Kapu

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvének 637. oldalától taglalja a köztörök jövevényszavainkat. Itt is szumér megfelelőkkel áll elő (a szócikkek elején ismét a TeSz származtatásait közli):

kapu (Tor): ótörök eredetű; vö. ujg. qapuγ "kapu" stb. Alapszava a török qap- "bezár" ige.
Szumer ḫab = "verriegeln" (bezár, elreteszel); vö. még kapcsol. Összetételben: sahḫab = "Riegel" (retesz); vö. kapocs.
Megjegyzés: de vö. még német heften (kapcsol) és Haft (fogság, bezárás). Bizonyára e német szavak töve is "ótörök eredetű". Avagy a latin capio (elkap, megfog), s a belőle képzett captus, captivus (fogoly, "elkapott") is. Láthatjuk, jó messzire eljutott ez az "ótörök eredetű" qap- ige!

Timaru Kast Sándor a kelta-ír cab = nyílás szóban találja meg szavunkat.

Péterfai János írja:

A Pu Üresség, az akkád Pu Kapu, az akkád szó magyar eredetű. Maga a Ka-Pu is egy üresség, hiány, mert a falat, kerítést a kapu megszakítja, hiányt, üres helyet képez a házat körbe vevő falban.

A Ka-Gán Ka előtagja Fő, Magas, mint Ka-Sza, Ka-Pa, Ka-Pu és egyéb szavainkban.

A legfontosabb kapuk égi kapuk, melyekről Pünkösd, Tejút-kapuk és más címnél (Janus, gate, stb.) értekeztünk.
A kapu kert, gate és szexualitás jelképekben, használati tárgyakban, gyermekjátékokban címnél írottak alapján szexuális jelkép is. A Pu pedig ugyanazon szó, mely pussy szóban is szerepel.

Szimpatikusak Forrai Zoltán Tamás írásai is, aki azt írja, hogy kapu az ég és föld között – a másutt Pilisnek is nevezett – fejcsúcs. A lélek kapuja a koponyacsúcson van; a mágus hit szerint itt távozik a lélek az emberből. Ezért akad fel a halott szeme is.
Ez a megközelítés jól kiegészíti a Péterfai János által írtakat, és jól definiálja KA jelentését is: lélek, fény, PU pedig az a hely, ahol távozik.

Az alant írottak alapján viszont a Kap-U felbontás is értelmes lehet, kb. Az Örök(kévaló) (Forgás) Fője jelentéssel.
És minthogy a Tejút kapuiról, azaz égi kapukról lesz szó, nem meglepő, hogy az oszmán-törökben Gök kapusu = Ég Kapuja (a Tejút). Innen válhat érthetővé a Trója címnél szereplő Ipolyi Arnold Magyar mythologia című könyvében megosztott kalevalai finn kapo = tündér elnevezés is.
A telugu nyelvű kappu = tető is arra az összefüggésre mutathat rá, hogy a Tejút-kapukról, fenti, égi kapukról van szó (erről egyebet lásd még magyar térrendezés bevezetőjében).
Minden egyebet Tejút-kapuk idegen nyelvű szavairól lásd gate.

Tejútkapukról lásd Tejút-kapuk címszót.
Lásd még kapu – magyar térrendezés. Lásd még továbbá ajtó, küszöb, valamint a forgóajtó fogalmából kiindulva forest, fordul szavunkból kiindulva ford, stb.

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium...

...című könyvéből:

Nem Janus volt az első és egyetlen kapubálvány, mely az új esztendő küszöbén őrködött. A kapu, ajtó, küszöb minden műveltségben a kezdet, az átmenet^[1] kézzelfogható jelképe volt. A kőből, fából faragott ajtónállók nem az eleven kapuőröket helyettesítették – Rómát Janus szobrán kívül állig fölfegyverzett harcosok is védték. A régészeti leletek, az építőáldozattal, illetve ajtóval, küszöbbel kapcsolatos népi hiedelmek arról tanúskodnak, hogy dédapáink korában nemcsak hús-vér ellenségtől féltette házát az ember, hanem ártó szellemektől, hazajáró lelkektől is, akikkel szemben csak a ház saját óvó szelleme [lásd például larva] jelenthetett hathatós védelmet. Ilyen céllal építhették be az i.e. III-II. századi gallok templomaik ajtókeretébe legyőzött ellenségeik levágott fejét. (A primitív kultúrákban elterjedt hiedelem, hogy a megölt ellenség ereje a győztes birtokába megy át.) Ezért kellett az ismert balladában Kőműves Kelemennének meghalnia. Erre "emlékszik" az a népi szólás, mely szerint "új ház áldozatot követel". A holtak, szellemek Őrizte, szellemjárástól óvott ház- és szentély-kapuk a túlvilági képzetekben kozmikus méretűvé tágultak, a naiv mesékben éppúgy, mint a vallásokban (pokol ajtaja, mennyek kapuja). Istenek, hősök, sámánok, holtak és születendő gyermekek lelkei ezeken a képzeletbeli, mitikus szörnyek vigyázta kapukon közlekednek a "világok" (felvilág, evilág, alvilág) közt jártukban-keltükben.
Az ókori Egyiptomban például a sírkamra ajtaja, a "magas kapu" Nut istennő testnyílásait, azaz az ég, szűkebb értelemben a Tejút kapuit jelképezte; a keresztény szimbolikában Mária a mennyek kapuja, melyen át Jézus a világra jött. Észak-amerikai és szibériai regékben a túlvilági kapuk helyén nyíló-csukódó sziklák, meg-meglibbenő sátorfüggönyök, természetfölötti lények őrizte szorosok és más hasonlók szerepelnek. Ezek a mitikus átkelőhelyek azonban nemcsak a lelkek közlekedését szolgálták, segítségükkel öntötte formába a hajdani ember a Nap és a többi égitest napi, illetve éves körútjára vonatkozó képzeteit.
Az egyiptomi Kapuk könyve beszámol a napisten alvilági útjáról, uráli regék elbeszélik, hogyan kel át madáralakban a napisten az átjárókon egyik évszakból a másikba (hasonló utat hasonló módon jár végig nem egy tündérmese hőse is). Ezek a kapuk és átjárók időben az évszakváltó négy naptári fordulópontot, térben a négy égtáj helyét elölték ki az évkörön. Ennek a gondolkodásmódnak eredményeként tájolták [lásd magyar térrendezés] a régiek sátraikat, házaikat, sírjaikat s templomaik szentély-kapu tengelyét a Nap járására és az égtájakra vonatkozó hiedelmek szerint.
Az éves-napos körforgásra utal igen szemléltető módon az az uráli rege, melyben a gyermek napistent alvilági kínzói arra kárhoztatják, hogy az ajtó küszöbe alatt fekve szemgödrében tartsa a forgó-ajtó (a világtengely) csapját. (Vö. a küszöb alá ásott gyermekáldozat szokásával.)
Az új esztendő küszöbe nem másutt, mint a mennyei kapuk egyikében található. Leszámítva a holdnaptárral számoló kultúrákat, az évkezdést majdnem mindig a négy naptári fordulópont valamelyikéhez igazította az ember. Mi, keresztény európaiak a téli napfordulóhoz, mely a precessziónak tulajdoníthatóan hármas "ajtóvá" lett az elmúlt 1700 évben.
A precesszió azt jelenti, hogy a földtengely billegése folytán a nappálya (lásd ecliptic) és az égi egyenlítő látszólagos metszéspontjai: a tavaszpont és az őszpont mozognak: 72 év alatt 1 fokot mozdulnak el, kereken 26 ezer év alatt pedig körbevándorolnak az Állatövön. Természetesen a Napnak nemcsak ez a két tartózkodási helye tolódik el, hanem az egész nappálya, így téli napfordulókori látszólagos helye is végighalad a Zodiákuson a mondott idő alatt. Nagyjából a kereszténység államvallássá emelkedése idején lépett a téli napfordulókor a Nap a Tejútra, és ez idő tájt mindmáig a Tejúton tartózkodik. (A Tejút itt mintegy 45 foknyi szélességben folyik keresztül az ekliptikán, ami egyrészt azt jelenti, hogy a Nap körülbelül 45 nap alatt "gázol" át rajta, másrészt pedig azt, hogy a Nap és a Tejút eme szimbolikus értelemben is nagy horderejű télközépi együttállása még vagy 1500 évig tart.) Magyarán szólva, a Napnak újévkor nemcsak az esztendő és a téli napforduló küszöbén kell átlépnie, hanem a Tejút zsilipkapuján is.

A csillaghit nemcsak az évszakok és az év fordulóit tekinti kapuknak, hanem azt az időpontot is, amikor a Nap precessziójának következtében átlépünk az egyik "világhónapból" a másikba, például a Kos-korszakból a Halakéba.

Jankovics Marcell...

...adatsora A fa mitológiája 217. oldaláról (pecséthenger-képpel téli napforduló címnél is megvolt):

A keresztút nemcsak fordulópont, hanem átkelőhely is a Nap számára. Átkelőhely egyik évszakból a másikba, a Föld alól a levegőégbe: a felvilágba, s onnét ismét a látóhatár mögé: az alvilágba. (Átkelőhely a másik két keresztút is, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség helye, ahol a nappálya és az égi egyenlítő metszi egymást. Csillagászati szempontból ui. az egyenlítő választja el az északi és a déli égboltot. Amikor a Nap ősszel az egyenlítő alá merül, akkor lép be tk. az alvilág kapuján, és amikor tavasszal az egyenlítő fölé emelkedik, akkor tér vissza a felvilágba.) A téli és nyári átjárók, "kapuk" közül, ahogy az ókorban nevezték (lásd a pecséthenger képét), a téli kapu a fontosabb, mivel ez volt az év kapuja, az év fordulójának a helye is. Kapu formája is inkább a téli átjárónak van, mivel a Tejút itt nemcsak kiszélesedik, hanem egy "fekete lyukat" közrefogva két ágra, "kapufélfára" is hasad. Mindez a téli átjáró gazdagabb mitológiájában is kifejeződik.
Abban a gondolatrendszerben, mely a Tejutat a nagy istennővel azonosítja, a téli kapu, a tejúthasadék az istennő ölének, szeméremnyílásának vulva, pina, stb.] felel meg, ahol a napisten és többi gyermeke a világra jön, szájának pedig a nyári kapu, ahol gyermekeit elnyeli és újra foganja. Ebbe a körbe tartoznak mindazok a mesék, melyekben az anya aranygyümölcs, aranyhal [keltáknál^[2] féreg] elfogyasztásától esik teherbe (vö. az aranyalmafát dézsmáló elvarázsolt tündérrel a Tündér Ilona, Csonkakezű leány típus meséiben), és aranyhajú [lásd Gyárfás Ágnes által is elemzett Az aranyhajú királyfik mesét is] vagy más napjellel megjelölt gyermeket szül.

Jankovics Marcell A Nap könyve...

...című könyvében szól a Napkapukról:

A halott Nap háza a sír. Egyiptomban a fáraók piramisai, Indiában a buddhista sztúpák "napsírok" tulajdonképpen. A Nap földi házainak ajtaját "napkapu"-nak nevezik, és ugyanígy hívták mindazokat a kapukat, amelyek mögött a Nap felkelni, delelni vagy lenyugodni látszik, mint a pekingi császárváros déli, azaz főkapuját, s amelyeken át – mint ez a példa is mutatja – a Nap földi leszármazottai közlekedtek. Ilyen "napkapu"-kat, más néven "Aranykapu"-kat minden nagy civilizáció fővárosában találunk. Rendszerint ezek a város, a palota vagy a templom főkapui.
Egy zsidó hiedelem szerint a befalazott jeruzsálemi Aranykapun, mely a kelő Nap irányába, egyúttal a temetőre néz, arrafelé, amerre a Dávid házából való királyok voltak eltemetve, csak a Messiás léphet a városba, s azért falazták be, hogy illetéktelen ne léphessen a küszöbére. Bizáncnak sok kapuja volt, a mondabeli Botond azért zúzta be mégis pont az Aranykaput, mert ez volt a város főkapuja, s a jelképes gesztusnak (a város képletes bevételének) csak így volt súlya. A napkaput arany borítása, szoláris szimbólumai és a bejáratát őrző napállatok: oroszlánok, szfinxek szobrai teszik fölismerhetővé. A világon mindenütt találunk ilyeneket a mükénéi oroszlánkaputól Tiahuanaco napkapujáig (39. rajz).
A "ház" és annak "kapuja" a Nap égi tartózkodási helyét is jelölheti.
[...]
Az első "napnézők", akik még nem építettek házat a Napnak, és barlangokat használtak naptemplomként, és azokat, mint a csumasok, talán ők is "ház"-nak nevezték. A Nap égi házát oda képzelték, ahol az a "két horizonton", a "fényhegyek^[3]" közt fölkel illetve lenyugszik. A kapu a fényhegyek közti barlangnyílás, amit a csillagos égen a Tejút hasadékainak (a Tejútistennő vaginájának és végbélnyílásának illetve a szájának; lásd Galactic centre és Nut) feleltettek meg. A kapu és a ház metaforája naptári összefüggésben a fordulópontokhoz kapcsolódik. A kapunak küszöbe van, s a Nap a napéjegyenlőségi pontokon úgy lép át, mint egy ajtó küszöbén; a napfordulókon viszont lelassul és megáll, mielőtt megfordulna, mintha egy kozmikus pillanatra megpihenne egy házban. (A hopik a téli és a nyári napforduló helyét a "Nap téli és nyári házá"-nak nevezik.) Ráadásul mind a négy fordulópont küszöb is élet és halál között. Mivel a fordulópontokat mindig a látóhatáron kelő, nyugvó Nap helye szerint azonosították, ezért azok eleve mint élet és halál közti mezsgyék ragadtak meg az ember tudatában, lévén, hogy szemükben a látóhatár fölötti Nap élt, a mögéje bukó Nap meghalt, de azért is, mert például a téli napfordulóban ténylegesen is a Nap újjászületésének helyét és idejét látták.
Hindu bölcsek szerint a megváltás, a halhatatlanság csak a Nap kapuján átkelve érhető el. A szibériai sámán a Nap kapuin (a Tejút és az ekliptika kereszteződésein, ott, ahová a téli és a nyári napforduló esik) áthaladva juthat el a felső vagy az alsó világba, az antik csillaghit szerint a lélek hasonló útra kényszerül lépni, amikor a túlvilágra indul, és Mithras beavatásra vágyó követőinek jelképesen ugyanezt az utat kell megtenniük. Visnu harmadik lépése a Rig Véda szerint Szúrjalokán (a "Nap lakhelyé"-n) át vezet. Az Upanisadok így ír erről: az isten "eléri a Napot; az megnyílik előtte, mint lyuk a dobon, rajta keresztül még magasabbra hág". A "napkapu" rnás műveltségekben is jelképezhet lyukas napkorongot, például Kínában és Szibériában; ilyen napkapu a sámánjurtán lévő tetőnyílás [OG, tündök]. Ha a lyuk a napkorongon a "kapu", a korong maga a "ház", a (nap)istenség lakhelye. Ez a képzet szintén egyetemes: a hindu és a magyar hívő azért néz a Napba, hátha megpillantja a benne lakó Istent (Jézust, Máriát, a Szentlelket), az afrikai pigmeusok is azt hiszik, hogy Khmvum, a teremtő alkalmanként a Napban lakik.

• Nálam a ház elsősorban az a Nap háza, mely a Tejútanyára, annak hasára vonatkozik.

Az ókori Egyiptom, Izrael és Hellász szintén ismerte és használta ezeket a fogalmakat. Az egyiptomi túlvilághitben a halott lelkének útja különböző kapukon át vezet (a túlvilághit változásaitól függően: az óbirodalom idején ez az út a napisten közbenjárásával, "Hórusz létráján" vagy a sarkkörüli csillagok közé vagy a Napba visz; később az alvilágba, Oziriszhez, de ekkor is a Nap útját járja a lélek; az Ozirisz-vallás szerint a Nap ugyanezt az utat teszi meg).
A kora középkorban felvirágzó héber misztikában, a kabalában a Szefirot-fa égi tövén a Nap koronája (Kether) ragyog. Itt, a dolgok égi gyökerénél van az úti cél. A zsidó misztikusok a Nap kapuját G'bilonnak nevezik, az út rajta át vezet a Kozmikus Trónhoz, Isten lábához. A kabala középkori alapműve a Szefer ha-zo-hár, magyarul: a "Ragyogás könyve."

• Lásd még Zohar.

Érdekes a görög pülosz = kapu elnevezés:

Egy hagyomány az Ikreket Apollónnal és Héraklésszel azonosítja^[4]. A két isten között van hasonlóság, s több olyan elbeszélés maradt fenn, amelyben együtt szerepelnek, így Apollón védelmezte Püloszt, a "Kaput", melyen Héraklész behatolt, hogy a "túlnanra" jusson. Pülosz, az egyik túlvilági átjáró itt, az Ikrekben található. Amikor az Argo hajó (a Tejút déli csillagképe) Héraklésszel átkel az alvilágba vezető hajóút (a Tejút) sziklái közt (ez a tejúthasadék), Apollón búcsúztatja, s ő is köszönti a hajót, amikor a "túlpartról" visszatér. Ez egyszer a Nyilas-, másszor az Ikrekbeli átjárót jelenti. Aszerint, hogy Apollón előbb Artemisz ezüst íját tartotta a baljában, utóbb saját arany íját a jobbjában. Ezek az íjak a nappálya félköríveit jelképezik.

• Az a furcsa, hogy sem az értelmezők, sem Jankovics Marcell nem ébred rá, hogy Pollux nevével is azonos e görög szó, melyhez hasonlókat lásd még pole.

Jankovics Marcell Ahol a madár se jár...

...című könyvének adatsora:

Az ég és Föld sarkai térben égtájak, időben nap- és évszakváltó pontok, "kapuk" a szoláris mitológiában. Máskor hegyszorosok, folyógázlók, hídfők vagy útkereszteződések, amelyeken a Nap évente áthalad. Ezek a kapuk, lévén fordulópontok, tulajdonképpen forgóajtók [lásd door és forest]. Mivel eleink rettegtek attól, hogy a várt fordulat [lásd még ford] esetleg elmarad, félelmüket kivetítették az égi átkelőhelyekre. A rajtuk való átjutást a mesékben is minden képzeletet felülmúló akadályok – görög mitológiából kölcsönzött műszóval élve: szümplegádok [lásd Tejút és szikla címnél írottakat] nehezítik (forgó kaszákkal kirakott ajtó, eleven beretvahíd, összecsapódó fák vagy sziklák, esetleg óriás fogsor, szörnyű őrök), egyúttal hangsúlyozzák a mesei vándorút többi állomásához képest e 4 kapu jelentőségét.
A vándorút szakaszolásának párhuzamát az asztrológiában leljük meg, a két legfontosabb "bolyongó", a Nap és a Hold erőnléti helyzeteiben. Korántsem meglepő, hogy a Nap vonatkozásában az "erőben lét" (exaltatio) és a "romlás" (casus) helye a tavasz-, illetve az őszpont havába (Kos és Mérleg hónapba) esik, s hogy a mítoszokban vele együttműködő Hold a téli és a nyári napforduló havában (a Bakban és a Rákban) van "száműzetésben", illetve "otthon" (exilium, ill. domicilium).
Ahogy az asztrológiában, úgy a mitikus hagyományban és a naptárban sem egyformán fontos mind a 4 kapu. Ennek oka a helyi évkezdési szokásokban [lásd tavaszi évkezdés] keresendő; van, ahol a napéjegyenlőségi pontokon találhatók a "főkapuk", van, ahol a napfordulókon. Az utóbbiak jelentősége a keresztény időszámítás gyakorlata, valamint a Tejút napfordulói főkörrel való egybeesése miatt az elmúlt 2000 évben meghaladta az előbbiekét.
Ez így van a mesékben is. Rendszerint csak két átkelőhelyről esik szó; arról, amelyiken át a hős az alvilágba (az égi Egyenlítő alá) megy, és arról, amelyiken át onnét visszajut. Ezek értelemszerűen a napéjegyenlőségi átjárókkal azonosak, hisz a nappálya ezeken a pontokon merül az Egyenlítő alá, illetve emelkedik ismét föléje. Van erre példa a mesében: az Óperenciás-tenger két partján egy-egy fa nyárutón és tavasz kezdetén össze szokott hajolni; a királyfi a csókolózó fákon jut a túlpartra (A pelikánmadárról).
A napfordulói átkelőhelyek azonban jóval gyakrabban szerepelnek a mesékben. Ennek a fentieken túl más oka is lehet, például az, hogy a Tejút és az ekliptika valóságos kereszteződéseibe az Ikrek és a Nyilas csillagképekbe (utóbb jegyekbe) helyezték a csillagjósok a Nap-Hold találkozások, pontosabban szólva, a nap- és holdfogyatkozások exaltatióját és casusát. A legszebb mesei példák erre a Két egyforma testvér típusú mesékben találhatók. Nap királyfi és Hold vitéz útelágazásnál álló fába szúrják a késüket, majd a maguk útján távoznak (Tündérszép Majlona). A fa minden bizonnyal a világfát, vagyis a Tejutat jelképezi, az elágazó utak az egymástól elváló nap- és holdpályákat szimbolizálják.
A válaszút, "hármas út" [lásd még erről trivial és száz] jelentésére nézve jó példa az alábbi mese: királyfi hármas válaszútnál remetével találkozik, aki a három közül a középső útra küldi. A harmadik útról így beszéli le: "Ki ez útra merész lépnyi, A szárnyas farkas száz darabra tépi!" (A szárnyas farkas.) Az Árgirus [Árgyilus] széphistóriával rokon mese középső útja a napút, harmadik útja pedig a Tejút, mely a "szárnyas farkas"-hoz, azaz a Tejút alsó hasadékában leselkedő Farkas csillagképhez vezet. (Miért van a farkasnak szárnya? Hogy repülni tudjon. Melyik farkas repül? Amelyik az égen található! Miért beszéli rá a hőst a remete, hogy a középső úton járjon? Azért, mert az élet útja az, amelyen az élő Nap jár.) A remete a mitikus átjárókban található kapuőrökkel, útbaigazító mitológiai lényekkel rokon. Ilyen az uráli mitológia túlvilági átkelőhelyén silbakoló vak és kezetlen emberpár, mely a "vak" Orionnal és a szomszédságában lévő valamelyik másik csillagképpel azonosítható. A remete a keresztény Orion, Szent Kristóf legendájában is szerepel; ott él, ahol Kristóf révészkedik. (A révész Orionról bővebben l. a Jelkép-kalendárium vonatkozó fejezeteit.)
Giorgio de Santillana tud az égi folyók összefolyásánál tevékenykedő Kharónok babiloni megfelelőjéről is. Ő volt az "érték és mérték" (me) megtestesítője: Ursanabi, illetőleg az Enuma Elish agyagtábláin emlegetett Nibiru vagy Nebiru (a név jelentése "gázló", "rév", "révész"), mely Marduk főisten egyik ragadványneve volt. A szerző szerint azonban eredetileg azt a helyet (csillagot, csillagképet) jelölte, ahol az ekliptika és az égi Egyenlítő találkozott, s csak azután ragasztották a főistenre, miután rájöttek, hogy ez a hely (a tavaszpont) vándorol.
Mesebeli révész a "félvilág csősze", akihez a zöld dragonyost a lova viszi. A csősz a hőst egy lyukas csónakban a tengeren át a másik félvilág csőszéhez küldi. Tőle tudja meg, hogyan nyerheti el az üvegvárban lakó királyleány kezét (A zöld dragonyos). Csősz a Vega csillag népi neve. Ha az egyik félvilág csősze az Orion, a másik félvilág csősze a Vega, az északi égbolt legfényesebb csillaga lehet, hiszen a tejúthasadék mellett és a napfordulói délkörön ragyog, ahogy Orion is. És ez az a "túlvilági" hely, ahová a hős el akar jutni. Fejér Rozáliát kedvese szintén a vízen túl, a "Fekete-tenger északi oldalában" leli meg (A huszárkatona meg Fejér Rozália). Jánost a Veres-tengeren óriás viszi által a hármas üveghegyhez, onnét hajítja egy bakarasznyi ember Feketevárosba (A fekete kisasszony). Olykor a hősnek is be kell állnia "csősznek", mint Héraklésznek Atlasz (Orion) helyett. Arra nézve, hogy a Nap égitest létére beállhat "kapusnak" egy csillag vagy csillagkép helyett, a manicheusok maguk is szolgáltak magyarázattal: a Napot ugyanis olyan kapunak fogták fel, amelyen át a lelkek elérik a "Fény királyságát". Ennek a metaforának csak úgy van értelme az adott szimbólumrendszeren belül, ha feltesszük, hogy a Nap akkor lesz kapuvá, amikor az "Ég Kapujá"-ban, azaz a Tejúton tartózkodik. És valóban: a késő antik túlvilághit felfogása szerint a lélek a Napból lép a Tejútra. Mesei példák: Aranyhajú Nemtutkát a király kertajtóba teszi felvigyázónak (Nemtutka). Nemtutka és megfelelői e kert (paradicsom, tündérország), másutt a már említett cintányér szélén körbelovagolva fedik föl kilétüket. Poklokat megjárt öreg katona, mint Héraklész, a mennyországban ideiglenesen kapus lesz Szent Péter helyett (A katona és az ördög típusú mesében). L. még a héraklészi mondakörből szintén ismert pokolban marasztó széket ugyane típus keretében, vagy a Naphoz vezető utat keresztező nagy víz (folyó, Holt-tenger, Fekete-tenger) csónakba ragadt, helycserére váró "atlaszi" révészét az Aranyhajú ördög típus meséiben. Orion szerepkörében Szent Kristóf is feltűnik egy legendamesében mint révész, egyszersmind "félvilági csősz". Miután átviszi Jézust a folyón, a mese szerint jutalmul a föld kulcsát kapja. (Kristóf a föld kulcsát kapja. A mennyország kulcsa a mesében is Szent Péteré.) A föld ez esetben talán az "alsó föld"-et, az alvilágot jelenti, vö. Jézus Péterhez intézett, a kulcsok átadásakor mondott szavaival: "...és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat" (Mt. 16, 18).

Folytatás:

Más példák: a hősnek az ördögtől az aranyfejkáposztát, aranydiót, arany kisgyermeket kell elhoznia (mindhárom Napjelkép). Előbb az ördög tengerlépő cipőjében jő s megy a két világ közt, másodjára a tengerütő pálcával üti meg a vizet, az kettéválik, s száraz lábbal kél át rajta (Zsuzska és az ördög). A Vasfejű farkas-típus egy délszláv meséjében a hősnek Napanyja vörös kendőt ad, ha a vízre csap vele, az kettéválik, úgy megy át rajta. Román változatban Szent Vasárnaptól egy övet(!) kap, annak segítségével kel át a tengeren a pokol császárnéjához. A mesebeli pálca, ami kettéválasztja a tengert ugyanaz, amellyel Mózes nyitott utat a Vörös-tengeren népe számára (Kiv 14, 16), és aligha tévedek, ha a "Tejutat nyitó" Orion övével azonosítom (az Orion övcsillagainak [Háromkirályokon kívüli] népi magyar nevei: Aranypálca, Bírópálca, Inzsellérpózna, Jákób pálcája, Juhászbot, Kampófa, Koldusbot, Pásztorbot, Szent Ilona pálcája, Úr pálcája).
A mesebeli varázspálca hidat is tud verni a vízre. Boszorkány botjával a tóra vág, azon híd terem, így tudja elrabolni országába a túlparti kisasszonyt. (Mese a Hëlënárul. Hëlëna Tündérszép Ilonával azonos, Tündérszép Ilona pedig a fent említett Szent Ilonával, ez utóbbi ezért is kaphatott helyet Orion nevei között.) Királyfi királykisasszonytól ("Szent" Ilonától!) aranypálcát kap, azzal folyóhoz jut, aminek túlpartján az ég kárpitja föllibben és leereszkedik. A folyó felett a halhatatlanság királynéjának kastélya lebeg. A királyfi a pálcát pallóvá változtatja, azon a kastélyba megy. (A halhatatlanságra vágyó királyfi. Aranypálca = Orion öve, palló = Tejút, folyó = az ég "tengere", lebbenő égkárpitok = a Tejút szümplegádokja, lebegő kastély = valamelyik Sarkcsillagra "akasztott" circumpoláris csillagkép.)
Hogy hol is található a mesebeli híd, azt A pelikánmadárról szóló mese sejtetni engedi. Hőse a ganédombba (alvilágba, a tejútistennő végbelébe) 7 ölnyire temetett félig rothadt csikóból aranyszőrű táltost csinál, az gazdájával fellegekbe, Holdba, Napba, Fiastyúkba s onnan a "hídra" ugrik. A táltos a lelkek szferikus lajtorjáján szökell az égbe. A Fiastyúk előtt minden évben elhalad a Nap, s onnét lép a Tejútra.
A híd, gyalogút, vízi út két végén találhatók a mondott kapuk, óriás, csattogó fogsorú szájra emlékeztető hegy- és tengerszorosok, melyek az égen is láthatók. Egyikük a kapu formájú Ikrek csillagkép, a másik vele átellenben a Tejút "szümplegádok közé szorult" hasadéka. A fekete város előtt egy szörnyű nagy ember száján lehet csak keresztülmenni, feltéve, ha hízelegnek neki (A kiráfi mëg a tündérkisasszoñ). A metaforához persze vadregényes tájak szolgáltak mintául, éppúgy, ahogy a szümplegádokhoz a Boszporusz-szoros. Magyar népmondában például a Vág folyó "veszett sziklái" adtak alapot e képhez: egykor dühös óriás honolta e helyet, s rémes feje meredt ki a vízből, ölnyi hosszú fogaival, az arra átmenők talpai köteleit szétharapva, azokat mindenestül elnyelte; egy napon egy jámbor remete (...) megátkozá már messziről a prédájára károngó óriást, mire az kővé vált ugyan, de maig is mint szikla áll kiemelkedve a habokból, s mint éles fogakat messze kinyújtja hegyes rovátkos csúcsait a folyóba..." (Ipolyi 1854: 117. Lám, remete ebben a történetben is szerepel!) A csikorgó foghegyeknek felel meg az a hely, ahol két hegy taszigálja egymást (A két testvér), ...hol fa verekedik fával, kő kővel, víz vízzel" (Borsszemvitéz és Szép Júlia...), hol kasza forog a nyíló ajtó mögött (Tündérszép Ilona), hol domb, hegy hasad (Egy szegény halászról). Számos részlet árulkodik arról, hogy a szóban forgó kapuk a Nap útján nyílnak, csukódnak, és nemcsak a mítoszokban, hanem a mesékben is.
A kapu kinyitása varázspálcával például a nyári nappálya-Tejút kereszteződéssel hozható összefüggésbe. Egy lélek, akit túlvilági útján a hősnők követnek, nyomukban a hőssel, aranyvesszővel megüt egy sziklát, az megnyílik. Benne pompás termek 12 tündérfiúval (A láthatatlan juhászfiú). Királyfi kalapáccsal sziklára sújt, az megnyílik, és belőle életvíz fakad (Emberevő leány. Vö. Mózes, Tishtrya, Mithra, Szent László vízfakasztó csodájával; ez a motívum is Orion "tejútütő" pálcájára megy vissza.) A téli kapura utal viszont a Der Pilger című német mese mozzanata: nyíló, csukódó hegy belsejéből sas hozza fel a halhatatlanság vizét. A metafora a tejúthasadékból felröppenni látszó Sas csillagképre vonatkozhat.
A napjáráshoz igazodik a kapunyílás időpontja. A Hűtlen anya vagy nővér típus egyik meséjében az óriás hegy, mely alól életvize buggyan föl, délben emelkedik föl; egy másik óriás hegy, mely alól halál víz fakad, éjfélkor nő ki a földből. Altaji mesében az égig érő száj naplemente után nyílik ki (Täkäbäi Märgän); az egyiptomi Nut is napnyugtakor kapja be a Napot. A tengermelléki fák, füvek, kövek, habok verekedése csak délben szünetel, akkor lehet a köztük támadt résen átosonni (Borsszemvitéz és Szép Júlia...).
A kapuőrző állatokról: Szépasszonyhoz a hős csak úgy juthat be, ha a kapujában strázsáló két oroszlánt megöli. (Az aranyfogú testvérek. "Szépasszony" a tejúthasadékban lévő Skorpió csillagkép ragyogó vörös csillagát, az Antarest személyesíti meg. A csillag magyar népi neve hajdanán Szépasszony-csillag volt.) A hős az ördög városának kapujában óriás őrt talál, aki kéri, tudja meg, meddig kell még őrt állnia (az óriás őr a "másik félvilág" csősze, vö. a fél világok csőszeiről írtakkal); majd nagy "csinyált oroszlányok" közt bemegy (Malmeduczi József). Banya birodalmának határán híd vasból, a Skorpióban regnáló Marshoz illően, hídfőjét két fenevad vigyázza (mint a kőoroszlánok a Lánchidat). Szép Miklós a torkukba egy-egy bárányt vet, egy harmadikkal összeveszejti őket, így átjut (Szép Miklós). Vándorló herceg a "szívóhegyen" túl kastélyhoz ér. Kapuját szaturnikus sárkánykutyák őrzik (a perzsa mitológiából ismert szimurgok, amilyenek a honfoglalás-kori bezdédi tarsolylemezen is láthatók). Meg kell ölnie őket, hogy a rab királyleányhoz bejuthasson (Brunsvik). E mese változatában a hős alvilági palotában a sárkányok közt ülő, velük egyformán "öltözött" szerelmesét nem ismeri föl (Az elátkozott királyleány).
A paloták kapuit, a hídfőket egykor valóban "csinyált" állatok őrizték, s ugyanezért faragtak fenevadakat a trónszékek karfáira. De őrállatokat képzeltek eleink a Nap égen és a horizonton lévő kapuikba is (lásd képet ahet).
Napra utaló motívum, hogy a hős érkeztekor, még inkább győzelmét követően a fekete vár, város kivilágosodik. Ennek a képnek asztrologikus-alkimista változata: János királyfi az Ólombarát küszöbét bearanyozza (Nap, Hold, Csillag kiszabadítása). Ugyanígy cselekszik Az ólombarát című mese hőse is. Az ólom a Szaturnusz fémje. A Juhenes című meséből tudjuk meg, hogy az ellenség, akit itt Kanbarátnak hívnak, a küszöbben tartja erejét. A Szaturnuszt az asztrológia a "Küszöb őré"-nek nevezi; nyilván azért, mert a téli napfordulói átjáró jegyében, a Bakban van "otthon".
A mesebeli napkapu igazi, zsanéros forgóajtó is lehet. Fából-faragott Péter a házkapu sarkába ujját két helyen beüti, mint egy faszeget. Erőntúlvaló 3 ördög kezét az ajtó sarkánál lévő résbe téteti, majd az ajtót becsapja. Ez utóbbi képpel rokon a "fába szorult féreg" mesemotívuma (Az ördög furulyázni tanul típuscím alatt): ördög, sárkány, medve, tigris, farkas kéri a hőst, tanítsa meg furulyázni. Ez a szörny mancsát valamilyen ürüggyel fa hasítékába vagy ajtórésbe szorítja, majd megöli. A motívum mítoszi párhuzamát az uráli napisten "életrajza" is őrzi. Világügyelő Férfit, az égből letaszított árvát előbb nagybátyja, később "az orosz", majd "a szamojéd" kínozza. Így például "az orosz" a gyermeket a küszöb alatt, az ajtó sarokvasában tartja (a régészet tanúsága szerint építőáldozatul eleink küszöb alá gyermekeket temettek). Ó-Egyiptomban az egyik legpokolibb túlvilági bűnhődésnek azt tartották, ha a halottból odaát ajtósarkot csinálnak, amit úgy kell elképzelnünk, hogy a sarokvas a szemgödrében forog. Ez a kép a Sarkcsillagon forgó világtengelyre is vonatkoztatható – a "SZEM" ez esetben is csillagot jelenthetett –, de a naptári kapuk valamelyikére úgyszintén. Elsősorban a télire mint alvilági ajtóra, hiszen ez alatt látható az égen a "fába szorult toportyánféreg": a Farkas csillagkép a tejútfa alsó hasítékába akadva. Hogy erről lehet szó, azt mutatja A világlátott királyi vitézről szóló mese rokon motívuma: Csóré királyfi társával odvas fába bújva égig érő, nagy szájú óriást látnak, amint tekergőzve szopja az elrabolt leány vérét. Csóré letépi a saját ujját, és az óriás szeme közé vágja, úgy, hogy kifolyik a szeme. A faodú a tejúthasadék, az óriás (szája) az alsó kapu, a szemébe vágott nagyujj az ajtózsanér-metafora változata.
A mondottakat igazolja, hogy Rómában párban tisztelték Janust az év téli kapujának istenét (lat. ianua, "ajtó") Cardával, a nyári kapu sarkának istennőjével (cardo, "sarokvas"). Ennek nyomán került a két János szent ünnepe is a téli és a nyári kapuba (János evangélista dec. 27.; Keresztelő János jún. 24.).
Mindebből adódik a következtetés; ha a mesehős naphérósz az ég (év) ajtaja, kapuja vagy ajtajainak sarka is lehet, de legalábbis "zsanérujjai" vannak, az azt jelenti, hogy nemcsak közlekedik rajtuk, hanem ő az, aki az ajtót, végső soron az időt és a teret forgatja. Egy naiv geocentrikus világképben ez így is van, amennyiben az időmérés legfőbb letéteményese végső soron mégiscsak a Nap, és a régiek föl sem tételezték, hogy a mindenség magától forog körülöttük. Azt hitték, hogy a világ malmát [Hamlet malma], aminek a tengelye a Föld közepén megy keresztül, az ekliptika peremén keringő planétaisten forgatja, mint egy kézimalmot. A kézimalmot a peremén lévő fogantyúval hajtották. Fentebb ugyan Khronosz-Kronoszt, azaz Szaturnuszt neveztem az idő forgatójának, de azt is jeleztem már, hogy a mitológiai hagyomány a Szaturnusz bolygóban egy nagyapakorú, egykori napisten megtestesülését látja. A mítoszok ifjú Napja megöregedvén előbb Jupiter atyává, majd Szaturnusz nagyapává lesz.
Az eddigi példákban lehetséges változatként többször fölmerült már, hogy kapu, átkelőhely "középen", az ég sarkán is van (gondoljunk a folyó felett lebegő, csillagról csüngő, forgó (!) tündérvárakra, illetve kapuikra). A két értelmezés nem zárja ki egymást, a régiek valóban úgy hitték, hogy a 4 naptári (égtáj-) kapun kívül "középen", az égi sarkoknál, a zeniten és a nadíron is átkelőhelyek vannak, melyeket az "elhunyt" Nap lelke úgy használ, mint a naptári kapukat az "élő" Nap. Jó példa erre Pétör halász meséje. Pétör a maga építette arany gyalogúton kastélytól kastélyig (a Tejúton az egyik napfordulói kaputól a másikig) Krisztustól kapott szamáron megy végig. Útközben a szamár egyszer csak megáll, a patájával dobbant. Erre kinyílik egy kis ajtó, amelyben az Úristen és Szent Péter áll. (Szent Péter, aki maga is halász volt, a mi Pétör halászunknak úgy "égi mása", ahogy a napisten a naphérósznak.)
A Jankalovics című mesében 5 égtáj együtt szerepel. Aranyhajú gyermekeknek, "hogy a sík föld még szebb legyen", a forró tengerek közül (délről) aranyvárat, a veres tengerek közül (nyugatról) aranysátrat, a jeges tengerek közül (északról) aranyhidat, a zöld király kertjéből (keletről) annak 24 aranyalmafáját, végül a fekete tengerek közül (a nadírról, a déli égbolt sarkáról) muzsikafát kell elhozniuk. Ez utóbbihoz át kell kelniük Világvámja száján (vagyis a Tejút hasadékán le kell menniük a déli égboltra, a muzsikafa, a világtengely gyökereihez). Az "ötösség" a mese keleti eredetére vall. Kínában a kelet égtáj "elemi" jelképe a fa, színe pedig a zöld [lásd erről még elementál]. A világtengelynek azért muzsikafa a neve, mert forog, s forgás közben nyikorog.

Molnár V. József Világ-Virág című könyvének 137. oldalától foglalkozik a kapuval, azok közt is a székelykapuval.

Lábjegyzetek