Aalu

Az északi-sarki Paradicsom istenének/fájának neve az egyiptomi hagyományban.

Várkonyi Nándor Az elveszett Paradicsom...

...című könyvében írja:

Több egyiptológus szerint, az Aalu szó etimológiailag feltűnően megegyezik a zsidó Él és a babiloni Ili szóval (mindkettő istent jelent); ez lehetett az eredeti jelentése az egyiptomiaknál is, később az istenség lakóhelyének jelzésévé változott.
Az Aaluból származott minden jel szerint a görög Elü(szion)^[1]. Különös, hogy az Aalu és Elü(szion) szó az egyiptomi, illetve a görög (indogermán) nyelvekből nem vezethető le, itt is, ott is idegen eredetűnek látszik, vagy talán egy elfelejtett ősnyelv rituálisan megőrzött szava.

• Megjegyzés: zsidó nyelv nincs, max. jiddis. De a héber sem az ő nyelvük volt.

Amit Várkonyi Nándor nem tudott, hogy ez az ősnyelv a magyar, és így Aalu (változatai Aaru, Jalu vagy Jaru) az élet- vagy istenfa, hisz, ahogy írja, Aalu írásjegye, hieroglifája a leggyakrabban fa vagy kígyó.
A (fa alatt lakozó) kígyót és sárkányt – köszönhetően a Bibliának (lásd bibliai bűnök) – rendszeresen negatívan^[2] értelmezik, holott ezeknek a jelképeknek sokkal mélyebb jelentés-tartalma van (és csak a magyar nyelv adhatja meg a kulcsot valódi értelmüket illetően).

Mindenesetre idézzük Várkonyit:

Az egyiptomiak a Paradicsomot Aalu, másképp Aaru, Jalu vagy Jaru [ezen Jaru szinte azonos a teleut jär = föld és török jer = föld, hely szóval és jár szavunkkal^[3]] néven nevezték, teljes alakjában Szochet-Aalunak [Szohit?], aminek jelentése Aalu kertje. Értelme megegyezik a bibliai Gan Edennel: a boldogság, a gyönyörűség Paradicsoma. Aalu írásjegye, hieroglifája a leggyakrabban fa vagy kígyó. A fa nem egyéb, mint az élet fája, azaz am-en-ankh, s neve szószerint is azonos az összes mítosz és a Biblia elnevezésével.
A másik jel, a kígyó csakis Apepet jelentheti; mint a Biblia kígyója, a zsidó hagyomány Szamáélje, Gilgames kígyója, a hindu Vritra, a kínai Kung-kung, a görög Typhon, a kelta Avanc, a germán Fáhnir [Jankovics Marcellnél Fafnir] s a többi, ez is az ősrossz megtestesítője, az emberi nem ellensége, a bűnbeejtő. (Vesd össze Széth.)
Az élet vizének a babilonihoz hasonló szertartásos kultusza az Eszit-tiszteletben kinyomozható: az Eszit-Isis templomok alvilágot jelző részéből lépcső vezetett egy földalatti, kútszerű helyiségbe, ahol az élet vizét őrizték. - Az élet vize, a szent folyó megvan az egyiptomi Paradicsomban is: négy ágra szakadva öntözi Aalu mezőit, hasonlóan Éden folyóihoz. Maga Aalu a napnyugati tenger egy szigetén fekszik – ez a boldog sziget vagy a boldogok szigete (mint a kelta Avalon, és az azték Aztlán). Ebben is megegyezik a népek hagyománya.
A paradicsomi idő, a boldog aranykor emlékét az egyiptomiak a történetelőtti időkbe tették, s Hor uralmával kapcsolták össze. Az emberiség ekkor Hor szolgája volt, az ő vezetése alatt harcolt Usziri törvényeiért Szet, a kígyó ellen. - A Paradicsom országa az egyiptomiaknál is azonosult (helyesebben itt is azonos volt) a másvilág képzetével, a halottak és üdvözültek országával. A másvilág neve Amenti, a "lenyugvó Nap" országa, a "rejtett föld", más nevein: a mélység terme, a fölséges, az igazságos föld, a bölcsesség, a tudás országa, az örökkévalóság tartománya, Usziri és az istenek lakása, a megdicsőültek városa, az elhunytak lakóhelye stb. Ide jutnak az igaz életűek a halál után, tetszés szerinti alakot ölthetnek, s zavartalan boldogságban élnek örökké, ahogyan a görög Elüszion lakói. Egy későbbi tan szerint az üdvözültek, miután meglakták Aalu különböző vidékeit, az istenek közé emelkednek, és Ré bárkájába szállva, mindennap végighajózzák a Napisten útját az Ég tengerén.
A szent folyó neve, melynek ágai Aalu boldog szigetét öntözik: Ak-her-nuti vagy Khernuti; ebből származik a görög-latin Acheron. A halottat vivő bárka neve kher, "a lelkek összegyűjtője", a révészé Kharp-ua, "NUN bárkájának kormányosa" (vö. a görög Charonnal; lásd Kharón). Az alvilág tizenharmadik övezetében viszont tűzfolyam folyik: "az ő vize tűz, a folyója láng" (vö. a görög Püriphlegetonnal). Mindezt a Halottak könyve mondja el; a boldog sziget rajza és leírása a 120. fejezetben található, de sok más szöveg is foglalkozik a másvilággal; a legfontosabb köztük az alvilágról szóló Am-Tuat könyve.
A halott lelke előtt, midőn Amenti kapuján belép, nem ismert fényességben ragyog fel a Nap: Ré hatalma. (Misztikus fény ez, még találkozunk vele a misztériumokban.) Tiszteletére a lélek elénekli a Nap-himnuszt, az egyiptomi költészet legszebb emlékét, azután többféle szörnyeteggel küzd, és alakját folyton változtatja, mígnem Neftisz (más neve Nit és Neith) istennő megerősíti az élet italával, és győzelemre segíti, hogy elhatolhasson Akher-nutiig, ahol Usziri ítélőszéke elé áll. A trónust negyvenkét bíró üli körül, akiknek negyvenkét bűnről kell számot adnia, elkövette-e vagy sem. Ezután szívét – az egyiptomiak és a görögök szerint az értelem és a lélek székhelyét – mérlegre vetik, a másik serpenyőbe pedig az igazság tollát, a strucctollat (te-mei, a görögöknél Themis). A mérleg bírái a sakálfejű Anubisz, a karvalyfejű Hor és Thot, a pávián. A trónuson Usziri ül fáraói díszben, körülötte a halál szellemei (a görögöknél a daimónok) és a Pokol iszonyú kutyája (Kerberosz). Usziri ekkor kimondja a végső ítéletet: vagy beengedi a lelket Aalu boldog mezőire, vagy pedig vezeklésre utasítja. A vezeklőnek egy égő folyón át tüzes tóba kell eveznie, ahol leég róla a földi szenny, vagy pedig egy másik folyóvízben, azaz víz által megtisztulnia. Az igaz lélek végül is visszanyeri minden emberi képességét, színről színre látja az isteneket, s betegségtől, bajtól, nyomortól megszabadultan, testi-lelki javak mennyei bőségét élvezve él mindörökké. Az egész pedig világosan mutatja, hogy a másvilági élet nem egyéb, mint az elvesztett paradicsomi boldogság magasabb foka.
Az egyiptomiak hitére jellemző, hogy a halál utáni életet tartották az igazinak. Földi lakásaikat, házaikat nem nagy gonddal építették, és "vendéglőnek" ("vendégfogadónak") nevezték; annál szilárdabb, véglegesebb és pompásabb formát adtak sírjaiknak, és – ahogy Diodórosz feljegyezte – szó szerint "öröklakásnak" hívták. A halott lelkének neve egyszerűen "az élő", ankhiu volt, a múmia-koporsó "az élő szekrénye", hen en ankhiu.
Menkaura fáraó koporsóján ezt a felírást olvashatjuk: ankh t'éta, "határtalan [azaz örök] élet."
A léleknek viszont kétféle formáját ismerték, az egyik volt a ká, az ember kicsiny, szellemi hasonmása, asztráltestszerű lény: a testben lakik, mint a magyar "íz", vagy a mese Hüvelyk Matyija, de elválhat tőle, s a halál után el is hagyja. Az igazi lélek a bá, sokkal önállóbb lényeg, madár természetesen, mégpedig emberfejű és -kezű sólyommadár; a halál pillanatában ez is elrepül, de az örök életben ismét egyesül halhatatlanná lett földi porhüvelyével.

Hasonló név az Alalu.

Lábjegyzetek