Kéz

Péterfai János Baráth Tibort idézi:

A magyar Kéz, régiesen Kete, az egyiptomiban és sumérben Ket, ugyanez a szó a vogulban Kat, osztjákban Ket, cseremiszben Ked, votjákban Ki, lappban Ket, észtben Keszi, finnben Kete. Ezek a tanúszavak azt mondják, hogy a balti és urali nyelvek nagyszerűen beilleszkednek a magyar ősnyelv családjába, azok is a Régi Kelet gyermekei.

Kéz szavunk éppúgy levezethető két szavunkból (kéz kezünk van^[1]), mint köz a kötből.
A kéz, kész, továbbá kezdet szavakról Péterfai János írt. Kacs szavunk, mint látjuk, a kéz szó változata:

Egyik kéz szavunk a Ka, amely a Kacs, Kacsó nevek alapszava. Van egy Ke formájú kezet jelentő szavunk is, amely a Kettő alapszava, a minoszi Krétán Ke-to volt a formája Kettő jelentéssel. Mindkét szó, a Ka és Ke is, a Kő szócsoporttal kapcsolatos. A Ka a hattiban Kéz, fontos alapszónak látszik. Eszerint a Kéz, Kész és sok rokona a Két, Kettő fogalmat is tartalmazza, a kőeszközök készítését két kézzel végeztük. Ellenben sutácska a kezünk, legtöbbször, ha csak egy kézzel dolgozunk. A félkéz, félkar eszmeisége nagyon ősi.

Amiről közvetlenül kéz kapcsán nem írt (SU és sugár kapcsán igen), hogy a kéz a Napisten keze (mit alátámasztani látszik, hogy a Nap címnél is szereplő adat szerint a dakota/lakota nape = kéz).

Jankovics Marcell A Nap könyve...

...című könyvében is írja:

A kéz később valóban napjelkép lett. Szimbolizálhatta magát a sugaras napkorongot, a napsugarat, a legfőbb istenség kezét, amivel a teremtés műveként kimérte a világot (az ősi mértékegységek testre szabottak, a nevük is mutatja; hüvelyk, tenyér, arasz, könyök, öl, láb, lépés); vagy amivel a napisten számol, ír, fegyvert forgat, és amiből ajándékait osztogatja. A perui inkák az újévi "Új Tűz" szertartás alkalmával a napsugarakról – gyújtott tűzre azt mondták, hogy a "Nap kezéből" származik.

• Könyve 155. oldalán más kultúrákból is tallóz.

Ahol a madár se jár című könyvében pedig:

A mesehős naphérószi ismertetőjele, hogy ő a legerősebb a világon. A Nap ereje a sugaraiban, a mesehősé rendes körülmények között épkézláb emberhez illően a végtagjaiban van. Tudjuk viszont, hogy a régiek kéznek, lábnak, fallosznak, illetőleg hajnak, szakállnak képzelték a napsugarakat.

Ahogy a Napisten (illetve Nimrud) fallosza a penis is, és karja is visszavezethető Napnévre (KAR, továbbá KER, kör), úgy a kéznek is kell, hogy legyen Napnevet jelentő előképe.

Amennyiben rokonításokkal próbáljuk felderíteni a kéz szó kilétét, hasonló a gaze, Géza neve és a geci szó is.
Ezen a ponton az is érdekes, hogy Pap Gábor adata szerint a kéz a lélek közvetlen, a beszéd a közvetett megnyilatkozója.

Robert Brown Jr. Primitive Constellations of the Greeks, Phoenicians and Babylonians c. könyvének (második kötetének) 197. oldalán a török-tatár qis, qiz = tűz, melegség, vörösség és az ujgur qis = tüzes szavakat hozza fel, melyek bővítményes formái persze a gazella és más címnél már taglalva voltak vörös, piros kapcsán.

Hasonló név lehetne még az etruszk (lemenő) Napisten Cautha neve, de nem bizonyító értékű. Ott, nevénél, kutya is szóba került. Márpedig a kutya az, akinek négy keze vagy négy lába van. A négy a keresztrefeszített Nap száma.

A K-Z, K-SZ vázú szavak is a hatalmas K-T szóvázú (melyeket lásd eddig összefoglalva de legalább is említve KU és HAT) szócsoport tagjai. A K-T szóváz kifejezi, hogy minden össze van kötve, minden kapcsolatban áll mindennel.
Magyar Adorján Ősműveltség PDF-ének 718. oldaláról származó sorait lásd kezd.

Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban...

...című könyvében a kéz szimbolikáról illetve a hatalmi jelbeszédben való értelmezése kapcsán írja:

A kéznek külön kultúrhistóriája van a hatalomvágy formanyelvében. Hiszen közvetlenül a kéz az, amely az ember hatalmaskodásának végrehajtó szerve. Ennélfogva például a római hadsereg alapsejtje a "manipulus", amely szó a manusból (kéz) ered, s ennek megfelelően a jelvénye is egy rúd végére tűzött bronzkéz. De Közép-Ázsiában is a kéz a legprimerebb hatalomnak, a tulajdonjognak a jelvénye: az ötujjú kéz különböző formái, a tamgák, mindmegannyi tulajdonjegyek vagy címerek. A szultán pedig sajátos kézjegyével, a tughrával fejezi ki hatalma teljességét az aláírandó okiratokon. A középkorban pedig a vásári helyeken a piactéren minden vásárnapon feltűnő utcaszegletre illesztették ki a vásárjog birtokosának, tehát a királynak, a városnak vagy a kegyúrnak hatalmi jelvényét, a páncélos öklű kart.
Ha a római úr fel akarta szabadítani a rabszolgáját, akkor előrenyújtotta kiterjesztett kezét, s a rabszolga utoljára elvonult e védő kéz alatt. Ezt a szertartást úgy hívták, hogy manumissio, a kéz alól való elbocsátás. Ebből eredt egyáltalán a búcsúzás, a megáldás gesztusa is. S az elbocsátott rabszolga aztán megcsókolta a kezet, amely őt eddig védelmezte (protegálta), s ez a modern kézcsók egyik eredő forrása.
A kéz körül aztán külön hatalmaskodási játék fejlődött ki. Az egyik ember találkozik a másikkal, kihúzza kezét a bőrruhája vagy tógája alól, hogy megmutassa, nincs nála veszedelmes, orgyilkos tőr. Hogy a másik jobban higgyen neki, odanyújtja neki a kezét, amit a másik hasonló gesztussal viszonoz. Ebből fejlődik a kézfogás: a barátság szimbóluma, egyenrangúak köszöntése. Mert ez a gesztus egyúttal azt is jelenti, hogy "felmutatom a kezem, lásd, nincs megkötözve, tehát szabad ember vagyok". Igen ám, de a perzsa s az ebből fejlődött bizánci udvari etikett szerint a fejedelmen kívül nincs szabad ember, a többi mind csak rabszolga. Minélfogva nem illik a kezet az uralkodójelenlétében mutogatni. Ezért van az, hogy a ravennai Justinianus és Theodora mozaikon az összes udvari urak és dámák a ruharedőik közé rejtik a kezüket. Viszont az újabb korban, amikor a zsebbe rejtett tőr veszedelmessé válhatott volna a magasabb rangúakra nézve, úgy illett, hogy a kéz ne rejtőzzék a zsebbe. Minélfogva ma sem illik – legalább Európában nem – a nálunk magasabb rangúak előtt zsebre vagy pláne nadrágzsebbe tett kézzel állani. Sőt a háborúban ez a gesztus ("lásd, nincs fegyver nálam!") már odáig ment, hogy a feltartott fegyvertelen kéz egyáltalán a megadás, a rabságba vonulás jele volt.

Érdekes, hogy kezel (orvosilag is) szavunk rámutat, hogy a kéznek gyógyító ereje van. A magyar szavak beszédesek, csak nem vesszük észre.

Kiss Dénes is írja:

Aligha titok, hogy a "kezel" szavunk azt az ősi, kézrátételes-gyógyítási módot őrzi, amit manapság újra kez-denek divatba hozni. Azaz, akit az orvos gyógyít, aki orvosi kezelésre jár, azt az orvos "kezeli". Ha rosszul gyógyítják: azt is mondják: "elkezelték".

Jankovics Marcell...

...kissé szkeptikusan írja:

A megnyugtató kéztartás (abhaja mudra), amellyel a Buddha naprozettás tenyerét mutatja, szintén Napjelkép. A nagy tanító brahmanista napistenektől, például Szúrjától örökölte. A kézrátételnek tulajdonított gyógyító hatás, aminek önszuggesztióból származó eredményességét nem akarom lekicsinyelni, a kéz = napsugár szimbolikus megfeleléséből eredhet. Ezzel magyarázhatók Illés és Jézus csodálatos gyógyításai. (A régiek csak a "Nap véréből valók": sámánok, főpapok, királyok kezének gyógyító erejében hittek. Az európai uralkodók a XVIII. században még "gyógyítottak" így.)

Tenyér szóban szintén a (Nap)isten TEN neve van meg.

Lábjegyzetek