Finnugor elmélet

Schmidt Irén A magyarok és elődeik istenképe, találkozásuk a kereszténységgel a római térítés előtt 1-2....

...című az Ősi Gyökér 2011/2. és 3. sz. megjelent dolgozatában írja:

A magyarságot 1849-ig mint a szkíták utódját ismerték, s ezt a nemzettudatot krónikáinkon túl törvényhozásunk is megőrizte.
A Rákos mezején tartott országgyűlés a szabad királyválasztásról hozott határozatot. Az 1505. október 13-i szövegben a magyar nemzet fogalmára következetesen a "szkíta nemzet" kifejezést használja. Corpus Iuris Hungarici 1505. Rákosi végzés. MKLex. http://lexikon.katolikus.hu/R/rakosi.végzés
Az 1848-as szabadságharc leverése után előtérbe került "finn-ugor" származáselmélet azonban – mely egy nyelvi hipotézisen alapult és a magyar őshazát az Ural ill. Szibéria előterébe utalta – a Habsburg-dinasztia hatalmi szóval megvalósított történelem-szemléletét tükrözte. Az említett nyelvcsalád-elmélet teoretikusainak azonban roppant kapóra jött!

Varga Csaba Mire lehet büszke a magyar?...

...című az Ősi Gyökér 2015/3-4. sz. megjelent cikkében is írja (bevezetést lásd magyar nyelv jövevényszavai):

Aki vizsgálni kezdi megalapításától kezdve mindmáig tartóan a Magyar Tudományos Akadémiának a magyar nyelvről (és a magyar történelemről) alkotott hivatalos véleményét, bizony nagyon meglepődik. Ugyanis gyökeres fordulatot fedez fel a 48-as forradalom leverését követően. Igaz, már 48 előtt is erős volt a magyar nyelvet megsemmisítő igyekezet. Például Blaha Lujza részint azért maradt meg emlékezetünkben, mert a magyar főváros magyar színpadán magyarul merészelt megszólalni. Ez akkor "skandalum" volt. Hasonló, halált megvető bátorságról tett tanúbizonyságot Széchenyi István is, ő pedig a magyar parlamentben vette magának azt a bátorságot, hogy magyarul szólaljon fel. Ám ez csak a politikai elnyomás része volt, a Habsburgok magyargyűlöletéből fakadt. A magyar nyelvről és történelemről magyar tudományos fórumon kialakított vélemény a Kiegyezés után lendült át teljesen az ellenkező oldalra: mégpedig a magyarokra megalázóvá vált, s aztán ez a vélemény egyeduralkodóvá – mindmáig. Itt tehát az a nagy kérdés, hogy vajon mi volt a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos véleménye a Nagy Fordulata előtt? Erre a Magyar Tudományos Akadémiának az 1860-as években már csak nagy-nagy nehezen, de mégiscsak megjelent szótárában az úgynevezett Czuczor-Fogarasi értelmező szótárban, melynek előkészítésében Vörösmarty Mihály is részt vett – könnyen találunk választ.
[...]
Ám a szabadságharc leverése után fordult a kocka, kitették a magyar nyelvészeket és történészeket a Tudományos Akadémiáról, s helyettük németeket (idegen szívűeket) hoztak. Volt ki akkor kezdett magyarul tanulni, mikor már magas rangot töltött be a Magyar Tudományos Akadémián. (Például Josef Budenz, Paul Hunsdorfer, s ez utóbbi arról is nevezetessé vált, hogy elégette a Szentkatolnai Bálint Gábor által összegyűjtött magyar rovásírásos emlékeket. A vonulat eredete világos: a XVIII. században élt német J. E. Fischer és A. L. Schlözer már történelem nélküli népnek minősítette a magyarokat.) Tehát nem arról van szó, hogy a Magyar Tudományos Akadémia magyar tudósai egyszercsak hirtelen és egyöntetűen az ellenkezőjét kezdték állítani annak, mint amit addig mondtak, hanem arról van szó, hogy egyszerűen lecserélték a "személyzetet" – felelősséggel leírható: magyargyűlölőkre.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvének 212. oldalán írja "finnugor származásunk iskolájá"-ról:

Az indogermanisztika rohamos térhódítása az európai tudományosságban hamarosan nálunk is éreztette hatásait. Az 1850-es évek után a 48 előtti magyar kutatók történelmi irányzata és szemlélete mindinkább háttérbe szorult, párhuzamosan a magyarok kizárólagos finnugor eredetét hirdető német és osztrák iskola – Schlözer, majd követői: Zeuss, Büdinger, Róssler, Dümmler stb. – nézeteinek fokozatos térhódításával. Ez a radikálisan indogermán szemléletű kutatócsoport mindennemű másirányú nyelvi, etnikai és történelmi kapcsolatunknak még a lehetőségét is kategorikusan tagadva azt állította, hogy a magyarok őstörténetét, népünk és nyelvíink származását csakis a finnugoroknak elnevezett népek által lakott területeken, azaz a Felső-Volga, Oka, Káma folyók, az Urál hegység és Nyugat-Szibéria térségében, az eurázsiai erdőövben szabad kutatni, nagyjából az 50-55. szélességi foktól északra.
Ez az elmélet nem volt más, mint az akkori indogermanisztika globális, kontinentális méretű őstörténeti szemléletének szerves része. Miután Elő-Ázsiát, Iránt, Közép-Ázsiát és az eurázsiai steppét – a Kárpát-medencétől Mongóliáig és Kínáig – mindenütt indogermánokkal népesítették be, a magyarok számára, akikről "megállapították", hogy Európába a barbárság legalsó fokán állva érkeztek, egyszerűen nem maradt szabad terület a délebbi, kulturáltabb "indogermán" térségben.

Másutt is hasonlóan fogalmazva mutat rá:

Kizárólagos finnugor származásunknak gyakran igen kanyargós ösvényei vannak. A fő cél ugyanis az, hogy a "legközelebbi nyelvrokonaink", a vogulok és osztjákok 19. századi kőkorszakbeli művelődési állapotát a honfoglaló magyarság 8-9. századi közvetlen elődeinek hasonló kulturális nívóra süllyesztése útján megmagyarázhatóvá tegyék.

Ugyanez másutt:

A magyarság történelmi szerepét és kulturális fokát áthidalhatatlan szakadék választja el a legtöbb finnugor nép társadalmi fejlettségétől és művelődési színvonalától; még akkor is, ha a 19. századi vogul-osztják állapotokat akár az 1000 évvel azelőtti honfoglaló magyarok államalkotó képességével, társadalmi viszonyaival, kultúrájával hasonlítjuk is össze. Még a többi finnugor népecske közül művelődésbelileg és számbelileg messze kiemelkedő finnek sem tudtak – egészen a közelmúltig – önálló államot alkotni. Legközelebbi nyelvrokonaink pedig, az obi-ugorok, nemcsak hogy még 150 éve is kőkorszakbeli viszonyok között éltek, de – a sors iróniájaként – embertanilag is teljesen elütnek a magyar etnikumtól. Ezt a kiküszöbölhetetlen ellentétet, finnugor eredetünk tézise és a történelmi valóság, a tárgyi tények között, nyelvtudományunk és őstörténetkutatásunk azzal igyekszik megmagyarázni, hogy Deér József szavaival élve (Pogány magyarság, keresztény magyarság) – egyszerűen kijelentik: "kénytelenek vagyunk feltételezni" (sic!), hogy korábban az obiugorságnak sokkal magasabb kultúrája volt, mint a 18-19. században.

És még:

Minden számba vehető adat arra mutat ugyanis, hogy az obi-ugoroknak sohasem volt saját önálló lótartásuk, hanem egyszerűen a steppei lovasnépek lovas terminológiájának egyes szavait és ezek lókultuszát vették át valamikor, de semmi esetre sem 3000 évvel ezelőtt, hanem – éppen a szabirokkal kapcsolatos hagyományaik tanúsága szerint – igen nagy valószínűséggel feltehetőleg a Kr. u. 6-13. század között, mégpedig vagy a szabiroktól (magyaroktól?) vagy esetleg attól a valódi értelemben vett "ugor”, azaz ogur (onogur, hunugur) etnikumtól, amelyik a Kr. u. 6. század elején jelentkezik a középső Volga és a Káma, Bjelaja, Csuszovaja térségében, a lomovátovói műveltség nyevolinói csoportjának leleteiben.
Ezek a kérdések még igen sok, mindenféle finnugor előítélettől mentes kutatást igényelnek. De az ősi vogul hagyományokat olyan nagyra értékelő finnugor irányzat hívei azon is elgondolkozhatnának, hogy a vogulok szerint ők származnak a szabiroktól és nem a szabirok tőlük.
Az obi-ugorok hajdani magas kulturszínvonalának feltételezése és minden áron való bizonygatása is a 19. századi finnnugrisztika nyelvtörténeti elképzeléseinek következménye. Mivel nemcsak a magyar nyelvet, hanem a magyar etnikumot is ezektől a még 19. században is kőkorszakbeli állapotokban élő obi-ugoroktól származtatták, valahogyan át kellett hidalni azt az óriási kultúrkülönbséget, amely a 19. századi ugorok és a honfoglaló magyarság között tátongott. Schlözer, Rössler, Büdinger, Hunfalvy és társaik minden igyekezete ellenére ugyanis lassanként mégis csak nyilvánvalóvá vált, hogy a honfoglaló magyarok művelődési és társadalmi fejlettsége – már 1000 évvel korábban – toronymagasan a 19. századi obi-ugorok színvonala felett állt. Ezért kellett különféle mondvacsinált hipotéziseket felállítani az "ősi ugorok” egykori magas műveltségéről, amit ezek a "zord tájakon való vándorlásaik alatt elfelejtettek", hasonlóan az indogermán borotvához.

A finnugrisztika viszont elsősorban a kulturálisan legalacsonyabb fokon álló, de számarányukat tekintve is csupán elenyésző mennyiségeket képviselő töredéknépecskék nyelveire alapozta hipotétikus nyelvcsaládfáját. Olyan nyelvekre, amelyeknek legrégibb emlékei jórészt alig 2-300 évesek. Ráadásul ezek a népszilánkok a 19. század második felében, a rendszeres nyelvhasonlító vizsgálatok és az anyaggyűjtés nagyobb mérvű megindulásakor, már az eloroszosodás többé-kevésbé előrehaladott állapotában leledzettek (l. Pápai Károly: A vogulok és osztjákoknál). Ezek a nyelvek tehát semmiképpen sem szolgálhattak volna alapul a hipotétikus ősnyelvek kikövetkeztetésére – még kevésbé messzemenő őstörténeti és etnogenetikai következtetések levonására. Nyomatékosan emlékeztetünk Munkácsi Bernát, a finnugor nyelvészeti és őstörténeti iskola egyik legkiválóbb képviselője tanúságára, aki – amint fentebb már említettük – 1888-89-es nyugat-szibériai kutatóútja alkalmával semmire sem ment Reguly vogul szójegyzékével, mert alig 45 év múltán a szavak kiejtése már egészen más volt. Milyen bizonyító erejük van ilyen körülmények között a vogul szavak száz évvel ezelőtti hangalakjainak a 3000 évesnek vélt "ugor" alapnyelv fonetikájának kikövetkeztetésénél? Szintén e nyelvecskék és népecskék teljes dezoláltságát mutatja meg az is, hogy a 6000-nyi vogul négy egymástól annyira eltérő dialektust használ, hogy alig-alig értik meg egymást. A 20.000 ember által beszélt osztják pedig 7-8 nyelvjárásra oszlik, amelyek szintén az érthetetlenségig elütnek egymástól. Ugyanerre vall Kandra Kabos közlése is (Magyar Mythológia) arról, hogy a vogul világteremtési mondát Munkácsi 1888-ban már egészen másként hallotta elbeszélni, mint 45 évvel azelőtt Reguly (l. II. könyv 330. old.).

Megtoldja még ezzel:

Leegyszerűsítve úgy is mondhatnánk, hogy a magyar nyelvészeti és őstörténeti kutatás vezérelve, módszertani alapgondolata általában az, hogy ami szamojéd, vogul, osztják, komi, mari vagy mordvin, az biztosan mind ősi – legyen ez a valami szó, nyelvtani elem, népi hiedelem, monda, mítosz vagy néprajzi tárgy. Éspedig minél elmaradottabb az illető finnugor népecske, annál ősibbnek vélik nyelvi formáit és hagyományait is.

• Ezt a felfogást tükrözi a primitív szó kettős értelme is: első és kezdetleges, minekfolytán silány, de legalább az emberiség elsőinek színvonalán áll – ez egyúttal az őseit lenéző tudomány bizonyítványa is.

Vegyük ezt is még ide máshonnan:

Róna-Tas kijelenti, hogy homogén nyelv sohasem volt. Minél alacsonyabb a társadalom fejlettségi foka, annál kevésbé homogén a nyelv (id. m. 367. old.). De már a következő oldalon agyoncsapja ezt a megállapítását, mert ott viszont arról beszél, hogy az újkőkorban, a nagy nyelvcsaládok alapnyelveinek korában, ugyan feltehetőleg nagymértékű sokféleség uralkodott, de ez csak nyelvjárásbeli sokrétűség volt, s az eltérések csupán másodlagos szerepet játszottak, az egységes nyelvcsaládi elemeknek voltak alárendelve.

Götz könyvében Bartha Antal: A IX-X. századi magyar társadalom (1968 és 1973) c. könyvének és Fodor István: Verecke híres útján... (1975) c. írásának kritikai elemzésében írja még:

Egyrészt a Kr. e. 2. évezred "finnugorjainak" földműveléséről, sőt színvonalas bronziparáról beszél, másrészt pedig el akarja vitatni a Kr.u. 8. századot közvetlenül megelőző kor magyarjaitól a földművelés ismeretét. Mi más ez, ha nem a 19. századi indogermanisztika "vadbarbár" magyarságának zavaros visszatükröződése Bartha fejében, aki azonban csodálatos módon nem veszi észre, hogy e kijelentésével a Kr. e. 2. évezred finnugorjainak földművelését is agyonüti. Nevezhetnénk ezt akár történelemszemléleti bumerángnak is. Ide jutnak – elkerülhetetlenül és szükségszerűen – azok az őstörténészek, akik az újabb történelmi és régészeti felismerések ellenére még mindig a 19. századi nyelvtudomány szilárdnak hitt téziseiből igyekeznek őstörténelmet összetákolni.

Másutt írja:

Erről az egyoldalú szemléletmódról írta Padányi Viktor – igen jellemzően –, hogy nyelvészeink a magyar nyelvet "odanyomorítják a vogul-gyökökhöz".

Továbbá:

Ugyanazon történészeink, akik az obiugorok három évezredre visszanyúló népi emlékezetét úgyszólván tényként kezelik, a magyaroktól viszont a szájhagyományok fennmaradásának lehetőségét még 600, sőt 300 éves távlatban is elvitatják. Gondolunk itt elsősorban középkori krónikáink légiónyi tudományos cikkben, könyvben megtalálható megsemmisítő kritikájára, ahol az egyik főérv szinte mindig az, hogy a magyarok a 13. századig már rég elfelejtettek mindent, nemcsak a hun-avar időkből, de még a honfoglalás korából is.

Újra feltesszük a kérdést: milyen elvi-módszertani akadályok gátolják meg történetkutatóinkat abban, hogy ugyanakkor, amikor a voguloknál 3000 éves népi emlékezetet természetesnek vesznek, a magyarok esetében 600 vagy 300 évre vonatkoztatva sem ismerik el a szájhagyományok fennmaradásának még a lehetőségét sem? Vajon tárgyilagosnak nevezhető-e az ilyen, két különböző mértékkel mérő történelemszemlélet? Szükségesnek tartjuk, hogy e kérdéssel kapcsolatban nyomatékosan rámutassunk arra is, hogy Sirelius kutatásai szerint a vogulok, osztjákok hősénekei, népi emlékezetük alig terjed tovább a tatár befolyás koránál, azaz a 13-15. századnál (Zichy I. közlése említett művében). De Németh Gyula is megállapította, hogy legrégebbi megfogható hagyományaik a szabirokról vannak, akikről nagy tisztelettel és alázattal szólnak, mint magasabbrendű fajról (A honfoglaló magyarság kialakulása).

A korábbi helyről folytatva:

Nyelvünk kétségtelen finnugor rokonsága volt e nézet legfontosabb, de ugyanakkor egyetlen alátámasztása is.
Nincs most hely arra, hogy ennek az érthetetlenül egyoldalú, sablonos szemléletnek minden vetületét részletesen megvizsgáljuk. Tudományos és tudományon kívüli okainak, gyökereinek elemzésére sem térhetünk ki ezúttal. E kérdések külön tudománytörténeti monográfiát igényelnek.
Ezért csak arra mutatunk rá, hogy azokkal az eléggé elterjedt nézetekkel, amelyek szerint e tudományos irányzat elősorban és legfőképpen az 1849-67 közötti Habsburg abszolutizmus tudatos kultúrpolitikájának következménye lett volna nálunk, és szinte kizárólag ennek a politikának köszönhette általános elterjedését, csak részben érthetünk egyet. Kétségtelen ugyan, hogy bizonyos párhuzam figyelhető meg a finnugor eredet hipotézisének izmosodása, majd egyeduralma, valamint az abszolutizmus időszakának osztrák kormányzatai által hathatósan támogatott német és egyéb idegen származású történész- és nyelvészgárda feltűnő térhódítása között a magyar tudományos életben, de ez a jelenség a kérdésnek csak másodlagos, lényegtelenebb oldala.
Ennél sokkal fontosabbnak, mondhatnánk meghatározónak tarthatjuk azt a körülményt, hogy az indogermán összehasonlító nyelvészet és az erre alapozott nemzetközi történettudomány látszólag impozáns eredményeinek szuggesztív hatása alól kutatóink sem vonhatták ki magukat. Annál kevésbé, mert az indogermanisztika nyelv- és történettudományi épülete abban az időben még sziklaszilárdnak tűnt, általánosan elfogadott volt, magyarán mindenben megfelelt a módszeres tudományosság akkori követelményeinek. Nem vethetünk tehát követ azon tudósainkra, akik csatlakoztak az indogermanisztika által kitűzött irányvonalhoz és nem ítélhetjük el őket csupán azért, mert nem vették észre az indogermán kultúrprioritás-szemlélet monolitikus blokkjának felületén az akkor még alig-alig jelentkező hajszálrepedéseket.
A Bach-korszak osztrák kultúrpolitikájának kétségtelenül "kapóra jött" ugyan a finnugor teória (ld. László Gy,; "Hol volt, hol nem volt" c. cikkét az Élet és Irodalom 1974. febr. 23-i számában), amelyet alkalomadtán a rebellis, "szittya-hun" ősökkel hivalkodó magyarok orra alá lehetett dörgölni, de a magyar nyelv- és történelemtudomány további irányát nem ez döntötte el, hanem a nemzetközi tudományos világ általánosan elfogadott nézetei.

Szalay László 1861-ben megjelent "Magyarország története" című könyvében [...] megtudjuk azt is, kitől származik eredetileg krónikáink hazug mesékké nyilvánítása: "Schlözer és a hasonlók, kik Béla király névtelen jegyzőjét, mint valamely fenevadat szeretnék a német tudományosság kissé bozótos 'kritikai erdőségeiben' üldözgetni."
...
Hunfalvy Pál és követői ehhez a schlözeri irányzathoz csatlakoztak, amelynek "tudományos" és "tárgyilagos" megnyilatkozásaira, igen gyakran nem is titkolt, nyílt magyargyúlöletére a későbiekben alkalmunk lesz néhány jellemző idézetet megismerni.
...
Hunfalvy kifejezetten ezt a – még az indogermán tudományosságon belül is szélsőséges nézeteket valló - szemléletet tette magáévá – olyannyira, hogy számos esetben - például a magyar krónikákat fenntartások nélkül elítélő megnyilatkozásaiban - világosan felismerhető nála Rössler, Büdinger stb. habzó szájú vagy gúnyos hangvétele is.

R. F. Kaindlnek (Studien zu den Geschichtsquellen, VII., VIII.) kellett a századforduló táján megvédenie és legalább részben helyreállítania a magyar krónikák hitelét is.

A Hunfalvy-iskola azonban, mindennek ellenére, kitörölhetetlenül rányomta bélyegét történelemtudományunkra. A 19. század 70-es éveitől kezdve – rövid megszakítással századunk húszas, harmincas éveiben – Hunfalvyék szemlélete maradt a magyar történetkutatás különféle feltevéseinek, következtetéseinek úgyszólván egyedüli kiindulási alapja. Néhány kivételtől eltekintve még napjainkban is a Hunfalvy-iskola nézetei jellemzik hangadó történelmi irodalmunkat, amint ez az előbb idézett Illyés-nyilatkozatból is egyértelműen kiviláglik.

Fischer Károly Antal "Erklärung der skythisch-sarmatischen Namen und Wörter aus der ungarischen Sprache" című könyvében finnugor elméletről megállapítja, hogy csakis nyelvi rokonságról beszélhetünk, fajiról azonban nem.

• Lásd a témát bővebben fajelmélet cím/alcímnél.

A nyelvhasonlítás igen nagy segítséget nyújthat a történésznek, de csak akkor, ha módszeresen, a történelmi adatokból, forrásokból indul ki, s ezeket sohasem hagyja figyelmen kívül nyelvtörténeti következtetéseinél. Pontosan ez a módszeresség hiányzik azonban a finnugor szemléletű magyar nyelvészetből és történelemtudományból. Ez odáig vezetett, hogy nyelvészeink szerint a magyaroknak nem is olyan sok idővel a honfoglalás előtt úgyszólván nem volt nyelvük, mert szinte minden szavukat azóta kölcsönözték különféle idegen népektől. Különös jelenség nálunk az is – írja Fischer –, hogy tudósaink kézzel-lábbal kapálóznak az ellen a többszörösen kimutatható történelmi adat ellen, hogy legalábbis részben a hunoktól, illetve ezeken keresztül a szkitáktól származunk. Még különösebb azonban az az igyekezetük, hogy minden magyar sajátosságról – legyen az akár művészeti teljesítmény, ipari tárgy, szellemi fogalom vagy magasabb műveltségre mutató szó – bebizonyítsák: mindazokat más népektől, nyelvekből kölcsönöztük.

Kiszely István...

...tömören, de részletesen leírja előtörténetét:

A 17. században Szenczi Molnár Albert, Johann Eberhard Fischer, August Schlözer vonták kétségbe. Majd a monarchiát kiszolgáló, a nyelvtudományban laikus csillagász Sajnovics János (1733-1785), Schlözernek orvos barátja, Gyarmathy Sámuel (1751-1830), a nyelvész Reguly Antal, majd a szász származású Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál nyelvész és a német Joseph Budenz megalkottak egy olyan magyar "őstörténetet", amely a magyar nép büszkeségét, múlt-tudatát és ősiségét elvéve, a magyarságot a ma is gyűjtögető-halászó kultúrájú finnugor népektől származtatja. Az eredetileg magyar érzelmű Trefort Ágost (1817-1888) Vallás- és Közoktatásügyi miniszter a kancellária által ráerőltetett finnugor őstörténet ellen tiltakozó magyaroknak a kor szellemének megfelelően így válaszolt: "Tisztelem az urak álláspontját, nekem azonban –, mint miniszternek – az ország érdekeit kell néznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb finnugor származás princípiumát fogadom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk^[1]. A kormány a jövőben csakis a tudomány ama képviselőit fogja támogatni, akik a finnugor eredet mellett törnek lándzsát." [Ferenci D. Ebubekir Magyarok és az iszlám című könyvéből]

A finnugrász Hegedűs József Rendhagyó magyar nyelvhasonlítás-történet című, a Magyar Nyelv 1998. december számában megjelenő tanulmányában is említi Gyarmathy-t, egy 1799-es dátummal.

Bakay Kornél A hiteles magyar őstörténet nevében...

...című Ősi Gyökér 2004/4. sz. megjelent cikkének adataiban jobban hihetünk ((tanulságos lenne a cikk feléhez képest az egészet ide tenni, de nincs hely):

Csúcs Sándor azt írja, hogy "nyelvünk finnugor rokonságát tudományos módszerekkel (sic!).. Sajnovics János és... Gyarmathy Sámuel bizonyította be (sic!) 1770-ben, illetve 1791-ben." Több, mint meglepő, hogy a Pázmány P. K. Egyetem jeles tanára ilyen mondatot le mer írni, hiszen J. E. Fischer 1768-ban megjelent Sibirische Geschichte című könyvében mutatta ki először a magyarral rokon nyelveket s az ő szójegyzéke alapján fejtette ki téziseit A. L. Schlözer 1770-ben (Probe russischer Annalen) és 1771-ben (Allgemeine Nordische Geschichte) s ugyancsak Schlözer vette rá Hell Miksát, ő pedig Sajnovics Jánost, majd később hasonlóképpen Gyarmathy Sámuelt is. Schlözer noszogatta a finnugor nyelvek összehasonlító tanulmányozására. Hell Miksa Erasmus Frölich, Johannes Scheffer és Joseph Franz útmutatásait követte s így Magyarországon lényegében ő indította el a magyar-finn rokonítást. (Nyelvtudományi Közlemények 85/1983/ 297 – 303.) Ezek tények. Arról nem is szólva, hogy Sajnovics János, a mai finnugristák által súlyosan elítélt, szóhasonlítgatások révén jutott (sokszor elképesztő) következtetésekre.
Schlözer hírhedt magyargyűlölete kortársai eőtt is közismert volt. Nézetei között szerepelt, hogy a magyaroknak nincs saját történelmük és nincs helyük Európa fő népei között, nincs joguk nemhogy Erdélyre, de Magyarországra sem!
II. József magyar király (1780-1790) rendeletben tiltotta meg a magyar oknyomozó történelem tanítását s az anyja, Mária Terézia azért ragaszkodott Magyarországon a latin nyelv hivatalos nyelvként való megtartásához jóllehet Európában ez már erősen idejét múlt volt, mert a magyar nyelv visszaszorítását birodalmi érdeknek tekintették. Ráth Mátyás győri evangélikus lelkész 1788-ban mindezt meg is írta az Ueber die Ausrottung der ungarischen Sprache című cikkében (Staatsanzeiger 12. sz.)
A németek körében (Franz von Löher, Rudolf Heinze, Eduard Glatz, Herder, Wattenbach, etc.) általános vélemény volt, hogy Magyarországot a németek és a szlávok varázsolták virágzó országgá, a magyar föld minden értékét a németeknek köszönhetjük, a magyarságnak: nincs is egyéb szerepe, mint előkészíteni a németek tömeges letelepedését a Kárpát-medencében. Paul de Lagerde szerint a magyar nép csak arra jó, hogy csontjaival kövezze ki a németség számára a történelem országútját.

Ezen Quora válaszában Debreczeni Zoltán még korábbra megy:

In the late 15th century, European scholars noted the resemblance of the names Hungaria and Yugria, the names of settlements east of the Ural. They assumed a connection but did not seek linguistic evidence. The Siberian origin of Hungarians was long hypothesized by European scholars. Sigismund von Herberstein's 1549 map of Moscovia shows "Yugra from where the Hungarians originated" (Iuhra inde ungaroru origo), east of the Ob River.
The affinity of Hungarian and Finnish was first proposed in the late 17th century. Three candidates can be credited for the discovery: the German scholar Martin Vogel, the Swedish scholar Georg Stiernhielm and the Swedish courtier Bengt Skytte. Vogel's unpublished study of the relationship, commissioned by Cosimo III of Tuscany, was clearly the most modern of these: he established several grammatical and lexical parallels between Finnish and Hungarian as well as Sami. Stiernhelm commented on the similarities of Sami, Estonian and Finnish, and also on a few similar words between Finnish and Hungarian. These authors were the first to outline what was to become the classification of the Finno-Ugric, and later Uralic family.

Tulajdonképpen akkor két fő támpont alapján soroltak be minket a mansik/vogulok rokonaként:
1. Párszáz szó és némi nyelvtani hasonlóság (ami a – komoly elnyomásban élő – vogul és más népek magyar ősi nyelvünket megtartó képességét jelezhetné leginkább);
2. Yugriai tartózkodás (holott a magyarok Eurázsiában mindenhol nyomot hagytak.
Reguly Antal és Hunfalvy Pál: A vogul föld és nép című könyvük III. Szakasz: A vogulok viszonyai a magyarokhoz című részben egy szuszra sikerül mindent "helyre tenniük":

Következnék azután történelmi oldala, melly tekintetből épen a vogulok látszanak legérdekesebbeknek. Ők szirjän határosaiknál a' jögra nevet viselik, mi nagyon emlékeztet a' régi ugor vagy jugor névre; legalább az orosz, kinek ö hangja nincsen, ezt csak így ejtheti . A' jögra népről nevezték hajdan az egész tájékot Jugriának. De nevezetes ez is: Az oroszok a' magyart is jugrinak nevezik; ' s minthogy a' vogul magát manšinak nevezi : talán így a' magyar név eredetére is juthatunk." Ezt írá Reguly 1841-ben a' magyar Akademiának. Reguly megtette az utazást; a' mit a' voguloktul és róluk hozott, az olvasó előtt van immár, a' mennyiben sikerült azt értelmeznem; 's látjuk, hogy az se nem kevés, se nem becstelen, söt inkább több és becsesebb, mintsem várni mertük volna.
Értelmezője lévén a' Reguly hozományának, szükségesnek tartom arra is megfelelni, a' mi végett ő az éjszaki Uralrà s a' vogulok és osztjákok közzé utazott. Mert látók a' Bevezetésben, hogy a' XVI. század elejétül fogva híre vala Európában annak, hogy a' magyarok Jugriábul jöttek ki, a' melly jelenben is a' vogulok hazája; ennél fogva, úgy gondolják vala az írók, hogy a' magyaroknak szorosabb viszonyban kell állaniok a' vogulokkal, mintsem bármellyik más rokon nyelvü néppel.

• Lásd még a témát ugor címnél Götz László tollából.

Magyar nyelv hamisítása címnél (több) is szerepelt Péterfai Jánostól:

Magyar népnevünket a történészek és nyelvészek két részre bontják, és elfeledkeznek Magor ősünkről, akitől a magyarok erednek, és akiről a gyerekek is tudnak. Ennek ellenére erőltetik kitalált értelmezésüket, amit azonban senki sem fogad el.
A Magyar név két része, szerintük, az ugor Manysi, jelentése Ember, valamint a török Eri, jelentése Férfi. Sokan komolyan is gondolják, hogy a magyarok elmeháborodott állapotukban a manysikhoz és a törökökhöz esedeztek népnév ügyében. A magyaroknak annyi esze sem volt, hogy saját maguknak saját nyelvükön nevet adhattak volna. Magor (Magur) nevét meg jobb egy nyelvésznek elfeledni, letagadni, mert nagyon egyszerűnek látszik a név értelmezése, és a Magur jelentés szétverheti a finnségi Manysi és török Eri eredeztetést. A nagy hamisítás könnyen a dugába dőlhet, még a történészek előtt is.

Péterfai János a madár nevet is felhozhatta volna (rokonításul; nem az az eredete). A magyar népnév eredeti alakja magyar cím/alcímnél is kimondtuk:

A mansi/*mancar > magyar levezetés hirdetői tulajdonképpen a magyar népművészetet és néplelket nem ismerő, arra fittyet hányó lélektelen, kommunista kufár kalmárok és azok kiszolgálói. Egyértelműen politikai jellegű a tevékenységük.

Egy általam korábban sosem hallott, mára már kihalt, dél-szamojéd nyelv a mator:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mator_nyelv
Akkor ennyi erővel lehetett volna ezen névből is levezetni akarni a magyar nevet.

Ezen Czakó Gábor féle, László Gyuláról is szóló írásban Lászlót idézi:

Az Akadémia által elfogadott finnugor származtatás száműzte a kutatók érdeklődési köréből mindazt, ami ellentmondott volna a tannak, és ez az egyoldalúság mind a mai napig uralkodik a magyar őstörténet kutatásában: a régészek szinte csak illusztrációkként szolgálnak a nyelvtudomány tételeihez.

Borbola János Az uráli tilalomfák című Ősi Gyökér 2006/3. sz. megjelent cikkében szól a finnugor elméletről, tanításáról, és (ha így ki nem is mondja) az indo-európai nyelvészek és az indogermán nyelvészet által használt eljárásról, az ősi szavak megtalálása érdekében végzett rekonstrukcióról.
Az indo-európai nyelv proto-nyelve bizonyításának tarthatatlansága a proto-finnugor nyelv vizsgálata függvényében cím/alcímnél folytatjuk.
Ami viszont közvetlenül ide tartozó és ide tehető:

Végezetül foglaljuk össze a fgr. elméletről kialakult ismereteinket/kételyeinket:
830 előttről semmilyen írásos emlékkel, biztos archeológiai lelettel nem rendelkezünk a magyar nyelvről, még kevésbé az uráli/finnugor alapnyelv létezéséről, s annak milyenségéről.
A finnugor alapnyelvet tehát rekonstruálni kellett a mai uráli szilánknépek ugyancsak mai nyelvének több ezer évvel ezelőttre történő visszavetítésével.
Nyelvészeink egyúttal nyomatékosan figyelmeztetnek arra, hogy a *-gal jelölt etimológia halmazt tehát "nem reálisan létezett nyelvi tényeknek kell felfognunk".
Valamint: az alapnyelvről, "nyelvjárásairól, a benne végbemenő változásokról a nyelv elemeinek működéséről sem közvetlenül, sem közvetve részletes információt nem nyerhetünk".
Mai magyar nyelvünk viszont nem vezethető vissza a rekonstruált alapnyelvhez: "A magyar nyelv finnugor alapjainak vizsgálatához az lenne az ideális eljárás, hogy a mai nyelvállapotból kiindulva jussunk el az alapnyelvig. Ez azonban gyakran nem lehetséges vagy rendkívül bonyolult."
A nem reálisan létezett nyelvi tényekre alapozott bizonyítatlan feltevések egymásra halmozott sorozata végén csakis nem reálisan értékelhető nyelvészeti eredményt kaphatunk. Ennek ismeretében kifejezetten szándékos félrevezetésnek tekintjük nyelvünk vélt finnugor/uráli eredetét bizonyított, tudományos tételként hirdetni!

Bakos Attila A Duna Evangéliuma...

...című könyvének 127-128. oldalán írja:

Az árja tudósok sehogy sem tudták bebizonyítani a sumér-indoeurópai rokonságot, ekkor a Bukarestből származó [a neten azt olvasni, francia, Bukarestben tanító] szemita Halévy, Joseph, aki később Párizsban tevékenykedett, engesztelhetetlen hevességgel támadta a sumér-magyar rokonság tényét, azt a képtelenséget hirdetve, hogy a sumér nép (akiket egyébként a szemiták mészároltak le és kényszerítették elvándorlásra) nem is létezett, sőt, a sumér nyelv, szemita papok mesterséges, titkos nyelve. A nyugati tudósok, kevés kivételtől eltekintve ezt az állitást készséggel elfogadták, a turáni eredet valóságával szemben. Nehéz tehertől szabadultak meg. A jeles kivételek között volt az angol Sayce, aki rezignáltan a következőket írta: "Az emberiség bozzászokott ahhoz a gondolathoz, hogy Ádám zsidó volt és ettől nem akar tágítani."
A tragikusan, Arany János halála óta soha nem magyar, Magyar Tudományos Akadémia, a szemita Goldzicher Ignác szakmai befolyásának engedve, az elképesztő Halévy elméletet fogadta el és a sumér-magyar rokonság kérdését a tudományos babonák, a délibábos remények körébe száműzte, utat nyitva a Halevy elméletéhez hasonlóan, szintén teljesen képtelen finnugor származás elmélet gőzhengerének.

Az alábbi előadásában Grandpierre Atilla 1:12:30-nál rámutat a finnugor elmélet egyik szarvashibájára, miszerint Árpád népe lenne a magyar, mely valójában a magyarság 10%-át adja csak, mert a 90% a kárpát-medencei magyarság, mellyel az elmélet nem foglalkozik. Arról Quora oldalakon én is tettem említést, hogy mindenki a bevonulással, honfoglalással törődik, de a megelőző Európából való kijövetekkel senki.

Kubínyi Tamás az alábbi Anunnakik az ősforrásokban 3. rész című előadásának utolsó negyedében szól arról a hihetetlen történetről, melynek keretében a budapesti Állatkertben negyven éven át, 1873-tól 1913-ig mutatták be az "emberevő" szamojédeket (lásd új adatokkal ott), a magyarok állítólagos rokonait. A Habsburg titkosszolgálat és többek közt Budenz József, aki magyarul sem tudott igazán megtanulni, áll a háttérében. Szó volt itt bécsi és párizsi vendégprodukcióról is: hadd lássák külföldön is, kik is ezek a magyarok.

Közben egy friss műsorának 22 perces anyagát ezen saját csatornámra tett videóban is felvettem.

Az alábbi oldalon bőséges információk állnak a történetről.

Dr. Marácz László Magtudin oldalról letöltésre elérhető két angol nyelvű írásából (melyek egyikében Bakay Kornéllal a több helyen idézett Rédei Károly munkásságát és elveit kritizálják) Quorára másolhatóak adatok. Ezek a cikkek:
http://www.magtudin.org/Maraczlaszlo.htm
http://magtudin.org/Maracz L. Untenability of Finno-Ugric Theory.htm
Ide csak ennyit (ami a Quorára is felkerült):

The pseudo-scientific status of the Finno-Ugric theory is based on the following statements:
1. We shall not mention anything that does not validate the Finno-Ugric theory.
2. Anyone, who criticizes the Finno-Ugric theory, can be denigrated and should be denigrated.
3. We should put words, that he did not say, into the mouth of the person who judges us, and then we should contradict this.
4. The Finno-Ugric theory is the eternal truth.
5. Double standards are permitted for Finno-Ugric linguists.
6. Stating the truth is not permitted.
7. The cultural-political background of this theory is taboo.

Egy használható latin kifejezés lett volna az ex cathedra, ami "megkérdőjelezhetetlen" mellékértelmével igencsak ideillő; az authoriter "megmondtam, hogy így van, punktum* jellegű tudományosság kommunista-bolsevik-terrorista stílusa elképesztő.

Marácz László A finnugor elmélet tarthatatlansága nyelvészeti szempontból című, letöltésre elérhető magyar nyelvű írásában sok fontos dologról beszél (köztük a kör szóbokor szavairól; lásd kör szóbokor tagjainak TeSz általi eredeztetése cím/alcímnél.

Ezen oldalon Marácz László A Finnugor Elmélet Az Indogermán Elmélet Egy Fiókelmélete című interjúja is elérhető. Az utolsó válaszra adott kérdését lefordítottam angolra, kiegészítettem egy kicsit és feltettem a Quorára:

What you must know about the background of the Finno-Ugric "universal law" (as it pertains to the Hungarian language) is that this topic (too) is heavily politicized.
Even today, those who keep voicing this Finno-Ugric theory belong mainly to the leftist liberal camp. This nonsense must be maintained at all costs, because there are certain interests in it, and at the same time it dictates a kind of Indo-European hegemony. People who cling to the Finno-Ugric theory are thinking in a kind of Euro-centric framework of civilization, or to put it more bluntly, subscribe to a "slaves to our masters" mindset.
It is not possible to change the Finno-Ugric theory, because then the Indo-European theory will also be overthrown. The hardly Hungarian Paul Hunsdorfer-Hunfalvy, for example, said that in Europe only the Greco-Roman-based science would be cultivated, everything else is precluded. (Don't forget Jewish usury either and the way Judaism had been attached on Scythian-Hunnic Christianity which did not permit taking interest.)
The result of this mentality is that it only wants to see an Indo-Germanic (+ Jewish master [Bill Gates is lord of the world these days, didn't you know?]) culture in Europe. The consequence of this is that there are no Scythians (at least for us) because they had been handed over to the Iranians and Indo-Germans. They had "rested" in Central Asia for a while and then came to Europe from there.
A branch theory of this is the Finno-Ugric theory, because we Hungarians do not speak an Indo-European language, so they had to find something, which is why they put us up north (while we perfectly know about ties in Egypt, Sumer and all over Asia). This is what they intended and this is what we got.
This theory is and forever was much more likely to be overturned in Western Europe(!), but not yet in Hungary. Hungary is crawling with their minions, for half a millennium and particularly in the last 100-170 years or so.
So much for science and honesty in the world. So much for you believing in what they have to offer, in books, universities, on TV or anywhere else. Stay tuned or subscribe to something else. Show your son and daughter what you're made of. By all means reject the vaccine.

Marácz és az én írásom kapcsán ki kell hangsúlyozni, hogy nem azért kellett más nyelveredetet keresni a magyaroknak, mert ők nem indo-európai nyelvet beszélnek (ez csak a jelenre vonatkozó ténymegállapítás kateróriájába tartozó ismeret kinyilatkoztatása lenne), hanem azért, hogy az indo-európai és proto-indo-európai elmélet elé, azaz a szkíta múltba a magyarok/hunok ne lehessenek betehetők.

Grandpierre Atilla: A magyar nemzettudat történelmi alapjai című cikkében írja:

"A magyar nyelv önálló fejlődése sokkal nagyobb időtávlatú, mint akár Európa mai indoeurópai nyelveinek, akár uráli-finnugor nyelveinek legtöbbjéé" – írta Benkő Loránd Széchenyi-díjas nyelvészünk (Benkő Loránd, 1997, 164.). "A mai latin és a mai szláv nyelv között a nyelvrokonság mérve legalább hússzor akkora, mint amilyen a magyar és a finn-ugor nyelvek között kimutatható" (Nemesdedinai Zsuffa Sándor, 1942, 18.). "A magyar nyelv, amelyet őseink a honfoglalással a Kárpát-medencébe magukkal hoztak, már akkor is rendkívül nagy szerkezeti távolságban állt a rekonstruálható ugor alapnyelvtől, vele a megértés egyetlen elemét sem tartalmazta" (Benkő Loránd, 1997, 164.). S hozzátette: "A magyar nyelvnek – és ezzel együtt persze a magyar népnek – az őstörténete nem mosható, nem keverhető össze az uráli-finnugor vagy akár ugor nyelvek és népek őstörténetével" (Benkő Loránd, 1997, 164.).
Az elmúlt évtizedekben egyre több nyelvész vélekedik úgy, hogy az altaji, mongol és tunguz nyelvek hasonlóságának az az oka, hogy mindegyikre alapvető hatást gyakorolt a Hun Birodalom nyelve. Ezt a nyelvet mi szkíta-hun nyelvnek nevezzük. Hunnia fennállását ugyanebben a hatalmas eurázsiai körzetben megelőzte a szarmaták és a szkíták vezető szerepe. A szarmaták szkíta nyelvet beszéltek, de mindegyre csak hibásan, írta Hérodotosz (IV. könyv, 117.§.). Török "jövevényszavaink" jelentős része az alapszókincshez tartozik, és így nem átvételnek, hanem közös eredetnek tulajdonítható. A szkíta-hun nyelv az urál-altaji nyelvcsalád alapnyelvének tekinthető. Besorolható a finnugor vagy az altaji nyelvcsaládba, de csak egyik-egyik oldala, valójában bizonyos értelemben mindkettőt magában foglalja, illetve mindkettő belőle fakad, mindkettőnél szélesebb osztályt alkot. Mint ilyen, az urál-altaji nyelvcsalád alapnyelvének tekinthető. A könyvünkben ismertetett tények fényében a magyar nyelv önálló fejlődésének időszaka mintegy 10000 évre tehető.

• Egy része hun nyelv címhez is bekerült.

Remete Farkas László Magyarok eredete...

...című tanulmányának zárszavában írja:

Sokak számára azért elfogadhatatlan a finnugor származás-elmélet, mert a genetikai hasonlóságok nem meggyőzőek. Viszont, a finnugornak nevezett népek nyelvében egyértelműen kimutatható bizonyos nyelvrokonság. A tényeket másképp értékelve – vagyis "talpára állítva" – a finnugor népek kapcsolata érthetőbbé válik.
A korabeli tudósítások arra utalnak, hogy nem a magyarok szakadtak ki a finnugor nyelvi közösségből, hanem: a Kárpát-medencéből északabbra és keletre vándorló kárpáti (gravetti) népességből szakadtak le a nyelvrokonaiknak tartott népességek. Akik nem tértek vissza a Kárpát-medencébe, hanem keveredtek más népességekkel. Ezt a nyelvet beszélő népességek arányai, az idegen nyelvi hatások, genetikai-kulturális adatok és a helynevek elterjedései is igazolják.

Bérczi Szaniszló Fogalomfejlődési irányok és rétegtani modell a Czuczor-Fogarasi gyökrendszer alapján – Néhány jelentős szóbokor nyomozása az orosz nyelvben című a Mikes Int. 2014. január-március sz. megjelent cikkében említi Czakó Gábor nyelvészt, aki:

Fölfigyelt arra, hogy a magyar nyelvészek az egységes magyar szóbokrok tagjait különböző FU népek beszédében találták meg. De fölfigyelt arra a nem logikus következtetésre is, hogy nem a mélyebb belső szerkezettel (hatalmas fogalombokor-világgal) bíró magyar nyelvből értelmezték e FU rokonnépi szavak eredetét, hanem mesterségesen konstruáltak egy közös PFU ősnyelvet [PIE mintára], (minek a meglétét sehol sem lehet fölismerni), és ebből próbálták értelmezni az összes FU nyelvi szót. A FU modell nyelvi következtetése az, hogy egy ősnép egy közös őshazában [lehetőleg távol minden nagyobb kultúrközponttól és a szkíta múltról így leválasztható legyen] alakította ki azt a nyelvet, melynek a FU nyelvek és a magyar is a leány-nyelve lenne. De a szóbokrok (gyökbokrok, fogalombokrok) mérete és korábbi megléte, egységes szemlélete, szerves egymásrautaltsága, és mindmáig élő használata összeférhetetlen ezzel a szavak szintjén létrehozott modellel és következtetéseivel.

A mélyebb belső szerkezettel bíró nyelvben máig meglévő, hatalmas szó-, gyök-, fogalom-tömbökből történő szószétszóródás logikailag természetesebb, egyenesebb, rövidebb út, mint a művileg konstruált ősnyelvből a töredékértelmű szavak szóbokorrá történő összeállítása. Mégis – mint Czakó Gábor megállapítja – "a szavak etimológiáját kutató szakemberek inkább szétdúlták, "szétszerkesztették" a gyökrenden nyugvó szócsaládokat az értelmező szótárakban és különféle eredetűvé sorolták be".

Van egy csomó példa; kör, kerék, és hasonló egyszerű szavak eredetének szétszedése; agyrém. Ezeket kör szóbokor tagjainak TeSz általi eredeztetése cím/alcímnél is taglaltuk.

Bakay Kornél Hogyan lettünk finnugorok? című tanulmányának feldolgozása alkalomadtán ide kerülhet majd, de ahogy a fentebbi írása kapcsán elhangzott, legszívesebben az egészet betenném, ami lehetetlen. Így csak a legfontosabb támpontokat vegyük ide.

Az ezen oldallal kezdve olvasható MEK kiadványban (Magyarország a XX. században, V. kötet, 2. rész) a nyelvtudományok témájában a finnugrisztika és támadói, valamint magyar értékmentők kerülnek bemutatásra.

Bilecz Ferenc ezen blog oldala továbbra is szerkesztés alatt van/volt, így oda is lehet nézegetni.

Czeglédi Katalin török szakértő nyelvész több írásában visszatérő véleménye szerint a mérvadó jelen magyar akadémiai tudományos álláspont számos esetben téves.

Az ugor, finnugor, uráli ősi örökségként számon tartott magyar szavaknak a török párhuzamait rendre kihagyták a sorból. Ezeket is figyelembe véve az egyezések kulcsa a szkíta-hun és az ősmagyar nyelvben van. A magyarban és a török nyelvekben az egyezés ősi, genetikai rokonság miatt van. Az uráli nyelvekbe a szkíta-hun típusú nyelvekből kerültek a szavak átvétel útján. Ami a szláv nyelveket illeti, ott sem lehet ősi a szó, oda szkíta-hun és ősmagyar szubsztrátum nyelvi rétegből került.

• Szkíta nyelv címnél volt már egy hasonló passzusa.

Annyit azért mindenképpen pontosítani kell, hogy 1) a finn-ugor tábor mellett szóba hozott török a hun korszakban jött leginkább létre, a magyarnál fiatalabb nyelv, 2) a török és magyar genetikai rokonság már egy viszonylag későn (a jelenhez közel) létrejövő keveredés eredménye. A magyar keveredés nélkül is magyar volt a Kárpát-medencében sokezer éve.
Tulajdonképpen a szkítázása ellenére a törökből kívánja levezetni a magyart, mert a török nyelvhez ért(eni vél), de a magyar nyelv belső működéséhez nem.

Czeglédi Katalin az Ősi Gyökér 2021/1. számában helyet kapó, A Kürt törzsnévről 2. rész...

...című cikkében több helyen hasonlóan fogalmaz:

Világosan kell tehát látni, hogyan, milyen fokon tartoznak össze a szavak. Egyik a másiknak alapul csak a közvetlen elődje szolgálhatott, vagyis az a szó, amely a legszorosabban kapcsolódik hozzá valamilyen jelentésszálon. Ennek a tisztánlátásnak pedig feltétele, hogy a fenti összefüggéseket nem lehet olyan alapon magyarázni, hogy az egyik esetben adott szó az uráli, finnugor vagy ugor egységből származó ősi szókészletünkhöz tartozik, a másik esetben pedig kölcsönzés a törökből vagy a szlávból stb. A földrajzi névi kutatások fényében a nyelvi kapcsolatokat másképpen, jóval magasabb, nagyobb látószögből lehet és kell vizsgálni ahhoz, hogy lássuk, az összetartozás igen széleskörű s amelynek időben nagyon ősi, mélyen eredő gyökerei vannak. Tisztázni kell, mi az oka, hogy ismerik a szócsalád tagjait Eurázsia szerte, milyen úton, módon terjedt el a kVrt illetve töve a kVr Mongóliától Nyugat-Európáig, Komi földtől Dél-Ázsiáig. Az összefüggések mellett pedig az egyes szavakkal külön-külön is kell foglalkozni ahhoz, hogy pontosítsuk a szómagyarázatot.

Ural-altaji rokonság

Kétségtelenül misztifikál azonban Róna-Tas ott is, ahol az "akkor még egynek gondolt" urál-altáji nyelvcsaládról beszél, tehát úgy tünteti fel az uráli és az altáji nyelvek rokonságának kérdését, mintha az csak egy elavult, 19. századi feltevés lenne, amelyet az újabb kutatások már rég megcáfoltak. Ez a kérdés is szorosan hozzátartozik a finnugrisztika egyoldalúságaihoz. A sorozatos lexikális és nyelvtani egyezések ellenére kereken tagadják a finnugor és az altáji nyelvek rokonságát, mert ellenkező esetben kiderülne, hogy "finnugor” vagy "uráli” eredetűnek állított alapszavaik tekintélyes hányada az altáji nyelvekben is megvan, s az önálló finnugor (uráli) nyelvcsalád tézise a jelek szerint csupán nyelvészeti fikció. Ennek következtében a finnugor berkekben az a suttogó propaganda járja, hogy a nemzetközi nyelvtudomány már rég elvetette az uráli és az altáji nyelvek rokonságának lehetőségét.
Nem merülhetünk bele most e kérdés tárgyalásába, ezért csak két magyar kutató és egy nemzetközi szaktekintély idevágó véleményét idézzük.
Pusztay János szerint (Az "ugor-török háború” után, 140-141. old.) az uráli-török rokonság elmélete "...ma már több, mint egyszerű hipotézis. Ramstedt, az altáji összehasonlító nyelvtudomány megalapítója és... Collinder 69 uráli-altáji közös etimológiát mutatott ki, s ezek az ún. alapszókincs körébe tartoznak... A 69 etimológia közül 8 az altáji nyelvcsalád valamennyi ágában megtalálható, 38 csak a törökségiben, 38 a mongolban, 37 a tunguzban. A szavak egyharmada mind a szamojédban, mind a finnugorban megtalálható."
"Az urál-altáji rokonság elméletét...a felmerülés óta eltelt másfél évszázadnak nem sikerült végérvényesen bebizonyítania, de cáfolnia sem." (Juhász Péter: Bevezetés a "Tanulmányok a bolgár-magyar kapcsolatok köréből" című kötethez 15. old.). "Az utóbbi időben lábra kapott egy olyan vélemény, amely szerint a szakemberek mostanában kételkedni kezdenek az urál-altáji nyelvrokonság létezésében. Nem tudom, kik ezek a szakemberek. Azok a tudósok ugyanis, akik az utóbbi 50 év kiadványaiban az uráli és az altáji nyelvekről írtak, mindannyian támogatták a nyelvrokonság gondolatát." (B. Collinder: Vannak-e rokonai az uráli nyelvcsaládnak? Gulya J. szerk.: A vízimadarak népe, 80. old.).
Ezekhez az egyértelmű sorokhoz csak annyit jegyzünk meg, hogy ha már mindenáron tudományon kívüli szempontok után akarunk kutatni, sokkal inkább megtalálhatjuk ezeket a fent említett suttogó propagandában, amelynek nyilvánvaló célja a kizárólagos finnugor elmélet presztízsének fenntartása tudományon kívüli eszközökkel, sőt egyenesen valótlanságok állításával. S lám, e valótlanság terjesztésében maga Róna-Tas is tevékenyen részt vesz: az "akkor még egynek gondolt" uráli és altáji nyelvcsaládról beszél.

Hasonló időhatározós megfogalmazás Hegedűs nevű finnugrásztól, hogy "Az illetékes tudományos világ már rég kihirdette az ítéletet: a sumér nyelv semmilyen mai élő nyelvvel nem hozható kapcsolatba."

A TeSz-ben sorozatosan találunk olyan "finnugor eredetű"-nek állított szavakat, amelyek "altáji kapcsolatai további vizsgálatot igényelnek". Értsd: a török nyelvekben ezen szavainknak legalább olyan jó – ha nem közelebbi – párhuzamai vannak mint a finnugoroknál, de ha a közös eredetet nyíltan bevallanák, még kevesebbre zsugorodna a kizárólagosan finnugor eredetűnek nyilvánítható magyar szavak száma.

Götz László ide tehető sorait lásd áttéve ugor-magyar nyelv cím/alcímnél.

Ugor-török háború

Avagy választhatunk: vagy ez, vagy az, de a keverék is megteszi.
A lényeg, hogy az imént említett Fiók féle összefüggések ne kerüljenek terítékre.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében írja:

Az "ugor-török háború” legkárosabb következményét mi abban látjuk, hogy a finnugrisztika még sokkal inkább önmagába zárkózott, mint azelőtt, minden józan ellenvetéssel szemben a megközelíthetetlen steril tagadásba menekült, sőt meg sem hallgatott többé olyan érveket, amelyek nyelvünk másirányú kapcsolatait feszegették. Míg például korábban a finnugor irányzat is elismerte a számtalan uráli-altáji nyelvi párhuzam tényét, amelyek egyértelműen e nyelvcsaládok egykori szoros kapcsolataira vallanak, addig a továbbiakban a finnugor nyelvészet mindinkább elzárkózott az uráli és az altáji nyelvek összefüggéseinek vizsgálatától, s etimológiai, nyelvfejlődési kutatásaiban alig-alig vette figyelembe a török megfeleléseket. Minden jel arra mutat, hogy az "ugor-török háború” vitái közben maguk a finnugristák is észrevették azon szerves kapcsolatok tömegét, amelyek a két nyelvcsaládot összefűzik, de azt is, hogy aligha beszélhetünk különálló uráli vagy finnugor nyelvcsaládról, ősnépről vagy ősnyelvről, s hogy ez annál inkább világossá válik, minél behatóbban foglalkoznak a török-finnugor nyelvi párhuzamokkal.

De a finnugrászoknak valójában az is megfelel, ha legalább a kultúrát részint (egy történelmi katyvaszból nem megfelelően azonosított) török oldalról vesszük. Így születtek olyan kísérletek szent magyar nevünk "levezetésére" is, mely egyike szerint a magyar név előrésze finnugor, utórésze török "eredetű".

Természetesen az alacsony kultúráls fokon álló magyarság feneke alá a törökség erőszakkal tolta be a lovat is.
Götz alábbi passzusa másutt is szerepelt:

Visszatérve a magyar nyelv jövevényszavainak kérdéséhez, az előbb ismertetett hamis alaptételből kiindulva a további logikai következtetések már szinte önként adódtak: egy elsősorban a vogul-osztjákhoz mért primitív közösség magától értetődően nem lehetett sem műveltebb, sem nyelve fejlettebb, mint a 19. századi obi-ugorok kultúrája és nyelve volt. Így alakult ki a kőkorszakbeli művelődési színvonalon álló, halász-vadász, "vadbarbár" honfoglaló magyarok képzete, akiket valamilyen török nép kevéssel azelőtt éppen hogy a lovaglásra és egy kis állattenyésztésre megtanított, s természetesen az a meggyőződés is, hogy az efféle primitív népségnek minden magasabb műveltségre vonakozó szót idegen népektől, elsősorban mondanunk sem kell – az indogermánoktól kellett átvennie. gi

Péterfai János...

...sorai magyar nyelv hamisítása címnél (bővebben) szerepeltek:

Ugrászatnak lehetne nevezni azt az elméletileg létrehozott, politikai nyomásra megalkotott áltudományt, amelynek az lenne a hivatása, hogy a magyarokat és nyelvüket a finnugornak nevezett nyelvcsoportba belekényszerítse. Az ugrászat áltudománya a félrevezetés tudománya. A finnségiek egyetlen nyelvi csoportosulást alkotnak, a magyarok igen gyakran birodalmukba csatolták a finnségi népeket. Számtalan magyar szó került át a finnségi nyelvekbe, szinte mindig romlott állapotban. A finnségiek igen korán leváltak a magyar népek anyatestéről, és önálló utat jártak a mai napig. Utódaink egyik ágát alkotják.
Nem szabad a finnségieket a magyaroktól idegen népeknek nevezni. A valóság szerint a finnségiek magyar eredetűek. Mintegy Kr.e. 6.000 körül válnak le a magyar nyelvű népek anyatestéről, azóta önállóan fejlődnek. Nyelvi bizonyítékok ezrei támasztják alá a felvázolt elképzelést. A finnségiek kétségtelenül rokonaink, csak kicsit távolabbiak, mint az indoeurópaiak.
Turkászatnak lehetne nevezni azt az áltudományt, amit a magyar nyelvkutatók annak érdekében hoztak létre, hogy a magyar nyelvet belekényszerítsék a török nyelvcsoportba, illetve nyelvbe. A török nyelv, állítólag egyetlen török nyelv van, meg több nyelvjárása, csupán 1.700 éves, maximum. A török nyelvből egyetlen szó sem jött át a magyar nyelvbe, kivéve az oszmán harcok időszakát, ellenben helyesen a magyar nyelv romlott fázisa a török nyelv. Sajnálatos, de a jeles kutatóknak fogalma sincs a magyar nyelvről, ezért képtelenek összevetni a két nyelvcsoportot. A török nyelv annyira fiatal, hogy még nem volt ideje szétválni valódi, önálló nyelvekre, mint a finnségieknél ezt nagyjából láthatjuk. Ez a tény döntő jelentőségű, amikor a magyar és a török nyelvek összevetéséről van szó.
Egész áltudomány ágazatokat találnak ki a nyelvészek, hogy talán felsőbb parancsra, valamivel igazolják a magyar nyelv ugrász, vagy turkász mivoltát. De talán nem is felső parancsra teszik ezt, hanem saját tehetetlenségük nyilvánul meg áltudományos elméleteikben. Lényegkiemelő képessége nem mindenkinek van. A nyelvészek után loholnak a történészek, akik a nyelvi halandzsához történelmi zagyvaságokat költenek. Fantáziájuk igen sebes röptű, de komolyan venni nem lehet őket. Ettől függetlenül a magyar ifjúságot, nyelvi és a történeti tudományok területein, áltudományokra tanítják. Nem mondják meg, hogy a magyarok Európa ősnépe, hogy az indoeurópai népek nagyon közeli utódaink, mint a kelták, görögök, germánok, szlávok, újlatinok és a többiek, hanem mindenféle más elméletről beszélnének.

Tipikus eljárás a vagy (ezt) vagy (azt választhatod) technikája, amelyet a "vagy indogermán vagy szemita" (eredetű valami, azaz a világegyetem két féle e kettő lehet) féle megoldás nyomán ismerünk.

Ezen avar címnél, külön alcímnél említett, a fenti, tehát ugyanezen Quora kérdésre adott válaszomban már korábban magam sem vettem teljesen komolyan Andor AKA Dávid arra vonatkozó kérdését, hogy minden honfoglaló törzsünk törökül beszélt volna és az avaroktól tanulták volna újra a nyelvet. Ha a Dzsagfar tarihi valóban efféle információkat tartalmaz, akkor ez egy olyan pántürkista koholmány, mely a magyarokat a finnugor akolból a turkász akolba kíván terelni és BT véleménye is igaz lehet: egymás ellen akarja uszítani a már így is agyonvágott magyarokat, akik történelemszemlélete egymáséval ellentmond.

Az ún. finnugor és indogermán nyelvcsaládok kialakulását elősegítő folyamatok letagadása

Folyamatok helyett nyelveket (magyar, szumér) is lehetett volna írni.

Götz László Keleten kél a Nap című könyvéből valóak az alábbiak is:

A délről érkezett művelődési és nyelvi hatások a magyarok legdélebbre lakó elődeinek közvetítésével jutottak el az északabbi finnugor törzsekhez. Vagyis, még ha a finnugor iskolával összhangban elvben el is fogadjuk valamiféle laza ősi egység esetleges egykori létezését, akkor sem zárkózhatunk el eleve az elő-ázsiai primér kultúrák ésszerű módon, minden joggal feltehető művelődési és nyelvi hatásainak kutatásától.

Götz nem számol a szumér (és egyiptomi) kultúra sem északi, sem atlantiszi, stb. eredetével és így érvei fundamentálisan helytelenek, mivel időben és lokálisan korlátozott elvek szerint vonja le következtetéseit. Ettől még részleteiben rendkívül értékesek közlései.

A kizárólagosan finnugor szemléletű etnogenetikai és nyelvfejlődési elmélet alapján állva sem vethetjük el eleve a déli, Elő-Ázsiából kiterjeszkedő neolitikus és korai fémkori kultúrák kapcsolatainak, érintkezéseinek valószínűségét a feltételezett ősuráliakkal vagy ősfinnugorokkal. Sőt, az utóbbi évtizedek régészeti felfedezéseiből egyértelműen kiviláglik, hogy az ősi elő-ázsiai műveltségek keleten Turkmenisztánig, a Pamírig és az Altájig, nyugaton Dél- és Közép-Európáig, északon pedig a Dél-Urál, Oka, Közép-Volga vidékéig terjesztették ki masszív kultúrhatásaikat. De nem csak ezeket: tömeges vándorlások is kimutathatók, egyrészt Turkmenisztánból a nyugat-ázsiai steppére, egészen az Altáj és a Jeniszej környékéig, másrészt pedig Transzkaukázia és a Kubán régiójából az Urálig és a középső Volgáig. Ezért tartjuk alapvető módszertani mulasztásnak, hogy kizárólagosan finnugor szemléletű nyelv- és őstörténettudományunk nem akar tudomást venni az elő-ázsiai ősműveltségek távolabbi hatásainak kutatásában az utóbbi 50-60 évben elért eredményekről. A finnugrisztika, s uszályában a magyar őstörténetkutatás még mindig görcsösen ragaszkodik a 19. században felállított, pánindogermán szellemben fogant hipotézisekhez, amelyek szerint egykor az egész eurázsiai steppét indogermánok, illetve indoirániak népesítették volna be. Ennek következtében csupán bizonyos ködös "indogermán", vagy ezen belül nem sokkal konkrétabb "indoiráni", illetve "ősiráni" hatásokkal számolnak az ősfinnugoroknál, minden egyéb lehetőséget eleve kizárva. Pedig az ősi elő-ázsiai kultúrnépek nyelveiről – élükön a szumérral –, amelyeknek nyelvemlékei évezredekkel előzik meg a legkorábbi indogermán nyelvű forrásokat, már több évtized óta azt is tudjuk, hogy szinte kivétel nélkül ragozó nyelvek voltak, azaz nyelvtípusuk megegyezett a magyar-finn és az altáji nyelvekkel. Az említett régészeti adatok tanúsága szerint tehát sokkal valószínűbb, hogy ezek az ősi ragozó nyelvek már jóval korábban hatottak az északabbi területek nyelveinek fejlődésére, mint a tetemesen később jelentkező indogermán vagy indoiráni nyelvek.

Angolra is lefordítva:

Based exclusively on the Finno-Ugric perspective of ethnogenetic and language development theory, we cannot dismiss from the outset the possibility of connections and contacts between the Neolithic and early Metal Age cultures expanding from southern Pre-Asia with the presumed ancient Uralians or ancient Finno-Ugric. Moreover, it is clear from the archaeological discoveries of the 20th century that the ancient pre-Asian civilizations extended their cultural effects to Turkmenistan, the Pamirs and the Altai in the east, to South and Central Europe in the west, and to the regions of the South Urals, Oka, and Middle Volga in the north.
But not only these: mass migrations can also be detected, on the one hand from Turkmenistan to the West Asian steppe, as far as the Altai and Yenisei regions, and on the other hand from Transcaucasia and the Kuban region to the Urals and the middle Volga. That is why we consider it a fundamental methodological omission that our exclusively Finno-Ugric linguistics and prehistory does not want to take note of the results achieved in the last 80-100 years in the research of the more distant effects of pre-Asian civilizations. Finnugristics, and Hungarian prehistory in its barge, still clings convulsively to the hypotheses set up in the 19th century, conceived in a pan-Indo-Germanic spirit, according to which the entire Eurasian steppe was once populated by Indo-Germanic and Indo-Iranian people. As a result, only certain nebulous "Indo-Germanic" or, within that, not much more concrete "Indo-Iranian" or "Old Iranian" influences are counted among the ancient Finno-Ugric, excluding all other possibilities from the outset.
However, we have known for several decades about the languages ​​of the ancient pre-Asian cultural peoples – led by Sumerian – whose language records predate the earliest Indo-Germanic sources by thousands of years, that they were almost without exception inflectional languages, i.e. their language type was the same as Hungarian-Finnish and with Altai languages. In light of archaeological data [detailed in the book], it is therefore much more likely that these ancient inflectional languages ​​influenced the development of the languages ​​of the northern areas much earlier than the much later Indo-Germanic or Indo-Iranian languages.

• Betéve ezen Quora válaszomba is.

Finnugor őshaza

Nem volt ugye ilyen, ahogy ilyen nép sem volt és ezeknek proto-uráli és efféle nyelvük sem volt, de most pusztán a "tudomány" képviselőinek vélelmeit követjük figyelemmel.

Az Oka-Káma környéki finnugor őshaza helyett északabbra kellett tolni, ahogy Götz László írja:

Azaz a finnugor (uráli) népek kialakulásának feltételezett területét az északi szélesség 55. fokától a 60-65. fok közé, az északi sarkkör régiójába helyezték.

Az Oka-Káma környéki finnugor őshaza mellett sokkal jobban valószínűsíthető körülmények szólnak – ha már mindenáron egységes "ősfinnugor" vagy "ősuráli" népet akarnak posztulálni. Nem tudunk szabadulni attól az alapos gyanútól, hogy finnugorjainkban azért támadt – éppen a hatvanas évek elején – oly ellenállhatatlan vágy a tundrák és az Északi Jeges-tenger megismerésére, mert századunk 50-es éveiben – főleg Gordon Childe korszakalkotó munkássága, meggyőző érveléssel alátámasztott komplex bizonyító eljárása nyomán, amellyel az addig megismert régészeti leletkomplexumokat kontinentális méretű, szervesen összefüggő egységes őstörténeti képbe foglalta (G. Childe: Vorgeschichte der europäischen Kultur; és Stufen der Kultur) – a nemzetközi régészet és őstörténetkutatás felismerte az ősi elő-ázsiai műveltségek meghatározó szerepét Nyugat-Eurázsia kulturális fejlődésében (l. például Schachermeyr: Die vorderasiatische Kulturtrift). Sőt, az is nyilvánvalóvá vált, hogy a masszív művelődési hatásokon kívül különböző elő-ázsiai etnikumok tömeges gyarmatosító tevékenységével is számolnunk kell e térségekben, elsősorban a délebbi régiókban. E felismerések előtt nyugodtan megmaradhattunk, a többi finnugorral együtt, a Káma vidékén, mert kényelmesen és eléggé meggyőzően lehetett hivatkozni az e területeket Mezopotámiától elválasztó 3-4000 kilométeres távolságra, ha valaki a magyar nyelv feltűnő szumér párhuzamaival hozakodott elő; amint hogy századunk 60-as éveiig a földrajzi távolság csakugyan az egyik fő érv volt esetleges ősi szumér-magyar (-finnugor) kapcsolatok elutasítására. Miután azonban a régészeti kutatások az Aral-tótól a Dél-Urál és a Közép-Volga tájain keresztül Dél-Oroszországig egyöntetűen és kétségbevonhatatlanul kimutatták a közvetlen előázsiai hatásokat, egyszerre igen kényelmetlenné vált finnugor eleink számára Oka-Káma környéki őshazájuk, ahol ráadásul több hullámban, tömegesen bevándorolt kaukázusi-transzkaukázusi gyarmatos telepesek jelenlétét is bizonyították az ásatások. S lám, csodálatos módon éppen ezekben, a finnugor kapcát ugyancsak szorongatni kezdő években – 1962-ben – fedezte fel Hajdú Péter a fentebb említett valószínűtlen nyelvföldrajzi következtetések alapján, hogy az uráli őshaza nem is annyira a Kámánál volt, hanem inkább az Ob alsó folyásánál, a nyugat-szibériai tundrákon. S ismét csak lám: az ortodox finnugor törzsgárda egyik élvonalbeli reprezentánsa, (Fodor István), 1975-ben lelkesen felkapja és tovább hengergeti maga előtt Hajdú Péter 1962-es bizonyíthatatlan ötletét, szorgalmasan támogatva és az egekig feldicsérve ezirányú fáradozásaiért a Szegedi Őstörténeti Munkaközösség elnöke, Róna-Tas András által (Róna-Tas: A nyelvrokonság; 422. old.).

A könyve 994. oldalán megszólaltatott Harmatta a korábban László Gyula cáfolatával egyező véleményre helyezkedéssel éppen nem pán-iranizál:

Szószerint ezt írja: "Igaz ugyan, hogy a cirbolya fenyő (Pinus Sibirica) elterjedésének nyugati határa még csak el sem éri a káma-uráli neolitikus kultúra nyugati határát, azonban a fa neve csak a permi, az obi-ugor és a szamojéd nyelvekből, azaz a fa tényleges elterjedési területén mutatható ki és semmi bizonyíték nincs arra, hogy más finnugor nyelvekben meglett volna."
Azaz e sorokkal nem valamiféle dilettáns akárki, hanem a szakképzett nyelvtudós Harmatta, kereken elutasítja Hajdú Péter (és Hajdú nyomán Fodor István) feltevését az uráliak Alsó-Ob menti nyugat-szibériai őshazájáról, amely Hajdúnak azon hipotézisén alapult, hogy a cirbolya fenyő neve és még néhány más tajga-fa neve egykor megtalálható lett volna az uráli alapnyelvben, de a nyugatabbi finnugorok az idők folyamán elfelejtették volna e faneveket, s ezért ma már nem találjuk meg náluk a tajgaerdő fáinak neveit.
Nyomatékosan emlékeztetünk itt arra, hogy László Gyula már 1964-ben kereken elutasította Hajdú ezen hipotézisét, mégpedig azon egyszerű oknál fogva, mert azon a területen, amit Hajdú Péter kijelölt, semmi nyoma az általa mondott korban az emberi életnek. Ahol pedig nincs ember, ott őshaza sem lehetett – teszi hozzá végül (l. László, 1964.).

• Lásd a lentebbi passzus legalján.

Az uráli-finnugor nyelvek rokonságának areális nyelvkiegyenlítődési elmélete

Egy realisztikus elmélet a velünk rokonnak beállított népességek egyáltaláni finnugorrá változására

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében írja:

Bartha Antal elképzeléseivel kapcsolatos három pontban bemutattuk azt a kilátástalan konfúziót, amelybe a finnugrisztika 19. századi elavult hipotéziseihez való görcsös ragaszkodás minduntalan belekényszeríti a magyar őstörténetkutatást. Az ott feltárt hatványozott ésszerűtlenségekből meggyőződésünk szerint csak egy út vezet kifelé. Mégpedig az, amit László Gyula "Őstörténetünk legkorábbi szakaszai" című alapvető jelentőségű művében már 1961-ben – egyelőre igen óvatosan, csak mintegy lehetőségként – felvetett; hogy ugyanis az uráli-finnugor nyelvek egymás közötti rokonsági kapcsolatait – ha a vonatkoztatható régészeti leleteket is figyelembe vesszük, s nem csupán a nyelvészek elképzeléseinél maradunk a legvalószínűbb módon egy úgynevezett "uráli-finnugor nyelvlánc" elméletével lehet magyarázni (l. fentebb). Ez a nyelvláncként értelmezett nyelvrokonsági elképzelés, amely – mellesleg megjegyezve – gyakorlatilag megegyezik a zseniális orosz indogermanista nyelvtudós, N.Sz. Trubetzkoy herceg által az indogermán nyelvek egymás közötti rokonsága mikéntjének magyarázatára kidolgozott és "areális nyelvkiegyenlítődés"-nek nevezett elmélettel, amely tudásunk mai fokán messzemenően a legjobban összhangban áll az ismert nyelvemlékbeli, nyelvtörténeti, őstörténeti adatokkal és végül, de nem utolsó sorban a régészet konkrét tényeivel (l. Trubetzkoy, 1939.). Kiválóan alkalmas a Kr.e. 2. évezred első felében a Volga-Urál vidékére és a nyugat-ázsiai steppére érkezett déli gyarmatosok és az ottani őslakosság nyelvi kapcsolatainak magyarázatára is. Mégpedig anélkül, hogy a genetikailag rokonnak vélt uráli-finnugor nyelvcsalád feltevését valló finnugrisztika járszalagján dolgozó és gondolkodó Bartha Antal által ismertetett, ésszerűtlen hipotézisláncolata közül akár csak egyre is szükség lenne.
Ha abból indulunk ki, ami az adott körülmények között a Kr.e. 2. évezred első felében a Volga-Urál-Ob-Irtis vidékén egyedül elvárható volt, hogy ugyanis az igen gyér számú halász-vadász őslakos csoportok a közéjük és közvetlen közelükbe telepedett, s velük többrendbeli rendszeres kapcsolatokban álló összehasonlíthatatlanul magasabb műveltséggel rendelkező, tömegesen és több hullámban érkezett földművelő-állattenyésztő és fémműves déli gyarmatosok nyelvének bizonyos elemeit óvatosan számolva mintegy félezer szót (kb. ennyi biztosan igazolható magyarfinnugor szópárhuzamot ismerünk) és a legfontosabb nyelvtani sajátosságokat átvették – természetesen nem változatlanul, hanem többé-kevésbé eltorzítva, pidginizálva, saját nyelveik hangrendjéhez idomítva – és ez a pidginszerű nyelv azután a mindennapi érintkezések során széleskörben használt és általánosan megértett közlekedő nyelvvé, úgynevezett "lingua francá"-vá vált a halász-vadász őslakosok között, akkor nem kell a kérdéses gyarmatosokban "ősirániak"-at gyanítanunk, nem kell csupán az őslakosokra gyakorolt ködös "hatásaik"-ról beszélnünk, de arra sincs szükség, hogy olyan szemenszedett képtelenséget kelljen – mintegy "szükségszerűen" – feltételezni, hogy a gyér számú és igen kezdetleges kulturális fokon álló halász-vadász őslakosok rövid időn belül szinte teljesen asszimilálták volna a fél évezreden keresztül tömegesen és több hullámban érkezett, s ráadásul még sokkalta magasabb műveltséggel is rendelkező déli gyarmatosokat. – Gondoljuk csak meg jól: olyasmi ez, mintha valaki halálos komolysággal azt próbálná bizonygatni, hogy a 18. és 19. századi európai gyarmatosítókat Észak-Amerikában az ottani őslakos indiánok rövid időn belül szinte teljesen asszimilálták volna.
László Gyula azután 1981-ben megjelent "Őstörténetünk" című könyvében lényegesen továbbfejlesztette 1961-es "nyelvlánc" elméletét. Újabb elképzelését így fogalmazta meg: "...Önkéntelenül felvetődik más gondolat is. Nevezetesen az, hogy a sokfajta külön nyelvre, elszigetelt népességre rátelepszik egy nagyszámú csoport, amely széthúzódva nagy területen beszélné a maga egységes nyelvét, s ennek a nyelvnek alapvető elemeit vennék át külön-külön az őslakók, akik amellett megtartanák nyelvük hangrendszerének sajátosságait (hozzá alkalmaznák az átvett életfontosságú elemeket), megtartanák szókincsük jelentős részét (ezek lennének"a nyelvek külön életében" keletkezettnek vélt szavak). Magam ezt a megoldást látom valószínűnek, de még hozzá is venném, hogy ez a nyelv feltehetően a ma is a legnagyobb számú néptől – a magyartól származhatnék." (l. László 1981. 43. old.)

Még korábban:

Nagyon sok jel arra vall – s számos finnugor nyelvész is állítja –, hogy a vogulok, osztjákok, szamojédok – a lappokhoz hasonlóan – eredetileg nem voltak finnugor, illetve uráli nyelvű népek, hanem valamilyen paleoszibirid, arktikus nyelvjárásokon beszéltek, csak viszonylag késői időkben váltottak nyelvet: átvették a közelükben és részben közöttük is élő finnugorok nyelvét. Ha ezt a tételt – amelyet igen nyomós embertani és nyelvi adatok közös "uráli" ősnyelv hipotézisénél sokkalta valószínűbbé tesznek – elfogadjuk kiinduló alapként, akkor igen kézenfekvően értelmezhetjük a szóegyezések megoszlásának feltűnő ingadozásait is az egyes uráli-finnugor nyelvek között.
...
A klasszikus értelemben vett uráli, azaz finnugor-szamojéd nyelvcsaládot minden joggal egy északi és egy déli csoportra oszthatjuk, amelyek azonban eredetileg maguk között is csak laza kapcsolatokban állhattak, s csupán hosszantartó érintkezések, rátelepedések útján alakult ki közöttük idővel valamiféle areális nyelvkiegyenlítődés.

A közös uráli ősnyelv feltételezése igen valószínűtlen; a szamojédok minden jel szerint csupán erős "finnugor" – nevezzük egyelőre így – nyelvhatáson mentek keresztül, amelyet jórészt az obi-ugorok közvetítettek hozzájuk, s eközben számos szótári és nyelvtani, nyelvszerkezeti elemet átvettek. Vagyis újra egy nyomatékos alátámasztást nyertünk arra vonatkozólag, hogy amennyiben "uráli” nyelvközösségről egyáltalán beszélhetünk, az nem elsődleges, közös etnikai és nyelvi alapokból fejlődött képződménynek, hanem csak komplikált nép- és nyelvkeveredési folyamatok útján kialakult másodlagos nyelvkiegyenlítődés eredményének tekinthetjük.

Elméletünk szerint a mai értelemben vett uráli nyelvcsalád végső formájában azáltal konszolidálódott, hogy egy tetemesen magasabb kulturális fokon álló, agglutináló nyelvű népesség egykor igen erős hatásokat gyakorolt a kialakulófélben lévő előfinnugor és előszamojéd – vagy ha tetszik "előuráli" – nyelvlánc kezdetleges viszonyok között élő etnikai csoportjaira, mégpedig a nyelvszövetség végleges konszolidációja előtt, tehát hozzávetőlegesen a Kr. e. 3/2. évezred fordulóját közvetlenül követő időkben.

A bemutatott feltevés a nemzetközi nyelvtudomány újabb nyelvfejlődési vizsgálatainak és felismeréseinek tükrében (l. e könyv 407-428. old.) még a lingvisztika oldaláról szemlélve is tetemesen valószínűbb és korszerűbb, mint a finnugrisztika hagyományos nyelvcsaládfa-elmélete. Ezen felül azonban őstörténeti szempontból is megvan az a felbecsülhetetlen előnye, hogy míg az eddigi elképzeléseket a régészet újabb eredményei egyértelműen megcáfolták, kimutatva, hogy a finnugor nyelvészeti és őstörténeti iskola által feltételezett korban (a Kr. e. 6-4. évezred) és térségben (az Oka-Káma-Urál vidéke, ill. Nyugat-Szibéria északi területei) még az emberi élet nyomai sem találhatók meg (l. László Gy.: Az uráli őshaza kutatásáról), nemhogy olyan kompakt népsűrűség, amely egy többé-kevésbé egységes nyelvcsaládi alapnyelv kialakulásához elengedhetetlenül szükséges.

Honfoglalók létszáma

Götz László Keleten kél a Nap című könyvének 624-626. oldalain Simonyi Dezső A pannóniai bolgárok és a magyarság kialakulása című tanulmányának adatai felhasználásával foglalkozik a témával; szól a finnugrászok azon eljárásáról, hogy a honfoglalók számát megalapozatlanul felduzzasztják^[2].
Lásd még Honfoglalás.

Finnugor eredetű szavak száma

Czakó Gábor Szabir szó és szolga...

...című a Mikes 2014. január-márciusi sz. megjelent cikkében mond egy számot:

Elsőnek megállapították, hogy 2000 magyar szó a finnugoroktól származott. Később ez a szám ezerre csökkent, majd hatszáz alá.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvének 209. oldalán Budenz esetét Horvát István "túlkapásai"-hoz hasonlítva írja:

Budenz...annak idején kb. 2000 magyar szó finnugor rokonságát állította. E 2000 egyeztetésből a későbbi kritika mindössze 450-500-at talált helyesnek. (B. Collinder, idézve László: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai, 37. old.) De még ha a magyar nyelvészet kb. 1000 finnugornak tartott szavát fogadjuk is el összehasonlítási alapként, Budenz etimológiáinak jó 50%-a ebben az esetben is "Horvát István-féle fantáziaszülemény"-nek lenne nevezhető. Kinek jutna eszébe, Budenzet emiatt elítélni, sót, mi több, gúnyolódni rajta? Ellenkezőleg, mindenki hangsúlyozza, milyen helyes volt Budenz alapgondolata nyelvünk finnugor rokonságáról.

A történeti összehasonlító módszer születési hibáját tilos szóba hozni. Nevezetesen a féllábúságát, azt, hogy a magyarnak a múlt évezred első feléből hatalmas szövegtestei maradtak fönn a Halotti Beszédtől a majdnem teljes négy evangéliumokig, viszont a finnektől és az ugoroktól e korból semmi. Tehát az egyik oldalon nincs történetileg összehasonlítható adat. Erre kitalálták a hangtörvényeket és a belőlük kikövetkezetett finnugor ősszavakat. Ily módon például a hal (fn.) ősi örökség az uráli korból, eredeti ősalakja *kale volt, egyezően a mai finn 'hal' szóval: kale.
Elég sokat bújtam a hivatalosnak tekintett A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárát (TESz), anélkül, hogy a mi nyelvünkből, vagy annak jelentős közrehatásával levezetett ősszóval találkoztam volna. A finnugorok által meghagyott szókészletet pedig elkezdték cincálni abból a szempontból, hogy milyen más nyelvből érkezhetett. Mit ne mondjak, a maradékon veszekedhettek a germanisták, a szlavisták és többiek – a rossz nyelvek szerint a politikai széljárásokat kihasználva. A maradék szemete ment az "ismeretlen szavak" levesébe. Ez ismét egyedülálló az európai nyelvtársak között, a szókészletnek kb. 19%-a!

• Én másutt 30 százalék körüli adatot is láttam.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében az általa hosszasabban elemzett Bartha Antal: A IX-X. századi magyar társadalom (1968 és 1973) c. könyve után Fodor István: Verecke híres útján... (1975) c. írásából szemezget:

Ugyancsak a 15. oldalon jelenti ki Fodor: "Nyelvészeink számításai szerint mintegy ezer finnugor eredetű tőszavunk van..." Nyelvünk és a finnugor nyelvek rokonságának puszta tényéből következtetve logikailag és módszertanilag megengedhetetlen egyszerűen finnugor "eredetű" magyar szavakról beszélni. A nagybácsi is rokona például unokaöcsének, de ebből még korántsem következik, hogy unokaöcsétől származna. Márpedig a jelek arra mutatnak, hogy a magyar és a finnugor nyelvek között éppenséggel valami ilyesféle rokonság áll fenn. Másodszor: igaz ugyan, hogy a magyar nyelvészek szerint kb. 1000 finnugorral rokonítható szavunk van, de Fodor sajnos elfelejtette megemlíteni azt az igen lényeges körülményt, hogy nyelvészeink ebbéli véleményükkel meglehetősen egyedül állnak a nagyvilágban. Sem a finn nyelvtudósok, sem a nemzetközi finnugrisztika nem fogad el ugyanis 1000 magyar-finnugor szóegyezést. Björn Collinder nemzetközileg elismert finnugor etimológiai szótára például csak mintegy 450 magyar szót tekint a finnugor nyelvekkel rokoníthatónak (l. László Gy.: Őstörténetünk legkorábbi szakaszai, 37. old.).

Másutt írja:

Budenz legnagyobb munkája az 1878-81 között megjelent "Magyar-Ugor Összehasonlító Szótár” volt, amelyben 996 szavunkat származtatta a finnugor nyelvekből. Ez a szám a jelek szerint kánonná merevedett nyelvtudományunkban: nyelvészeink még ma is kb. ezer finnugor eredetű magyar szóval számolnak; annak ellenére, hogy a nemzetközi finnugrisztika mindössze 450 – legfeljebb 500 – magyar-finnugor szóegyeztetést tart elfogadhatónak (pl. Collinder; l. II. könyvünk 305. old.), sőt időközben maguk a magyar nyelvészek is számtalan Budenz-féle etimológiát elvetettek.

Menet közben az ugor-magyar ősnyelv tézisét figyelembe vevő írás előzményeként ezen fenti számok átértékelendők, de előtte érdemes az alábbiakkal is megismerkedni:

A modern nemzetközi finnugrisztika manapság csupán 450-500 magyar-finnugor szóegyezést tart elfogadhatónak (pl. B. Collinder nagy finnugor etimológiai szótára), ami egyértelműen igazat ad Vámbérynak, s azt bizonyítja, hogy Vámbéry nem "célszerűen" válogatta ki a kérdéses 663 szót Budenz 996 egyeztetéséből, hanem az általa megállapított szóstatisztikai arányszámok valóban általánosan érvényesek mind a 996, illetve – a 28 hibás egyeztetést ismét leszámítva – 968 Budenz-féle szóra.
Nézzük meg, miért. Vámbéry 33,1%-nyi egyértelműen finnugor párhuzama 968 szóra vonatkoztatva 320 finnugor rokonságú szónak felel meg, a 34,2%-nyi kétirányú (török és finnugor) megfelelés pedig kb. 330 szónak, s ha – kézenfekvő módon – ezek felét inkább finnugornak, felét töröknek számítjuk, további 165 finnugor jellegű megfelelést kapunk, ami összesen 485 szolid magyar-finnugor egyezést jelent, tehát szinte pontosan annyit, ahányat Collinder szótára nyilvántart. Sőt, a 32,7%-os egyértelműen török párhuzam a fenti átszámítás szerint 316 szónak felel meg, ami viszont frappánsan egyezik nyelvészetünk "300 feletti"-nek meghatározott török jövevényszavával. Ebből világosan megállapítható, hogy a magyar nyelvészek csak ezeket a vitathatatlanul török megfeleléseket számítják a török "jövevényszavak" közé, míg a kb. 330 kölcsönös magyar török-finnugor egyezést szinte kivétel nélkül a "finnugor eredetű" szavakhoz sorolják (vö. a fent bemutatott primér alapigék jórészt finnugor származtatásával). Így azután kiindulási alapként összejön mintegy 650 szónyi "ősi örökség", Most már lassacskán az is világosabbá válik előttünk, hogyan jut a magyar finnugrisztika a maga "kb. 1000 finnugor eredetű" magyar szavának feltevésére. A következő lépés nyilvánvalóan az az előbb már említett ellenvetés, hogy Vámbéry "megfésülte” Budenz eredményeit, tehát az általa mellőzött 333 egyeztetés "bizonyára" mind finnugor. E "módszer" alkalmazásával "finnugor eredetű" szavainkat szépen ki lehet egészíteni kb. 760-ra (Vámbéry 1. kategóriájának 217 szava + a 2. csoport 210 szava + a 333 "bizonyára" finnugor szó, amelyek megvizsgálásától Vámbéry "őrizkedett"). Ezután már csupán a nyelvészet újabb, kifinomultabb módszereire való hivatkozásra, no meg egy kis nagyvonalúságra van szükség, hogy e 760 szót bőkezűen felkerekítsék "kb. 1000"-re. Például nyilvánvalóan hangutánzó, hangfestő jellegű szavak sorozatosan "ősi örökség"-gé való nyilvánításával (amely szavak rokoníthatóságát pedig éppen a hangtörvényes nyelvészet tagadja), avagy sokkal kézenfekvőbb török párhuzamok elhallgatásával, illetve azzal a megjegyzéssel, hogy "... a finnugor szó esetleges altáji kapcsolatainak kérdése további vizsgálatot igényel" (l. fentebb az alapigéknél).
...
Ezzel kapcsolatban röviden meg kell emlékeznünk arról is, hogy az ortodox finnugor nyelvtudomány nemcsak az uráli és az altáji nyelvek között tömegesen jelentkező szómegfeleléseket hallgatja el következetesen, hanem a szintén sorozatosan kimutatható nyelvtani, nyelvszerkezeti egyezéseket is éppoly szisztematikusan ignorálja, holott ezek az összefüggések nagyjából ugyanolyan arányban oszlanak meg a magyar, valamint a finnugor és a török nyelvek között, mint az előbb ismertetett szótári egyezések.

Hangváltozások a "finnugor őshaza" hangjaihoz képest

Az indogermán/Grimm-féle hangtörvényekhez illeszkedő finnugor hangtörvények áltudományosságáról is ejtsünk szót.

Krizsa Katalin és Karvaly Katalin A magyar nyelv gyöknyelv...

...című az Ősi Gyökér 2013/4. sz. megjelent cikkükben megfogalmazott kritikája:

Az indoeurópai (és finnugor) nyelvészet szerint a közös nyelvcsaládba tartozás fontos bizonyítékai az ú.n. szabályos hangmegfelelések. A finnugor nyelvészet "legbotrányosabb" állítása az, hogy a finn p hangok a magyarban f-re változtak. Mivel a finnben egyáltalán nincs f soha nem is volt (mellesleg c, b, g, z sincs, és szóeleji d sem), – a magyarban pedig mindez megvan – alapvető tévedés azon elmélkedni, hogy mi változott a magyarban a finnhez képest – mert semmi. A finn írásbeliség mindössze 400 éves. S annyit még a hivatalos nyelvészet is elismer, hogy a magyar írásbeliség legkevesebb 1000 éves. A magyar szavak mássalhangzói azonban ezer év óta sem változnak. Mitől változtak volna meg korábban?

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében is ír róla:

Ezen kívül vannak azonban – szép számmal – még más, ugyancsak igen nyomós érvek is a magyar nyelv "finnugor" származtatása ellen. Nyelvünk finnugor eredetének hangoztatása mellett nem szoktak például arról sem beszélni, hogy a magyar nyelvemlékek időben messze megelőzik az összes többi finnugor nyelv legrégibb emlékeit. Nyelvünk első szórványszavai már a 10. század 40-es éveiben feltűnnek (Bíborbanszületett Konstantin törzsnevei, személynevei és az "Etelköz" szó), míg a finn nyelv emlékei csak a 16. században jelentkeznek, az egyéb kisebb finnugor nyelvekről pedig jórészt csak a 18-19. század óta vannak adataink. A nyelvemlékek ilyetén megoszlása mellett valóban meglepő az a magabiztosság, amellyel a finnugor nyelvészet kijelenti, hogy – az előbbi példánál maradva – a már majd ezer éve "f" kezdőhanggal adatolt magyar "fej" szó ősei azok a "p" kezdőhangú finnugor szóalakok, amelyeket csak a 16-18. századból tudunk kimutatni. Mi bizonyítja azt, hogy feltétlenül a magyarban kellett "p" → "f" hangátmenetnek lennie – amint állítják – és mi zárja ki azt, hogy éppen fordítva, az egyéb finnugor nyelvekben következett be "f" → "p" hangváltozás, illetve hangbehelyettesítés? Ez az ellenvetés még a hangtörvények és a szabályos hangváltozások tanának keretein belül maradva is teljesen jogosult és megalapozott: minden módszeresen dolgozó "hangtörvényes" nyelvészkedés a nyelvemlékek korából kiindulva állapítja meg az időbelinek vélt "szabályos" hangváltozásokat, s a legrégibb előfordulás hangalakját tekinti alaphangnak.

Másutt:

A hangtörvényes ősnyelvi rekonstrukciók iskolapéldája a finnugor "k" hang állítólagos szabályos fejlődése a magyarban "h"-vá. Mivel a magyar "h”-nak a finnugor nyelvek "túlnyomó többségében” bizonyos hangtani helyzetben "k" felel meg, "nagyon valószínű, hogy itt a többség (kiemelés tőlünk) őrzi az ősi állapotot" – írja Róna-Tas (id. m. 395. old.).
Mit ért itt a finnugrisztika "túlnyomó többség”-en, amely állítólag az "ősi állapotot" őrzi? Az együttesen 8 milliónyi, de 50 – egymás között jobbára érthetetlen – nyelvjárásra szétforgácsolódó, jórészt primitív finnugor töredéknépecskéket a 15 milliós, egységes, majdnem homogén nyelven beszélő, már több mint ezer év óta összehasonlíthatatlanul magasabb művelődési fokon álló monolitikus magyar nyelvi tömbbel szemben. Másrészt: ezek szerint csak a magyarban lett volna "hangfejlődés", a többi finnugor nyelvben pedig nem? Ott évezredek óta "k” maradt a "k”? De hogyan állunk azzal a sokkalta valószínűbb lehetőséggel, hogy a valóságos "túlnyomó többség"-et képviselő, s kulturálisan is magasan domináló magyar nyelv "h" hangját vették át egykoron az apró, elmaradott finnugor csoportok, s változtatták át bizonyos esetekben – saját ősi nyelvi alaprétegük hangtanának hatására "k"-vá? Azaz a hangbehelyettesítés jól ismert jelenségét alkalmazták, s ezért ejtenek még ma is "k"-t, mint évezredekkel ezelőtt. Vajon elhanyagolhatók-e mindezen körülmények egy hipotétikus ősnyelv rekonstruálási kísérleténél? Nem hinnénk. A finnugor nyelvtudomány viszont ilyen gondolatokat még csak halvány eshetőségként sem vet fel.

• Magam is megfigyeltem a pl. halál, hall, három szavainknak megfelelő k-előtétes finn szavakat.

A keményebb hangzók a hun-magyarok nyelvére voltak jellemzőek.

Magyar kölcsönszavak

Arról már szóltam másutt is, hogy a világon mindenütt megengedett, hogy a szavakat az adott nyelv logikája szerint a hazai nyelvészek értelmezzék és akár proto- formákkal teoretikus alapszavakat állítsanak fel.
Különösen furcsa ez olyan esetekben, ahol egy szláv szó ismert, más indoeurópai rokon nélkül és abból a szóból egy proto- formát létrehozva tudnak hivatkozni (leginkább a magyar alternatív kutatók felé, mert a magyar akadémiai hivatalosság egy húron pendül az idegen ellenzékkel), hogy "látod, itt az ősi alak," tehát a magyar szó erre a proto-szláv alakra megy vissza.
Különösen olyan esetekben, ahol kulturális összefüggése van (pl. kovácsolás, kohászat), ott érint igen érzékenyen minket, hiszen a szóval együtt a technológiai tudást is átvettnek fogják értelmezni (ha máshogy nem, implicit módon), és ezzel a magyart alacsonyítják le (kivel szemben: akiknek a történelmi múltját elmaszatolják).

Czakó Gábor Szabir szó és szolga...

...című a Mikes 2014. január-márciusi sz. megjelent cikkét is így nyitja:

A hunfalvysta nyelvészet alighanem a világon egyedülálló módon vizsgálta a magyar nyelvet a maga ugyancsak páratlan "történeti-összehasonlító" módszerével. Valószínűleg semelyik ország tudományosságában sem fordult elő, hogy nem magából a helyi nyelvből indultak volna ki a kutatók. Arra meg végképp nem tudok példát, hogy a második lépés sem a "belhasonlítás" volt.
Nos, a magyarral megesett ez a tréfa. Hunfalvyék abból indultak ki, hogy a magyar finnugor nyelv, ezért elvetették a magyar nyelv kutatásában elért addigi eredményeket, különösen annak máig kikezdhetetlen csúcsteljesítményét, a Czuczor Gergely és Fogarasi János akadémikusok készítette A magyar nyelv szótárát – CzF. – s a magyart a finnugorok származékának, mi több függvényének tekintették.

A finnugor elmélet alkotói és mellette kiállói politikai háttere: zsidó

Egyértelmű, hogy a magyarok múltjának elrablásával mire megy ki a játék: elme-programot futtatnak, különböző ideológiákba csomagolva és mindenkin uralkodni akarnak a paraziták.
A zsidó, zsidó-keresztény, Habsburg, kommunista (mindegyik zsidó gyökerű!) háttér ismerhető fel a Kagylókürt 2010. 54. számából letöltésre elérhető Szendrei László: Az ősmagyar vallásosságról – A Szent István előtti magyarság vallási élete című cikkének judeo-kereszténység címnél, külön alcímnél (ott bővebben) is szereplő sorai alapján:

A nyugati kortárs klerikus-írók félreértettek szinte minden velünk kapcsolatos nem harci, hanem kulturális-szellemi jellegű jelenséget, így lettek a "pogány" magyarok többistenhívő, bálvány- és madárimádó (lásd Turul), kutyára esküdő "barbár horda" (az eskü megpecsételéseként őseink kutyát öltek, hogy így jár, aki megszegi a fogadalmat). Ezt a torz és hamis képet az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc leverése utáni Habsburg-rezsim és hazai (illetve behívott) kiszolgálói – magyarán a finnugor elmélet hirdetői és terjesztői – hivatali pozíciójuk révén és politikai támogatással a hátuk mögött tudatosan igyekeztek a magyar köztudatba meghonosítani. Ebbéli igyekezetük sajnos részben sikerrel járt, hiszen még az 1989 után megjelent tankönyvek és szakmunkák többsége is tele van a már jeles magyar tudósaink által régen megcáfolt rosszindulatú hazugságokkal.

A történeti-etimológiai szótár (TeSz) szerkesztői jellege

A fentebb említett Benkő Loránd személye kapcsán kiderült, hogy jókat is tud mondani, de a TeSz nevű kiadványban mégis úgy ténykedik főszerkesztőként, ahogy.
Persze ennek megvan a háttere.
Az indogermán nyelvészet egyenes következménye és fiókelmélete a finnugor elmélet és ha az indogermán nyelvcsaládot el kellett zárni a szumér nyelvtől (lásd erről Götz László írását szemiták és árják címnél és sumér és akkád nyelvek címnél, külön alcímnél), akkor a magyart is.

Götz László Keleten kél a Nap...

...című könyvében bemutatja az eljárást:

A szumér nyelvet egyszerűen ignorálják. Ezt az ignoranciát – szükségszerű negatív következményeivel együtt – az indogermanisztika nyelvkutatási módszereit szinte mindenben követő magyar nyelvtudomány legújabb reprezentatív kiadványában, "A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárá"-ban is lépten-nyomon tapasztalhatjuk.

A nyelvi példát lásd chiton.

A finnugor őshazából származtatott szavak körüli problémák – finnugrászaink lebuknak

Kör szóbokor tagjainak TeSz általi eredeztetése cím/alcímnél volt szó a kör szóbokor egyes szavainak ilyen-olyan nyelvekből való eredeztetése kapcsán arról, hogy nemcsak hogy tudománytalan, hanem önmagukat buktatták le finnugrászaink.
Az alábbiakban is ilyen buktatókra mutatnék rá.

Török nyelvben azonos szó szerepel, mégis finnugornak jelölt a szó

Czeglédi Katalin több cikkében kifogásolja, hogy nem lehet uráli őshazából való ez vagy az a szó, ha sok esetben a török nyelvben is megvan a szó és még meg sem említik. Czeglédi K. ugyan nem érti a magyar szavakat, ettől még itt igaza van. Itt csak egy jellegzetes, érdekes példát említenék meg. Magyar-török nyelvviszony című az Ősi Gyökér 2012/2-4. sz. megjelent cikkében (a Mikes October-December 2012 angol számában idegen nyelven is elérhető) Mahmud al-Kāšγari oszmán-török etimológiai szótárából bemutatja az oszmán-török sas = sas szót, mely azonos a magyarral. Miért nem innen eredeztetik a szót, a TESz miért a zürjén śuź '(füles) bagoly', lapp cisku 'sólyom', cicka 'karvaly' szavakkal rokonít, amikor a törökben mind a szó alakja és értelme is azonos?
Lehetséges, hogy azért nem rokonítottak, mert nem ismerték a szót illetve a forrást? (A neten én is kartal = sas szót találtam, holott még Aquila címnél is előjött egy azonos török szó.)
És akkor feltehető az a kérdés is, hogy még milyen más forrást nem ismernek? Nyilván Péterfai János számukra nem ismert/hiteles forrás, de akkor még kit nem ismernek el?

Germán nyelvekben szinte azonos szó szerepel, mégis finnugornak jelölt a szó

Ezt a témát ház szavunk eredete kapcsán, a finnugrászaink felé kritikát megfogalmazva Borbola János járta körül; ugyebár a német/angol Haus/house közelebb áll a magyar szóhoz, mint a finn kota. Idegenszívű magyargyűlölő finnugrászainknak más esetekben nem okozott gondot a germánból való eredeztetés, akkor most itt mi volt az akadálya? Mi ezen elgondolás célja? Hát az, hogy 1) növeljék a finnugor egyezéseket/statisztikát (mint ahogy a Covid halálozások statisztikáit is hamisították), 2) a magyarok kezdetleges házainak = kunyhóinak bemutatása kifizetődőbb.

Szóbokorba tartozó szavak külön-külön helyekről való eredeztetése

A következetlenség netovábbja, amikor szemantikailag egyértelműen rokon szavakat innen-onnan szedegetnek össze.

Bárczy Zoltán Töprengések a hazáról II....

...című az Ősi Gyökér 2008/3-4. sz. megjelent cikkének témába vágó passzusa:

A Magyar Rádió is foglalkozott egy alkalommal az egyik legkedveltebb rovatban, az Édes anyanyelvünk adásában ezzel a kérdéssel. A rovat egy nagyon intelligens kérdést kapott Zalaegerszegről egy hallgatótól. A kérdés ez volt "Annak idején, amikor az édesanyám sonkát főzött és azt nem találta elég puhának, mindig azt mondta: ezt a sonkát tovább kell köveszteni! Mit jelent, honnét származik stb.?" A válasz az volt, hogy tájszó, amit általában az abálni, párolni, főzni kifejezések fednek. A rovattól kértem, hogy térne vissza még egyszer erre a kérdésre és tenné meg, hogy a "tájszó" helyett adná vissza ennek az "ősszó" rendfokozatát.
Röviden nézzünk csak mögé ennek a kérdésnek. Több évi kutatás után tisztázódott, hogy ezt a kifejezést ismerték és főként "kövesztett szalonna" formájában a történelmi Magyarország területének több mint a felén, és ma is használják, értelmét azonban már nem ismerik. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ezt a kifejezést mi magyarok (nem tévedés) a paleolit korból (őskor pattintott kőkorból) i. e. 25 ezer évtől hozzuk magunkkal napjainkig.
Röviden vizsgáljuk meg ezt az egyáltalán nem közömbös témát. Az ősember amikor összeütött két követ (lehet ellenőrizni) ilyen hangot hallott: koo! Ezt a tudomány hangutánzó szónak nevezi. Ez az ősszó (etimon) benne van a kovakő nevében. Nos, az ősember úgy főzött, hogy tüzet rakott, s abba számos öklömnyi követ tett. Mindig kovát, mert másfajta kő hő hatására szétbomlik. Az ősember a tűz mellé kászúba, faedénybe, esetleg gödörbe (mert akkor még cserépedény nem volt), tette a főznivaló húst, szalonnát a vájat vizébe, s majd amikor a kövek tüzesekké váltak, fafogóval ezeket a tüzes köveket a vízbe tette. A kő forrva, zubogva átadta hőjét a víznek, azt forrásba hozta. Majd addig rakta a tüzes köveket a vízbe (kövesztett), amíg a hús, vagy a szalonna puhára nem főtt.
Látjuk hát, hogy valaha a főzésnek és a kőnek szoros köze volt egymáshoz. Ha a vizsgálódásunkat tovább folytatjuk, akkor nem lehet nem észrevenni, hogy a "ko" ősetimon benne van a konyha szavunkban. Ha körbe tekintünk szomszédainknál, akkor a ko, kö, ku, kü etimonokat megtaláljuk náluk is valahol a főzés fogalmánál, de ott már nincs rokonhangzásban az ő nyelvükben a kő szóval, mert az olaszban a konyha cucine, míg a kő pietro, németben küche és a kő stein, szlávban kuhnya, a kő kamin, görögben a konyha kuzina és a kő petra. A hangutánzó koo vagy köö egyedül nálunk található a konyha szavunkban és a kövesztés igében. Érthetetlen, mert logikátlan szófejtő és értelmező szótárunknak a következő közlése: parázs a nyelvünkben szláv jövevényszó, a perzsel vagy pergel lengyel jövevény, a pirit, pirkad, poring ismeretlen, a porkál olasz, a pörköl germán, míg a pörzsöl szláv jövevényszó. Látható, hogy ez egy szóbokor, azonos vagy közel azonos fogalmak kifejezésére.

Lásd még finnugor.

Összefoglalás

Götz László Keleten kél a Nap című könyvéből szintén:

Az eddig megismert adatokat röviden összesűrítve egyértelműen megállapítható, hogy a magyar finnugrisztika módszertanilag messze elmaradt a nemzetközi nyelvtudomány fejlődése mögött.
1. A sematikus nyelvcsaládfa-elméletet, amelyet a nemzetközi tudományosság már évtizedek óta szinte általánosan elvet, még mindig axiómaként kezeli.
2. A hipotétikus ősnyelvek nyelvészeti eszközök, "hangtörvények” segítségével való kikövetkeztethetőségét, amelyről még az összehasonlíthatatlanul több és régebbi nyelvemlékkel rendelkező indogermanisztika is már rég egyértelműen kimutatta, hogy elvi-módszertani okokból következően hiábavaló fáradozás, változatlanul vallja, sốt nyelvtörténeti és őstörténeti vizsgálatai alappillérének tekinti.
3. A "nyelvészeti paleontológia" módszerét, amely a nemzetközi nyelv- és őstörténetkutatásban szintén már rég elvesztette minden hitelét, továbbra is csalhatatlan eszköznek tartja a feltételezett ősnépek művelődési állapotának, társadalmi viszonyainak felderítésére és a hipotétikus őshazák földrajzi meghatározására.
4. Az utóbbi 60-70 év közel-keleti régészeti kutatásainak őstörténeti, kultúrtörténeti és nyelvemlékbeli felfedezéseit, eredményeit figyelemre sem méltatja, s az ezekből szükségszerűen adódó következtetések levonása elől mereven elzárkózik.
5. Ugyanígy nem hajlandó semmiféle tanulságot levonni a népvándorláskori régészet újabb eredményeiből sem, amelyek egyértelműen bebizonyították, hogy a honfoglaló magyar nép semmiben sem volt műveletlenebb vagy fejletlenebb az akkori Közép- és Kelet-Európa egyéb népeinél. Többek között mindennek ellenére változatlanul állítja több ezer szavunk idegen eredetét, holott ezek tekintélyes részét annak idején, a 19. században, elsősorban és legfőképpen a "barbár" magyarság alacsony kultúrfokára való hivatkozással, és az egyidejű szomszédos népek állítólagos magas műveltségének hangoztatásával nyilvánították jövevényszavakká.
6. Az indogermán nyelvtudomány és őstörténetkutatás számos mérvadó, nemzetközi tekintéllyel rendelkező reprezentánsának arra az újabb megállapítására, hogy az indogermán nyelvek minden valószínűség szerint csak a Kr. e. 3/2 évezred fordulójával kezdődően alakultak ki, ügyet sem vet, s továbbra is eleve indogermán, indoiráni és ősiráni alapnyelvi hatásokkal, jövevényszavakkal számol a maga "finnugor" alapnyelvében, a Kr. e. 4-3. évezredben.
7. A nemzetközi nyelvtudományban egyedül azon ortodox, az egykori újgrammatikus iskola alapelveit ismét felújító irányzatot tekinti mérvadónak, amelyik a hangtörvények abszolutizálását már odáig vitte, hogy segítségükkel meg a japáni ajnuk nyelvét is "indogermanizálta”; s amelyet a modern őstörténetkutatás egyik legreprezentatívabb kézikönyve, a "Reallexikon der Assyriologie" teljesen történelmietlen, "ahisztorikus" irányzatnak jellemez.
8. Mindezen módszertelenségek kimondatlan alapja az a fatális felismerés, hogy abban a pillanatban, amint a modern nemzetközi nyelvtudomány azon két alapvető tételét elfogadnák, amelyek szerint a hipotétikus ősnyelvek rekonstruálása elvi-módszertani lehetetlenség, és hogy az indogermán nyelvek csak a Kr. e. 2. évezred folyamán kezdtek kialakulni, menthetetlenül összeomlana az uráli, illetve a finnugor nyelvcsalád szétágazásának feltételezett időrendje is, amelyet annak idején egyedül a 19. századi klasszikus indogermán nyelvcsaládfára támaszkodva, annak biztosra vett nyelvcsaládi kronológiájához szorosan igazodva dolgoztak ki, mégpedig oly módon, hogy a finnugor és az indogermán nyelvekben található szópárhuzamokat eleve vagy a még osztatlannak vélt indogermán alapnyelvből, vagy pedig az indoirániból, illetve az ősirániból átvett ősi kölcsönözéseknek tekintették. Miután azonban az újabb indogermán nyelvtörténeti vizsgálatok ráadásul azt is kimutatták, hogy az indogermán nyelvek kialakulásánál az ún. uráli vagy finnugor nyelyek igen jelentős szerepet játszottak, ezen ősi egyezések, párhuzamok esetében meglehetősen kétségessé vált még az is, hogy ki kölcsönzött kitől. Hangsúlyozzuk: még akkor is, ha elfogadnánk az ortodox finnugrisztika közös ősnyelvi elképzeléseit.

• Az utolsó félmondathoz járuló témát lásd az ún. finnugor és indogermán nyelvcsaládok kialakulását elősegítő folyamatok letagadása alcímnél.

Ugyanez angolra fordítva (felírva ezen Quora válaszba):

Briefly summarizing the data [in his book] known so far, it can be clearly stated that the Hungarian Finno-Ugric studies are methodologically far behind the development of international linguistics.
1. The schematic language family tree theory, which has been almost universally rejected by international scholarship for decades, is still treated as an axiom.
2. The possibility of inferring hypothetical ancestral languages ​​with the help of linguistic tools, "phonetic laws", which even Indo-Germanic studies, which has incomparably more and older language memories, has clearly shown long ago, is a futile effort for theoretical and methodological reasons, it always admits, and regards it as the cornerstone of its linguistic and prehistoric investigations.
3. Finno-Ugric linguistics still considers the method of "linguistic paleontology", which has long since lost all credibility in international language and prehistoric research, to be an infallible tool for discovering the cultural status and social relations of the presumed ancestral peoples and for the geographical determination of the hypothetical ancestral homelands.
4. It does not pay any attention to the prehistoric, cultural and linguistic discoveries and results of archaeological research in the Middle East of the last 60-70 years, and rigidly refrains from drawing the conclusions necessarily arising from them.
5. In the same way, it is not willing to learn any lessons from the recent results of migration-era archeology, which clearly proved that the "conquering" Hungarian people were in no way more uneducated or less developed than the other peoples of Central and Eastern Europe at the time. Among other things, in spite of everything, it unchangedly asserts the foreign origin of thousands of our words, even though a considerable part of them were declared as foreign words at the time, in the 19th century, primarily and mainly by referring to the low level of culture of the "barbaric" Hungarians and by asserting the allegedly high education of the neighboring peoples at the same time.
6. In response to the latest statement by several authoritative, internationally respected representatives of Indo-Germanic linguistics and prehistory research, that Indo-Germanic languages ​​in all probability only existed and were formed starting at the turn of the 3rd/2nd millennium BC, and it still has Indo-Germanic, Indo-Iranian and Old Iranian base language influences, foreign words in its "Finno-Ugric" base language, from the beginning of the 4th/3rd millennium BC.
7. In international linguistics, only the orthodox trend, which once again renews the principles of the former neo-grammatical school, is regarded as authoritative, which took the absolutization of [the Grimm-esque] phonetic laws to the point of "Indo-Germanizing" the Japanese Ainu language; and which is one of the most representative manuals of modern prehistoric research, the "Reallexikon der Assyriologie" characterized as completely ahistorical, a "ahistorical" trend.
8. The unspoken basis of all the lack of methodology is the fatal realization that, as soon as the two basic tenets of modern international linguistics are accepted, according to which the reconstruction of hypothetical ancient languages ​​is a principle-methodological impossibility, and that the Indo-Germanic languages ​​only existed from and began developing in the course of the 2nd millennium BC, the presumed chronology of the branching of the Uralic and Finno-Ugric language families, which at that time was developed based solely on the classic Indo-Germanic language family tree of the 19th century, closely aligned with its assumed language family chronology, would irretrievably collapse, namely in such a way that the word parallels found in the Finno-Ugric and Indo-Germanic languages ​​were initially considered to be ancient borrowings from the still-undivided Indo-Germanic base language, or from Indo-Iranian or Old Iranian. However, after recent studies of Indo-Germanic language history have also shown that the so-called Uralic or Finno-Ugric roots played a very significant role, in the case of these ancient correspondences and parallels, even who borrowed from whom became quite doubtful. We emphasize: even if we were to accept the common primitive language ideas of Orthodox Finnugristics.

Az elavult módszerek témájához még...

Nagyernyei Szabó Zoltán...

...misszionárius pap Tomory Zsuzsa Magyar-English word origins című könyvéhez csapott addendumában szereplő passzusát is tegyük ide:

• A szövegben már egyes nyelvcsalád-nevezetek javított változatát adom.
  
  Az angol szöveg magyarul pedig így hangzik:
  Az amerikai nyelvészeti szeminárium a Bochumi Egyetemen, Németországban, orosz és más nyelvészek részvételével, akik a legmodernebb számítógépes nyelvészeti kutatásokon alapuló eredményekre hivatkozva az emberiség egy nyelvét tényként fogadják el, elutasították egy külön finnugor nyelvcsalád létezését.

Lábjegyzetek