felmerülhet bennünk, hogy vajon milyen régi ez a tudás, és honnan származik.

Olyannyira nincsenek tisztában Mithra kilétével, hogy egyenesen vallásalapító prófétának hiszi(k)! Hogyan írja Tóth:

E lenyomatok, a kultusz egységes megjelenési formái, a Mithras-kultusz minden megnyilatkozása azt sugallja, hogy azok nem egy hosszan tartó spontán "fejlődés" eredményei – hiszen nincsenek "átmeneti" képtípusok –, hanem egyszeri vallásalapítói gondolat és az ahhoz szorosan hozzátartozó cselekvő akarat megnyilatkozásai. Ugyanúgy, mint Buddha, Zarathustra, Jézus vagy Mohammed esetében.
Mondottuk (Stig Wikander könyvnyi érve alapján): a 'Mithras' személynév. Feliratos előfordulásait ismerjük, ez volt az etiópok mitikus törvényhozójának a neve, Apuleius Aranyszamár (Metamorphoses) című regényének Isis-papját is így hívják. Nem volna lehetetlen, ha a ma Mithras-kultusz, mithraizmus néven ismert vallás egy valamikor a Kr. u. 1. században élt emberről kapta volna a nevét ugyanúgy, mint a buddhizmus, zoroasztrianizmus, khrisztianizmus vagy mohammedanizmus. Ebben az esetben egy nagy műveltségű ember – "Mithras, a Próféta" – megdicsőülésének, égi útjának, a Napisten szekerére való felszállásának, a Világrend új korszaka megalkotásának, végül pedig a legyőzhetetlen Napistennel történő szövetség megkötésének, a vele való egyesülésnek a dokumentumait látjuk a képeken... De csak képeken, mert a hozzájuk tartozó, azok hátterét alkotó szövegek kivétel nélkül elvesztek. (Talán egyszer majd előkerülnek, mint a Holt-tengeri tekercsek...) A nagyon csekély mennyiségű antik szövegrészlet, amelyeket Franz Cumont gyűjtött össze a 19. század végén, mindenesetre nem mond ellent ennek az – első pillantásra talán fantazmagóriának tűnő – elképzelésnek.

Lásd még Jankovics Marcell írásait Mithra és Orion, valamint Cautes és Cautopates.

Ugyan Firdauszi Shahnameh eposza rengeteg szereplős és nincs megfelelően feltárva csillagászati vonatkozásait tekintve, van egy olyan érzésem, hogy Feridun király (aki nem lehet más mint Nimrud illetve Orion az égen), amikor uralkodásának igencsak beszédes, mágikus ötvenedik évében felosztja birodalmát, az égi teret két (illetve az eposzban Salm-mal együtt három) fia közt, nem tesz mást, mint amit Mithra tett a Bikával: Ír és Túr ikrek nevei ugyanis a precessziós Kos és Bika világhónapokra (Aries és Taurus) kell utaljanak.
(A téridőt – ahogy Berossus címnél szó volt róla – a babiloniak is felosztották, Isteneik között. Lásd még erről Beowulf és missera.)

Lábjegyzetek