Köszön

Péterfai János írja:

Köszön igénkben a Kö a Száj, a Szön a Nap (Sun). A Köszönés a Szájból kiröppenő Nap.

• Ha az -ön igeképző, mint a germán nyelvekben, akkor viszont gondolata nem helyes; az más kérdés, hogy akkor mi a kösz/küsz.

Ugyan Péterfai János elemezése költőien szép, elképezhető, hogy a Kü-Szön, Kö-Szön formákból más jelentéseket olvassunk ki, de a lényegen nem változtat. KU ugyanis maga Napot is jelenthet és annak teremtményét is (lásd kü = kölyök, fi). Így köszön jelentheti azt is, hogy a Nap teremtménye köszöni meg a Napnak áldásos munkáját. A fiatalabbak kell előre köszönnie is, a magyar etika szerint.
A cserébe semmit sem visszakérő Napnak úgy is megköszönjük, hogy szinte minden szavunkba beépítettük.

A csuk a csukló (angle és angel valamint kapu címnél érintett csuklópántok) szavunk eleme is.

A köszön szavunkból kell eredjen az angol kiss, német kuss, óizlandi koss = csók; a német változata (K>CS) lehet a köszönés tschüss = szia, viszlát szava is.

Magyar Adorján mondata kiss címnél is szerepelt:

A magyar csók szónak a német Kuss (kussz) csak megfordított alakja de jelentése ugyanaz.

A német tschüss = szia, viszlát szó egyaránt csókol és köszön értelmű lehet; az utóbbiból kiindulva – és ugye a magyar csókolom is köszönési forma.
A csókolom eredetileg talán nem a nők kezére irányuló szó lehetett, hanem férfiak és nők arcára. A köszön lényegében így lett a csókollal összekötve (a germánban is). Egyes helyeken, Oroszországban, Olaszországban és persze Magyarországon is máig divat férfiak közt is a két orcát csókkal illetni.
A két orca csókkal illetése akár azt is jelenthette, hogy a Napos, fényes feledet és a sötét (Holdas) oldaladat is köszöntöm, szeretem. Itt jut eszünkbe a kétarcú Janus, aki az év két félévére néz előre és vissza. Egészen nyilvánvalóan ez a csókolásos köszöntés is ilyen szakrális-asztrális jelentőségű lehet, ahogy fentebb is láttuk.

Az angol cheek = (far)pofa/arc egyik fele szó alakja is csók illetve köszön szavunkra kell visszavezethető legyen.

Gőz szónál is előjött, minthogy kösz igen hasonló sok más, fényes/hímségi jelentésű szóhoz. Úgy tűnik, óriási ez a kún/hun szócsoport, HAT szavunkból és KU alapszóból kiindulva.
Hasonló hozzá például kapásból a kiss = csók-ol mellett a gőz szavunknál is előjövő perzsa khwush^[1] = boldog, melyben úgy tűnik, az alapfogalom a hála, köszönet.
A boldog és a köszön értelme is Szent Tűz, Szent/Fényes Nap, mellyel a Napot szülő Tejútanyát köszöntjük.

Még az előző gondolatmenethez tartozik a másik megfejtés.
A kudos kifejezés alapján gondolnám, hogy ezek, hódol szóval egyetemben a Khuda/God istennevek eredetéhez tartoznak, azaz a Tűz másik, K-T/K-SZ/K-D vázú alapszavát kereshetjük előtagjában.
Köszön a tisztel fogalmával azonos, mely címnél Tishtrya is előjött, aki Szíriuszként volt a tisztelet tárgya (a Szíriusz a Tejút egy csillagba sűrített önvalója).

Hasonló a görög eredetű kudos-hoz a finn kiitos = kösz(önöm).
Lehetséges, hogy a hála és tiszteletadás valóban a Kutyát illette volna és a görög és finn szavak eredetibbek, azaz kösz csak egy későbbi összerántása lenne ezen szavak eredetijének? Igen ám, de mit keresne az -osz az eredeti magyar/hun szóban? Utóvetés lenne?

Egyébiránt hangkiadásról, és arról, hogy Napnevek szerepelnek benne, volt szó beszéd, béget, bőg, vakkant, duda, DOH, SZÓ (szól) címnél.

Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban...

...című könyvében írja:

Ezenfelül azonban a köszönés különböző gesztusai is idesorolódnak. Az iszlám területén a köszönő ember a jobb kezével megérinti a szívét, száját és homlokát, majd a föld felé ereszti le ezt a jobb kezét. Ez a gesztus világosan értelmezhető: "érzéseimet, szavaimat és gondolataimat lerakom a lábad elé!" A régi katonai salut tudvalevőleg így festett: a tisztelgő katona terpeszállásba ugrott, s a kezében tartott alabárdot messzire kilendülő mozdulattal jobb oldalt merev karral kivágta. A gesztus értelme nyilvánvaló: "fegyveremet eltolom magamtól, s ugyanakkor kitárom előtted a mellemet védtelenül; tégy velem, amit akarsz!"
Az imagesztus különböző formái is az önmegadás kifejezésére szolgálnak. Akár felemeli az imádkozó mindkét karját ég felé, az ún. orans alakban, s ekkor a feltétlen önmegadás jelét adja a két magasra emelt kézzel, akár pedig összeteszi a két kezét, amivel a megkötözésre való kiszolgáltatottságot szimbolizálja.

Lábjegyzetek