A Zend Avesztában előjövő szót lásd ocsmány és smoke. Ash címnél is előjött. Lényegében úgy válhatott valótlanságot terjesztővé a jelentése, ahogy a myth és a mese vált valótlanság, fikció jelentésűvé a modern gondolkodásban.
Robert Graves The White Goddess...
...című könyvének 129. oldalán egy hasonló Asmodeus nevet hoz:
The Argive myth of the fifty Danaids who were married to the fifty sons of Aegyptus and killed all but one on their common wedding night, and the Perso-Egypto-Greek myth of Tobit and Raguel's daughter whose seven previous husbands had all been killed by the demon Asmodeus – in Persian, Aeshma Daeva – on their wedding night, are originally identical.
—
Az argoszi mítosz, melyben ötven danaida, akik Aegyptosz ötven fiával házasodtak össze, és egy kivételével mindet megölték a közös nászéjszakájukon, valamint a Tóbitról és Raguel lányáról szóló perzsa-egyiptomi-görög mítosz, melyben hét korábbi férjét mind megölte a démon Asmodeus – perzsául Aeshma Daeva – a nászéjszakáján, eredetileg azonos.
Láss csodát, Széth-tel azonosítja és kutyakísérőről is szó van:
In the Book of Tobit, Tobit is the lucky eighth, the new Zeus bridegroom, who escapes his fate when the reigning Zeus has to die at the end of his term. Asmodeus is the Persian counterpart of Set, the yearly murderer of Osiris, but he is charmed away with the fish of immortality and flees to his southern deserts. Tobit's dog is a helpful clue; he always accompanied Hercules Melkarth, or his Persian counterpart Sraosha, or the Greek Aesculapius, wherever he went.
—
Tóbit könyvében Tóbit a szerencsés nyolcadik, az új Zeusz vőlegénye, aki megmenekül a sorsától, amikor az uralkodó Zeusznak a ciklusa végén meg kell halnia. Aszmodeusz Sét perzsa megfelelője, Ozirisz évenkénti gyilkosa, de a halhatatlanság halával elvarázsolják, és a déli pusztákba menekül. Tobit kutyája hasznos nyomravezető; mindig elkísérte Herkules Melkarthot, vagy perzsa megfelelőjét, Sraosát, vagy a görög Aesculapiust, bárhová is ment.
Nyilván Asmodeus számomra inkább Ashmog-Deus összevonása lenne, mintsem Aeshma Deus/Daeva, melyet a Wikipédia oldal is erőltet. Egyébiránt a júdaizmusban és a Talmudban szintén előjön ezen név vagy variánsa:
Judaism's Asmodeus (Talmudic ʼšmdʼy, Book of Tobit asmodios) derives from Avestan aeshmadaeva. The Georgian language word for devil – eshmaki – likewise derives from aeshmadaeva.
Ami a szóvégi g és másutt d hang megjelenését illeti, nyilván a közös az lehet bennük, hogy a kiinduló szó gy hangos. Igaz, csomag címnél is előjött perzsa rokon szó, de d-vel a végén.
Drug címnél is előjött egy másik parszi szó, mely hasonló értelmű: druj. Ezen nevet Trója nevéhez hasonlítottam, mely tündér/nimfa/szajha mellékértelme visszavisz a fentebb említett danaidák ötvenes számához és a téridőbeli sötét oldalhoz, mely végül is druj megállapított hazugság jelentését is adja (a hazugság a sötét oldalon állás velejárója).
Arról, hogy ki a hazugok, Robert Graves írja a megvádolt krétaiak kapcsán is:
St. Paul quoted a Greek proverb: 'All Cretans are liars'. They were called liars for the same reason that poets are: because they had a different way of looking at things. Particularly because they remained unmoved by Olympian propaganda, which for the previous thousand years or so had insisted on an Eternal, Almighty, Just Father Zeus-Zeus who had swept away with his thunderbolt all the wicked old gods and established his shining throne for ever on Mount Olympus. The True Cretans said: 'Zeus is dead. His tomb is to be seen on one of our mountains.' This was not spoken with bitterness. All that they meant was that ages before Zeus became an Eternal Almighty God in Greece, he had been a simple old-fashioned Sun-king, annually sacrificed, a servant of the Great Goddess, and that his remains were customarily buried in a tomb on Mount Juktas.
They were not liars. There was no Father God in Minoan Crete and their account squares with the archaeological finds recently made on that very mountain. The Pelasgians of Leros had much the same reputation as the Cretans, but seem to have been even more obdurate in their attachment to ancient tradition, to judge from the Greek epigram: 'The Lerians are all bad, not merely some Lerians, but every one of them-all except Procles, and of course he is a Lerian too.'
The early Welsh and Irish historians are also generally regarded as liars because their ancient records are dated to uncomfortably early times and do not square either with conventional Biblical dates or with the obstinate theory that until Roman times the inhabitants of all the British Isles were howling savages who had no native art or literature at all and painted themselves blue.
—
Szent Pál egy görög közmondást idézett: "Minden krétai hazug". Ugyanazért nevezték őket hazugnak, amiért a költőket is: mert másképp látták a dolgokat. Különösen azért, mert nem hatotta meg őket az olümposzi propaganda, amely az előző mintegy ezer évben ragaszkodott az örökkévaló, mindenható, igazságos Zeusz-Zeusz atyához, aki villámcsapásával elsöpörte az összes gonosz régi istent, és örökre felállította fényes trónját az Olümposz hegyén. Az igaz krétaiak azt mondták: "Zeusz halott. Sírja az egyik hegyünkön látható". Ezt nem keserűséggel mondták. Mindössze arra gondoltak, hogy évszázadokkal azelőtt, hogy Zeusz Örökkévaló Mindenható Istenné vált Görögországban, egyszerű, régimódi Napkirály volt, akinek évente áldozatot mutattak be, a Nagy Istennő szolgája, és maradványait szokás szerint a Juktasz-hegyen lévő sírba temették.
Nem voltak hazugok. A minószi Krétán nem létezett Atyaisten, és a beszámolójuk egybevág az ugyanazon a hegyen nemrégiben talált régészeti leletekkel. A lerosi pelaszgiaiaknak nagyjából ugyanolyan hírük volt, mint a krétaiaknak, de úgy tűnik, hogy a görög epigrammából ítélve még makacsabbul ragaszkodtak az ősi hagyományhoz: "A leriánusok mind rosszak, nem csupán néhány leriánus, hanem mindegyikük - kivéve Procles-t, aki természetesen szintén leriánus".
A korai walesi és ír történetírókat is általában hazugnak tartják, mert az ősi feljegyzéseik kényelmetlenül korai időkre datálódnak, és nem illeszkednek sem a hagyományos bibliai dátumokhoz, sem ahhoz a makacs elmélethez, hogy a római időkig az egész Brit-szigetek lakói üvöltő vademberek voltak, akiknek egyáltalán nem volt anyanyelvi művészetük vagy irodalmuk, és kékre festették magukat.