Mestergerenda

Magyar Adorján Csodaszarvas...

...című könyvében írja (rengeteg érdekesség szerepel benne):

Kis Göncölünket népünk még Tündérasszony Palotájának meg Bába Tekerükének vagy Bába Matollájának is mondja.
A két "Medve" az Ég látszólagos forgási tengelye közelében van, sőt a Kis Göncöl, azaz a Kis Medve farka hegyét épen maga az északi Sarkcsillag alkotja, amely ma pontosan a tengelypontot is képezi, amely Csillag tehát az egyetlen amely helyéből soha el nem mozdul és a többi mind e körül keringeni látszik.
Ezért nevezi népünk a Kis Göncölt ma is Tündérasszony Palotájának meg Bába Tekerükének, vagyis azért mert ősregéink szerint Tündér Ilona palotája azonos a mesebeli "kakaslábon forgó várral", amely épúgy forog önmaga körül mint az Ég boltozata, valamint ismeretesek népünk azon tekerükéi (fonalfölgombolyító állványai), amelyek függőleges tengelyen, kakaslábhoz hasonló, háromágú lábon állanak és amelyeknek némelyike oly hosszú függőleges tengellyel bír, hogy ennek fölső hegye a mestergerenda közepén lévő e célra szolgáló kerek lyukában forog, amely lyuk köré Erdélyben még ma is szokás csillagot faragni. E csillagdísz tehát a Sarkcsillag, a tekerük pedig a Kis Göncöl, más néven Bába Tekerüke vagy Bába Matollája.
[...]
Viski Károly közöl a Néprajzi Értesítőben Erdélyből olyan mestergerendarajzokat, amelyeken az Északi Sarkcsillag ábrázolatát látjuk, míg az emellett lévő más csillagalakok az égbolt többi Csillagait jelentik. Mennyezetekre és kupolák belső fölületére csillagokat ábrázolni máig is, különösen templomokban, még szokásos, egyébként pedig maga mennyezet szavunk is a mennyezet és az égbolt azaz a Menny egymássali összehasonlíttatását tartja fönn.

Viski több változat rajzát közli, amelyek lényege azonban mindig kötél és csillagok. Az Északi Sarkcsillagot ábrázoló csillagalak közepén látható lyuk az amelyben a tekerük vagy vetük, vagy Viski szerint a matolla tengelye forog.
A Viski által a Néprajzi Értesítő folyóirat 1911. évfolyama 113. és 115. oldalakon közöltek fejtik meg a legcsodálatosabban egyúttal azt is hogy a szlavóniai magyarság miért nevezi máig is a ház mestergerendáját e ma széltére használatos de idegen eredetű szó helyett ideg-nek. (Lássad: Néprajzi Értesítő 1911. 245. oldal Garay Ákos: Szlavóniai régi magyar falvak.) Viski Károly a fönt említett "Adatok a székely építkezés ismeretéhez" című cikkében többek között a mestergerenda csillagos díszéről ezeket írja: "E díszítés közepén tisztán látszik a lyuk, amelyben a motolla tengelye szokott járni. A másik, több ház mestergerendáján is előforduló dísz nyilván a kötelet utánozza remek faragással; ez az egész mestergerendán végig fut. Talán nem vetjük el a sulykot ha föltesszük hogy a még mennyezetlen házakban csakugyan kifeszített kötélen álló csigában forgott a tengely."

Viski "motollát" mond de ezalatt természetesen a fönti rajzon C-vel jelzett forgatható készüléket kell értenünk, "csiga" alatt pedig egy a kötélbe szorított, fából való, korongalakú csapágyat, amelynek felületére csillag volt kifaragva. Hogypedig Viski föltevése mennyire helyes, nem csak az bizonyítja hogy például némely keleti rokonnépünk kerek és mennyezetlen lakaiban (jurtjaiban) e kifeszített kötél máig is megvan, amely a helyiség közepén égő tűz fölé akasztott főzőüstöt tartja, továbbá a függőbölcső és más miegyéb fölakasztására is szolgál, de bizonyítja a legtökéletesebben az is hogy – amint már említők – a szlavóniai magyar falvak népe nyelvén a mestergerenda neve máig is "ideg", holott az íj húrát is nevezzük idegnek.
A régi magyarok ugyanis tudvalevőleg az íjat kifeszítő húrt nevezték volt idegnek, aminthogy ezt mai irodalmi nyelvünk is nevezi még így. Őseink legrégibb lakai is még kerek alaprajzúak és kupolaszerűek lévén, a kifeszített kötél ezekben is megvolt. Ugyanez megvan mai népünk kunyhóiban, de mivel ezek anyaga nád vagy szalma, ami kötél kifeszítését nem bírná el, ezért azt tehát rúd pótolja. (Lássad: Herman Ottó: "A magyar ősfoglalkozások köréből". Budapest 1899, 29. kép. Kontyos kunyhó, Ecseg.)

Ezek szerint pedig a kifeszített kötél a ház hupolaga alatt valóban ugyanolyan helyzetben volt mint az íjat feszítő ideg.
Bizonyosnak vélem hogy amidőn az ilyen kerekalaprajzú és hupolagos lakok őseinknél már nem csupán kunyhószerűek voltak, hanem, kerek alakjukat még megtartva, nagyobb lakóházakká, palotákká, templomokká is fejlődtek és szilárd anyagokból is épültek, bennük a kifeszített kötél még ezután is sokáig megmaradott és ha nem is állandóan hanem csak bizonyos alkalmakkor, míg kisebb, népi lakokban rúddá, majd mestergerendává alakult át, különösen azután hogy a faépítészet folytán a kerek alaprajzot mindinkább a négyzetalakú váltotta föl.
A mestergerendára pedig azért faragták ki továbbra is díszül a kötelet és Csillagot, illetve ideget és Csillagokat is, mert mindezzel már sok szebbnél szebb, az Égről, Tündér Ilona kakaslábon forgó légi váráról, a Göncöl Csillagáról vagyis a Világ Göncöléről (mert régi nyelvünkben Göncöl = tengely) szóló jelképes monda és hitrege függött össze. Hogypedig mindez mily ősrégi eredetű dolog, bizonyítják még a következők is: Ma a Sarkcsillag nincsen az Ég legmagasabb pontján, Magyarország pedig nem esik össze az Északi Sarkkal, vagyis világunk "tengelye" nem függőleges hanem Észak felé elhajló, de a tekerükök, vetükök vagy matollák tengelye függőleges, valamint a mestergerendák csillaga is a vetük függőleges tengelye csapágyát képezi.
Ámde ősrégi műveltségünk virágzása korában, a Jégkorszakok előtti vagy azok alatti időkben – amint azt már többször említettem – az Északi Sark valóban Magyarország területén volt, úgyhogy akkoriban az Ég látszólagos forgási tengelye egyúttal az Ég legmagasabb pontja is volt. Ami pedig a Sarkcsillagnak a mestergerendáni ábrázolását és a velük tengelye csapágyakénti használatát illeti, sajnos, Viski elmulasztotta a székely fonó- szövő asszonyokat az erre vonatkozó mondák felől kikérdezni. Más gyűjtők e dolgok felől mit sem sejtve, ezt nem is tehették, magam pedig Erdélyben jártamkor még igen fiatal és néprajztudományilag kiképzetlen lévén, ezt szintén nem tettem meg. Fölhozom azonban itt, hogy Pálos Ede a Néprajzi Értesítő 1911. évfolyama 150-173. oldalain lévő a Győr vidéke magyar népművészetéről szóló cikkében adja egy ottani mestergerenda ábrázolatát, amelynek közepén a Csillag tökéletes képe ott van de viszont a tengely számára szolgáló lyuk belőle már hiányzik, míg a kötelet már csak egy az egész gerendán végigfutó sáv jelezi, a kötél csavartsága azonban már szintén nincsen föltüntetve, aminek oka pedig szerintem nem más mint az hogy utóbb készültek olyan matollák is amelyek tengelye már nem ért föl a mestergerendáig hanem oly erős és nehéz talpat, azaz "kakasláb"-at kaptak hogy földűlésüktől nem kellett tartani.
(Lássad: Néprajzi Értesítő 1905., 243. oldal. "Komáromi motolla".)

Internetes cikkből (házioltár címnél is szerepelt):

Szintén szakrális jelentőséget tulajdonítottak a ház gerincének, a mestergerendának. A mestergerenda mindig egy darabból van, és az a ház egész hosszán végighúzódva általában kinyúlik a falból, s végeit szépen faragták és díszítették. Különösen az erdős területeken hatalmas a mestergerenda.

A mestergerenda mindig szem előtt van, a családi ünnepeknél szerephez is jutott. Az újszülöttet a mestergerenda alá fektették, de a halottat is alatta ravatalozták fel. Lakodalomban, éjfél után, a vőlegényt pajtásai a mestergerendához kötötték. Rigmusmondás közben, a vőfély bizonyos meghatározott sornál rézfokossal meg kell üsse a mestergerendát. Fölötte állt a gazda pénztára, ott volt az asszony imádságos könyve. A mestergerendáról rendesen egy kis üvegedény lógott le, amelyben vízkeresztkor a templomban merített szenteltvíz van. A mestergerenda alatt a déli oldalon elhelyezett tükör is a ház gerincoszlopának szakrális jellegét mutatja, a tükörkép, a fordított világ (őseink hite szerint a másvilág a fordított világ) változtatja a tükröt dimenzió kapuvá, átjáróvá a valós, és a szellemvilág között.

A palóc építészet jellegzetes eleme a mestergerenda s a rajta nyugvó padlás biztosítására szolgáló boldoganya (bódoganya), egy tölgyfából készült hasábos vagy hengeres oszlop, mely a szoba közepén áll a mestergerenda alatt. Nem csak teherhordó szerepe volt, úgy tűnik, pusztán babonás félelemből is alkalmazták. Van aki két ilyen mestergerendát tartó oszlopot említ, az egyik, melyen a szoba (ház) közepe táján a mestergerenda pihen: a bálvány; a másik a bejárat mellett: a boldoganya, (vagy: a bódoganya, amelyik az asztalhoz állott közel, a másik pedig a bálvány a kemencénél) telefaragva "cifra emblémákkal," talán régi rovás jelekkel. A gyermekek este imádkozás után, lefekvés előtt a bódoganyát (más forrás szerint a rajta lévő jeleket) megcsókolták, és ugyanezt tették büntetésből, ha csínyt követtek el. A bódoganya szerepel a palóc mondásokban is. A gazdasszony gondosan elzárta a kamarát, mert "a gyerekek megennék még a bódoganyát is, ha szalonnából volna."

• A mellékelt kép Falvay Károly Nagyboldogasszony című könyvéből való.

Jankovics Marcell...

...passzusa másutt (fa címnél) is szerepelt:

Nemzés és születés, halál és feltámadás a faanya által esik meg a fás mesékben, annak mintájára, ahogy Ré napistent Nut tejútfaistennő estente fölfalja, hogy reggelenként újraszülhesse. A fa és az anya (banya) azonosságára nézve: teherbe esett királyleányt apja faruhában taszítja el a háztól (A két koszorú). Nagy aranycseresznyefa, oldala tele tövissel, tetején tündér lakik (A tetejetlen fa. A muzulmán mitológia világfájának pokolba nyúló törzse csupa tövis, ezért ezt a részét "A sebek fájá"-nak nevezik). Nagy jegenyefa, oldalában ajtók forgó kaszákkal, ajtók mögött öregasszonyok, a fa tetején tündér (Tündérszép Ilona). Német nyelvű mesében tündér eperfává válik (Der rote Hund). A világszép asszonya mese boszorkánya eleve fa: "iszonyú, tövissel benőtt csuda". A "tejes" világfákkal rokon mesei kép a "szoptató mestergerenda" (Nut úgy nyújtózik az egyiptomi sírok, templomok mennyezetén, mint a parasztház hosszában a mestergerenda). Táltos gyermek, hogy anyját kifaggassa, behasítja a mestergerendát, és anyja emlőjét a hasítékba szorítja (Világszép Sárkány Rózsa).