Habsburg

Kubínyi Tamás több ízben kitért arra, hogy a Vatikán titkos levéltárában járva véletlenül talált rá Habsburgokkal kapcsolatos információkra (nem ezért ment oda ill. nyert – csodával határos – bebocsátást oda).
Ezen Őszi szemeszternyitó című ÁKA előadásban Kubínyi Tamás 43:20-nál mondja el gyorsan Ferenc József pedigréjét: honnan, milyen zsidó háttérből jöttek a Habsburgok és hogy jutottak el oda, hogy császárt és pápát is ők adhattak. Alapvetően pénzváltó família.
Szöllősi Ildikó említi egy műsorában, hogy a római zsidó származású Habsburgok Svájcba kerültek, majd a Fuggerek pénzén szerzik meg Ausztria majd Magyarország trónját.

Somplákné Karaffa Katalin Közeleg a haza-tér-és-idő?...

...című Ősi Gyökér 2005/3. sz. megjelent cikkében is leírja:

A Habsburgok származása megint csak nem kétséges. Hiszen IX. Leo pápa bankárától, a pápa nógatására kikeresztelkedett, és a keresztapa – pápa által a keresztségben a Benedictus Christianus nevet kapott Pierleone családból származnak. Fajtabéli pribékjeik, udvari történészeik tovább "munkálkodtak" a magyar nemzet megsemmisítésén (Hunsdorfer, Budenz).

Ezen ÁKTV műsorban 00:43:44-től a zsidó Habsburgokról volt szó.
A Habsburgok Róma zsidó gettójából[1] származnak és soha nem tagadták meg zsidó gyökereit. Maga Ferenc József is, amikor Jeruzsálembe látogatott hitsorsosaival, a városkapu előtt találkozott és ők vezették be a siratófalhoz. A korabeli jeruzsálemi lapok cikkeiben Ferenc József maga is elismerte a zsidó vért. Ugyanakkor amikor a Conversations Lexicon megjelent, amelyben a zsidó hitről a kereszténységre áttértek neve a maga teljességében a Habsburgokkal együtt megjelent, akkor a bécsi titkosszolgálat felvásároltatta és bezúzatta az összes példányt. De ezzel is igazolást adtak arra vonatkozóan, hogy zsidó származású keresztényként nem tudtak kereszténnyé válni.

Szabadkőműves címnél álló C. Knight és R. Lomas féle adatok szerint a Habsburgok is a Dávid-féle zsidó vérvonalhoz tartoznak.
A Habsburgok zsidóságát az is bizonyítja, hogy a szemitákra jellemző belterjességet gyakorolták. Gyakori volt az unokahúgokkal és más közeli családtaggal való házasságkötés és az abból származó utód. Ezen oldalon bőven látunk képeket a megannyi torz, elsősorban állaikra fókuszáló Habsburg-pofáról.
KT friss műsorában azt mondja, hogy nemcsak a csontszerkezetben, hanem a belső szervekben is anomáliákat mutattak ki.

Nemcsak (bizonyítottan) Fráter Györgyöt, hanem Zrínyi Miklóst, gróf Széchenyi Istvánt (hazugság, hogy öngyilkos lett volna) és sokakat még ők tettek el láb alól.

Amennyire én látom, a Habsburgok (ahogyan a későbbi Österreich: Keleti Birodalom név is mutatja) tulajdonképpen másrészről annak a Nyugat-Római Birodalomnak a folytatása, amelynek Velencés Péter István halála után felajánlotta Magyarországot tartományául.

Kubínyi Tamás egy műsorában azt mondja, Habsburg Ottó és apja, IV. Károly bevallotta, hogy (Trianon idején) a Habsburgok a zsidó nagytőkével és a szociáldemokrata (később kommunista) oldallal szervezkedtek Magyarország tönkretételére.

Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban...

...című könyvében írja:

Habsburg IV. Rudolf nem tudott azzal megbékélni, hogy nem őt választották meg német királlyá. Ezért kancellárjával, gurki János püspökkel egy állítólag Caesartól származó okiratot hamisíttatott, amely szerint a Habsburg-család tagjai nem egyszerű hercegek, hanem főhercegek, akik közjogi minőségükben függetlenek a mindenkori német királytól (s csak családi törvény szerint függenek tőle abban az esetben, ha a német király maga is a Habsburgok közül való).

Habsburg kultúrpolitika

A magyar őstörténet Habsburg-ház általi hamisítása

A finnugor elmélet alkotói és mellette kiállói politikai háttere: zsidó címnél lásd.

Hogy jutottak a Habsburgok a magyar trónra?

Az 1505-ös Rákosi végzés kimondta, hogy a magyarságnak csak magyar vérből való királya lehet. És persze hogy nem ez történt. A Jagelló-Habsburg házasság révén (II. Ulászló felesége volt Habsburg Mária) a Habsburgok ármánnyal és csellel megkaparintották a magyar trónt és 400 éven keresztül gyarmatosították Magyarországot.
Egy másik műsorban is elmondja, hogy a Habsburgok házassági szerződésre hivatkozva szerezte meg a trónt.

Mátyás megmérgezése cím/alcímnél is szóba került a téma. Az ott állott sorokat itt folytatom Kubínyi Tamás adataival:

Ezek a dolgok máig nincsenek igazán feltárva, sőt elvannak maszatolva. Mert hogyha mondjuk a kisdiákoknak tanítanák, hogy Mátyás királyt 1490. április 6-án megmérgezték, akkor a kisdiák feltenné a kérdést, hogy igen és ki mérgezte meg? És akkor elkerülhetetlen lenne a válasz, hogy a Habsburg mérgezte meg. És a Habsburg a továbbiakban a magyar trón elfoglalására mindent megtett.
[...]
Mátyásnak ellensége, Habsburg Frigyes német császár, a tehetségtelen hadvezér aki félti a Habsburg birodalmat Mátyástól és Mátyás európai népszerűsége is rendkívül zavarja, egyben Magyarországot meg akarja szerezni. Na most Mátyás viszont törekszik a Habsburg trónra, ezért köt szerződést Frigyessel. Örökösödési szerződést köt még az első fia születése és a koronázása előtt és mégis ugye az a furcsa helyzet állt elő hogy a végén a Habsburg arra hivatkozik, hogy ő jogosan örökli meg Mátyás trónját. És hogy Habsburg Miksa római király, Ulászló cseh király, János Albert lengyel herceg és aragóniai Beatrix királyné közül Habsburg Miksa lenne az első, aki a magyar trónnak az örököse. Egyetlen probléma van ezzel a négy névvel. Egyiknek sincs köze a magyarsághoz. Mindegyik hódítóként lép fel és nekünk magyaroknak mindegyik a kárunkra tör. És ez a szándék, ez a gondolkodásmód a későbbiekben be is bizonyosodott, hogy tragikus következményekkel jár a magyarságra.

Az Ősi Gyökér 1974/2-6. sz. megjelent Hej Bakócz Tamás című cikkben írja a szerző:

Mátyás halála után mindaz a szervezett szándék, mely megvalósítás előtt állt, a judai-kereszténység bosszúideológiájának lett áldozata. A Jagellók alatt pedig teljes erővel megindult az új "gyarmatosítás", melynek végső szándéka a Habsburg uralom Magyarországra való kiterjesztésében érte el csúcspontját.

Bakk István A főnemesség székesegyházi építkezései...

...című az Ősi Gyökér 2017/3-4. sz. megjelent cikkében írja:

Az 1505. évi országgyűlés határozata az, hogy a jövőben kizárólag magyar családból választanak uralkodót a rendek. 1526. október 14-én a Tokaji országgyűlésen ezért választották Szapolyai Jánost királynak, ami a magyar alkotmányosság jegyében az összes rendek jelenlétében történt. Törvénytelenül megválasztották a nyugati országrészben I. Ferdinándot királynak és a hatalmának biztosítására bevezette az indigénia, a honfiúsítási intézményét, ahol az idegen eredetű családok a rangjukkal váltak a magyar királyság vezetőjévé és birtokosává.

Bakk István Miért apostoli királyság Magyarország 2. rész...

...című az Ősi Gyökér 2013/4. sz. megjelent cikkében bővebben:

1526. december 17-én Pozsonyban az országgyűlés nélkül csak 13 magyar főúr választotta meg Ferdinándot királynak, ami tulajdonképpen törvénysértés, mert ez az, ami ellentétes volt az 1505-ös országgyűlési törvénnyel. Bátori István nádor is törvénysértést követett el, mert sikertelen volt az országgyűlés összehívása a törvényes uralkodóval, János királlyal szemben. Az 1505-ös országgyűlés kimondta, hogy idegen uralkodót nem választhatnak. A pozsonyi országgyűlésen tehát csak 13 magyar főúr maradt, akik törvényt szegtek és megválasztották Ferdinándot.
II. János uralkodó címében megtaláljuk a rex electus-t, ez az országgyűlés királyválasztó jogából ered. A váradi egyezmény nem írhatta felül az 1505-ös országgyűlést. Ferdinánd ezt a titkos váradi egyezményt mutatta meg a szultánnak, hogy nem tisztességes diplomáciai eszközökkel hátha sikerül elmozdítania az apostoli joggal rendelkező János királyt.
[...]
Az erdélyi nemesség az illegitim Habsburgok női ágát sem látta szívesen a trónon. Az erdélyi főnemességet kizárták a felsőházból, pedig ők történelmileg is kapcsolódnak Fráter Györgyhöz. A főrendházi tagsághoz csak egyéni császári adomány alapján juthattak az erdélyi családok. Így kizárták az erdélyi és székely ősfőnemességet a választásból. De még így is erős ellenszenvet váltott ki Mária Terézia megkoronázása. A női koronázást az erdélyi, királyt választó családok sem támogatták. Az apostoli koronával nem lehet női fejet megkoronázni, egyazon Szent Korona – jogi probléma állt elő, mint I. Nagy Lajos király időszakában. A Mária Terézia apostoli Koronával való megkoronázásával előállott jogsértést a fia folytatta az illegitim uralkodással, aki széjjelverette a történelmi magyar alapítású pálos rendet, amely a magyar történelem kontrollját is ellátta, így nem volt akadálya annak, hogy végleges torzítás kerüljön a magyar történelembe, és tovább folytatódhasson az ország etnikai átrendeződése is. Szent Korona nélkül (kalaposként) és a nemzet eredetének megváltoztatásával nem gyakorolhatja az apostoli jogot és a Hunyadik valós származás eltitkolásának, majd torzításának, egyenes következménye volt az első világháború, magyarságra történő áthárításának. A jogsértés leállítása akkor történt meg, amikor a magyar nemzetgyűlés az erdélyi gróf Bethlen István miniszterelnök kezdeményezésére a Habsburg-Lotaringiai házat trónfosztotta az országot ért való felelősségük miatt 1921. október 20-án.

Fister Mária Magdolna II. Lajos király halála...

...című az Ősi Gyökér 2018/1-2. sz. megjelent cikkében írja:

I. Ferdinándot csak a korona megszerzése érdekelte. A Mohácsi csata napja a dunai Habsburg Monarchia "születésnapja" lett. A nemzet, az ország érdeke, megmentése, felvirágoztatása egy cseppet sem foglalkoztatta I. Ferdinándot. Uralkodása idején ígérgetett, sarcolt. Uralkodásának keserű eredményét a felvidéki magyarok máig érzik. Mert magyar királyként űzte, irtotta, rabolta, sarcolta az északi megyék (és mindenütt, ahol nem volt jelen a török, mert a törökkel nem csatázott!) minden nemű, rendű és rangú lakosságát. Így az ott akkor még elő magyar tudatú szkíta, hun népeket és az akkor már számottevő tót, mára szlovák népességet is. Sok esetben találkozom ma (árva-, liptó-, túróc-, szepes-, sáros vidékén) múzeumi, várbeli tárlatvezetés közben azzal a (téves) magyarázattal, és az ebből eredő barátságtalan, ellenséges, megvető magatartással, hogy ott akkor a magyar király harcolt a szlovák nép ellen. I. Ferdinánd király uralkodásának ez a máig ható káros következménye!

Pap Gábor családi maffiának aposztrofálja a Habsburg bandát, amely a Pragmatica Sanctio keretében a Habsburgok leányági örökösödési szerződését ("törvényét") alkotta, a minden magyart kiirtani kívánó Mária Terézia törvénytelen trónra jutásának érdekében.

A Habsburgok belőlünk gazdagodtak

Egy kiállítás kincsei – A bécsi Kunstkammer világhírű gyűjteménye vajon még mennyi eltulajdonított magyarországi értéket rejt? címmel Csurka Dóra írt egy cikket:

Évekig tartó felújítási munkálatok után, március 1-jétől újra látogatható a Habsburgok kincseskamrája, a bécsi Kunstkammer. Húsz teremben kétezernél is több rendkívüli arany- és ezüsttárgyat, műkincset csodálhatnak meg az érdeklődők a Habsburgok évszázadokon át tartó gyűjtőszenvedélyének köszönhetően.
assets/Habsburg_image1.png

A nagy művészettörténeti esemény nem feledtetheti, hogy az összesen mintegy nyolcezer darabból álló különleges gyűjtemény háromnegyede továbbra is rejtve marad a nagyközönség elől, mint ahogyan az a tény is, hogy ennek a világviszonylatban is rangos kollekciónak egy részét a 16-17. században ellopott páratlan magyar kincsek alkotják. A tárgyak többségének beazonosítása – gondolom – mára lehetetlen, hiszen a Habsburgok évszázadok óta gondosan ügyeltek arra, hogy az eredetet bizonyító megkülönböztetéseket eltüntessék.
A magyar régmúlt meghamisítása és európai hegemóniájuk biztosítása érdekében loptak, aztán fúrtak, faragtak, kapartak... (Elég csak a Szent Koronán elvégzett barbár műveleteikre – Szűz Mária képének felcserélése Dukasz Mihályéval – vagy a Képes Krónika nekik nem tetsző részeinek kikaparásaira gondolni.)
Évszázadokon keresztül áramlottak magyar műkincsek Bécsbe, máig nem alakult azonban magyar tudósokból, szakértőkből álló vizsgálóbizottság a tanulmányozásukra, de 1932 óta komoly kísérlet sem történt a Habsburg família által eltulajdonított kulturális örökségünk visszaszerzésére.
"Egy szerencsétlen órában a Habsburgok becsempésztettek az országba. Nem hívattak, hanem a szó szoros értelmében becsempésztettek. És e pillanattól kezdve ránk zúdult az elnyomás, a nyílt erőszak és alattomos ármányok összes eszközeivel a szenvedések végtelen sora..." "...Sohasem volt uralkodóház a világon, melynek a korlátlan uralmi vágy annyira vérében lett volna, mint az osztrák-háznak. Náluk ez természet, családi jellemvonás, mely, mint a vastag ajk nemzedékről-nemzedékre örökbe szállt" – írta róluk Kossuth Lajos.
Hazánk már az Árpádok korában kincses ország hírében állt, s amikor Habsburg Alberttel megjelent a család a magyar trónon, héjaként vetették rá magukat az aranyra és a páratlan műkincsekre. Már megjelenésük is a magyar történelem színpadán önmagáért beszélt: 1440. február 22-ére virradó éjszaka Albert özvegye, Luxemburgi Erzsébet királyné német komornájával, Kottanner Jánosnéval kilopatta a visegrádi fellegvárból a Szent Koronát. Évszázados uralmuk és elnyomásuk tehát egy gigantikus lopással kezdődött. Zsigmond király javai – benne az Anjouktól örökölt kincsekkel – leánya, Erzsébet révén Habsburg Alberthez kerültek.

A Corvina könyvtár pusztulása

Hunyadi Mátyás üres kincstárat vett át, de színültig megtöltve hagyta utódaira.
A budai palota termeit freskók, faliszőnyegek, csodálatos festmények borították, a mennyezet aranyozott volt, s drágakövekkel kirakottak az ajtók és az ablakkeretek. Szoborremekek álltak a palota udvarán és a termekben, az ötvösművészet tenger kincse alatt roskadoztak a polcok. Világhírű könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának a kor humanistái csodájára jártak. Mátyás minden fellelhető kincset, tudást – értékmentés céljából – összegyűjtött, a kereszténység jegyében akarta a neoplatonikus filozófia felhasználásával a deszakralizált európai elit kultúráját újraértelmezni. A budai könyvtár fénykorában, 1490-ben kb. 3000 kötetnyi kódexből, kéziratból állt. Helye a 340 szobás királyi palotában a Dunára néző keleti oldalon az emeleten, a királyi kápolna melletti boltíves helyiségben volt.
A két bolthajtásos teremben a könyvek, kéziratok hárompolcos állványokon feküdtek, melyeket arannyal átszőtt piros bársonyfüggönyök védtek a portól és a fénytől.
Mátyás halála után hatalmas műve széthullott, Jagelló II. Ulászló és II. Lajos uralkodása idején külföldi humanisták szerezték meg és hordták el a könyvtár legértékesebb darabjait. Német humanisták (Brasicanus, Celtes, Cuspinianus) – a Habsburgok megbízásából – lopták ki a kódexeket Bécsbe, pár évvel később Faber János bécsi püspök már pénzt is hajlandó volt áldozni a további kötetekért.
A mohácsi csata után Szulejmán háromszor vonult be Budára, 1526-ban, 1529-ben és 1541-ben. 1526. szeptember 3-án lóháton érkezett, megtekintette Buda várát, s onnan szemlélte a túlsó parton felgyújtott Pestet. A zsákmányolt kincseket hajókon, valamint 1400 tevével vitette Konstantinápolyba.
Oláh Miklós kancellár tudósított a mérhetetlen pusztulásról. "1526. szeptember 8-án a törökök betörve a palotába leszaggatták az ezüstláncokat a könyvekről és elpusztították az értékes köteteket." Azokra a Corvinákra, melyeket Szulejmán elvitt Konstantinápolyba, enyészet várt. 350 év múlva Abdul Hamid szultán ajándékaként került vissza 16 Corvina hazánkba.
Ma Mátyás egykori világhírű könyvtárának 216 kötete ismert, köztük 52 kötet van Magyarországon, 41 került Bécsbe, a többi 43 külföldi város 47 könyvtárát gazdagítja.
A bécsi udvari gyűjtemény kezdetét III. Frigyestől számítják, e gyűjtemény első tápláló forrása Mátyás páratlan gazdagsága volt. Utóda, I. Miksa folytatta apja kincstárának gyarapítását. A bécsi udvari könyvtárat 1495-ben alapították, máig emléktábla hirdeti, hogy a császár Corvin Mátyás könyvtárának nagy részéből hozta létre az intézményt. Miksa szenvedélyesen gyűjtött minden kincset, amely Mátyásé volt. Megszerezte kardját, pajzsát, ezek ma is láthatók Bécsben.
I. Miksa abban is zseniális volt, hogy háborúkkal és házassági szerződésekkel (16 gyermeke született három feleségtől és számtalan ágyasától) kiterjesztette a Habsburg-befolyást: Németalföldre, Spanyolországra, Csehországra, Lengyelországra, Itáliára és Magyarországra. Fiát, Ferdinándot és lányát, Máriát II. Ulászló magyar király gyermekeivel házasította össze. Ferdinánd felesége Jagelló Anna, Mária férje II. Lajos magyar király lett.
Jagelló Anna, amikor a mohácsi veszedelemről értesült, ami kincset csak felpakolni tudott, hajókon Pozsonyba szállíttatta. Ami Habsburg Máriához került, azt vitte magával Németalföldre... Ferdinánd 1527-ben vonult be Budára, és módszeresen végezte az ország kifosztását. Összeíratta, aztán összeszedette a még megmaradt egyházi kincseket, ezek egy része a királyi magángyűjteménybe került, zöméből pénzt veretett. (Fráter György meggyilkolása után az ő javai Anna császárné gyűjteményébe vándoroltak.)

Ami mozdítható volt, ellopták

Ferdinánd, az udvari gyűjtemény megalapítója 1564-ben bekövetkezett halálával három részre osztódott a kollekció fiai: II. Miksa császár, Tiroli Ferdinánd főherceg és Stajer Károly főherceg között. Bécsben, Innsbruckban, Ambrasban, Gratzban létesültek önálló gyűjtemények, majd századokkal később ismét egy helyen, Bécsben egyesültek. Tiroli Ferdinánd volt az ambrasi gyűjtemény megalapítója, hozzá került II. Lajos magyar király fegyverzete és a szigetvári hős, Zrínyi Miklós sisakja is.
II. Miksa megszerezte Mátyás és Beatrix domborműves arcképét, de regnálása idején kerítettek sort Zsámboky János magyar polihisztor, orvos, történetíró felbecsülhetetlenül értékes könyvtárának megkaparintására is.
Zsámboky 530 kódexet ajánlott megvételre 3000 dinárért, Blotius Hugó udvari könyvtáros pedig tájékoztatta a császárt: "ha Zsámboky János kéziratai is a bécsi könyvtárba kerülnek, a francia király könyvtárát felülmúlja, és a vatikánival lesz egyenlő". Zsámboky könyvtárát a vételár megfizetése nélkül szerezték meg, fantasztikus numizmatikai gyűjteményét is ellopták.
Az ország műkincsállományának kirablása tovább folytatódott az elmebeteg Habsburg Rudolf alatt is. Rudolf császár kabbalista volt, egy szenvedélyének hódolt, mindenből aranyat akar csinálni, alkimista céljának megvalósítása érdekében pedig fanatikusan gyűjtött mindent.
Ügynököket bérelt, akik feltérképezték a régi nemesi családok műkincseit, rendszeresek lettek a vagyonelkobzások. Konkrét műtárgyakra is vadászott, Zrínyi Miklóstól egy pajzsot, Báthory István örököseitől Szent László koronáját kaparintotta meg. Vágyakozott a váradi királyszobrok után is (ezek több méteresek voltak, és arannyal borítottak), azonban ezek a török pusztításának estek áldozatul. Bocskai István híres koronáját, melyet a török szultán nyújtott át neki Rákos mezején 1605-ben, fejedelmi jelvények kíséretében körmönfont ravaszsággal szerezte meg az udvar. 1606-ban, mikor Bocskai meghalt, nagy riadalom támadt Bécsben. Bocskai ugyanis végakaratában kikötötte, hogy koronája az ország tárházában őriztessék, külföldre ne kerüljön. Thurzó György rávette Bocskai örököseit, a homonnai Drugeth-családot, szolgáltassák ki e kincset a nádornak, így került az is a bécsi kincstárba.
A Thököly-Rákóczi-kor meghatványozta a Habsburgok zsákmányszerzését. Minden politikai per hátterében ott lappangott a kapzsiság, mely Magyarországot csakugyan koldussá akarta tenni. I. Lipót 1671-ben küldte vérpadra a 17. század legnagyobb magyar műgyűjtőjét, a sárvári gróf Nádasdy Ferencet. Nyolc kötetre terjedt elkobzott műkincseinek leltára... Például: egy drágakövekkel kirakott aranyszekér, melyet egy elefántcsontból faragott Bacchus ékesített a kíséretével s díszítették még szentek ezüst szobrai, köztük Szent István király három láb magas ezüstszobra.
A fegyvertár egyik dísze volt a sok között a Szigetvár ostrománál elesett Deli Vid ezüsttel díszített kardja s egy hétszáz rubinnal ékesített pallos.
A Thökölyek likavai várát Heister császári tábornok fosztotta ki. Ékszerek, ruhák, könyvtár, arany- és ezüstnemű, éremkincsek és drága perzsaszőnyegek, gobelinek és szövetek vesztek el a magyarság számára, felbecsülhetetlen értékben. Nyílt szekereken, esőben áztatva szállították a kincseket Bécsbe. A költő-hadvezér, gróf Zrínyi Miklós könyvtára, gyűjteménye is erre a sorsra jutott, s gróf Batthyány Ferenc műkincsei is. II. József az egyházi javak elárverezésével fosztotta meg az országot ősi kincseinek maradékától. Klastromi könyvtárak java került az udvari könyvtárba.
A 18. század végére, ami mozdítható volt, ellopták, de a magyar föld még hatalmas kincseket rejtett.
1799. július 3-án a hajdani Torontál megyei Nagyszentmiklóson egy szerb parasztgazda az udvarán árokásás közben aranykincset talált. Szeptember 18-án Neumann abbé, a császári-királyi Régiségtár igazgatója kérte, hogy a császár intézkedjék, mert a Bánátban páratlan aranylelet került elő, s ennek megszerzésére a Régiségtárnak mindenki előtt joga van. E kérés következtében szeptember végén a kincs már Bécsben volt. Ezt a világon egyedülálló magyar aranykincset – 23 aranyedényről van szó, 9924,98 gramm színarany súllyal – a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi.
A nagyszentmiklósi lelet 23 gyönyörű aranyedényéből tizenkettőn rovásírásos felirat található, melyet a kutatók máig nem fejtettek meg, csak annyit sikerült megállapítani, hogy azok leginkább a székely rovások jeleihez hasonlítanak. A lelet keletkezésének korát az 5-7. századra teszik, ebből a tényből, valamint az ötvöstechnika és az ábrázolási stílusból kikövetkeztetve állapította meg 1878-ban Pulszky Ferenc, hogy ez esetben Attila kincséről lehet beszélni.

Miről mesélnének kincseink?

A Monarchia felbomlása után a közös birodalmi vagyont, így a Habsburgok császári és királyi gyűjteményeit, kincstárát is jogszerűen fel kellett volna osztani. 1919 februárjában a békekonferencián a csehek, az olaszok és az ukránok be is jelentették igényüket. 1920 után a magyar kormány is kísérletet tett elkobzott kulturális örökségünk visszaszerzésére, de a tárgyalások éveken át nem vezettek eredményre, így a vitás kérdésben végül nemzetközi döntőbíróság hozott határozatot. Az 1932-es velencei egyezménnyel a Bécsbe került magyar műkincseknek töredéke került csak haza, így Anonymus Gestája, a Képes Krónika, a Corvinák.
A magyar múlt hiteles tanulmányozásához a 21. században már elengedhetetlen lenne, hogy visszakapjuk jogos nemzeti örökségünket. A középkori oklevelek, kódexek, valamint olyan régészeti leletek, mint a nagyszentmiklósi kincs beható tanulmányozása alapjaiban rengetné meg a hivatalos történetírás bevett dogmáit, mind a magyar, mind az egyetemes történelem vonatkozásában. Gyakorlatilag át kelleni írni a történelmet...

Lábjegyzetek


  1. Lábjegyzet:
    Róma Trastevere nevű negyedéből, a Pierleone családból származnak. Meglepő módon ezen Wiki oldalon is van erre vonatkozó ↩︎