Cső

Péterfai János írja:

Cső szavunk a Csó magas hangrendű változata. A Csőben a Cso folyik. Ez a Cso, mint Folyadék, lehet ondó is. A Cső több más szavunkban is előfordul. A Cső, mint Folyó, Víz, a népre is vonatkozhat, a nép tömege a vízzel is össze volt kapcsolva.

Magyar Adorján írja:

Cső, népi csű, cséve szavunk pedig a szű, szűv, sziv szóalaknak csak változata. Úgyhogy világossá válik miszerint a szláv cév = cső szó is ősnyelvünk besenyő szócsoportjából származik.

Ősműveltségében Magyar Adorján írja csésze és kancsó szóba kerülte után (cane címnél is szerepelt):

Hozzá kell tennem ezekhez, hogy habár a cs hang nem tartozik a kún szócsoport hangjai közé, de népünk ugyane szót kanta- és kanna-nak is ejti. Hogy pedig a kancsó szóban a -csó szótag kétségtelenül cső értelmű is volt, és tehát a hímtagot is jelentette, ezt bizonyítja azon tény, hogy az olasz nyelvben ma is canna (kanna) = cső és nád, holott a magyarban kan = hím.

L. Kecskés András Gyászmagyarok vagy napfiak?...

...című az Ősi Gyökér 2010/1-2. sz. megjelent cikkének pipa címnél álló bevezetőnek tekinthető passzusa után tegyük ide az alábbi magvas gondolatokat:

Hogy a cső és a luk/lyuk egyazon testnek tulajdonai, nem kétséges; ugyanis a LYuK nincsen Cső nélkül és a Cső nincsen LYuk nélkül; egymást kiegészítő elválaszthatatlanok, hímnősek, görögül hermafroditák. Állandóan együtt vannak. Egyek.