Feldarabolás

Jankovics Marcell írja:

"Gyümölcsistennel" a Kalevalában is találkozunk, a maga helyére "égerfalegényt daloló", nyírfaággá változni képes Lemminkeinen alakjában, akit anyja "aranyalmácskájának" nevez. Lemminkeinent ellensége: a "megázott kalapú pásztor, a vak pohjolai vénség, Tuoninak véres ifja" hasonlóképpen teszi el láb alól, mint Oziriszt a fivére, Szeth vagy Dionüszoszt a titánok. Mérges bürökkel megcsapkodja, hogy elkábuljon, fölaprítja és az alvilági "Tuoni fekete folyójába, Manalának mélységébe" veti. Lemminkeinen maradványait anyja gereblyézi össze és támasztja föl, ahogy Dionüszoszt Perszephoné, Oziriszt pedig Ízisz (XIV-XV. ének).

Bíró Lajos A Táltosok könyve...

...című könyvében írja:

Egy korábbi könyvemben is megemlítettem a kétségtelen összefüggést táltoshitünk feldarabolás-képzete és az egyiptomi Ozirisz-mítosz között. Oziriszt a sötétség gonosz megtestesítője, Széth darabolta fel. A táltos tehát Ozirisz sorsát ismétli meg, és így nyeri el a túlvilági beavatást. A világ keletkezése egy sor teremtésmítosz szerint az óriás-ős-ember feláldozásával és feldarabolásával függ össze.
A jól ismert Ozirisz-mítoszban Széth isten kelepcébe csalja, megöli, majd késöbb tizennégy^[1] részre darabolja fivérét, Oziriszt, s annak tagjait a Nílusba szórja. A tagokat később Izisz összeszedi, majd egyberakja férjét. Ezt követően lesz Ozirisz a holtak ura, az Alvilág királya. Vagyis mintha az isten a szétdarabolás révén jutna a maga személyes öröklétéhez.
Farkas Attila Márton az alkímia eredetéről szóló kiváló könyvében világos magyarázatot ad az említett egyiptomi mítoszra: "Az újjászületést úgy előzi meg a beavatási halál, mint a reggelt, a fényt hozó napkeltét az éjszaka. A beavatandót először feldarabolják (talán meg is főzik), s csak ezután, a megsemmisülés átélése után jut a varázserőhöz, vagy az örökléthez. Ahogyan a tartósított, s ennélfogva az öröklétbe helyezett test is először a mumifikációs eljárás durva boncoló tevékenységének van kitéve, s csak azután a jótékony balzsamozásnak. A jól ismert Ozirisz-mítoszban Széth isten kelepcébe csalja, megöli, majd később tizennégy részre darabalja fivérét, Oziriszt, s annak tagjait a Nílusba szórja. A tagokat késöbb Izisz összeszedi, majd egyberakja férjét. Ezt követően lesz Ozirisz a holtak ura, az Alvilág királya. Vagyis mintha az isten a szétdarabolás révén jutna a maga személyes öröklétéhez."

A feldarabolás és az újbóli összeragasztás "sebészi beavatkozásának" lényege a fiatalítás (fiatalító varázslat). Vonatkozhat nemcsak a Napra, azt megszemélyesítőkre (lásd JM vegetációs istenekről szóló passzusait is), hanem a Földre is: a banya, vagyis öregasszony^[2] volt a földistennő téli alakja, aki tavasszal újította meg önmagát, nyerte vissza ifjúságát és szüzességét.

Ezen gondolatmenet folytatásaként...

Jankovics Marcell Jelkép-kalendárium....

...című könyvéből idézünk:

Jézus földi életének két végpontját két kehely jelzi. Az első kehely galambbal Mária teherbeesésének jelképe; az edény a Szűz teste, a belé merítkező galamb a Szentlélek. A második kehely (a Grál) a Megváltó kereszthalálát jelképezi. Ez áll a kereszt tövén, ezt tartják az angyalok a megfeszített sebei alá, ebbe folyatja a Bárány a vérét. A két kehely eggyé válik a mise kelyhében, amely Krisztus testét, a szentelt ostyát és vérét, a szentelt bort tartalmazza katolikus felfogás szerint. A mise rituálisan megismétli az utolsó vacsorán történteket, amikor Jézus a kenyeret és a bort mint saját testét és vérét osztotta el tanítványai között, mondván: "ezt cselekedjetek az én emlékezetemre" (Lk 22,19). A két szimbolikus kehely, a fogantatás- és haláljelkép végső fokon egy. A meghaló és feltámadó napisten "élete" örök visszatérés. Eltávozása visszatérés az anyai testbe, a földanyába, hogy ott újra fogantassék. Halála tetszhalotti, voltaképpen magzati lét, újjászületésének szükséges feltétele. Mária mint Jézus testének tartóedénye jelenik meg a litánia szövegében is: "Tiszteletes Edény", "Mária, Aranyház". Ez utóbbi megszólítás az oltár szekrénykéjére, a tabernaculumra utal, mely az úrmutatót, s abban a szent ostyát őrzi. Az isten, illetve hérosz testét befogadó és kibocsátó edény képzete igen-igen régi, s kiterjesztődik az archaikus újjászületés célzatú áldozatokra, beavatási szertartásokra is.

A görög mitológiában Pélopszot, Dionüszoszt, lászónt a Nagy Istennő vagy földi papnője üstbe aprítja és megfőzi, ily módon teremti újjá őket^[3]. lászónt, az aranygyapjú megszerzőjét szerelme, a varázshatalmú Médeia fiatalítja meg. Az i.e. VI. századi attikai vázákon gyakran találkozhatunk a jelenettel: Médeia az öreg kos-Iászónt megfőzi egy üstben, s abból kikél az ifjú bárány. (A tavaszponton, a Kos havának kezdetén vagyunk.)
A szibériai sámán révületben avatódik fel, s álmában úgy éli át fölavatását, hogy az alvilágban testét felaprítják, egy üstben megfőzik, és újra összerakják (az ős-sámán a sámánisztikus hiedelmekben maga a Nap).
Ez a motívum tovább él a magyar népmesékben: ellenségei közt ilyen vagy hasonló sors vár a mesehősre. Az Aranyhajú leány típusú mesék hőse fortyogó kancatejes katlanban nyeri vissza ifjúságát. Ez a mozzanat a kelta, szkíta fejedelmek avató rítusainak is a része volt. A jelöltnek az áldozati lóból főtt levesben kellett megmártóznia^[4]. Hasonló képzet nyomát őrzi a Biblia, amikor leírja Saul elrejtezését királlyá választása előtt (I Sám 10,22), vagy az a görög rege, mely Árész ércedénybe zárását beszéli el. Hasonló tartalmú jelkép az azték pokol "véredénye", vagy a kimberek emberáldozata, amelynek során a kimber papnők elvágták a foglyok torkát, és vérüket óriási áldozati üstbe csorgatták abban a hitben, hogy a vérben van a lélek, és új élet nem jöhet a világra véráldozat nélkül, amit az üst jelképezte istenanyai méhnek kell felajánlaniok. Végső soron a keresztelés korai módjában, az edény alakú keresztelő-medencébe való alámerítésben is az a gondolat ölt formát, hogy a megkeresztelt személy a művelet által újjászületik.
A víz – gondoljunk a magzatvízre – a jelkép szintjén az élet vize (más összefüggésben a halálé^[5]), melynek edénye, birtokosa pedig a nagy istennő. Azonos témák különböző jelképi megfogalmazásainak elegyedésére mutat, hogy a szóban forgó edény egyben bárka is. Mária, aki a gyermek Jézust ringatja, bárka, de bárkából tanít előszeretettel a felnőtt Jézus is. (Vö. Ízisz és a gyermek Hórusz napbárkájával, azzal a ládával, amelyben Danáét fiával, Perszeusszal teszik ki a tengerre, hogy elpusztuljanak.) Hajó az az aranycsésze, melyben Héliosz utazik az éj tengerén nyugatról keletre, az alvilágban (a látóhatár alatt), s amelyet Héraklész naphérosz is igénybe vett egyik vállalkozása során.
Az edény szimbolikája egyidejű a fazekassággal. Az agyagból formált edényt, amely az életadó vízét és a föld gyümölcseit fogadta be, majd halotti urnaként szolgált – átvéve az anyaföld szerepét – már az újkőkorban nőalakra formálták. Föld, edény, anyaméh a halott, lélek, magzat befogadója és (újra)szülője, eggyé lesznek a teremtő képzelet által, ahogyan még az e században készült erdélyi kályhacsempén is látható, a nőalakú vázából sarjadó életfa formájában.

Ezen a mezsgyén haladtunk legutóbb hostile címnél is. Ott is szó volt, feldarabolásról, üstről, és az oszt és üst szavak eredetéről. Oszt címnél írottak alapján a feldarabolás a téridő felosztására is utal, ahogy Ozirisz és Széth történetében is.

David Gordon White...

...rituális feldarabolás-képzet kapcsán írja (Pan-Hu címnél angolul is megvolt):

Ez megismétli a Shang-dinasztiából származó "őslakos kínai" hagyományt, amely a kutyát az ősi rizs istenével, Shang-ti-vel hozza összefüggésbe, valamint a Ch'in és Han-korszakból származó áldozatot, amelyet lei-nek neveztek el (a kifejezés kínai írásjegyei a "kutya", "rizs" és "fej"), és amely kutyahús és rizs felajánlásával járt, amellyel a feldarabolt Shang-ti-t rituálisan újraegyesítették és feltámasztották. A Chou alatt Shang-ti összeolvad Tien-nel (= Menny; lásd TEN), és apoteózisában kutyája kíséri, aki most a Mennyei Kutyává, a Draco csillagává válik. A Shih chi Shang-ti-t "Ti-kutyaként" ábrázolja, a Hou Chih és a Pai népek őseként.

Gyárfás Ágnes Vízi Péter és Vízi Pál mese: Nemzeti hősmonda mesében elbeszélve című az Ősi Gyökér 2011/4. sz. megjelent cikkében írja, hogy:

A hős testének miszlikbe vagdalására a mesében azért van szükség, hogy módja legyen újjászületni. A Möndölöcskék mesében egy nagy folyóvíz [Tejút] minden húst levisz a legkisebb fiúról, s a másik világban [Tejút Bak felőli partján] újjászületik. A test feldarabolása világosan mutat az értékek megítélésére. A hús, a csont az ember földi megjelenítése. A lélek az örökkévaló, az időtálló.

A Fehérlófia mese rövid változatának gyors elemzésénél is oda jutottunk, hogy a griff-anyát saját testrészeiből (combja húsa, egész combja; utalás lehet Nyilasra is) etető Fehérlófia hiányzó részeit mikor a griff visszaragasztja – ami által még sokkal erősebb lesz, mint addig – arra utal, hogy a Nap elkezd erősödni a téli napforduló után.
Tehát a feldarabolás+összeillesztés Napra vonatkozó mesei képzetkör, mely igen hasonló a tündérek által épített várak és leomlásuk cím/alcímnél taglalt témákhoz.

A témát más kapcsán lásd még fejlevágás cím/alcímnél.

Varsa Mátyás A legrégibb magyar mítosz...

...című tanulmányában ízekre szedés és megízlelés kapcsán írja (íz címnél is szerepelt; a szavak összefüggései rámutatnak, hogy a képzet magyar eredetű):

Íz szavunk helyet kap mitológiánkban, mint megszemélyesített betegségszellem. Olyan kifejezésekben maradt ránk, mint: "Íz egyen meg! Rontson meg az íz". Etimológiai Szótárunk a 'szájüreg betegsége, fene, rákfene'-ként említi. Túlságosan sokat nem tudunk róla. Az elnevezés az obiugorok és a szamojédok körében is ismert, mint árnyéklélek. Szóösszetételekben is előfordul. (Az árnyéklélek az ember védő társa, amely ki tud lépni a testéből, ha nincs teljes öntudatánál, például alváskor, lázálomban, ájulás esetén, révületben. E második én segítségével képes végtelen utazásokat tenni a sámán – többnyire állat alakú segítőszelleme révén.) Ha azonban ismét Djuhadiehez fordulunk, és megismerkedünk beavatási rítusával, amit révületes lázálmában élt át, akkor azzal a meglepő tapasztalattal találkozunk, hogy az avatás történései egybegyűjtik az íz szó azonosalakú szavait, érintenek ezenkívül még több íz tövű szót is, és ezeket szóbokorrá fűzik. Djuhadie elmondja, hogy az alsó világban a kovács várta őt. (A sámánmitológiában a kovács a sámán bátyja.) Amikor megérkezett hozzá, a kovács tüzet izzított, majd szétszedte őt ízről ízre. Külön választotta a csontjait és izmait (az izom régi neve: íztag), majd ízről ízre összeillesztette újra. Utoljára – miután még egyszer megkalapálta – a fejét tette helyre (a hit szerint az árnyéklélek – tehát az íz – a fejben lakik). Létezik egy olyan felfogás is, hogy a sámánnak csak azok fölött a betegségek fölött van hatalma, amelyek szelleme a beavatás során kóstolt (ízlelt) a húsából. Djuhadie nem említi meg ezt a momentumot, de mielőtt a kovács sátrába lépne, a betegségszellemekhez tér be. A Hímlőemberek kivágják a szívét, majd egy üstbe vetik, hogy megfőzzék, Djuhadie sátorról sátorra jár és találkozik valamennyi betegséggel. Ha a szívét kitépik és megfőzik, akkor nem kell hozzá sok hogy meg is ízleljék. De az egykori magyar táltost (ha már ízekre szedték, és izmaitól a csontját elválasztották) minden bizonnyal megízlelték – a nyelv erről állít ki tanúsítványt számunkra!
Továbbá: a révület szó etimológiáját tekintve a hővel, forrósággal kapcsolatos. Van egy 'a bálvány heve, lehelete, amely a sámánt megszállja' jelentésű osztják megfelelése is. A kovács alakja pedig a sámán lázálmában merül fel. Álombéli funkciója ugyanaz, ami a révületé. A révület hevít, izzít, és az izzít következménye az izzad megjelenése. Jelentéstanilag idecsatlakoztatható az izgul (izgat), a szórványosan elıforduló izog (izgó inakkal), bizonyára az izé is; s ha az íz szócsaládja nem volna, talán nem gyökeresedett volna meg nyelvünkben a szlávból átvett izgága sem. Nyilvánvaló ugyanis, hogy azok a "jövevények" szívesebb fogadtatásra találnak a nyelvben, amelyek – ha megízleli őket – könnyedén illeszkednek a szavak hálózatába. Az izgága személy nyughatatlan, civódó ember, szinte ugyanolyan, mint az izgat-ból etimológiailag tisztán levezethető izgékony. S ha figyelembe vesszük azt is, hogy íz az obi-ugoroknál sokszor isz-ként bukkan fel, az izzad mellé állíthatjuk az iszamost is, és mivel tudjuk hogy a sámán sokszor menekül a hivatása elől, mert a beavatás iszonyatos kínokat okoz, talán idehelyezhetjük az iszonyodik-ot is.

• "Az íz a fejben lakik" kapcsán ne feledkezzünk meg ész szavunkról sem.

Botos László...

...egy az Ősi Gyökér 2007/1. sz. megjelent cikkében írja:

Tiszabőn olyan csontleletre bukkantak, amely azt valószínűsíti, hogy egy embert a temetése előtt feldaraboltak.

Lábjegyzetek